Eger - hetilap, 1892
1892-07-12 / 28. szám
218 lása — nemcsak, de sőt az ember beszédje s a kutya ugatása egyként hangzott volna előtte. Mily megdöbbentő kép!! — És ki tudja már most belátni azt az óriási távolságot, mely a ragyogó szellemű Schakespeare s a képzelem e szánalmas alakja közt létezik a tökéletesség lépcsőzetén? Hogy tehát e lépcsőzetnek melyik fokán foglal helyet az ember, e legtökéletesebb élőlény, az mindig a már fejlődött embernek reá gyakorolt hatásától függ, amit nevelésnek nevezünk. Egyik elmének a világosságát és ismeretkincseit át lehet vinni a másikba, megfelelő tervszerű eljárás mellett: a fogalmakat, eszméket, gondolatokat, melyek ezer elmében fogantak, millión mentek keresztül s tisztultak, tökéletesűltek meg, egyik elméből át lehet ültetni a másikba, mert ugyanaz a fogékonyság, — hogy úgy mondjuk — ugyanaz a termőerő min- denikben megvan; az érzelmek is felkölthetők a kedélyben, s gyakori fölébresztés által a fogékonyság mérve növelhető — azaz, a tökéletesség lépcsőfokain magasabbra juttatható. Midőn az anya gőgicsélő, hízelkedő hangjaival a rokonszenves ragaszkodást, tehát a szeretet érzelmét ébreszti fel maga iránt csecsemőjében; vagy kedveskedő játékánál a még szunnyadó lélek öntudatlan derűje egy futó mosolyt csal a beszédtelen piczi ajakra: akkor már egynéhány lépcsőfokkal feljebb emelte gyermekét, mert az öröm és szeretet érzelmeit keltette életre; már ekkor két kedves bimbócska jelent meg szűzi talaján a gyermeteg kedélynek. Midőn gagyogni kezdi első szavait a kis gyermek s engesztelőleg czirógatja a sírást és megbántottat mimelő testvérkét, e szánalommal szivében mennyivel magasabban áll lelkileg, az előbb vázolt szánalmas alaknál; s hogyan emelkedik nap- ról-napra felfelé, a mint gondolatainak és érzelmeinek kifejezést tud adni, mind nagyobb körben tekintvén szét lelki szemeivel? Azon eszközök között, melyek az embernek rendelkezésére állnak a tökéletességben való feljebb haladásra, talán egy sincs hatékonyabb és nélkülözhetetlenebb, mint az olvasás. Ez azon eszköz, melynek hiányában lelkünk azt a fejlődöttséget, azt a magas fokozatot el nem érhetné, mert nem tudnák az emberek közvetíteni saját lelkök szellemi kincseit; mig azzal birtokunkban még önmagunkra hagyatva is nagy mértékben kiképezhetnék lelkünk erőit, s megtölthetnők ismeretekkel. Néhány szó a t. iparos urakhoz. Kérelemmel fordulok Egerváros nagyrabecsűlt és igen tisztelt iparosaihoz, a saját ügyökben, s igy, természetesen, joggal Az „EGER“ tárczája. A jövő élet. Ha egykor majd a szív megszán dobogni, S a kínos élet végre megszakad, Oh úgy szeretném tudni azt az egyet, Mi lesz majd álmom lenn a föld alatt? A múlt időknek átka él-e ott is, Vagy már a sírkeresztnél vége van, S kit egyszer már a sírnak karja ringat, Boldog-e az, avagy boldogtalan! Meghal-e majd a kin a szívvel együtt, Vagy hűlt porán is szenvedés virraszt, S a lélek hogy ha fájdalom gyötörte, A földön túl sem lel soha vigaszt? Úgy tépelődik lelkem, úgy sovárog, A rejtélyes világ milyen leszen, A mely követni fogja majd a létet, Ha haldokolva lezárúl a szem. Nincs, a ki titkát ismerné a sírnak, A siri lét örök talány marad; — De mégis, — mintha azt súgná a lélek: A föld mindenkinek nyugalmat ad, Ha földi léted égő kin gyötörte, Ott behegged a szív vérző sebe, Nyugodt lesz majd a végnélkűli álom, A föld alatt már nem fáj semmi se. . . Szapáry József. mondhatjuk, közügyben. Ez ügy nem érinti ugyan közvetetlenül anyagi érdekeiket, mindamellett meg vagyok győződve, hogy éd annyira szivükön fekszik s ép úgy várhatja tőlük istápolását, mint amaz, már eszményi szempontból is; de meg azért is, mert ha közvetetlenül nem, közvetve, távolabbi czéljait tekintve, anyagi érdekeikre is befolyással lehet, azon megdönthetetlen igazságnál fogva, hogy mennél fejlődöttebbek az ember értelmi erői, annál alkalmasabb minden olyan munkálkodásra, amelyhez a fizikai erőn kivűl a szellem hozzájárulása: találékonyság, műiz- lés, Ítélő- és képzelő-erő szükséges; annál tökéletesebb, értékesebb munka készítése, s a szakképzettség, de általában mindennemű ügyességek annál könnyebb elsajátítása várható tőle. Értein ez ügy alatt az iparos-ifjúság iskolai kiképzését. E kiképzés tudvalevőleg kétfelé osztható: egyik az általános iskolai képzés, mely a gyermekeknek az iparos pályára lépése előtti időre esik, s többnyire az elemi iskola osztályainak keresztül tanulásában áll, a másikat a szakiskolák látogatása képezi. ügy gondolom, teljesen fölösleges fejtegetnünk azt, hogy az általános iskolai képzést, s ennek eredményét, a szellemi műveltséget nélkülözni senkinek sem lehet, mert hiszen akinél ez teljesen hiányzik, azt a társadalom, a lázasan előre siető társadalom maga dönti fel, s rányomakodik értelmisége súlyával, a szellem erejével úgy, hogy szinte mozdulni sem bir. Mindenki tudja, érzi, szemléli, tapasztalja ezen, okát a haladás eszméjében rejtő, s abból természetszerűleg eredő morális törvény igazságát, bármely téren működjék is. E senki által nem alkotott, mégis létező társadalmi élettörvény rákényszeríti az embereket az iskoláztatásra ott is, ahol állami életünk intézői nem szabályozták azt kényszerítő í-endelkezéseikkel, nem tűzték föltételül valamely életpályára jutásnál az iskolázottság bizonyos mértékének okiratokkal való bizonyítását. Ezek közé tartozik hazánkban az iparos-pálya is, melyre akárki rá léphet ugyan, bármilyen fokú előzetes iskolázottsággal, sőt ennek csaknem teljes hiányával is; ámde maga a társadalom, illetőleg társadalmi viszonyaink intve, kérve, követelve állnak a szülők elé, kik gyermekeiket az iparos pályára küldik, hogy mennél teljesebb iskolai képzettséget, — s ebben szellemi műveltséget — adjanak nekik, ha boldogulásukat óhajtják. Vannak szülők, kik megértik a társadalmi viszonyok ezen intő szavait, s iparossá leendő fiaikat lehető, a körülmények által megengedett iskoláztatásban részesítik; de jóval többen vannak, kiknél eme kiáltó szavak süket fülekre találnak, s akik csak Fürti Adolár tragédiája. Irta Rudnyánszki Gyula. Ki volt, vagyis helyesebben mondva, kicsoda Fürti Adolár? Oh minő kérdés! Hát nem ismernétek nevét: Nem olvastátok müveit? Fürti Adolár: költő még pedig a javából. Mert haja kaczos, szemei savószinüek és folyvást a csillagokat keresik, arcza sápadt és himlőhelyes, fülei nagyok és fejétől mesze elállók, ruhája kopott, nyakkendője nincs, zsebei mindig tele vannak — legújabb költeményeivel .... szóval, Fürti Adolár született költő. De a világ oly nyomorult és az emberek oly gonoszak és irigyek, hogy a nagy szellemeket elfojtják, üldözik, megtagadják. És mert „a költő és sors-harag egy anyaméhéről született“, — bizony szegény fürti Adolár kénytelen éjjeli álmát és a hajnal bíboros óráit megrabolni, hogy lantját merengethesse, nappal pedig hogy a hitvány gyomor örökös korgását megszüntesse, boj- tárkodik egy uzsorás ügyvéd irodájában. Kívüle még négyen dolgoznak az irodában. Köznapi, földhöz ragadt, ösztövér lelkek mind a négyen, egyebet se tudnak a paragrafusoknál és az ő magasan szárnyaló szivét egyátalán nem képesek megérteni. Nem is igen érintkezik velők. Ha elvégzi dolgát, „kollégáival“ (oh, mily profanálása e szó költői hivatásának!) hanem felborzolja haját, homlokára teszi bal kezét és várja az ihlet per- czét.. Ilyenkor szeme elhomályosul és lelke megvilágosodik. S midőn érzi a múzsa közeledését, és ujjait versláb mérésre csu- csoritja, ah még egy pillanat és a múzsa csókja ott égne homlokán, ha közbe nem szólna az irodavezető: — Fürti úr, kapja le gyorsan ezt a viszkereseti viszonválaszt. Oh átkozott végzet! Visszkereseti viszonválaszt kell másolnia, midőn talán Urai költészetünk egy remek gyöngyével gazdagíthatná az irodalmat! 1
