Eger - hetilap, 1892
1892-11-22 / 47. szám
— 371 — len a dolgot újból kissé szellőztetni, mert csak a legutóbbi napokban is néhányan városunkból jelentékeny veszteséget szenvedtek ezen az utón. A sorsjegytársaságok czélja, mint az a közölni szokott hirdetésekből is kiviláglik, nem egyéb, mint hogy egy nagyobb számú társaság — rendesen 50 személyből álló — néhány száz darabból álló sorsjegyre együttesen játszszék, illetve a nyereségen együttesen osztozzék. Ezeknek a sorsjegycsoportoknak összeállítása és a szükséges tagoknak összetoborzása képezi egyes bankházak stb. feladatát, melyek azurán a sorsjegyekbe fektetett tőkéjük után járó kamatokon kívül semmi haszonra nem aspii álnak (?!) Mily önzetlen felebaráti szeretet! A társaságok három, négy, öt évre alakulnak meg, ami azt jelenti, hogy a megfelelő ideig kell fizetni a havi részleteket s mikor az utolsó havi részlet is be lett fizetve, akkor az illető sorsjegyek s azoknak nyereményei a társaság tulajdonába mennek át, egyenlően osztatván föl az összeg annak tagjai között. Ha a sorsjegyek a lefolyt idő alatt nem nyertek volna, akkor természetesen csak a sorsjegyek maguk képezik a felosztás alapját. S ebben rejlik a bibe. A felosztás alkalmával ugyanis az szokott előfordulni, hogy a sorsjegyek tőzsdei értéke néhány ezer írttal kisebb, mint a társaság által befizetett összeg, s igy a társaság minden egyes tagja a mellett, hogy pénzét három, négy, öt évig nem kamatoztatta, kevesebbet kap vissza, mint a mennyit befizetett. Ezek igazolásául vegyünk egy esetleg kézbe került, a többinél semmivel sem rosszabb vagy kedvezőtlenebb prospektust. A társaság 50 tagból áll, havi részlet 3 frt, fizetendő 60 hónapon vagy is 5 éven át, a mikor azután a társaság feloszlik. Játszik pedig a társaság a következő 115 darab sorjegyre: 10 drb. 4%-os Tisza-szegedi-sorsjegy. 9 31 4%-os jelzálog-sorsjegy. 6 33 3%-os osztrák földhitel-sorsjegy. 3 33 3%-os osztrák hitel-sorsjegy. 3 33 Bécs városi-sorsjegy. 3 33 1864-iki állam-sorsjegy. 3 33 5%-os 1860. állam (ötöd) sorsjegy, 3 33 magyar nyeremény-sorsjegy. 15 33 magyar vörös-kereszt-sorsjegy. 15 33 osztrák vörös-kereszt-sorsjegy, 15 33 olasz vörös-kereszt-sorsjegy. 15 33 bazilika-sorsjegy. 15 33 Jó-sziv-sorsjegy. Ez a 115 darab sorsjegy a társaság kizárólagos tulajdonát képezi, vagyis, ha nyer valamelyik, akkor a nyeremény a társaságé, (esetleges veszteség ellen, ha t. i. a sorsjegyet névértékén húzzák ki, biztosítva van a csoport, természetesen a biztosítási összeget a társulat tagjai fizetvén); 5 év múlva azután az összes sorsjegyek nyereményeikkel együtt a társaság tagjai közt osztatnak föl. Már most mibe kerül ez a 115 drb. sorsjegy a társaságnak? Könnyű kiszámítani, 50-szer 180 forintba, vagyis 9000 írtba, mert ennyit kell 5 év alatt az 50 tagnak befizetnie. Felosztás alá kerül pedig 5 év múlva, ha egyik sorsjegy sem nyer, a sorsjegyek tőzsdei árfolyammal számított értéke. Nézzük hát ezt a tőzsdei árfolyamot, vagyis azt az összeget, a melyet a bankház a sorsjegyekért tényleg kifizetett, vagy kifizetni tartozik. Veszszük a november hó 8-iki árfolyamjegyzéseket s azt látjuk, hogy: 10 drb. tisza-szegedi-sorsji gy á 139-75 = 1397'50 9 „ 4% jelzálog-sorjegy „ 126 — = 1134 — 6 „ 3% osztr. f. hitel-sorsj. „ 11475 = 688-50 3 „ 3% osztr. hitel-sorsjegy „ 193'— = 597- — 3 „ Bécs városi-sorsjegy „ 164-— == 492-— 3 „ 1864. állami-sorsjegy „ 180-50 = 541 ‘50 3 „ 5% I860, állami-sorsj. „ 148'50 = 445-50 3 „ magy. nyeremény-sorsj. „ 146‘50 = 439-50 15 „ magy. vör. kér. sorsj. „ 1125 = 168'75 15 „ osztr. „ „ „ „ 17-50 = 262’50 15 „ olasz „ „ „ „ 12-90 = 193-50 15 „ bazilika-sorsjegy „ 6’50 = 97-50 15 „ Jósziv-sorsjegy ______„ 3-— = 45-— Össz eg: 6484-75 Azok a sorsjegyek tehát, a melyekért a társulat 9000 frtot fizet, a bankháznak nem kerültek többe 6484 forint 75 krnál, s igy ennek, eltekintve attól, hogy tőkéje után a kamatot biztosította magának, 2516 forint tiszta nyeresége van, vagyis ha a sorsjegyek nem nyernek, — föltéve, hogy tőzsdei árfolyamuk ily magasan fog állani a föloszláskor is, — a társaság tagjai 2516 írttal kapnak kevesebbet, mint a mennyit befizettek, a miből egyreegyre 50 forint veszteség esik. Ezen veszteséghez járulnak még a postaköltségek, a bankháznak fizetendő kamat s biztosítási költségek úgy, hogy a veszteség csekély számítással 60 forintra, a befizetett összeg %-ére tehető. Ez a sorsjegy-társaságok üzleti eredménye, mely csak azon esetben válhatik kedvezőbbé, ha valamely sorsjegy nagyobb nyereménynyel huzatik ki. Annak meggondolása azonban, hogy minden körülmények közt 130 frtot érő sorsjegyeket 180 írtért vesz meg, azt hisszük, vissza fog tartani ezentúl —- annyi keserves tapasztalat után — néhány könnyű szerrel meggazdagodni vágyót a sorsjegytársaságokba való belépéstől. Ha már valaki sorsjegy nélkül nem remél zöldágra juthatni, vegyen maga, vagy vegyen ismerőseivel együtt, de ne fizessen 3 forint érőért 5 forintot, mert igy soha meg nem gazdagszik. Kneipp Sebestyén, derék takács-legénynyé válva, 21 éves korában vándor-könyvet s ezzel engedélyt kapott, hogy a szülői házat elhagyva, tapasztalatokat s mesterségében tökéletesedést gyüjthessen. Útra is kelt, gyorsan, amint lehetett; hasonlóan a merész röptű bérczi-sashoz, mely belédobja magát a fellegek homályába, tudva, hogy izmos szárnyaival áthasitja azt s nemsokára megpihen az örökös napfény ragyogó világában. Ezernyi akadály volt előtte, hogy szive sugallatát, pappá lehetni, megvalósithassa. De az akadályok kezdettől fogva azt a szerepet játszszák az emberiség nagy históriájában, hogy megbénítják a gyönge jellemet és szárnyakat adnak a valódi tehetségnek. Sorra vette a környékbeli parochiákat; ám ezeknek ajtaján hosszú időn át hiába zörgetett; végre Merkle Mátyás grőnenbachi káplán, a későbbi praelatus és ismeretes iró, maga mellé vette a tudnivágyó fiatal takács-legényt s két év alatt annyira vitte vele, hogy Dillingenben a gymnasiumba felvétetett, melyet öt év múlva kitűnő bizonyítványokkal s a sok nélkülözés és erőfeszítéstől kapott tüdőbajjal hagyott el. Testileg és lelkileg meg volt törve 28 éves korában. Maga Írja, hogy emlékezik azon szomorú jóslatra, melyet atyjának mondott egyik hazautazásukkor valamelyik vidéki korcs- máros: „Takács úr — úgymond — ez alkalommal utólszor viszi haza a tanulót.“ Annyira el volt gyengülve, hogy reggelenkint, a felkelés után, még egy óráig ülnie kellett, hogy azután járni tudjon. P e z o 1 d, müncheni tanár, ki az egész vidéken, mint a szegény betegek nagyszivű segítője volt ismeretes, vette gondjai alá a ragyogó tehetségű tanulót; 2 év alatt százkilenczvenszer látogatta meg, de a folyton növekvő sorvadás győzedelmeskedett orvosi ismeretein és mindig áldozatra kész felebaráti szeretetén. Az ifjú Kneipp végre már lemondott minden reményről és csöndes megnyugvással nézett halála elébe. Életének e nehéz és válságos szakában véletlenül akadt kezébe dr. Hahn Györgynek, az első német vizgyógyásznak, egy igénytelen könyvecskéje, melyet a beteg kezdetben közönyösen, majd lázas érdeklődéssel, végre azon erős elhatározással olvasgatott, hogy — a doktorok úgy is kimondták már halálos ítéletét, — önmagán tesz próbát a könyvben ajánlott gyógymóddal. A későbbi erős és hírneves Kneipp e könyvecskéről azt mondja, hogy először szalmaszál volt az, melyhez a vizbefuló kapaszkodott; később ama bottá lett, melyre a beteg támaszkodott; ma pedig a mentő sajka, melyet az irgalmas gondviselés jókor, a legnagyobb szükség órájában küldött. Megpróbálta — mint maga elbeszéli — egy negyed, majd egy fél évig; legkissebb javulást sem érzett, de rosszabbodást sem. Ez bátorította. 1849. év telén ismét Diliigenben volt. Kemény téli idő volt s ö mégis hetenkint kétszer-háromszor keresett magános helyet, betörte a jeget s megfürdött néhány pillanatig a Dunában. Gyorsan sietett a fürdőhelyhez, de még gyorsabban iramodott hazafelé, a meleg szobába. 1850-ben Münchenbe jutott a Georgianumba. Itt egy szegény tanulót talált, ki még nála is rosszabb állapotban sinlődött. Az intézeti orvos vonakodott neki egészségi *
