Eger - hetilap, 1892

1892-08-09 / 32. szám

250

Csodálkoznunk ezeken ugyan nem nagyon lehet, mert hisz a nagyvilág rólunk való ismereteit, Lajthán túl lakó kedves szomszédainktól vette, kik pedig, ha felölünk írtak, a „bona fides“- nek szemeit ugyancsak bekötötték, legbadarabb hírek közlésével sietve a felölünk uralkodó rósz véleményt meggyökeresiteni és táplálni.

Az akkori közforgalmi intézmények fejletlenségénél fogva pedig, főleg tekintettel folytonos belső, és külső villongásainkra, e nemtelen hírek kellő czáfolatot úgyszólván soha sem nyerhettek.

Különben a Mayer: „Conversations Lexicon“ legutóbbi

kiadása is, hogy mily rósz indulattal ir a magyarságról, azt a Budapesti Hírlap egyik legközelebbi száma kellően méltatta.

Annál inkább kell csodálkoznunk, midőn ma, a XIX-ik század végén, komoly számba menő müvek, melyek a meghamisitat- lan igazság felderítését tűzték ki czélúl, s melyek felső tanintézetek ifjainak tanulmányainál vezérfonalúl vannak hivatva szolgálni, vagy alapos tudatlansággal, vagy vad s szenvedélyesen nyilatkozó roszakarattal rontanak hazánknak, intézményeinknek, különösen a magyarságnak, s e közben a legdurvább rágalmakat terjesztik felőlünk elannyira, hogy a szégyenkezés pírját szöktetik arczunkba; — de más részt feljogosítanak arra, hogy közleményeiket minden lelkismereti fardulás nélkül, egyszerűen rosz- akaratu, a történelmi fejlődést és tényleges állapotokat meghamisító förmedvényeknek mondhassuk.

Ily jóakarattal s alapossággal van megírva dr. Welcker Károly, a lipcsei egyetem docensének 1890-ben megjelent „Grundriss der Statistik, Staatenkunde“ czimű müvének ama része, melyben nemzetünk, hazánk ösmertetése foglaltatik. És mig szerző e mü előszavában nagy büszkén azt hangoztatja, hogy a statisti- kában előforduló tévedések corrigálására törekszik: addig reánk vonatkozó fejtegetéseiben a legnagyobb tájékozatlanságot árulja el, s bornirtsággal vagy roszakarattal valóban a legvadabb ismertetéseket közli felőlünk.

így pl. a 30-ik lapon azt állítja, hogy Magyarország még ma is a II. József és Bach alatt gyűjtött német-kulturai és bel- rendi tőkén rágódik!

Többrendbeli kisebbrendü bántó megjegyzései után, melyekre itt reflectálni sem kedvünk, sem terünk, a következő bolondgombával kedveskedik olvasóinak: „Az 1880-iki népszámlálásnál (a nemzetiségek számarányainak kipuhatolása végett t. i.) Ausztriában a társalgási, Magyarországban az anyanyelv vétetett alapúi. A vegyes lakosságú vidékeken a németekkel szemben kifejtett terrorismus folytán sok keresztény és izraelita német kényAz „EGER“ tározója.

üti éleményeim.

Arnóthitól.

5. Illává.

Jul. 8-án kora reggel, derék, fáradhatatlan vezérünk, dr. Pattantyús A.’ Márton zászlaja alatt kirándultunk a róla nevezett „Pattantyús-kilátóhoz.“ Ez egy kisebb magaslat, hon- nét gyönyörű kilátás nyílik a Yágvölgybe s Illává kies vidékére.

Visszatérett a hires iHavai fegyintézetet néztük meg. Az igazgató, Kovács József, egy katonás magatartásu, daliás termetű, s e mellett művelt, finom, megnyerő modorú úri ember, kinek egész megjelenése elárulja azt a rettenthetetlen bátorságot, s lélekjelenlétet, melyet az illavai vad fegyenczek közt mintegy pár év előtt kitört válságos lázadás alkalmával oly hősileg tanúsított, — a legszívesebb előzékenységgel fogadott bennünket, s csupán azon kérését kötve ki föltételül, hogy a fe- gyenczekkel szót ne váltsunk, minden intézkedést megtőn, hogy a fegyintézetet minden részleteiben tüzetesen megszemlélhessük. E végből társaságunk, kényelmi tekintetekből, csoportokra oszlott, melyek különböző irányokban indultak a szemlére.

A legnagyobb elismeréssel s köszönettel kell e helyütt megemlékeznem az intézet kath. és reform, lelkészeiről, két igen kedves és müveit fiatal emberről, kik a legnagyobb készséggel s előzékenységgel vállalkoztak e szemleutunkban a cicerone-sze- repre. — Fővezérünk, dr. Pattantyús, elutazott a szulyó-völgyi kiránduláshoz szükséges intézkedések megtételére.

Illává nagy kiterjedésű két emeletes várkastély, mely egykor védelemre volt építve. Középtáján egy csinos és tágas templom emelkedik, két sugártoronynyal.

télén volt eltagadni nemzetiségét (!) Az én számításom szerint, — mondja a tudós Welcker — a németek számának a monarchiában 12—13 millióra kellene mennie, ellenben a csehek s főleg a magyarok számának sokkal kisebbnek, mintsem a hogy az feltüntetni szokott, kellene lennie. — .... Budapesten is sok cseh, lengyel, szláv, magyar (?) szülő a sovinisták terrorismusa miatt, nem meri gyermekeit a német iskolába küldeni!“ (173. k. 1.) A szerencsétlen vadnémet nem akarja tudni azt, hogy hazánkban, eltekintve az erdélyi szászok egy töredékétől, éppen a német elem az, mely a magyarral a legszebb harmóniában él, s azzal minden tekintetben assimilálódni óhajt és törekszik.

Az se egészen rósz, amit idéztem német tudós professor, müve 188 lapján, — hol alkotmányi dolgainkban turkál, — mond, s hol azon boszankodik, hogy a magyar országgyűlésen csak magyarúl és horvátúl lehet felszólalni „habár — kiált fel a nagy tudós — a magyaroknak a török iga alóli felszabadulása alkalmával valamennyi német törzsnek, még a brandenburginak is a vére folyt, és habár a magyar egész kultúráját a németnek köszönheti. És valamint a svájczi nemzeti- és rendi gyűlésben (mely picziny államban megjegyzendő, a nép csak két t. i. a német- és franczia nemzetiség között oszlik meg), mindenki saját anyanyelvét használhatja: úgy a magyar országgyűlésen a magyar és hor- vátnyelv mellett a német, szerb, tót és román nyelven tett felszólalásokat is el kellene fogadni.“ — Köszönjük a jó tanácsot, de nem kérünk belőle!

De nunc venio ad fortissimam bombám! Pattantsuk el! Elhagyva és elhallgatva a felhozott történelmi recriminátiókat, csak a dolog érdemére vonatkozó fejtegetésekre fordítsuk figyelmünket: „A dualismus (az osztrák-magyar t. i.) a feudalis-jezsuita párt (sic!) müve, mely Porosz-Németország ellen egy revanche-hábo- rút tervezett, s mely 1870-ben csak a németek gyors győzelme miatt maradt abban. Az egész Osztrák-Magyar Monarchia lassú germanizálása, pénz-, és hadügyi hatalmi-érdekeinek, valamint az európai egyensúlynak Oroszországgal szemben egy kategori- cus-imperativusa, s csak is az idő kérdése. — A német kultúra és tőke túlsúlya ellen az ultramagyarok (!) és más hasonló reactio- náriusok (!!) nagyzása „nem tarthatja magát sokáig!“ Azt állítja szerző, hogy egy előkelő (!) osztrák-magyar államférfiu (!!) oda nyilatkozott volna, hogy a föderalismus, és dualismus merő játékok (sic!); a jövő a centralismusé! — És ezen nézetek szerinte úgy a hadsereg, valamint a közhivatalnoki kar főtisztjei, nem különben egyéb irányt adó körökben elterjedtek és uralkodók (vorherrschen). Szerző szerint eme valódian bölcs államférfiúi felül ava, — korábbi nevén, állítólag, Léva, — hajdanta királyi várkastély volt. Innét verte szét Rozgonyi Miklós 1431-ben a Pokupek vezérlete alatt hazánkba tört husszita-rabló hordákat. — Hunyady Mátyás királyunk Illavát kedvelt hadvezérének, Magyar Balázsnak ajándékozta, ki e várkastélyt leányának, Magyar Benignának, Kinizsy Pál hitvesének adta nászhozományul. Később Illává az Osztrosich-család birtokába került, kiktől a Vesselényi-féle összeesküvésben való részvétel miatt elkoboztatott. Utóbb a kincstártól Breuner Sigfried gróf vette meg, ki a várkastély egy részét Széchenyi György esztergomi érseknek ajándékozta. Ebbe telepítette a prímás az 1692-ik évben a trinitárius szerzeteseket, kiknek ez volt az első kolostoruk hazánkban. A trinitárius-rendnek 1783-ban történt eltörlése után az illavai várkastély ismét a kincstár birtokába került vissza, mely azt az 50-es évek folytán fegyházzá alakította át. Azóta, kivált a magyar kormány alatt, a fegyintézet sok és nagyszerű újításokon ment által, hogy az a mai humanizmus, és a modern börtönügyi követelményeknek minden tekintetben megfelelhessen. így lett az illavai állami börtön, úgy berendezés s fölszerelés, valamint igazgatás és kezelés tekintetében is, minta-fegyintézetté.

A fegyintézet, hová csupán életfogytiglan, vagy évtizedekre elitéit főbenjáró bűnösök vitetnek, magánzárka-rendszerre van berendezve, s mintegy 7—800 fegyenczet fogadhat magába. Ez idő szerint valami 5—600 fegyencz van benne elhelyezve.

Középső része két emeletes uj épület, hosszas, keskeny udvarral, mely szellőztető ablakokkal bőven ellátott erős üvegtetővel van borítva. Ez udvart emeletenkint körülfutó erős vasrácsos folyosókra nyílnak a magánzárkák ajtói, úgy, hogy azok minden oldalról, minden irányban folyvást szemmel tarthatók.

A magánzárkák mintegy 3 méter hosszúak, másfél méter szélesek, megfelelő magasak, s az ajtóval szemben jó magasan alkalmazott, s erős vas-rácsozattal ellátott ablakból kellő vilá-