Eger - hetilap, 1892
1892-06-21 / 25. szám
194 A dicsőséges harczok és gyalázatos vérontások eszközei ezek. Most emlékgyűjtemény, ki tudja valamikor nem lesz-é újra fegyvertár? Ott vaunak aztán az átlyukgatott honvédruhák és csákók, a melyek viselői a szabadságért halva, a nemzet boldogságáról álmodnak már a föld alatt; ott vannak a foszlányos zászlók, a melyek nyelét könnyezve csókolja meg olykor egy-egy 48-as hős aggastyán, s ott van körülöttük a tömérdek arczkép, a szabad- ságharcz félisteneinek apotheosisa. A tárlaton különben közel 300 külön kiadásban látható Kossuth arczképe, összegyűjtve Európa s Amerika összes országaiból. Impozáns ezek között a Karlovszky Bertalan által festett életnagyságű arczkép másolata, a mely tavaly készült s az agg Kossuthot ábrázolja. A kép annyira életteljes, hogy szinte reszketni látjuk a székről lecsüngő fehér kezet. — Mint a dicsőséges múltnak szent fantomja, jelenik meg előttünk az ő fénykorának emlékei között s elborult szemein a nyugovó nap végső sugarai reszketnek. Érdekes a Kossuth-arczképcsarnokban két képnek a tusvázlata. Az egyik kép a Kossuth-nótának allegorikus megábrá- zolása. A lelkes tüztől áthatott magyar népcsoport közepén, a dal kezdetének feliratával ellátott zászlót egy ifjú magasra emeli; körülötte a harczba induló nép, a mint szeretteitől is lelkesitve, búcsúzik — míg a távolban egy kovácsmühelynek tűzvilágos kohója előtt kaszákat vernek fegyverré. A másik kép azt a leírhatatlan jelenetet állítja elénk, a mint Kossuth Czegléd piaczán szónokol. Ezt a képet lehetetlen szívdobogás nélkül nézni. Kossuth a piacz közepén, a szónokiásnak leghevesebb mozdulatával, arczán a lángoló lélek visszatük- rözésével jelenik meg a szemlélő előtt. Körülötte az elragadtatás jeleivel hullámzó népcsoport, térdelve és kalappal integető emberek — hallani véljük Kossuthnak gyújtó szónoklatát s a kiáltást: „Mindnyájunknak el kell menni.“ Amint hallottam, gróf Kreith Béla, a gyűjtemény tulajdonosa meg is festeti mindakettőt és sokszorosittatni fogja. A kiállításnak van egy megrenditően szomorú helyisége: a vértanuk szobája. Mintha kriptába lépnénk; a falak fekete posztóval vannak bevonva. A középső asztalon tizenhárom gyertya ég. Oldalt nehéz bilincsek függnek a falakról: ott vannak azok mellett a vértanuk utolsó levelei, a miket a halált megelőző éjjelen írtak szeretteikhez. — Ott van egy rongyos szürke rabruha: abban élte át Körösi Sándor a josefstadti nehéz fogságot; ott vannak a vérAz „EGER“ tárczája. Szerencsétlen nap. Sch. H. „Bohó históriáidból. Pompás őszi nap volt. Nemes Butlar-Ziegensteini Pankrá- czius őrnagy és földbirtokos — miért ne lehetne, esetleg egy őrnagy is adósságmentes tulajdonosa egy nemesi birtoknak? — tehát: Pankráczius nyugalmazott őrnagy és birtokos teljes kényelemmel himbálózott kerti hinta-ágyában, mig mellette, egy ringó széken ugyanazt cselekedte sokkal fiatalabb barátja, Antonius Icilius professor. Mindketten szembetűnő rózsás kedvvel szívták finom szivarjaikat, gyönyörködve azoknak légbe karikázó, illatos bodor- füstgomolyaiban. — Ezzer bommba és karrtács! Mi az ördög ez? kiáltott az őrnagy kaczagva. Te levelet Írsz nekem egy furcsán pettye- getett, valóban Ízléstelen papírra, — ez ép oly gyönyörű uj divat, mint a turn űr! — A levél áll két sorbűi, meg egy fél szóbúi: későbbi, kimerítő vallomásokat ígérsz, sejtetsz valami szerencsétlen napot, s egyidejűleg egy végtelen boldogságot, beporozod utszéli fövénynyel, s végül ejtesz rá egy nagy menykő tinta disznót, — no, köszönöm szépen. — Kérem, kérem, — nagyon szívesen. — Azt irod, hogy végtelenül boldog vagy. Micsoda uj fajta nektárt ittál tulajdonképen? Ezzer mennykő! Nekem is ott kellett volna lennem! De azért még se értem. Hisz te olyan rózan vagy, mint egy hadnagyocska a hó utolsó napján. — Vigyázz, öreg pajtás, mert ahogy meghallod a szomorú históriámat, mindjárt kifordulsz a hinta-ágyadból. — No, erre már aztán magam is oly kiváncsi vagyok, mint egy kávénénike. tanuk reliefjei és olajtestményű arczképei a falakon; a megdi- csőűlt halottak mintegy feltámadva. A vértanúk szobájában ott van Zala jeles szobrászunknak az aradi vértanukról készített, életnagyságú 14 szobra s a falakon láthatók a többi vértanúknak: gr. Batthiányi, b, Perényi, Csányi, herczeg Voronieczky, b. Mednyánszky, Lenkey, Kazinczy, Ormay, Juhbál, Murmann, b. Jeszenák, Szacsvay stb. életnagy- olajfestményü arczképeik. Önkéntelenül is leveszszük a kalapunkat. Szinte várjuk, hogy egyszercsak megjelennek a sápadt minorita atyák és a sötét tekintetű hóhér. Lehetetlen ott nem fázni, lehetetlen ott nem sírni. A mint hallom, a kiállítást Budapesten állandósítani fogják. Csáky minister Thaly interpellatiójára azt felelte, hogy a gyűjteményt a muzeum számára átveszi. Együtt marad minden s temploma lesz a nemzetnek, ahova ereklyéket csókolni zarándokol a hazaszeretetet. Gárdonyi Géza. Különfélék. — Űrnapját, a kath. egyház e legmagasztosabb ünnepét, a múlt csütörtökön, í. jun. hó 16-án, szokott áhitatos kegyelettel ülte meg városunk kath. közönsége. A megelőző nagymisével kapcsolatos kör meneten, fényes egyházi segédlet mellett, Pánthy Endre püspök, főkáptalani nagyprépost ő mlga pontifikáit. A nagy pompával végbement körmeneten, a kath. lakosság minden osztályából, ünnepi mezben egybesereglett ajtatos közönség közepette, a katonai s polgári hatóságok teljes díszben, s az egyesületek és tanintézetek testületileg vettek részt. — A múlt vasárnap, f. jún. hó 10-én pedig, infra octavam, a ft. cisterci rend templomából tartatott díszes urnapi körmenet, szintén nagy számú ajtatos közönség részvéte mellett, melyen Stephanovszky Sándor kanonok ő nsga pontifikáit. A vasárnapi körmenet alkalmából délben, a f. cisterci rend vendégszerető asztalánál ünnepi diszebéd tartatott, melyre a pontifikáns kanonok ő nsgán, az egri szerzetházak elüljáróin, s az intézethez tartozókon kívül az ünneplő rendház bensőbb barátai, s a főgym. jóltevői valának hivatalosak. — Dr. Samassa József, egri érsek ő exja, ki ez idő szerint üdülés végett Wörishofenben, a Kneipféle hires gyógyintézetben tartózkodik, ugyaninnét, Vaszary Kolos herczegprimás ő emjához, a koronázási jubileumi istentiszteleten elmondott egyházi beszéde alkalmából, a következő társürgönyt intézte: „Mélyen meghatva — Tehát kezdem. — Hanem: apropos! Bocsánat: nem tudod, hogy a feleséged ez idő szerint hol tartózkodik? — Az én kedves oldalbordám — legyen hozzá egykor az ég irgalmas, — jelenleg, egészsége helyreállítása végett, — ameny- nyiben krónikus unalomban szenved, — falun időzik, a te szülőfölded szomszédságában, leányommal együtt. El fogsz bámulni, mennyire megnőtt ez a gyerek! Rá sem fogsz ismerni. — Azt hiszem, mindkettejükkel találkoztam véletlenül. — Örvendek rajta. Feleségem, aki olyan tudvágyó, azóta bizonyosan tanfolyamot vett a fejes, meg a turó-készités mesterségéből. — És te, barbár, elszivelhetted, hogy unalmas falusi magányba küldd őket üdülni? — Mesterséges utón csikarták ki tőlem az engedélyt. Amire a következő esemény szolgáltatott okot: nem rég korán reggel tértem haza egy muriból, de annak daczára, hogy harisnyában, lábujhegyen a legnagyobb óvatossággal iparkodtam a szobámba eljutni, véletlenül megbotlottam egy székben a nélkül, hogy lábamat vagy nyakamat kitörtem volna. Erre fölébredt a feleségem, s a legnyájasabb szerelmi ömlengések közt kérdezősködött az óra-mutató állása felől. Olyan jámborul, ami fölött még a véd- szentem is elcsudálkozott volna, fclelém méltóságteljesen, hogy az óramutató az estéli 11 órát jelzi. — Ohó! A sánta kutyát nehezebb utolérni, mint a hazug embert. — Azt én is mindjárt tapasztaltam, mert a következő pillanatban egy impertinens kakas oly szemtelenül hangosan kezdett kukorékolni, hogy minden bűnömet eszembe juttatta. Dühömben azt kívántam, bárcsak ez az átkozott kakas, aki ily csúfosan elárult, e pillanatban spékelt-sülve állana előttem tányéron, hogy boszumat kitölthetném rajta. — Jámbor kívánság. — ügy van. De hasztalan, mert nem teljesült. Ellenben az én kedves feleségem valóságos hadjáratot indított ellenem. Elő1
