Eger - hetilap, 1892
1892-08-09 / 32. szám
32-ik szám. 31-ik év-folyam 1892. augusztus 9-ón. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstB. 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. szám. a Szabóféle ház) Bauer H. az „Eger“, előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, posta-épület), Szolcsányi Gyula és Blay István könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija 1 frt 30 kr. Néh. Kaszap Bertalan alispán emlékezete. Hevesvármegye közönsége, f. é. jul. hó 25-én tartott rendes évnegyedes közgyűlésén szép kegyelettel emlékezett meg néh. b. eml. Kaszap Bertalanról, a megye elhunyt alispánjáról. Mindjárt a gyűlés kezdetén, dr. Kállay Zoltán, elnöklő főispán ő mlga a tanácskozást amaz érzelemteljes szavakkal nyitotta meg, hogy mindenekelőtt e helyütt is megemlékezni kíván ama nagy veszteségről, mely a megyét annyi jeles tulajdonokkal felruházott alispánjának elhalálozásával érte, és kifejezést adni azon mély fájdalom- és gyász-érzetnek, melyet a megye közönsége közszeretetben és tiszteletben állott alispánja, Kaszap Bertalannak elvesztése fölött érez; minek folytán indítványozza, hogy ezen általános gyászérzetnek jegyzőkönyvileg kifejezés adassék, s Kaszap Bertalan emlékezete ekként örökittessék meg. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatván, kinyilatkoztatja a megye közönsége, hogy azon mély fájdalom és veszteség érzetétől, melyet lelkében szeretett alispánja Kaszap Bertalan elhunyta keltett, s melynek a megye, és a szomszédmegyék távolabb vidékeiről végtisztességtételére összegyűlt nagy számű közönség kifejezést adott, — ma is át van hatva, emlékét lelkében híven őrzi, és azt megörökítve az utókornak átadja. Hevesvármegye közönségének, néh. Kaszap Bertalan, a megye volt alispánja emlékezetét megörökítő eme határozatára a barátság és kegyelet hervadhatatlan koszorúját tette föl Zalár József, megyénk uj alispánja, akkor még, mint megyei főjegyző, alispáni helyettes, midőn alispáni évnegyedes hivatalos jelentésében elhunyt elődjéről a következő, bensőségteljes sorokban emlékezik meg: „Azon lelkes ifjaknak, kik 1848-ban még fiatalabbak voltak, hogysem karjaikat a haza védelmére felajánlhatták volna, de az absolutizmus alatt a várt további küzdelemre elkészültén, annál- inkább siettek a legelső alkalmat felhasználni, mely 1860. év végén következett be, hogy tehetségeket a megye szolgálatára felajánlják, egyike volt azon férfiú, kinek, mint e megye oly méltán meggyászolt alispánjának koporsóját múlt hó 29-én kisértük a pásztói temetőbe. . . Hivataloskodását az esküttségen kezdé. De ifjúsága daczára már akkor oly komolyan fogta fel hivatását, oly odaadással csüg- gött hivatalán, s annyi lelkiismeretesség és pontosság tett tanúságot minden eljárásában közpályára termettségéről, hogy jellemének egyéb kiváló tulajdonságainál fogva is, csakhamar egyike lett a legkedveltebb tisztviselőknek. Mindenki örvendett ez eredménynek, mert mindenki szerette őt, ki ismeré, s egy egész sereg jóbarát hordta őt tenyerén. E népszerűség követte őt a magányba is, midőn 1861. év végén az egész tisztikarral ő is visszavonult, s e népszerűség hivta őt elő ismét, midőn 1867-ben a tisztikar előbbi helyét újra elfoglald. De ekkor már mint szolgabiró foglalt helyet a zöld asztalnál, mely hivataloskodása csak arra szolgáltatott újabb és bővebb alkalmat, hogy a jellemétől elválhatatlan, s már az előbbi tisztében annyira kitüntetett jeles vonások még teljesebbekké legyenek egyéniségében. — A később benne oly pregnáns módon kifejlődött auktoritativ szigor már ekkor mutatkozott eljárásában; de ezt annyi személyes szeretetreméltósággal tudta egyesíteni, hogy mit sem ártott vele népszerűségének; de használt tekintélyének. Ily tulajdonságokkal felruházva, s ily jeles tisztviselőnek elismerve, — minden személyes közbelépés és igény támasztása nélkül is, mi távul állott jellemétől, — biztosra vehette a legelső alkalommal való előléptetését, mi még azon évben be is következett, mert az 1867. évi október hó 1-én tartott közgyűlésen már főszolgabíróvá választatott. De ő nemcsak jó tisztviselő volt, hanem a pártnak, melyhez tartozott, hű tagja is. Midőn az 1878-ik évi képviselőválasztás ideje elérkezett, a gyöngyös-patai választó-kerületbeli elvbarátok úgy vélték a győzelmet leginkább biztosítani, hogy az ő népszerű nevét írták zászlajukra, s e jelben győztek is. Azonban bármily hízelgő és megtisztelő volt is rá nézve a bizalomnyilvánitásnak e módja, szive mégis a megyéhez vonta őt vissza. Ép jó alkalom kínálkozott e vágya teljesítésére. — A megyei árvaszéki elnökség, mely egy évig helyettesítés utján volt betöltve, most választás utján végleg betöltendő volt. Erre gondolt ő is. És gondolatát kitalálták. 1882-iki jan. hó 17-én már árvaszéki elnök volt. Három évet töltött e hivatalában, és töltött oly módon, annyi jelét adva az elnökség vezetése körüli jártasságának, hogy 1885-ben, a Majzik Viktor halálával megüresedett alispáni székbe a megye bizalma őt találta legméltóbbnak. Hogy mint alispán mily pontosssággal, lelkiismeretességgel s erélylyel, sőt szigorral vezette a megye ügyeit, — mindnyájunk előtt ismeretes. De ismeretes az is, hogy egy 17 évvel ezelőtt hivatalos utazása alatt történt átfázás következtében szervezetébe befészkelt betegség gyötrő kínjaiban mennyit kellett szenvednie. Láttuk őt szenvedni, — de panaszkodni nem hallottük soha. Férfiassága vértjével úgy elfödte baját, hogy senki sem gondolt arra, hogy közeli veszély fenyegetheti. De ha gondolt volna is, ki gondolhatott volna arra, hogy betegsége oly szörnyű katasztrófával végződjék. Bármennyire fáj szivünk utána, mély gyászunkban is el kell ismernünk, hogy helyzetében a halál rá nézve megváltás vala. Elvesztettük őt, de megőrizhetjük emlékezetét! Temetése, a megye minden vidékéről összesereglett jó barátainak és tisztelőinek mély gyásza mellett történt, melyen a megye főispánjának vezetése mellett 40 tagú küldöttség képviselte a megyét. A gyászszertartáshoz a megyei várnagy a megye zászlajával, s a központi hajdúkkal ki volt rendelve. A megye közönsége, valamint külön a tisztikar nevében is, koszorúk tétettek ravatalára. Az egyházi szertartás után a megye főjegyzője búcsúzott el gyászbeszéddel a megye halottjától; a sírnál pedig Pásztóinak ez alkalomra irt elegiája siratta el őt. Részvétiratokat küldtek: Szmrecsányi Pál, szepesi püspök, Nógrádvármegye tisztikara, és Gyöngyös városa. Egy német professor — hazai viszonyainkról. (Xy.) A „Vasárnapi Újság“ legutóbbi számának egyike régibb, a múlt századokban napvilágot látott, különféle lexiconokból reánk, magyarokra vonatkozó oly idézeteket közlőit, melyekből közviszonyainkat illetőleg teljes tájékozatlanság, mondhatnók vastag tudatlanság rí ki. És valóban az azokban hemzsegő közjogi, történeti, földrajzi stb. hazugságok és ostobaságok, a mily komolyan el vannak mondva, ép oly nevetségesek is.
