Eger - hetilap, 1892

1892-09-20 / 38. szám

300 öltönye nem a váczi utczai Monaszterly hires üzletéből, vagy pláne Bécsből került ki; s ha egy Ízletes beafsteack, vagy egy befőzött készítéséről van szó, azonnal a Németh Zsuzsanna „Sza­kácskönyvére“ szorul. Szóval: az ilyen nő — tisztelet a ritka kivételeknek! — ha férjhez megy, mindent tud (fölületesen), amire a családéletben jóformán semmi szüksége sincs; de sem­mit sem ért ahhoz, amit egy jóravaló háziasszonynak elenged­hetetlenül tudnia kellene. Innét van, hogy az ilyen leánynak, mi­helyt asszonynyá lesz, mindjárt három segítségre: három cse­lédre van szüksége: szakácsnéra, szobaleányra, és szolgálóra. Hogy merjen már most, teszem azt, egy szerényebb fizetésű fia­tal tisztviselő megnősülni, mikor tudja, hogy ha mégis állásához illő müveit hölgyet akar elvenni, nejét mindjárt kezdetben ne­gyedmagával kell házához fogadnia! Ne leánygymnásiumok felállítására törekedjünk tehát, ha­nem olyan nőnövelő intézetek szervezésére, melyek nemes érzésű, szelíd erkölcsű, igénytelen, szerény lelkületű honleányokat, a gyermeknöveléshez, s a gazdasszonykodás, háztartás minden ágá­hoz alaposan értő, szorgalmas és munkás háziasszonyokat növel­nek, mert csak az ily növelésben részesült leányokból válhatnak igaz hitvestársak, kik méltán meg fogják érdemelni azt a minden tiszteletre méltó nevet, melyet nyelvünk oly szépen fejez ki e szóval: „feleség.“ Oly nőnevelő intézetet, mely az imént fel­sorolt elvekre törekedett fektetni növendékei növelésének fő sú­lyát, mindeddig csak egyetlenegyet ismertem hazánkban: a sze- pes-olaszi magánnőnövelő intézetet. Innét kerültek ki a legdere­kabb családanyák és háziasszonyok, kiket életemben ismertem. Tisza Kálmán, a nyugalmazott miniszterelnök, Komá­romban, hol a dunántúli ref. egyháznak f. szept. hó 5-én tartott közgyűlésén, egyebek közt, az ő 25 éves egyház-főgondnoki ju­bileumát is nagy pompával megünnepelték, az ez alkalommal a hírneves férfiú tiszteletére végbement fényes lakomán, többek közt a hölgyeket is felköszöntötte. Poharamat emelem — úgy mond — az igazi nőkre, akik felfogják hivatásukat és hiva­tásuknak élnek; nem azokra, akik vetélkedni akarnak a poli­tika sáros küzdterén, hanem azokra, akik, ha kell, bátorítanak a küzdésre és nevelik a fiatalságot a jövőnek. Magas hivatá­suk van a nőknek; nem azok teljesitik ezt, akik latinul tudnak, vagy akik állapotukat megalázottnak tekin­tik, hanem azok, akik a vallásra, erkölcsre és hazaszeretetre tudják növelni, oktatni gyermekeinket!“ Tisza Kálmán, kit nemcsak a parlamentben, de a társas életben is nagy tekintélyű szónoknak tartanak, kétségkívül sok jeles és nagy hatású beszédével érte el e megtisztelő elismerést. 51. „Szűz Mária születése.“ Bekölczei templom, mag. 285 cm. szél. 154 cm. 52. „Szent Márton püspök.“ Bocsi templom m. 253 cm. sz. 127 cm. 53. „Szent József kis Jézussal.“ Tisza-Roffi tempi, m. 157, sz. 88 cm. 54. „Immaculata.“ Boldvai templom m. 153 cm. sz. 122 cm. 55. „Szent István király.“ Szent-István tempi, m. 455 cm. sz. 230 cm. 56. „Urszine változása.“ Görgény-Sz.-Imrei tempi, m. 188 cm. sz. 128 cm. 57. „Szent József kis Jézussal.“ Sajó-Kassai tempi, m. 320 cm. sz. 180 cm. 58. „Szent Alfonz.“ Kalocsai jezsuita kollégium m. 187 cm. sz. 105 cm. 59. „Szent Háromság.“ Szécs-Polyánki templom, m. 340 cm. sz. 220 cm. 60. „Szent Claver Péter.“ Kalocsai jezsuita kollégium, m. 187 cm. sz. 105 cm. 61. „Jézussz. szive.“ királyrévitemplom, m. 195cm.sz. 131 cm. 62. „Sz. Mihály.“ Keresztes-Püspök templom, m. 174 cm. sz. 112 cm. 63. „Szűz Mária üdvözlése.“ Sajó-Vámosi tempi, m. 300 cm. sz. 180 cm. 64. „Szent Háromság.“ Alsó-sz. györgyi templom, m. 484 cm. 223 cm. sz. — 65. „Jézus feltámadása.“ Csehii tempi, m. 200 cm. — 66. „Lourdesi sz. Mária.“ Sajó-Vámosi tempi, m. 160 cm. sz. 100 cm. — 67. „Magyar szentek sz. Mária előtt,“ jász-alsó- sz. györgyi tempi, m. 243 cm. sz. 119 cm. — 68. „Haldokló Jé­zusa keresztfán1, jász-alsó-sz. györgyi tempi, m. 263 cm. sz. 124 cm. — 69. „Szent Anna, sz. Mária és Joachim“ jász-alsó-sz. györ­gyi tempi, m. 263 cm. sz. 120 cm. — 70. „Fájdalmas sz. Mária.“ jász-alsó-sz.-györgyi tempi, m. 243 cm. sz. 119 cm. De, azt hiszem: ígazabban, hathatósabban talán még soha sem szólt, mint épen e pohárköszöntőjében, melyre,, innét a messze távolból, magam is szivem mélyéből rákiáltom az „Éljen !“-t. ____ Pedagógus. G azdasági kiállítás Gyöngyösön. ii. A hevesmegyei gazdasági egylet által f. é. szept. hó 8. és 9-én Gyöngyösön tartott gazdasági kiállítás alkalmából a gyön­gyösi kaszinó helyiségeiben a megnyitás napján, szept. 8-án tar­tott kiállítási bál méltó társa volt a harmadéve Egerben tartott hires hevesmegyei bálnak. Ékes, gazdag koszorúja a szebbnél szebb hölgyeknek, fényes toilettek, eleganczia, feszte­len, finom, müveit társalgás, szépen díszített (de kissé szűk) bál­terem, jó zene és széles jó kedv, — mindez megvolt arra, hogy egy kedvesen eltöltött báléj emlékeit megörökítse azok kebelében, akik — tánczolhattak, mert hát — hogy gazdasági kiállítás alkalmával üzleti kifejezésekkel éljünk, — amily élénk volt kedvesnél kedvesebb tánczosnőkben a kínálat, ép oly lanyha volt tánczosokban a kereslet. No de talán alkalmasabb is volt igy, mert ha ott mindenki megtalálja a maga párját, a tánczhe- lyiségnek, mely zsúfolt báli közönsége miatt igy is méhkashoz hasonlított, — kénytelenek lettünk volna kirúgni az oldalát. A lady patronesse, a kiváló műveltségű, s kedvességü Graefl Jenő né szül. Horthy Paula úrnő ő nsga, mindenkit egyaránt lebilincselő nyájasság- s szeretetreméltósággal teljesítette házi­asszonyi tisztét. A négyeseket körülbelül 30—32 pár tánczolta. A hölgyek közül, kiknek díszes sorában ott láttuk dr. Kállay Zoltánná született Jankovics Katinka hevesmegyei főis­pánná úrnő ő migát is, — a következő — bár hiányos — név­sort sükerült egybeállitanunk : Leányok: Almássy Margit (Tiribes), Bobory Margit (Debreczen), Borhy Ilonka, Borhy Irma és Anna, Beökönyi Margit és Ilona (Detk), Kecskeméthy Vilma, Kiss Ma­riska, és Lujza (Tarnócza), Kóthy Lenke (Szűcsi), Kovács Etel (Eger), Köllner Ila (Eger), Körmendy Margit és Ella (Budapest), Lipovniczky Jolán (Heves), Plathy Ilona (Salgó-Tarján), Scheidl Lully (Hatvan), Szabó Ella (Eger), Szakkay Györgyike és Rózsa, Tirczka Adrienne. Asszonyok: Balás Margit (N.-Szőllős), Beököuyi Viktorné (Detk), Bobory Györgyné (Debreczen), Borhy Ádámné, özv. Borhy Józsefné, Elek Józsefné (Gyöngyös-Pata), Fáy Zol­tánná (Ecséd), Isaak Gyuláné (Hatvan), Isaak Istvánná (Nagy- Rhéde), Jurcsek Győzőné (Puszta-Nagyut), Kiss Józsefné (Tar­nócza), Kovách Kálmánná (Eger), Kóthy Józsefné (Szűcsi), Kosa ügy gondolom, hogy azok, kiknek hitbuzgósága és ebből fakadó áldozatkészsége az ismertetett négy utolsó festményt az áhitat növelésére készíttette, megérdemlik, hogy nevök t. olva­sóink előtt felfedeztessék. A 67. sz. (A magyar szentek Mária előtt) oltárképet fes- ttették: Bajzáth Ilona, Csóka Borbála, Kecskés István, Tóth Mik­lós; — a 68. számút: Vizi János; — a 69. számút: Ádám Ambrus; — a 70. sz.: Iványi Antal és Szabó K. János, jász-alsó-szent- györgyi lakosok. Ezekben adtuk igen röviden azon szép és eredményes mun­kálkodás vázolatát, mely Sajóssy Alajos akadémiai festész és tanár elismerésre méltó érdeme. Kívánjuk neki, hogy megmaradván még sokáig ezen kitartó munkássága, midőn a 100-ik oltárképet elké­szítette, teljesen friss testi és lelki erővel fogjon a másik százhoz.------------- Kelemen Lajos. A próságok. Vakmerőség gyakran kihúz a hínárból. Würtemberg Ká­roly herczeg, a stuttgarti katonaiskola alapitója, csaknem mindennap belátogatott ez intézet osztályaiba, s mindig jelen volt a katona-növendékek vizsgálatánál, mely alkalommal igen gyakran maga is adott fel a fiuknak kérdéseket. Egy ily alkalommal az egyik növendék a mennyiségtanból oly gyöngének bizonyult, hogy a herczeg boszusan kiáltott fel: „Takarodjál, ostoba ficzkó, a pokolba, s adj helyet a táblánál Wollzogennek.“ ^Vollzogen Lajos báró, (a későbbi porosz tábornok) azon­ban szintén nem volt jártasabb az isteni mathematikában előző társánál, s félt, hogy őt is hasonló sors éri. Ekkor, szerencsé­jére, eszébe jutott, hogy a herczeg maga is édeskeveset ért a mennyiségtanhoz, s — „Szemtelenség! segíts!“ gondolva magá­ban, — elkezdett a táblán oly hallatlanul badar számításokat firkálni, hogy nemcsak a tanároknak, de még tanuló társainak

Next

/
Oldalképek
Tartalom