Eger - hetilap, 1892

1892-06-21 / 25. szám

196

3 órától folytatólag, elnök: Polereczky Gyula, felügyelőbizottsági tag.

— A Mazzantini-féle táncziskola. Ziegler József, táncz- mester, ki mint Mazzantini Lajos, a magy. kir. opera balletmes- terének helyettese, Egerben, a reáliskola földszinti termében néhány hét előtt táncziskolát nyitott, a múlt szombaton, f. jun, hó 19-én fejezte be az idei kurzust egy főpróbával. A táncziskolának számos apró növendékei voltak, kik a főpróbán úgy az illem-mozdulatokban, s társas tánczokban, valamint nékányan a magasabb képzést igénylő magán-tánczokban is kiváló ügyességről tettek tanúságot. A szülék a tanítás eredményével általán meg vannak elégedve.

— Az egri magán-nöipariskolában f. jun. hó 25—27-ik napjain munka-kiáltással egybekötött gyakorlati vizsgálat fog tartatni az iskola helyiségében (Káptalan-utcza Gólya-épület). A kiállítás f. jun. hó 25-én regg. 8 órakor nyílik meg, s látható lesz a kiállítás mindahárom napján regg. 8—12; délut. 2—5 óráig. A gyakorlati vizsgálat f. jun. hó 27-én regg. 8 órakor veendi kezdetét.

— A debreczeni dalárda fogadtatása tárgyában nagy értekezletre jött össze tegnap a városház nagy-termében az egri dalkör s Eger polgárai közül igen szép számú érdeklődő közügybarát. Imre Miklós elnöklete és Simonyi Károly jegyzősége alatt az értekezlet kimondta, hogy a város közönsége magáévá teszi az ügyet s társadalmi utón mindent elkövet az ünnepség mennél fényesebbé tételére. E czélból különféle bizottságok alakíttattak; nevezetesen: Elszállásoló és vendégfogadó bizottság, elnöke Székely János, tagjai: Mikus Antal, dr. Csutorás László, Heringh Kálmán, Bayer Henrik, Polereczki Kálmán, Marsó László, Dusárdy István, Szapáry József, Péter Ferencz, Bocsó Béla, Lipcsey Péter, Boross Gyula, Perger Ignácz, Staller József és dr. Pásztor Bertalan; — társas vacsora-rendező-bizottság: elnöke : Petra- vich Ferencz ; tagjai: Csoór Dezső, Cselényi István, Kern Gáspár, Skultéti Béla, Vajda István, Szőke Sándor, Marsó György, Izsépy Béla, Torjay Károly, Balkay István, Bucher Gusztáv és Nagy Ferencz; — hangverseny-rendező-bizottság: elnöke: dr. Maczki Valér, tagjai: Kapácsy Dezső, Kelemen Lajos, Korponay István, Horváth Béla, Stephanovszky Ernő, Marhovszky László, MenczlEmil, Somoskeöy Dezső, Dorotics János, Oláh Béla.

— Prielle Kornélia, a budapesti nemzeti színház előkelő művésznője tegnap, f. jun. hó 20-án kezdte meg itteni vendégszereplését Pailleron „Ahol unatkoznak“ ez. nagyhírű 3 felv. vígjátékéban. Ma pedig Csiky Gergely „A nagymama“ ez. vígjátékéban fog fellépni, rokonával, Láng Ilonka fiatal színművésznővel.

a harmadikban egy vén ezredes terpeszkedett, csatatérképek tanulmányozásába, s disznópecsenyefalásba merülve. Közben egy pár „borban utazó“ vikecz foglalt helyet, s hajmeresztő vadász- históriákkal mulattatták egymást.

— Elképzelem magamnak.

— Mikor csaknem összetörve-zuzva, a végállomásnál kiszálltam, találkoztam egy jó barátommal, aki ugyanazon a vonaton utazott és pompásan aludt. Mert egyedül egy maga utazott egy kupéban, s ilyen üres kupé, mint mondá, még több is van a vonaton.

— Hahaha! Pompás!

— Nem épen pompás! Végre haza értem, s előre örvendettem az eddig annyira nélkülözött csendes nyugalomnak. De alig hunytam le, hajnal felé, szemeimet, egyszerre csak behömpölyög a kulcsárném a szobámba, s kezeit tördelve jajveszékel, hogy az éjjel egészen kipusztitották az éléskamráját a Merkur, a kereskedők s tolvajok e derék istenének pártfogoltjai. Fölegyenesedem; kidörgölöm a szememet, egyet nyújtózom, s — krakksz! összetörik alattam az ősapai nyoszolya. Teljesen komor hangulatban felöltözöm, — az álom egészen kiment szememből, — puskát kapok a vállamra, s vadászni megyek azzal a föltett jó szándékkal, hogy éléskamrámat legalább mára megtöltsem. De mindjárt az első lövésem — Uram bocsá! — az öreg birónét találta, egy minden tiszteletre méltó úrnőt, aki hájtalanitási kúrából hosszú sétát tett a szabadban.

— E czimeres lövés által bizonyára csak növelted rettenthetetlen vadász híredet.

— Magam is úgy hiszem. Mikor pedig, vallatásra fogva, minden teketória nélkül kijelentettem, hogy én a tisztelt asszonyságot vadkacsának néztem, a jelenvolt bíróság arczizmai nevető görcsöket kaptak.

— S mivel jutalmaztak meg e mesterlövésért?

— Az öreg biró, apai jó barátom, ünnepélyes beszédben köszönte meg ama nagy megtiszteltetést, melyben az ő különben

— Alföldy Irén kisasszony, városunk szülötte, dr. Alföldy Dávid, az egri ügyvédi kar egyik kiváló fiatal tagja,- s lapunk derék munkatársának nővére, ki az idén végezte a budapesti opera-iskola első osztályát, az operai növendékeknek f. hó I3-án a magy. kir. operaházban tartott évzáró vizsgálatán, pályatársai közöl rendkívül kiemelkedett. A „P. L1.“ referense a következőket Írja a kisasszonyról: „Egy kiváló hangú, s nagy tehetségű operai növendéket volt alkalmunk ezúttal Alföldy Irén kisasszonyban megismerni. A fiatal énekesnő, egy csinos, karcsú barna leányka, igen terjedelmes, üde, s rendkívül rokonszenves soprán-hanggal rendelkezik, mely erős drámai színezettel, s tiszta csengő hangzással bir, főleg a magasabb registerekben, melyekre nagy köny- nyedséggel emelkedik. Alsó skálájának egyes hangjai azonban kevésbbé erőteljesek. De egészen feltűnő tehnikai gyakorlottsága, mely egy első osztálybeli operai növendéknél valóban meglepő. Alföldy kisasszony a legnagyobb könnyedséggel s tisztasággal énekelte a futamokat s rouladokat, melyek Elvira („Ernani“) első magándalában előfordulnak, s szokatlanul hosszú, s kifogástalan kerekdedségű, pompás trilláit igazi gyönyörűséggel hallgattuk. Ezenkívül a kisasszony úgy az említett magándalban, valamint az „Aida“ egyik párdalában is sok színi temperamentumnak, zenei érzéknek, s értelmiségnek adta jelét, úgy, hogy e pályáján a legszebb jövő vár reá, ha fejlődése tovább is ily arányban halad. Valóban megérdemli, hogy operánk intendaturája e nagy reményekre jogosító tehetséget kellő figyelemre méltassa.

— Németh József, a budapesti népszínház kiváló művésze, ki színházlátogató közönségünknél is közkedveltségben áll, holnap, szerdán, f. jun. hó 11-én kezdi meg színkörünkben pár estére terjedő vendégszereplését Offenbach „Orfeus a pokolban“ ez. ismert nagy operettjével.

— Kitűnő jogászok. Az egri jogakadémián ez ideig Szapáry József a jogtudományi államvizsgát, Komáromy István a II. alapvizsgát és Huszár János az I. alapvizsgát kitűnő süker- rel tették le.

— Az állami tisztviselők fizetésjavitása. Tudvalevőleg eredetileg az volt a szándék, hogy a tisztviselők fizetésének fölemeléséről szóló törvényjavaslatot a képviselőház még ez év első felében letárgyalja úgy, hogy az még a f. évi julius 1-ével életbe léphessen. Ez okból az idei költségvetésbe a második félévre már a fizetésemelések is föl vannak véve. Miután azonban az említett törvényjavaslat az év első felében letárgyalható nem volt, nehogy a tisztviselők ezáltal rövidséget szenvedjenek, képviselőházi körökben az az eszme merült fel, hogy a kormány

csak jelentéktelenűl strájfolt kedves életepárját részesítettem, és sejtenem engedte, hogy lövésztársulatuk nem sokára lövész-ki- rálylyá fog felavatni.

— S igy szép szerével kimenekültél a hínárból.

— Valamennyit meghívtam vacsorára, egy kis ananászpuncsra.

— Remélem, hogy az öreg biró, a koczintásnál teljesen kibékült ?

— Fényesen. Most pedig áttérek a tulajdonképeni tárgyamra. Midőn épen az imént elmesélt szomorú esemény után, hazatérőben, gondolataimba merülve, a piaczon végigbandukolok, — pillantásom egyszerre csak egy csudabájos leánykára esik, aki épen egy kövér csácsogó kofától gyümölcsöt vásárolt.

— Az efajtát már ismerem.

— Én is. De még emlékezhetel, midőn megfogadtam, hogy a fejemet soha sem hagyom a házasság jármába zárni, s ezentúl óvatosan fogom a nőket kerülni, s tőlök tova futni.

— Igen, s aztán nem sokára egy tisztességes kosarat hoztál haza.

— No lám, mennykő egy hű emlékező tehetséged van. Az a nap egyébiránt megint csak julius 13-ika volt, s a kosarat azért kaptam, mert térdenállva akartam egy érzékeny szerelmi vallomást elnyögni. — De hát a dologra. Amint a gyümölcsvásárló bájos leánykát megpillantottam, egyszerre minden föltett jó szándékom kiment az eszemből. Láttam, amint a kövér kofa a kosarában turkász, s ajánlgatja a holmiját. A kedves gyermek körtét vásárolt, s kézi kosárkáját, mely látszólag vajat és tojást tartalmazott, ideiglenesen egy háromlábú székre helyezte, a kofa háta mögé; a vásárolt körtét pedig egy kendőbe rakva, elővette a tárczáját, hogy fizessen. A vén kofa csípejére támasztotta húsos karját, s elfáradva, készült leülni a háromlábú székre, amily- lyen öt is elfért volna terjedelmes testének alatta. És most képzeld el magadnak azt a szegény kis kézi kosarat azon a háromlábú széken. Egyszerre furcsa recsegés közt pukkadt szét a kis

1