Eger - hetilap, 1891
1891-03-24 / 12. szám
94 F. hó 18 a nevezetes napot képez a két nőegyesület történetében. E napon borult egymás keblére a két rokon, testvéregyesület, e napon zárta ismét szivére az anya szeretett gyermekét; a „Hevesmegyei nőegyesület“ az „Egervidéki nőegyesületet. E napon alakúit újra a most már egygyé lett két nőegylet, mely alkalommal a megyeház kistermében tartott közgyűlésen majdnem teljes számmal jelentek meg a volt két nőegyesület tagjai. Az elnökiséget Kovách Kálmánné úrnő, az egervidéki jót. nőegylet elnöknője és özv. Barchetti Károlyné úrnő, a hevesmegyei nőegylet első alelnöknője foglalván el, utóbbi korelnöki minőségében, szívélyesen üdvözölte a szép számmal megjelent tagokat és őszinte örömének adott kifejezést városunk két nőegyesületének egybeolvadása felett, az ég áldását kérve az egygyé válandó uj egyletre s szivéből óhajtva, hogy az együtt-miiködés- ből sikeresebb eredmények éressenek el; egyszersmind felhívta a két nőegyletet az egybeolvadás kijelentésére, mire határozati 1 a g kimondatott az egyesülés akként, hogy az eddigi „he vés me gyei“ és „egervidéki“ jót. nő egylet kixlön-külön létezni megszűnvén, a két rokon-czélu nőegylet egy nőegyletté alakul. Elnöklő két elnöknő, illetve alelnöknő megköszönvén a be- léjök helyezett bizalmat, elnöki tisztükről a maguk és tiszttársaik nevében leköszönnek, miből kifolyólag a választás tartamára az elnökség vitelével özv. Barchetti Károlyné úrnő bízatott meg. Ezután özv. gróf Keglevich Gyuláné sz. báró Orczy Georgina ő mlga, a hevesmegyei nőegylet volt elnöke, az egylet körül kifejtett kiváló érdemei elismeréséül az egyesület örökös tiszteletbeli elnökeid egyhangúlag megválasztatott. Hasonló, a két nőegylet felvirágoztatására irányuló, hervadhatatlan érdemeiknek elismeréseid, az egylet örökös tiszteletbeli elnökeiül választattak még meg: özv. Nánássy Mihályné sz. Csernyus Amália úrnő, a hevesm, jót. nőegylet sok éven át buzgó alelnöke, és Sipos Károlyné sz. Darvas Terézia úrnő, az egervidéki jót. nőegylet szintén számos éven át fáradhatlan elnöknője. Majd az egyesült uj egylet elnüknőjének megválasztása tétetvén határozat/tárgyává, a gyűlésben részt vett összes tagok egyhangú nyilatkozata szerint a közbizalom Káliay Zoltánná sz. Jankovich Katalin úrnő főispánná őmlga személyében öszponto- súlt. Miután azonban a gyűlés tagjai között találkoztak, kik magukat, az e tárgyban tartott megelőző értekezletről, s a helyi lapokban megjelent közlésekből értesült méltóságos aszony által azon nyilatkozatra felhatalmazottaknak nyilvánították, miszerint őmlga az elnökséget elvállalni egyáltalán nem hajlandó, az egyesület elnökévé közfelkiáltással egyhangúlag Kovách Kálmánné sz. Várnay Etelka úrnő vá 1 asztato11 meg. Ezekután — a pénztáros kivételével, ki csak az újonnan kidolgozandó alapszabályok hatályba lépte után fog választás alá esni — a többi tisztviselők, nevezetesen a két alelnöknő, a titkárok és jegyzők választása tűzetett ki. Egyhangúlag megválasztattak afelnökökül özv. Barchetti Károlyné sz. Gruber Emma, és Volf Károlyné sz. Mészáros Ilona úrnők; titkárokúi dr. Ury József és Halász Fereucz urak, s jegyzőkid Szabó Béla és Frantz Gyula urak. A közgyűlés egyik érdekes részét még Zalái- József amaz indítványa képezte, hogy az egyesület a jótékonyságon kivid a közművelődési czélokat is ölelje fel czéljai közé, legyen elnevezése jótékonysági és közművelődési egyesület, s ez értelemben alakítsa át alapszabályait. Mely indítvány elfogadtatott és egy az egylet alapszabályainak kidolgozására s a volt két egyesület vagyoni ügyeinek rendezésére kiküldött bizottságnak adatott ki kellő méltatásra. E bizottság tagjaiul hivatali állásuknál fogva az elnök, az alelnükök, a fennállott két nőegyesület pénztárosai: Ury Józsefné és Fekete Jánosné úrnők, a titkárok és jegyzők, ezekenkiviü özv. Mészáros Istvánné, Szuháuyi Jánosné, Csontos Ágostonná, Polonkay Endréné, Vass Lajosné, Fülöp Józsefné, Fogéi Ágostonné úrnők, és Zalái- József, Fekete János, Luga László, Kovách Kálmán, és Turcsáuyi Mátyás urak küldettek ki. Ezután a gyűlés feloszlott. A hevesmegyei takarékpénztár közgyűlése. A hevesmegyei takarékpénztár, legrégibb s legtekintélyesebb vidéki pénzintézeteink egyike, a múlt szombaton, f. hó 21-én a délelőtti órákban tartotta az 1890-iki üzletévet záró rendes közgyűlését, saját helyiségében, szép számú részvényes tagok részvéte s élénk érdeklődése mellett. Imre Miklós, az intézet elnöke, a beadott részvények száma után konstatálván az alapszabályok értelmében a közgyűlés határozatképességét, — a megjelent tagok meleg hangú üdvözlése után a közgyűlést megnyitotta, s a közgyűlés jegyzőkönyvének vezetésére Kolossy Gusztáv részvényes tagot fölkérve, fölhívta a jelenvolt részvényes tagokat, hogy a kihirdetett tárgy- sorozatot pontonkint tanácskozás alá venni méltóztassanak. Ennek kapcsán első sorban felolvastatott a hevesmegyei takarékpénztár igazgató-tanácsának az 1890-ikí év üzletforgalmáról szerkesztett, s a közgyűlés elé terjesztett hivatalos jelentése, melyből a következő fontosabb adatokat emeljük ki: A hevesmegyei takarékpénztárnál a lefolyt 1890-iki üzletév elején a betét-állomány tett 1.985,790 frt 93 krt; ez évben szaporodott betétekben 738,341 frt 99 krral, tőkésített kamatokban 79,287 frt 7 krral, s ezekkel együtt lett összesen 2.803,419 frt 99 kr. Ez összegből évközben visszafizettetett: 596,337 frt 78 A kevély ember — tudtán, akaratán kivid — a szenvedélyek színpadának komikusa. Már az, hogy neki több jellemző neve van, csakis az ő furcsa megjelenéséből magyarázható. így, mondjuk a kevélyt gőgösnek azaz csak a gőgből, a gégéből beszélőnek; hetykének a hegyes, feszes járásról; fenhéjázó- nak, nagyr alá tónak a fenhordott fejről s nagy követelésekről; pöffeszkedőnek, feliuvalkodottnak a test előrészé- nek s az alsó arcznak felpöffesztéséről, s így tovább. Különcz egy jelenség is valóban, ha mindez komolyan történik; s ha az ember — bármily születéssel, állással, vagyonnal s érdemmel dicsekedhetnék is, — mintha nyársat nyelt volna el, előre feszített mellel, jobbra-balra csak vállai fölött tekint el, s mintegy magas piedestáljáról néz alá másokra. Kell-e ennél megbízhatóbb árulója a rejtett vagy nyílt, de mindig a praetensiók jelmezébe öltözködött korlátoltságnak?! A régiek a kevélységet oly férfi alakjában ábrázolák, ki hideg, szigoiú arczczal orrát magasan hordja, mintha jobb levegőt keresne, mint a milyen más közönséges halandók niveaujáu szíható. Kezeit kihivólag csípőire támasztja, s teste egész kifejezésével oly fölfegyverzettre emlékeztet, ki minden pillanatban várja megsértelését. A kevélyt ugyanis minden sérti, a mi hozzá hasonlónak mutatkozik. Azért mindig csak törpékkel mérkőzik, s még ehhez is magassarkú bakancsokat használ. A másik szenvedély: a szeretet. Szándékosan nevezem így, hogy se platói, se pusztán érzéki szerelemre ne gondoljunk. Azon magasztos érzeményről van t. i. a szó, mely pl. egy nőben férje iránt, egy férfiban és nőben egymásnak tökéletességei iránt szintén a szenvedély hevéig emelkedhetik. De, fájdalom! — a legjobbnak romlása legrosszabb! Valamint a fehér szin valamennyi prizmatikus szint egyesít magában: úgy a szenvedélyig fokozódott szeretet is végig jár az összes boldog s boldogtalan érzelmek skáláján. Mert noha az Alkotó az ember boldogitására oltotta szivébe a szereletet, ez gyakran elfajúl, és áldozata, az ember, a sötétnél sötétebb szenvedélyeken át ragadtatva lebeg menny és pokol között, melyeket ránézve csak egy papirfal választ el. Látni ezekből, mikép ha ezen szenvedély physiognomiáját rajzolni akarnék, majdnem valamennyi szenvedélyt kellene festenünk. Külső megjelenésében valóságos physiognomiai Proteus ez, mely százféleképen változtatja arczát. Van mégis egy különleges vonása, — az, hogy csak a férfiban, vagy csupán a nőben kizárólag nem jelenhetik meg; hanem együtt a kettőben. És hogyan jött e titokszerű dualizmus létre, érdekesen beszéli el Plató. „Kezdetben — úgymond — az ember, a maga első, tökéletes alakjában nemi különbség nélkül jött ki az Alkotó kezéből. Sem férti. sem nő nem vala még ekkor. Jött azonban egy hatalmas szellem, a természet daemoua, megihlette s két egyenlő félre metszette az embert; — s lett az egyik feléből férfi és a másikból nő, kik azután szenvedélyes vonzódással törekvőnek ismét egyesülni, ismét egy tökéletes egészszé alakúink S ezóta keresi a legtöbb ember a maga hiányzó másik felét; de gyakran eltéveszti. Csak a látszatra rokon-felet csatolja magához; s ismét a természet szétválasztó daemona száll belé. . . Nem nehéz észrevenni, hogy ezen mythuszát Plató — mint sok egyebet is az őshajdan pogány bölcselői — Mózes után (I. K. 2; 21—24. v.) alakítá költőivé s hozta közel ébb az emberi élethez. E tiszta szeretet minden romlatlan szívet melegít az összes emberiségben. A kivétel ritkaság. Az ókor szigorú erkölcsű phi- losophusai kérdezék egykor mesterüket, Zenót: „Illő-e vájjon,
