Eger - hetilap, 1892
1892-08-09 / 32. szám
251 fogassak, most mint természetellenesnek nincs semmi jövője!“ (Ah! ah!) (189. s k. 1.) No de elég ennyi a bolondgombákból. Nem akarjuk ugyan a professor úrtól mély tudományát elvitatni, de annyit mégis meg- jegyzünk, hogy Németországban igen sok, — főleg pedig közjogi viszonyainkat illetőleg, roppant tájékozatlanság uralkodhatik ; nem csodálkozhatunk azért, ha a képviselőházunkban is visszatetszést szült, s interpellatióra, sőt, — mint tudjuk, — a kormány lesza- vaztatására alkalmat szolgáltatott „Hamburger Nachrichten“ felőlünk otromba híreket közöl, mikor oly alapos munkákból, minő az ismertetett dr. Welcker Károly, lipcsei egyetemi docens müve, ki feladatul tűzte ki magának az uralkodó tévedéseket corri- gálni (?), — szerzik adataikat. A zóna-idö az iskolákban. A középeurópai, vagyis az úgynevezett zónaidő, mely a magyarországi vasutaknál, a követelményekhez képest, már régibb idő óta be van hozva, hazánkban, kormányintézkedés folytán, f. évi aug. hó 1-től a polgári életben is alkalmazásba vétetett. Ennek következtében a vallás- és közoktatásügyi magy. kir. minister szintén elrendelte, hogy a küszöbön álló 1892/3-iki iskolai évtől kezdve a zónaidő az iskolákban is életbe léptessék. Hát ebben a közoktatásügyi intézkedésben kétségkívül van ráczió; mert ha a családok az uj zónaidő szerint osztják be napi foglalkozásukat, múlhatatlanul szükséges, hogy gyermekeik iskolába járása is ehhez alkalmazkodjék. Mindemellett mégis a mondók vagyunk, hogy ez a ministeri rendelkezés egyoldalú, s elébb- utóbb czélszerűtlennek, vagy legalább is alkalmatlannak fog bizonyulni, ha az iskolázás továbbá is úgy fog maradni, mint az eddigelé hazánkban csaknem mindenütt szokásban volt, hogy az előadások délelőtti 8—12, és délutáni 2—4, esetleg 5 óráig tartattak. Aki tudja, hogy Magyarországon, csekély kivétellel, csaknem mindenütt, a téli hónapokban, november, deczember és januárban, a Nap már délutáni 4 óra után leáldozik, s az alkony már 3 órakor beáll, s igy e téli évnegyed alatt az iskolákban délutáni 3 órától kezdve csak lárapavilágnál lehet előadásokat tartani; s meggondolja, hogy ez az időszak, a zónaidő életbeléptével, 26 perczczel, tehát közel egy félórával hátrább esik úgy, hogy télen át az alkonyat már délutáni fél három órakor beáll, s igy gosságot nyernek. Padlózatuk kemény tölgydeszkából készült, tükörsimára súrolva; a talak hófehérre meszelve. Bútorzatuk: vaságy szalma-matráczczal, hasonló fejvánkossal, s jó minőségű pok- rócz-takaróval; kis tölgyfaasztal, e fölött egyszerű falszekrény, olvasni való könyvek számára, mikkel a fegyenczek, az intézet könyvtárából bőven el vannak látva; egy szék, mosdó dézsa, víztartó cserépkorsó, s egy szögletben födeles érczklozet vízvezetékkel ellátva. Télen át a zárkák melegítése vas-csöveken át vezetett gőzfűtéssel történik; szóval: e magánzárkák rend, tisztaság, s mondhatjuk: kényelem tekintetében, a legfokozottabb emberbaráti követelményeknek is túlmértékben megfelelnek. A zárkák erősen megvasalt, s hatalmas zárakkal ellátott vastag ajtókkal bírnak. Ez ajtókon két nyílás van: egy tágasabb négyszögletű, mely az élelem beadására szolgál, s csak ily alkalommal nyílik meg; a másik egy régi tallér nagyságú, ércz- hálózatos kerek nyilas, könnyen fordítható kis kerek ajtóval. E nyíláson keresztül a zárkában levő fegyencz minden pillanatban figyelemmel tartható. Ezenkívül a zárka-ajtón látható még egy ovál-lap, melyen a zárka lakójának nevén kívül az is olvasható, micsoda bűntényért, s hány évre van elitélve. A zárkák legnagyobb része üres volt, mert a legtöbb fegyencz a házi teendők körűi, vagy a munkatermekben volt elfoglalva. De voltak olyan zárkák is, melyek fegyenczeket rejtettek magukban. Úgy látszik, hogy ezek vagy Ítéletük szigorúbb volta, vagy már fogságuk alatt elkövetett házi fegyelmi vétség miatt vannak szakadatlanul elzárva, s nem bocsáttatnak a műhelyekbe, vagy egyéb, szabadabb mozgást engedő házi munkához. A kíváncsiság erőt vett rajtam, s a kis kerek nyíláson át két ilyen zárkába bepillantottam. Megható jelenet tárult szemeim elé. Egy öreg ember volt ott „bezárva, aki fiatal feleségét megölte. Húsz évre volt elitélve. Ősz fejét két kezére támasztva oda volt borulva nyoszolyájára s zokogott keservesen, mint a gyermek. a téli hónapokban, tehát a legfontosabb szorgalmi időben, úgyszólván egész délután lámpavilág mellett keilend az előadásokat tartani, — mellőzve a paedagogusok előtt jól ismert, s szükségképen szintén komoly figyelembe veendő ama hátrányokat, és kellemetlenségeket, melyek a világítás mellett tartott délutáni előadásokkal járnak, — mindenki be fogja látni, hogy, ha az előadási rend továbbra is a régi marad, az eddigi napidő- számitásnak a zónaidő-számitás folytán egy félórával hátrább jutása, az ekként szükségessé vált világítási költségek jelentékeny szaporodásával, újabb tetemes költségeket ró az iskolákra. Ehhez járul még ama nagyon is komoly megfontolást igénylő körülmény, hogy azok a tanulók, kik délutánonkint az iskolákból eddig is 4, s illetve 5 óra után kerültek ki, most a régi időszámításhoz viszonyítva, egy félórával későbben fogják elhagyni az iskolát, s igy a téli hónapokban éjnek idején lesznek kénytelenek haza ballagni. Már most vegyük tekintetbe azokat a 7—12 éves gyermekeinket, kik a lyczeumban, vagy az úgynevezett Generális-laktanyában elhelyezett főelemi iskolákat, vagy főgymnásiumunk alsó osztályait látogatják: meg lehet-é józan észszel engedni, hogy e szegény gyermekek, különösen azok, akik a távul hóstyákon, a Sáncznegyedben, vagy a vasútnál laknak, télviz idején, sárban, fagyban, késő alkonyaikor, vagy éjjel botorkázzanak haza, főleg az egri utczavilágitás mellett? Ha tehát a minister, igen helyesen, az iskolákban a zónaidő életbeléptetését elrendelte, ezen intézkedését az iskolai szorgalmi órák újabb és czélszerübb beosztására vonatkozó rendelettel kellett volna kiegészítenie oly formán, mint az külföldön csaknem általán, de már hazánkban több tanintézetnél, főleg Budapesten, sőt néhutt vidéken is foganatba van véve, hogy az előadások legnagyobb részt reggeli 7 órakor kezdődnek, s csekély pihenővel, délutáni 1—2 óráig folynak; a többi délutáni órák pedig teljesen szabadok. Ez intézkedés ellen csupán egyetlenegy, erősen prózai ellenvetést szoktak felhozni; azt tudniillik, hogy ez esetben a családok kénytelenek volnának régi megszokott slendrián étkezési rendszeréket teljesen felforgatni, s déli 12 óra helyett délutáni 3 órakor ebédelni, ami sok zavarral járna. Nos hát ez az ellenvetés annyira gyermekes, mondhatnék: nevetséges, hogy megczáfolására kár volna komoly szót vesztegetni. Csupán annyit jegyzünk meg, hogy a magasabb műveltségű államokban, mint például Francziaországban, divó étkezési rendszer, mind társadalmi, mind különösen egészségtani szem— Miért sir az öreg ? — kérdém az épen mellettem álló tisztelendő urat. S a fiatal lelkész amint ezt hallotta, rögtön fölnyittatta a börtönőrrel a zárka ajtaját s besietett, hegy az öreget megvigasztalja. — Nincs semmi baja! — mondá a visszatért fiatal pap. Csak a feleségére gondolt vissza egy kicsit, aztán elfogta a bubánat. A másik zárkában, amelybe szintén bekukucskáltam, egy fiatal suhanczot pillantottam meg, ki apagyilkosságért volt életfogytig elitélve. Ott ült az asztal előtt. Katona-nadrágot öltö- getett, s úgy hullottak szemeiből a könnyek, mint a zápor. Kérdő tekintetet vetettem a tisztelendő urra. — Ez folyvást sirdogál — mondá az ifjú lelkész mintegy válaszolva, — de ha vigasztaljuk, még jobban elkeseredik. Legjobb magára hagyni. Akkor időnkint megcsöndesűl. A többi magánzárkára azután már nem voltam többé kiváncsi. A régi épület egy folyosóján az igazgató megmutatta a tágas sötét zárkákat, a bakanyelven úgynevezett „dunkli“-kat is, melyekbe csak nagyobb fokú házi fegyelmi vétség miatt kerülnek a fegyenczek. — Nos, tessék belülről megnézni! — biztatott szives vezetőnk. S mi nénányan bementünk. Egyszerre — „Csett-csatt!“ — ránk zárul az ajtó, s mi a szó legszorosabb értelmében pokoli setétségben maradtunk. Még tréfának is iszonyú érzés! Pár másodpercz múlva megnyílt mögöttünk az ajtó. — Nos hát, kedves uraim, — mondá vezetőnk kedélyes mosolylyal, — most már eldicsekedhetnek otthon barátaiknak, hogy a hírhedt Illaván be voltak csukva a dunkliba! Azután sorra megnéztük a bőven ellátott éléstárakat, a kenyérsütő műhelyt, meg a rendkívül tiszta, nagy tágas, és kelle*
