Eger - hetilap, 1892
1892-11-22 / 47. szám
370 lebbi tájékozást is nyerhetünk. A prospektust, mihelyt megérkezik, azonnal nyilvánosságra fogjuk hozni. Köztudomásű, bogy a hevesmegyei gazdasági egyesület gazdasági telepe, hivatalos helyiségei stb. Gyöngyösön vannak; főbb intéző egyéniségei, választmányi tagjainak javarésze Gyöngyös környékén lakik; s e körülményekből kifolyólag, üléseit is rendszerint Gyöngyösön tartja. Tehát a hevesmegyei gazdasági egyesület Gyöngyöst tartja quasi hivatalos helyének. Tudjuk, hogy e kitüntető helyzetét a derék Gyöngyös város sok ideig volt országgyűlési képviselőjének, a hevesmegyei gazdasági egyesület megalkotójának, s évtizedeken át buzgó volt elnökének, néh. vi- sontai Kovách Lászlónak köszönheti. Ez a helyzet tehát immár tradiczionális, melyet leküzdeni nagyon nehéz, Egernek sok áldozattal járna; megbolygatni pedig nem üdvös, nem tanácsos. Ez előnyös helyzetének köszönheti Gyöngyös városa, hogy a hevesmegyei gazdasági egyesület a folyó 1892-ik év nyarán ott, Gyöngyösön rendezett egy igen jól s szépen sükerűlt állat- s gazdasági kiállítást. Midőn tehát a hevesmegyei gazdasági egyesület figyelme egy, a jövő 1893-ik évben általa tervezett termény- és ipar- kiállitás helyére nézve kiválólag Eger felé fordul: ez oly megnyilatkozása a derék egyesület udvariasságának, előzékenységének nemcsak, hanem önzetlenül nemes, magasztos intencziójának is egyszersmind, melytől lehetetlen az elismerést, s a hálás köszönetét megtagadnunk. Már maga e nemes figyelem követeli tőlünk, hogy a hevesmegyei gazdasági egyesületet e derék, s életrevaló terve kivitelében, minden rendelkezésünkre álló eszközökkel támogassuk, s annak létrejöttét, még áldozatok árán is, előmozdítsuk. De hát vájjon saját jól felfogott érdekeink nem parancsoló- lag, kategorice követelik-e, hogy egy Egerben tervezett termény- és ipar-kiállitás létrejöttét, s annak lehető legjobb sükerét minden erőnkkel s törekvésünkkel biztosítsuk? Siránkozunk, jajgatunk, hogy szőlőinket a fillokszéra tönkre tette. Igaz. Nyers termelő város tehát, legalább egy — még pedig alkalmasint jó hosszú — időre megszűntünk lenni. Mire vagyunk tehát utalva? Arra, hogy, mint más provincziális városok, mi is kereskedő s iparváros legyünk; vagyis, hogy ezentúl legföképen kereskedésünk s iparunk fejlesztésére fordítsuk minden figyelmünket. Nem igaz, rósz akaratú ámítás az, hogy Egerben a kereskedelem és ipar pang, hanyatlik. Hogy nálunk az ipar és kereskedelem, főleg az utóbbi években élénk lendületet, s előhaladást tett, elvitázhatatlan tények bizonyítják. Az osztrák-magyar nemzeti bank egri fiók-iutézete (az egri ipar s kereskedelmi hitelintézet) az utóbbi évben több mint másfél millió forintot inkassáit a bank részére az egri kereskedőktől s iparosoktól. Ott, hol egy 20—21 ezernyi lakosságú város kereskedelmének közel két millió forintnyi hitele van, — ott a kereskedelem pangásáról, hanyatlásáról beszélni ámitás. Az is tény, hogy az ipar terén is nagyot haladtunk, mert olyan derék, képzett iparosaink vaunak immár, még pedig szép számmal, kiknek munkái a fővárosok bármily hírhedt ipartermékeivel is minden tekintetben kiállják a versenyt, sőt fölül is múlják azokat. Ehhez járul, hogy az utóbbi években igen életre való s szép jövővel biztató gyártelepeink is jöttek létre. Mindezt mi, kik a dolgokat behatóbb figyelemmel kisérjük, jól tudjuk. Mi, egriek. De tudja-e a vidék, tudja-e a megye, tudja-e az ország? Bizony aligha! Innét van, hogy vidékünk, s megyénk előkelőbb birtokos közönsége kereskedelmi s ipar-szükségleteit nem a megye székvárosából, hanem vagy Budapestről, vagy még legtöbbnyire idegenből, Bécsből s egyebünnen födözi. Oda kell tehát mindenek fölött törekednünk, hogy megyénk és környékünk vagyonos fogyasztó közönsége tudomást vegyen arról, miszerint még magasabb igényeinek megfelelő kereskedelmi s iparszükségleteit is nálunk, a megye székvárosában szintén csakúgy, csak oly jó, sőt esetleg jobb minőségben, s csak oly jutányos áron s biztosabban megszerezheti, mint a külföldön. E czél elérésére, közmeggyőződés szerint, egyedüli mód és eszköz a kiállitások rendezése. Németország kisebb városaiban, évről évre egymást érik a helyi termény-, ipar- s művészeti kiállítások. A praktikus, élelmes németek már régen lul vannak annak a tudatán, hogy mennyi előnynyel s haszonnal járnak az eféle lokális kiállítások, s hogy százszorosán visszafizetik az azokra fordított fáradságot és költséget. Mert az ily lokális kiállítások által nemcsak közművelődési s erkölcsi reputáczió dolgában, — hanem ipartermékeik értékesítése, s a kiállítások megtekintésére oda sereglő idegenek forgalma által, anyagi tekintetben is jelentékeny előnyök hárulnak az illető városokra. így van ez a mi — ritkábban előforduló — provincziális kiállításainkkal is, ha azok gazdászati szempontból okosan, s nem: az erőket oktalanul, s minden józan számítás nélkül elfecsérlő módon rendeztetnek. A mondó vagyok tehát, hogy a legnagyobb örömmel üdvözöljük a hevesmegyei gazdasági egyesület nemes intenczióját, s udvarias felszólitását, s egy értei műleg biztosítva a t. gazdasági egyesületet odaadó munkásságunkról, s kitelhető áldozatkészségünkről, szép terve kivitelének támogatásában: minden egyesített erőink s tehetségeinkkel oda törekedjünk, hogy az 1893-iki egri termény- s ipar kiállítás minél szebben, s minél jobban sükerüljön. Mert ha mi meg nem csináljuk, majd megcsinálja — Gyöngyös. S. Sorsjegy társaságok. (—a) Nem ez az első eset, hogy lapunk olvasóit figyelmeztetjük azon pénzveszteségre, a melynek a sorsjegytársaságokba való belépés által kitéve vannak, de úgy látszik, nem időszerűtAz „EGER“ tárczája. Egertől Woerishofenig és vissza. (Az „Eger“ eredeti tárczája.) (Folytatás.) Kneipp. Külön fejezetet kell szentelnünk e név viselőjének; sőt ha e fejezeten kalap volna, mélyen le kellene emelnünk e név hallatára. Sohasem volt a hiruév oly olcsó és egyszersmind oly megbízhatatlan, mint századévünkbeu. Emlékezem, hogy egész gyermekkoromon át kisért egy név, mely erősebben imprimálódott lelkembe, mint a történelem legfényesebb alakjaié, — mert mindennap láttam valamelyik újság hirdetései közt, nagy, kövér betűkkel: „Én Ri x Vilma.“ A sarlatánok azon nagy bőségében aztáu, kiknek nevétől hemzseg a hírlapok hirdetési oldala, óvatosak és gyanakvók lettünk minden újabb névvel szemben, melyet szárnyaira vesz Fortuna legszeszélyesebb leánya: a h i r; sőt annyira mentünk kételkedésünkben, hogy ismerve az orvosi tudomány mai, még mindig átmeneti állapotát, mely távol áll a befejezettségtől; megdöbbenve és megbotránkozva azon a szédítő gyorsaságon, melylyel a legkomolyabb szaktekintélyek egyik nap még kallelujáznak, másik nap pedig már pálczát törnek egy-egy új és kalandos elmélet felett, mely egy időre alkalmasnak kínálkozott feltevésekkel és hangzatos szólamokkal takarni be a biztos tudás folytonossági- hiányait: a bennünket legközelebbről érdeklődő tudomány: a gyógyászat terén annyira követelőkké lettünk, hogy százszor is bebizonyítva akarunk látni valamit, mig csak annyit is mondunk reá, hogy: van benne valami! E szkeptikus századév második felében, minden hűhó és fényűzés nélkül, egy ember jelent meg, ki a viz csodatevő erejére támaszkodván, rövid idő alatt bámulatraméltó sikereket ért el, s kinek nevét jóformán egy nap alatt emelték magasra és vették körül dicsfénynyel az eredmények és a szenvedők fölszántott könnyei. Reklám nélkül cselekedett, távol a közvélemény irányzására befolyással biró nagy városoktól, bent a bajor-havasok között; gyógyításai azonban oly rendkívüliek és csodaszerüek voltak, hogy neve ma már egész kijelentés, melyet vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, csak közönyösek nem tudnak lenni iránta az — orvosok! Kneipp Sebestyén 1821. év május 21-én született Otto- beuren mellett, egy Stefansried nevű kis faluban, hol apja szegény, egyszerű takács-mester volt; mint ilyen, nem volt azon helyzetben, hogy lángeszű gyermekét talentumához méltóan neveltesse ; a kis Sebestyén tehát arra lett utalva, hogy atyja mesterségét elsajátítsa, s a szövőszék mellett növekedjék fiatal emberré. Olyas valami mehetett véghez eközben benne, mint Mun- kácsyban, midőn asztalos korában tulipános láda mázolásakor lenyűgözött lelke kibon tá szárnyait. Beteljesedett mindkettőn, mit a magyar klasszikus mond, a valódi tehetségről, hogy „a koporsóból kitör és eget kér!“
