Eger - hetilap, 1892

1892-06-14 / 24. szám

24-ik szám.

31 -ik év-folyam

1892. junius 14-én.

Előfizetési díj:

Egész éyre . 5 frt — kr,

Félévre . . 2 „ 50 „

Negyed évre. 1 „ 30 „

Egy hónapra — „ 45 „

Egyes szám — „ 12 „

Hirdetésekért:

minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstS. 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért lő kr. fizetendő.

Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden.

Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. szám. a Szabóféle ház) Bauer H. az „Eger, előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, pósta-épület), Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. —

Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija, 1 frt 30 kr.

Iskola és család.

Nro. 2.

Az „Eger“ múlt heti számában ily czimii czikket közölt az egri tanítói testület egyik érdemes tagja, I. B. úr. Mint e lap egyik olvasója nagy érdeklődéssel fogtam annak áttekintéséhez; mert hiszen két oly fogalomnak a neve van fölé Írva cziműl, melyeknek rendkívüli fontossága mindig előttem lebeg. Figyelemmel átolvasván a czikket, oly dolgokat is találtam benne, melyek meggyőződésemmel homlokegyenest ellenkeznek, s igy önként érthetőleg tévesnek kell azokat tartanom. Ugyanazért egy kis időre átlépek a szellemi termékek „fogyasztóinak“ táborából a „termelők“ csapatjába, s megteszem azokra észrevételemet, annál is inkább mert két ellenkező vélemény egymás mellé állítása mindig élénkebb világításba helyezi a dolgokat.

Czikke elején a gyermekknevelésről szólván, ennek két „facto- rát“ említi fel: a családot és a „modern paedagogiát", „az iskolát.“ E két factorról, t. i. a családról és a „modern paedagogiá- ról“ a következőket mondja: „ . .. mert ezeknek helyét elfoglalni már a modern paedagogia — az iskola hivatott . . . Két terhes feladat vár megoldásra e két factor: iskola és család között, t. i. a nevelés és tanítás.“ — Ezt én magam részéről nem fogadom el, és pedig úgy stilisztikai szempontból mint a „modern paedagogia“ szempontjából. E „két terhes feladat“ várhatja megoldását az iskolában is, a családban is, de semmi esetre sem a két factor „között“; meddő várakozás volna ez kérem szépen, mert tudvalevő dolog, hogy aki két szék közül sem az egyikre, sem a másikra nem ül, hanem a kettő „között“ akar helyet foglalni, az a földre jut. Talán igy: „Két terhes feladat várja megoldását e két factortól stb.“ — Hanem hát ez mellékes dolog, mert csak alaki és nem elvi kérdés. Már a „modern paedagogia“ szempontjából lényegesebb vélemény-különbség merül föl köztünk. I. úr „két“ terhes feladatnak nyilvánitja a nevelést és tanítást s én úgy tudom, hogy éppen a „modern paedagogia“ az, mely e felfogás ellen legjobban tiltakozik. Ez szerint tanítás és nevelés nem „k’ét“, hanem „egy“ terhes feladat; e kettőt egymástól elszakítani nem csak nem volna szabad, (t. i. ha lehetne) de nem is lehet, mert amikor valaki tanít, ugyanakkor okvetetlenül nevel is. Ha valaki csupán a teljesen értelem nélkül való gépies emlézte- tést tűzi ki czélul, ekkor az legkevéshbé nevel ugyan (mert rossz eszközt használ) de még ettől sem lehet teljesen elválasztani a nevelés hatását, amennyiben az illető, gyakorlás által neveli az emlekező-erőt. Ha pedig az iskolai tanítási anyagot helyesen (a „modern paedagogia“ követelményei szerint) dolgozza fel, annak bármely ágánál a lélek minden egyes tehetségére, úgy az elme mint kedélybeli lelki-erőkre nevelőleg hat, ez természetes dolog. Neveli a szemlélő-, emlékező-, képzelő, fogalmat alkotó-, Ítélő-, következtető-, tehetséget, s a kedélyt, akaratot, jellemet. Ha pl. a számolást vesszük, mint amely tárgyban éppen semmi etikai elem, de annál több elmeképező hatás van, — ennek tanulásánál is mi a tulajdonképeni czél? — a gyermek lelki erőinek kiképezése annyira, hogy számfogalmakat tudjon alkotni, s a számviszonyokat felismerje, tisztán lássa, hogy azokat millió változatlan is alkalmazni, új viszonyba hozni és kiegyenlíteni tudja. A czél tehát e tárgynál is az elmének és összes mellékerőinek nevelése — az oktatás által. Ha meg pl. a történelmet vesszük, ott már az elmebeli tehetségek képezésén kivül a hazaszeretetet, igazságérzelmet, részvétet stb, szóval

minden jó erkölcsi érzelmet igyekszik nevelni I. úr is bizonyára; és igy van ez valamennyi tárgynál, főleg az olvasmányok kezelésénél. Minden tárgy tanításánál a lélek egyik másik erője neveltetik, sőt még az egyes tantárgyak kezelésén kívül alkalmazott intés, feddés, ösztönzés, buzdítás is mi más, mint az erkölcsi igazságok tanítása által való nevelése a léleknek. A tanítás nem egyéb mint nevelési eljárás, vagy mód, vagy, ha tetszik, eszköz. Ha I. úr megkérdezi valamelyik tanitóképző-in- tézeti növendéket, aki pedig a „modern paedagogiának“ még csak alapismereteit tanulja, azt fogja mondani, — helyesebben: azt fogja idézni iskolai könyvéből, hogy a tanító összes eljárása, melyet a gyermek lelki kiképzése czéljából alkalmaz, nevelésnek neveztetik, s ennek egyik eszköze a tanítás; tehát midőn valaki tanít, akkor a nevelés munkáját végzi. Sőt ha megkérdez I. úr egy művelt egyént, aki nem paedadagogus (modern), az is meg fogja mondani, hogy népoktatás és népnevelés közt semmi különbség nincs, s az egyik mint a másik egyként magában foglalja úgy az egyszeregy beemléztetését, mint a hazaszeretet vagy becsületérzés fölébresztését. A két szó mindegyike azon egyetlen terhes feladatot fejezi ki, melyet a tanítónak végeznie kell hivatása teljesítésében. A közhasználatban felváltva alkalmazzák, e két kifejezést ugyanazon egy fogalom kifejezésére, de a paedagogia, mint szaktudomány, szabatosabb distinctiókat tesz: az ember-képező eljárások összegét nevelésnek, s a tanítást nevelői eljárásnak, eszköznek mondja; tehát aki a tanit, az a nevelés munkáját végzi. Logikai szempontból a nevelés fölérendelt, a tanítás alárendelt fogalom, az utóbbi amannak terjedőkéhez tartozván, mint az „emlős“, „madár“ stb. fogalmak az „állat“-nak s ismét a ragadozó, négykezű stb. az emlősnek, vagy: férfi és nő az „emberinek. S valamint egy ló, azért, mert két fölé rendelt fogalomnak terjedőkéhez is tartozik, mert „állat“ is, „emlős“ is, „ló“ is: nem három, hanem csak egyetlen egy lény, épen úgy nevelés és tanítás sem két, hanem egy művelet. Téhát nem „két terhes feladat várakozik megoldásra“ ama bizonyos két factor között, hanem csak egyetlen egy, a nevelés, vagy, ha tetszik: nevelés-oktatás.

Egy másik helyen a gyermek szivében felébresztendő érzelmeket és indulatokat említvén fel, ezek közé a félelmet is felveszi. Ebben újra ellent kell mondanom I. urnák, s egyenesen tévesnek nyilvánítanom felfogását, A „modern paedagogia“ lapokat szentel annak a kérdésnek, hogy a félelem, mely a legkin- zóbb indulata és sokszor a legveszélyesebb kóros jelensége a léleknek, hogyan irtható ki a gyermek szivéből. I. úr meg éppen fölébreszteni akarja azt s „állandó helyet biztosítani“ neki. Nem kell azt fölébreszteni, kifejlődik az a gyermeki kedélyben ápolga- tás nélkül is, a dajkamesék, botor ijesztgetések, durva bánásmód, és sok másféle káros behatások következtében. Mi szüksége van vájjon a léleknek e szorongó, kinzó, indulatra, azt éppen annyira nem értem, mintamennyire fölöslegesnek találom fejtegetni bárki előttis, hogy mily szánalmas a félénk ijedős ember lelki állapota igen gyakran^ hogy főleg gyengébb idegzetű embereknél mily szomorú következmények származhatnak egyes előfordulható esetekben e lelki kórból. Vagy talán azt a félelmet érti I. úr, mely szerint rettegje, elkövetni a gyermek a bűnt, féljen rálépni az erkölcstelenség útjára? Ezt nem fogadja el a keresztény-morál, amelynek pedig I. úr is bizonyára követője. Félelemből kerülni az erkölcsi roszat, s cselekedni a jót, ez a tökéletesség fogalmával homlokegyenest ellenkező dolog, melyet nemcsak a vallás, de mint eszményt az ugyne-