Eger - hetilap, 1892
1892-09-06 / 36. szám
285 az egész közegészségügyi igazgatásunknak szervezetlen volta, az orvosok számának elégtelensége, s ennek folytán elégtelen gondoskodás a községek lakosairól. Mind ezeken pedig csak egy helyesen megalkotott közigazgatási törvény által lehet segíteni. Nem időzünk azonban tovább e pontnál, hanem áttérünk a nálunk dajkaságba adott gyermekek viszonyainak megvilágítására, melylyel egyszersmind a leleuczügy rendezésének égetőn szükséges voltát is igyekszünk megmutatni. A lelenczügy rendezetlen volta hazánkban az oka annak, hogy oly nagy a gyermek-halandóság közöttük. Az elmúlt évtizedben — 1887-ben — nyert statisztikai adatok szerint a bélhurutban elhalt gyermekek száma 273.780 volt egy év alatt. Elborzasztóan nagy szám! Statisztikailag összehasonlítván országunkat más államokkal, úgy találjuk, hogy mig Ausztriában az összes évi elhaltaknak, 4.50%-át, Poroszhonban pedig 2.73%-át, — addig Magyarországon 7.33%-át teszik, kik a bélhurutban elhaltak. Ha pedig tudjuk, hogy a dajkaságban elhunyt gyermekek valamennyié a bélhurut rovatában van elszámolva, akkor ha csak az Ausztriával szemben fennálló különbözeiét vesszük is számításunk alapjául, még is 13570 olyan elhalt egyén mutatható ki évenként, a kiket mind meg lehetett volna menteni a hazának. De hisz államunk eddig is áldozott a dajkaságba adott gyermekek életéért, hiszen a belügyminisztérium költségvetésében a jelzett évben is 75000 frt vétetett fel ily czimen és az ki is fizettetett. Úgy van, fizeti Magyarország ezen összeget, csakhogy legnagyobb részben külföldi lelencz-házaknak az oda vándorolt asszonyszemélyek gyermekeiért, és neveltetnek ezen drága pénzen hasznos honpolgárok Ausztria és Németország számára. Yan pedig Magyarországon gondoskodva törvényileg is, a dajkaságra kerülő gyermekekről. Hiszen ott van az 1876. évi közegészségügyi törvény 24. és 25. szakasza, mely rendeli, hogy a dajkaságba adott gyermekek hatósági felügyelet alá helyeztessenek és szakszei'ü ellenőrzés alatt álljanak. Megvan tehát a jó törvény, de nincs végrehajtva, s meg kell vallani, hogy ha a köz- igazgatási rendszer és a fennálló közegészségügyi viszonyok mellett a hatósági személy nyerhetne is időt és módot az ellenőrzés gyakorlására, nem lehetséges az, az orvosoknak hiánya miatt. Mert arra, hogy az kivihető legyen, minden községnek orvossal kell birnia, s egy csoportban 4—5 kis községnél többet beosztani nem volna szabad. Ha csupán kisebb vidéki városainkat tekintjük, számtalan gyermek pusztul el ezekben, s az ezekkel szomszédos kis községekben, kik tisztán csakis a nem ápolás és nem táplálásnak lettek áldozatai az úgynevezett angyalcsinálás utján, melyek mestersége a mi városunkban éppen úgy virágzik, mint bármely más jelentékenyebb hazai városban. A furfangos tojásárus. Az öreg Miska bácsi, a szomszéd M.-K-ről gyakran jár be E.-be tojást árulni. Egy ilyen alkalommal B.-né asszonysághoz is bekopogtatott, s erősen kinálgatta, vegye meg a téns asszony a hátyi tojását. Az alku hamarosan megtörtént, s Miska bácsi elkezdte egyenkint számlálni a tojásokat: — Egy, kettő, három, négy, öt, (hirtelen félbeszakítja a számlálást). Téns asszony, ugy-e vannak gyermekei ? — Vannak bizony — viszonzá B-né, — mindössze tizenhárom. . — Ejnye, mi a kő! Nem is hinné az ember! Tizenhárom! — kiált fel Miska bácsi, s tovább számlálja a tojásokat, — tizennégy, tizenöt, tizenhat, tizenhét, tizennyolcz, tizenkilencz — (ismét félbeszakítja) — aztán mindnyájan élnek még? — Három már meghalt. Köztük a legidősebb is — válaszolja B-né. Legidősebb gyermekem már huszonnyolcz éves volna. — Téns asszony csak tréfál! Ilyen menyecske, s 28 éves gyermeke! Huszonnyolcz! — kópéskodik Miska bácsi s tovább számlálja a tojásokat — huszonkilencz, harmincz, harminczegy, harminczkettő, — (ismét abbahagyja a számlálást). — Hisz a téns asszony alig van még harmincz éves. — Jó is volna! — feleli B-né, — de már bizony túl vagyok a negyvenötödik tavaszon. — Negyvenöt! Megáll az eszem! Hisz ha a téns asszonyt összehasonlítom az én anyjukommal! —Nem; valóban negyvenöt? — töprenkedik Miska bátyó s tovább számlálja a tojásokat — negyvenhat, negyvenhét, negyvenkilencz, ötven, — (most félbehagyja). Kedves téns asszony! Negyvenöt esztendős, és mégis oly De nem csak a törvénytelen gyermekek lesznek ezen bűnös mesterség áldozataivá. Légy módjára hullanak el nálunk a gyermekek a családok körében is. A lelencz-ügy rendezésével meg lennének szüntetve e hajmeresztő állapotok. A dajkaságba kerülő gyermekek szorgos és becsületes gondviselés alá kerülnének, mert maga az állam vállalná el a garancziát ezek életéért és biztosra lehet venni, hogy azután még sokkal több gyermek kerülne dajkaságba, mert sok törvényes szülött is beadatnék oda, a kik otthon a nyomor miatt jó ápolást úgy sem találnának. Mert mindig több erkölcsi alapot látunk azon anyában, ki egy jól szervezett állami lelencz-inté- zetre bizza gyermekét, mint abban, a kinek gondatlansága folytán elpusztult a gyermek. Vegyük tehát át a jó példát. Utánozzák államférfiaink a szomszéd államokat, megmentvén a hazának eddig annyira elhanyagolt sok emberéletet. Annyira belenyúlt ezen kérdés a nemzet léteiébe, hogy szinte koczkára teszi azt. Ha az állam komolyan kezd a műhöz, számíthat a társadalom lelkes támogatására is, és állami lételünk 1000 éves fordulóján bátran nézhetünk sorsunk elébe. (A „B-d“ u.) Különfélék. — Felhívás. Kossuth Lajos hazánk nagy fia, 90-ik születésnapjának évfordulója alkalmára rendező ünnepségek megállapítása czéljából, folyó év szeptember hó 6-án délután 5 órakor a város közháza termében értekezlet fog tartatni, mely értekezletben való részvételre a város közönsége felkéretik. Eger, 1892. szeptember hó 2-án Az előkészítő bizottság. — Honvédeink utón. Az egri magy. kir. honvédzászlóalj a múlt csütörtökön, szept. hó 1-én indult a kassai táborba, hogy az ott tartandó hadgyakorlatokon részt vegyen. — Köszönet-nyilvánítás. Szünidőmről hazatérve, Kapácsy Dezsőt t. barátom, megyei ny. árvaszéki jegyző és előadó úr — ez- ügybeni megbízottamtól 16 frt 26 krajczárt vettem, mint a Várady Sándor 1892. júl. 12-i dalestélyének a kath. tanítók orsz. árvaháza és segélyalapja javára eső jövedelmi hányadot. Indíttatva érzem magamat ezen alkalommal, hogy az általam képviselt nemes czél nevében hálás köszönetemet nyilvánítsam Várady Sándor m. kir. opera-énekes úrnak, Alföldy Irén k.-a.- nak, Lányi Ernő és Barna Ödön uraknak, kik magas művészetükkel ily nemes czélt méltóztattak támogatni. Várady Gyula, a kath. tanítók orsz. árvaháza és segély-alapja közp. bizottságának elnöke. — Búcsúzó. — A helybeli nt. minorita ház közkedveltségű volt főnökétől vettük e következő sorokat: Jó barátaimnak s fiatalnak látszik. Ha az édes anyja élne, nem tudna hová lenni örömében. — Ó, hisz él még! — vág közbe B-né. — Most múlt hatvanhat esztendős. — Ejnye, kuttyamája! Igazán szép életkor! Hatvanhat! — rikkant fel Miska bácsi, tojásait tovább számlálva, — hatvanhét, hatvannyolcz, hatvankilencz, hetven, hetvenegy, hetvenkettő, — (megint abbanhagyja). De hát még ha a nagymamája is élne, az örülne ám mégegyszer! — A szegény nagymama tavaly halt meg. Kilenczven éves volt. — Kilenczven! Bizony szép idő! Kilenczven! — csudálko- zik Miska bácsi, tovább számlálva a tojásokat — kilenczvenegy, kilenczvenkilencz, száz, százegy, százkettő, (ismét megáll). Kedves téns asszonyom, a tojásokkal nagyon meg lesz elégedve. Ha úgy kívánja, a jövő héten is eljövök. Hányadik is a házszámuk? — Száztizenhat — mondja B-né. — Jól megjegyzem magamnak! Száztizenhat — mondja Miska bácsi folytatva a tojásszámolást — Száztizén hét, száz- tizennyolcz, száztizenkilencz, százhúsz. No meg itt van még egy ráadás! Ilyen furfangos módon számlált le okos Miska bácsi B-né téns asszony kosarába százhúsz darab tojást, meg egy ráadást, melynek árát a jámbor B-né asszony, hármát két garasával pontosan ki is fizette. Már most, hogy igazában hány tojást adott át Miska bácsi B-né asszonynak; mennyit fizetett B-né a tojásokért, s mennyit kellett volna tulajdonkép fizetnie? — azon törje az eszét a tisztelt olvasó. Én bizony nem töröm!
