Eger - hetilap, 1892

1892-01-05 / 1. szám

4

A halálozások összes száma a lefolyt évben volt vallás szerint: férfi: nő: össszesen :

rom. kath. . 398 384 782

ev. reform. .

10

10

20

gör. n. e.

—

—

— '

reform, izr. .

12

17

29

orthod. izr. .

30

19

49

Összesen:

450

430

880

A halálozások összes száma tehát 880; —25-el kevesebb mint az előző 1890-ik évben. Ezek szerint a lefolyt 1891 -ik évben a születések száma 207-el múlta fölül az elhalálozások számát. Vagyis a népességi szaporodás az összes lakosság számarányához képest = 0.9%-ot teszen.

Az elhalálozás aránya, mint az előző, úgy a lefolyt 1891-ik évben is a gyermekek közt megdöbbentő, daczára, hogy a városi alapítványi kórházban a múlt, évben is számos beteg gyermek részesült az ottani tiszti orvosok részéről ingyenes gyógykezelésben. Az elhalálozás okai voltak: a gyermekeknél főleg: a születési gyöngeség, gyermek-aszály, hurutos bántalmak, s a difteri- tisz szórványos, és az influenza járványos fellépése, mely utóbbi a felnőttek közöl is számos áldozatot követelt. Ez utóbbiaknál azonkívül uralkodó betegségek voltak: tüdősorvadás, influenza következtében beállott tüdőlob; vizkór, elmebajok, széllmdés, végelgyengülés stb.

Városunk értelmiségének köréből a múlt 1891-ik évben elhunytak:

Babócsay Gyula adótárnok ; Nyikoda Lajos kataszteri mérnök ; Kovács Kálmán nyugalmazott erdész ; Énekes Gusztáv, az

I. magy. biztosítási társulat egri főügynöke : Frank Gyula kereskedő; Izsépy Béláné, tanitó neje; Dubniczky Rudolf asztalos; Sziebert Emil kataszteri mérnök; Holczer János, nyug. káptalani tiszt; Szentmiklósi Sebők Mária, özv. porubai Porubszky Istvánná. Windsori Hickmann Béla, hajóskapitány ; Kiss Hedvig, Kiss István jogtanár leánya; Bertha János, megyei közig, gyakornok; Kotrba Nándor, városi tiszti alorvos; Nagyfejeö Mihály orvos; Zienz Anselma, irgalmas rendi nővér; Eötvös Antonia, özv. Kovács Mihályné; Anders Gusztika; Babies János kanonok; Bodnár Ferencz, városi írnok); Gazdik Ferenczné; Sztehló Janka, mérnök neje; Vancsó Géza, joghallgató; Steiger Sándor, gymn. tanuló; Reittmann Viktorné, szül. Nedeczky Irma, érseki titkár neje; Huber Margit, angolkisasszony; Ortner Mária Romána, irgalmas nővér ; Hell Kornél, gymn. tanuló; Rudda Ernő, segédjegyző ; Jankovics Paulina, városi ügyész leánya; Györgyényi Ignácz, kanononok; Burián János, iparos; Kisbéri András ház- tulajdonos; Gáspárdy Géza, ügyvéd, földbirtokos, id. Subich György, volt jászkun-kapitány; Dr. Molnár Rezső, kir. tan- felügyelöségi tollnok.

Különfélék.

Az „Eger“ pályatételei.

Az „Eger“ lap szerkesztősége 100 arany frank dijat tűz ki a következő pályamunkákra:

1. Kívántatik vezérczikk, mely az Eger város szellemi s anyagi fölvirágzására legalkalmasabb s legczélszerűbb módokat és eszközöket tárgyalja. — Jutalma harmincz frank aranyban.

2. Kívántatik h a z a i ^ tárgyú, történelmi vagy mondái elbeszélés. — Jutalma harmincz frank aranyban.

3. Kivántatik egy elbeszélő költemény. Jutalma húsz frank aranyban.

4. Kivántatik egy humoros felolvasás vagy monolog. — Jutalma húsz frank aranyban.

A dolgozatoknak eredetieknek kell lenniök. Fordítás ok nem pályázhatnak.

Az 1. és 2. számú pályaművek lehetőleg rövid — legfölebb két számban közölhető;— terjedelemmel bírj anak.

A pályaművek idegen kézzel Írva, szerző nevét rejtő jeligés levél kíséretében, legkésőbb 1892-ik évi márczius hó 31-ikéig, az „Eger“ lap szerkesztőségéhez (Eger, Széchenyi-utcza 30. sz.) küldendők. A pályaművek, erre fölkért szakférfiak által fognak raegbiráltatni: s a jutalmak a pályanyertes müvek szerzőinek f. 1892-ik évi május hó 1-én adatnak ki.

A pályanyertes müvek kizárólagos közlés-jogát, az „Eger“ föntartja magának, valamint azt is, hogy a beérkezendő pályaművek közöl a figyelemre méltóbbak közölhe- tése s díjazása iránt az illető szerzőkkel érintkezésbe léphessen.

Eger, jan. hó 1. 1892.

Az „Eger“ szerkesztősége.

— Adomány a szegényeknek. Dr. Samassa József egri érsek ő exja a karácsonyi ünnepek alkalmából 400 frtot küldött Eger város polgármesteréhez, oly kérelemmel, hogy ez összeget az egri szegények közt legjobb belátása szerint ossza szét.

atyja hire-tudta nélkül ezinezogni. Mikor aztán Salzburgba visszatértek, egy Ízben egy kiváló salzburgi zenész látogatta meg őket,, kérve az öreg Mozartot, engedje meg, hogy egy uj vonósnégyes szerzeményét nála próbálhassák meg. Miután ez alkalommal egy Schachtner nevű zenész is ott volt Mozartéknál látogatóban, hárman csak lettek volna a próbához, de negyedik nem volt. Ekkor egyszerre csak előállt a kis Mozart Amadé, s kérve kérte édes anyját, engedné meg, hadd játsza ő a második hegedűt. Az öreg Mozart, akinek sejtelme sem volt, hogy fia titokban a hegedűn is tanulgatott, elutasította gyermeke kérését, mire a kis Mozart keserves sirásra fakadt. Végre az apának zenésztársai kérelmére is engednie kellett, s a kis Mozart, mindnyájok csodálkozására, nemcsak hiba nélkül eljátszotta a második hegedű- szólamot, de sőt bizonyos érzést, és hatást is öntött játékába. A fiú ez ügyessége annyira meglepte, az öreg muzsikusokat, hogy aztán az első hegedűszólam eljátszására hívták fel a kis Mozartot, ki e feladatnak is derekasan megfelelt.

A zongorán azonban Mozart már gyermekkorában bámulat- raméltó tehnikai ügyességgel birt annyira, hogy midőn 1764-ben, tehát 8 éves korában az angol király előtt játszott. Händel és Bach legnehezebb szerzeményeit tették eléje, melyeket soha se látott, s ő mindazokat á vista a legnagyobb könyüséggel játszotta le. Ekkor történt, hogy maga a hires zeneszerző, Bach Keresztény, a királynő zongoramestefe, térdeire ültette a kis Mozártot, s úgy játszották el Bach egyik legújabb szerzeményét fölváltva, az egyik ütemet Bach, a másikat a kis Mozart, oly bámulatos ügyességgel, mintha csak egy művész játszotta volna a darabot.

Nem kevésbbé bámulatra méltó vol Mozart, mint zeneszerző. Rendkívüli termékenysége, eszmegazdagsága, csudagyors munkálkodása, s szerzeményeinek megragadó szépsége és sajátszerűsége csaknem páratlanná tették őt a klaszikus zeneirodalomban.

Eszméinek sajátossága, különezszerüsége, s azon körülmény, hogy a chablonszerű zeneszabályokat semmibe se véve, — mi akkoriban hallatlan vakmerőség volt! — gyakran a legfurcsább, fülsértő dissonancziákkal spékelte meg szerzeményeit, nagy feltűnést, sőt egyideig visszatetszést is keltettek iránta az akkori vaskalapos zenevilágban ugyannyira, hogy midőn vonósnégyesei Artaria kiadónál 1785-ben megjelentek, Olaszországból valameny- nyi példányt visszaküldték azon megjegyzéssel, hogy a hangjegyek tele vannak sajtóhibával. Ott ugyanis ások idegenszerii disszonáns akkordot, — melyeket azonban Mozart mesterileg szépen tudott feloldani, — mind sajtóhibának tartották. Sőt midőn Grassalkovics herczeg előtt, a gödöllői palota udvari zenészei egy alkalommal Mozart egyik vonós négyesét játszották, a herczeg, ki maga is zeneértő volt, boszusan kiáltott fel: „Kendtek valamennyien hamisan játszanak!" — s midőn megmutatták neki a hangjegyeket, a herczeg haragjában széttépte azokat. Csak később békült ki a Mozártféle zeneszerzeményekkel. — Különösen egyik; vonósnégyesében (Cdur) van egy 3 sorból álló bevezető „Adagio“, melyet a fiatal Mozart pajzán szelleme a legbizarrabb, s zeneileg úgyszólván a legképtelenebb dissonancziákból állított össze. Azért nevezik e vonós négyesét „Dissonanzenquar- tett“-nek. Mindennek daczára ezt a négyesét tartják a legszebbnek, s legsükerültebbnek, ugyannyira, hogy a múlt deczem- ber hóban a Mozart emlékére rendezett kamara-zenehangverseI