Eger - hetilap, 1892
1892-06-28 / 26. szám
26-ik szám. 31 -ik év-folyam 1892. junius 28-án. Előfizetési dij: Egész érre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstö. 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széclienyi-utcza 30. szám. a Szabóféle ház) Bauer H. az „Eger“, előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, pósta-épiilet), Szolcsányi Gyula és Blay István könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija 1 frt 30 kr. A debreczeni dalegylet látogatása. Városunk közönsége a legmagyarabb erényt fogja gyakorolni a közelnapokban: a vendégszeretetet, nemzetünk ez ősi erényét. A délibábos alföldről, a romantikus Hortobágy mellől jönnek hozzánk közös édesanyánknak: imádott hazánknak más gyermekei, a mi édes testvéreink, hogy azt a nemes kapcsot, mely bennünket összefűz, a nemzeti összetartozás kapcsát még szorosabbra vonják köztük és köztünk, s mellé egy másik becses köteléket csatoljanak: a barátságét. Van-e valami eszményibb, magasztosabb fogalom, mint a haza és nemzet? — s van-e fogalom az égieken kívül, mely előttünk szentebb volna, mint e kettő, mely mégis egy, mert egymás nélkül nem képzelhető. Nincs. Ez előtt meghajol mindenki; ezt szivébe zárja a legridegebb kedélyű is; ezt tisztelettel, szeretettel, lelkesedéssel mondja ki a legelfásultabb s az ideálizmuson teljesen kívül álló is; ennek nevénél elhallgat a cinikus gúnyja, a világgyülölő szidalma, az atheista kicsinylése, mely minden más eszményt megtámad és szétbonczol. — Hány millió ember ontá már vérét, adá életét ez eszméért? — hány millió szívben lobbant fel és égett forró lánggal a lelkesedés e fogalomért! — hány elmében születtek fenséges szép gondolatok annak a melegségnek termékenyítő behatása alatt, melynek hevét a honszerelem sugározta a szívből az ész világába? És vájjon mi teszi lényegét e fenséges fogalomnak ? — Bizonyára nem a „tömeg,“ a „sokaság“ az „ember-milló“, hanem az az erkölcsi erő mely a tömeget, a sokaságot az emberek millióit egygyé fűzi, s melyet minden ember érez lelkében, de elemezni senki sem képes; az az eszmei tartalom, melyet elszakítván e nemes fogalomtól, nem marad más hátra az ember töm égnél. Ez erkölcsi erőnek egyik nyilvánulása, — ez eszmei tartalomnak egy érzékitett ténye lesz magyar-testvéreink, a debre- czeniek látogatása s az a szívesség, őszinte rokonszenv és meleg lelkesiiltség, melylyel mi egriek fogadjuk őket. Valami csodálatos vonzalom támad bennünk e hazának lakóiban mindenki iránt, aki e nevet viseli: magyar, annak elgondolására, hogy ő is azokkal a szavakkal, azzal a lelkűnkben édesen zengő nyelven fejezi ki gondolatait, érzelmeit, melyekkel mi; — hogy annak a földnek lakója ő is, „amelyen kívül nincsen számunkra hely a nagy világon“ s amelyet, ha ellenség fenyeget, együtt kell megvédenünk életünk árán is, ha balsors éri, együtt bánkódunk miatta, s ha öröm —, ez is közös ; — hogy ugyanegy kínos érzelem támadna bennünk, ha együtt kellene az édes haza határain túl szenvedni a hontalanság gyötrelmeit, a honvágy fájó keserveit. Ennek meggondolása azt a vonzalmat, azt a végtelen becsű érzelmet ébreszti föl bennünk, mely több mint a barátság, s eszményibb mint a vértestvérek szeretete. Ez érzelem kell, hogy minden magyar szivében meg legyen minden magyar iránt! — és vájjon ki merné botorul kétségbe vonni, hogy valóban meg is van-e?! Akkor éreznénk csak, hogy mily mélyen lakik a szívben e vonzalom, ha távol a hazától találkoznánk össze honfitársak, idegen népek között! Midőn a hazának messze vidékéről jönnek hozzánk magyar testvéreink, a debreczeni dalegylet tagjai, bár nem beszéltünk velők soha, nem is láttuk őket és semmi annyagi érdek hozzájuk nem fűz, a legmelegebb szeretettel öleljük keblünkre, s a nyújtott baráti jobbot igaz, őszinte rokonszenvvel szorítjuk vissza, mert egy hazának vagyunk fiai, egy nemzetnek alkotó részei; érzelmeink forrása, s tetteink rugója azonosak, czéljaink, melyek után törekszünk, vágyaink, melyek felé sovárgó szemmel tekintünk a jövőbe egyek, s e szavakban fejezhetők ki: a magyar haza dicsősége, nemzetünk nagysága és boldogsága. Ok is igy éreznek, ez természetes. S hogy ahhoz képest cselekszenek is, azt éppen az egri dalkör tagjainak volt alkalmuk tapasztalni, midőn a szívesség minden elgondolható nemével és nyilvánulásaival pazarul elhalmozták Debreczen vendégszerető polgárai. De ők nem csupán mint a magyar nemzet fiai, s mint ilyenek testvéreink jönnek hozzánk; dalt is hoznak ajkaikon, édes nemzeti dalt, melynek elsőrendű, művészi magaslaton álló kultiválói. A művészetet ápolják ők, a művészetnek azon ágát, mely legmélyebben, mert legközvetlenebbül képes a szív érzelmeire hatni s a lelket nemesebb, ideálisabb eszmék és érzelmek befogadására fogékonynyá tenni. Tehát másik czéljuk a nemzeti dalművészet ápolása, a szépérzék, műizlés fejlesztése, s a kedély nemesítése a művészeti gyönyör által. E kettős czél közül szinte lehetetlen volna kiválasztani, hogy melyik nemesebb, melyik előbbre helyezendő, ha rég meg nem énekelte volna már a költő, hogy „a haza minden előtt.“ E szavak örök igazság-, szent meggyőződéssé szilárdult érzelem- és tetteinket vezérlő elvként élvén bensőnkben, az előbbi czélnak kell adnunk a pálmát: a nemzeti összetartozás a faj-szeretet-, s a honszeretet érzelme ápolásának; a nemes törekvésnek: közelebb hozni magyart a magyarhoz, hogy ha az egyik a Kárpátok bérczei közt lakik is, s a másik lent a nagy rónaság végső határán, a nemzetszeretet, ez aranyláncz kösse össze őket ily messzeségen át is. E törekvésnek adjuk a pálmát, bár a másikat, a dal ápolását, a nemzeti művelődés ez egyik legjobb eszközét is végtelen nagyra becsüljük s oda helyezzük közvetlen a másik mellé. Hozza Isten közénk magyar tesvtéreinket, a nagy alföld büszke Metropolisának lakóit, legyenek köztünk otthon, mint otthon voltak pécsi testvéreink a közelmúltban. Mi pedig egriek fogadjuk őket igaz, őszinte szeretette], lelkesedjünk művészetükért, óvjuk féltve azt a drága lánczot, mely édes hazánknak kisded nemzetét összefűzi egy törhetlen egészszé, mert „népek óczeánján hullámtól vert sziget“ vagyunk, s csak ez összetartó erő menthet meg bennünket, hogy a hullámokba ne dőljünk! Történelmi hangverseny. E. évi julius 20-ika körül városunk müveit közönsége nagy érdekű hangversenynek néz eléje. Káldy Gyula, a budapesti magyar zeneiskola igazgatója s tanára vezetése alatt, Kuliffay Izabella kisasszony, főherczegi udvari zenetanárnő, s a magyar zeneiskola zongora-oktatója, Csiszér Irén, Platz Mariska, Tompa Julia, Kolozsváry Etel, k. a. énekművésznők, Veress Sándor, a magy. kir. opera énekművésze és Mayer Adolf, a magy. kir. operai zenekar tagja fognak az alkalommal a színkörben történelmi hangver s enyt rendezni. Káldy Gyula, kiváló zenetudósunk, köztudomás szerint, régóta ritka szorgalmú búvára a régi magyar zenének s éneknek. És szorgalmas, szakavatott kutatásai igen szép eredményre vezettek, amennyiben különösen a XVII. és XVIII. századból, a Thököly- és Rákóczy-kőrből, szabadságharczaink e történelmileg oly nevezetes időszakából, mely nemcsak nagy nevű hadvezére
