Eger - hetilap, 1891
1891-02-03 / 5. szám
36 Hevesmegyei bál, mely hivatva lesz megyénk előkelőbb családait évente egyszer összehozni a szomszédos megyék előkelő világának belevonásával megyénk társadalmi életén fordítani egyet. Ez általánosan érzett óhaj, habár csak részben, most teljesült is. Örökifjú vármegyénk regényes hajlamaitól űzetve valóban oly fényes bált rendezett, mely fény és elegantia tekintetében ritkította párját a megyebálok sorában. Báljára egy gentleman udvariasságával hívta meg a szomszédos Borsod, G-ömör, Hont, Nográd, Jász, N. Kún-Szolnok, s Szabolcs megyéket, s három napon át addig kaczérkodott hol egyik hol másikkal, mígnem örök hűséget esküdött a szép Szabolcsnak, melyhez ma szorosabb kötelékek tűzik, mióta Kállay Zoltán Hevesmegye főispánja. Három teljes napig! Nyájas olvasónőm igen igen kérem tehát, legyen hozzám szívességgel, és ez egyszer adja nekem ragyogó képzeletének pillangó szárnyait. Ezek segélyével talán mégis némi fogalmat szerezhetek kegyednek e bálról, különben lehetetlen ; egy ember, még akkor is, ha nem egy facsaró álmosság három egymás után átbálozott éj után — már mint én ----- nagyon is gyarló e feladatra; azt se tudnám hol kezdjem. Ott talán, hogy jan. 30-án pénteken érkezett kedves vendégeinket a házi gazdáik, már a bált megelőzőleg elárasztották vendégszeretetükkel. Hogy többet ne említsek, Ízelítőül, hajnali 4 óráig raktuk a ropogóst, a Lojzi bandája mellett, Gáspárdy Géza ügyvéd úr vendég szerető házánál. Szombaton 31-én aztán megnyílt, a paradicsom. Az ó-kaszinó fényárban úszott... Hát kezdetnek megjárná, de mivel folytassam? Azzal talán hogy 10 órakor kezdődött ? Nem, mert akkor még nem kezdődött, akkor még egy kicsit várakoztunk a lady patronesse Kállay Zoltánná szül. Jankovich Katalin főispánná ő mlgára, ki 1/i 11 órakor jelent meg Kaszap Bertalan alispán karján, mely alkalommal óriási rózsák, kaméliák s gyöngyvirágból álló csoki ot, nyújtott át neki a rendező bizottság; majd felharsant a Rákóczy indúló, melynek hangjai mellett a férfiak hosszú sorfala között vonult be a lady. Ezután csárdások, tourok, quadrilleok hosszú sora következett kedélyes hangulatban a helybeli katonai zenekar zenéje s Balog talpalávalója mellett; az igazi animo azonban, mely még a pestmegyei bálokban is csak két teljes óra alatt képes kitombolni magát, itt teljesen hiányzott. Leszorította a feszesség bizonyos neme, mely azon ban csak egyeseknél, s pedig szokatlan mérvben mutatkozott ez éjjel; arról meg úgy látszik egészen megfeledkeztek némelyek, hogy vendégeiket be is mutassák, s épen ezek miatt nem is füzünk nagy reményeket hozzá, hogy a Hevesmegyei bál állandó bálja lesz a jövőben farsangjainknak. Ez volt az oka annak is, hogy a másnap rendezett társas vacsora, melyen szintén szép számmal voltunk jelen, semmivel sem volt sem családiasabb, sem több animóval teljes. A bálon a négyeseket 88—90 pár lejtette a társas vacsorán mintegy 50. 5. Az ezredes inasa. Ott van minden premiéren a karzaton. Az öreg ezredes ugyanis nem áldozza föl az esti preferanczát a világ minden színházáért, de hogy mégis legyen valami theatrális élvezete, elküldi az uj darabokba Jánost, az inasát, a kinek köteles'ége színház után referálni a darabról. így kettős az élvezet. Először megtudja, mit komédiáznak a theátrumban, másodszor a darab átgyuródik a János saját világnézete szerént, a mi nem utolsó mulatság, János hűségesen meg is felel a bizalomnak, alaposan megjegyez mindent az előadásból s beszél olyan csodákat az ezredesi ek, a mitől azt majd szétveti a vidámság. Néha azonban megtörténik az is, hogy János becsapja az öreget, a jegy árát elissza az „ezüst gólyában“ és egy saját maga komponálta történetet mond el az ezredesnek a darab helyett. S az is megtörténik ilyenkor, hogy az ezredes igy szól : — Ejnye János, ezt a darabot megnézzük, ügy látszik, kezdenek már jó népszínműveket Írni. 6 Juczi. A leghálásabb publikum. Nincs az a siralmas nyávogás, a mire a Juczi leányasszony elő ne venné a drága selyem kendőt, s tele ne 'simá omló könyeivel. Viszont azonban, ha vihogni, ka- czagni kell, ott is ő adja a hangot. De leginkább a szomorú darabokat kedveli s nem is ér az ő szemében de semmit az olyan darab, a mitől legalább három zsebkendőt csurom-vizre nem muszáj sírni. Hanem hát beszéljünk másról, a hölgyekről kik e vigalmakon részt vettek s adjunk elsőséget a vendégeknek. Ott voltak: Bánffy Gyuláné Gizella és Ilonka leányaival (Makó), Füzes- séry Kálmánné s leánya Margit (Makó), Hajdú Sándorné (a szolnoki alispánná) és leánya Eőry Evelin (Szolnok), Kállay Andrásné (a szabolcsi főispán neje) leányával Kállay Saroltával és Józsa Malvinnal (Szabolcs), Luby Gézáné Molnár Bellával (Levelek. Szabolcs), Bálinth Bálintné s leánya Ottil (Tilaj), Beökönyi Viktörné s leányai Ilona és Margit (Detk) Brezovay Lászlóné s leánya Brezovay Eszter (Egerfarmos), Csathó Ödönné s leánya Csathó Jolán (Gyöngyös), Hatvani Deutsch Józsefné (Hatvan), Drisnyey Béláné (Pétervásár), Engel Jakabné s leánya Engel Hermin (Kömlő), Fáy Lászlóné s leánya Fáy Adrienne (Telek), Fáy Zoltánná (Ecséd), Graefl Károlyné s leánya Graeíl Marianna (Poroszló), Isaák Gyuláné (Hat van), Isaák Anna és Márt ha (Rhéde), Ivády Margit (Ivád), Kékessy Giziké (Gyöngyös), Kormos Irén (Kápolna), Lipcsey Józsefné s leánya Lipcsey Ilona (Tiszafüred), Lipovniczky Kálmánné s leánya Jolánka (Heves), Majzik Viktor- né (Gyöngyös), Pappszász nővérek (P.-Szárazbeő), Rózsa E emér drné (Hatvan), Scheidl Ágost önné s leánya Lullyka (Hatvan) Breitenfeld Alajosné, Borhy Ilonka, Buzátli Lajosné, Eötvös Róza’ özv. Erdélyi Józsefné Gizella s Marianna leányaival, Farkas’ Kálmánné, br. Fiedler Henrikné, Frank Antalné s leánya Anna, özv. Frantz Alajosné s leánya Etelka, özv. Fülöp Józsefné Anna s Berta leányaival, Gáspárdy Gézáné s leánya Anna, Horánszky Józsefné leányával Etelkával, Hubert Jolánka, Hunyor Sándorné Anna és Margit leányaival, Imre Miklósné s leánya Leona, Kállay Arpádué, Kállay Sándorné, Kollmann Károlyné. Kolossy Gusztávné, Kovách Kálmánné, Kovách Mariska, Lipcsey Péterné s leányai Lidiké és Mariska, Mártonffy Lászlóné, Melzer őrnagyné, özv. Mészáros Istvánná s leánya Kornélia, özv. Mossóczy Jánosné s leánya Pannika, Okruczky kapitányné, özv. Okolicsányi Ödönné, Remenyik Imréné s leányai Pólika s Tercsiké, Eépássy Lászlóné, özv. Sikhegyiné, Soós Aladárné, Szabó Ella, özv. Szentkirályi Kázmérné s leánya Irma, Tróján Alajos drné, Volf Károlyné, Weiner Frigyesné, Wollnhoffer Emilué, grf. Zichy Károlyné, stb, * * * így mulattak az istenek és istennők. . . . Diana égető szem- pillantásai daczára azonban mégsem tudtam levenni szemeimet Terpsichore aranyos czipöcskéiről. Hajnal felé pihenőre vetém magam egy kerevetre, mikor egyszercsak mellettem terem a szerelem szárnyas istenkéje parányi nyilaival. — Kicsikém ! ... el tudnád e találni mit szeretnék ebben a perczben? Juczi különben formás, csinos teremtés, kerek, hamis sze raei vannak, a mikkel mikor végig vonul kényesen, mint a páva, a színházi csarnokon, megperzseli az ott ácsorgókat. Hajadon, vagy pedig menyecske, néha szobalány, legtöbbnyire azonban vidékről került dajka. A karzat vasárnapi állandó habituéja. A darabokat élénk figyelemmel kiséri, s fölsikit, ha a hőst valami veszedelem éri. Az intrikusra halálosan haragszik s ha nem lenne olyan messze a karzat a színpadtól, bizony kikaparná a pokolbeli fajzat szemeit. Ha a darabban a férj féltékenykedik nejére, boszusan kiált föl: —- Ez is olyan szamár, mint az én Pistám. Ha pedig a szegény ártatlan asszonyt elkergeti a férje, villámokat szórnak a szemei, gömbölyű karján megfeszül a rekli ujja, s haragosan sziszegi: — No iszen, majd adnék én neki, ha az én uram lenne ! El is lehet hinni, hogy ha ő mondja. Amint tehát kitetszik, a Juczi igen jószivii teremtés. Ha nagyon szomorú a darab, s ha kisírta, ha kikeseregte magát olyan emberek búján, baján, akiket soha se látott, elfelejti a saját bánatát, s olyan érzemény önti el kebelét, mintha odahaza lenne szülői házában s az ablakon beszólnának a vecsernyére hivó harangok. . . Be kár, hogy oly hamar vége van a darabnak, be kár. Még egyszer meghányja-veti fejében a látottakat és hallottakat, még egypár könnyet morzsol szét szemében s azután ő is fölkel helyéről a többivel, miközben felsohajt: — Istenem, de szép történet — — be gyönyörű, talán, talán nem is igaz!
