Eger - hetilap, 1891
1891-01-06 / 1. szám
4 magánszólamokat Ábráuyiué Wein Margit, Broulik és Ordy, a magy. kir. operaház első rendű tagjai énekelték. A mintegy 7 — 8 számból álló s egészben véve magyar stylft zeneműben legnagyobb hatást keltettek: Wein Margit asszony „Bölcső-dala“; Odry „Bucsú“-ja; a karok közöl a gyönyörű „Imadal“ (női hármas kar, orgona-kisérettel); s az „Ütczu tolla motolla“ népdal mesteri átirata vegyes karra, mely szokatlan lelkesedéssel előadva, hasonló lelkesedést keltett, s ujráztatott. Hogy a szerző grófot a diszes közönség a legkitüntetőbb ovácziókban részesítette, — mondanunk sem kell. Az előadást Liszt „Szózat és Hymnus“ zenekari átirata fejezte be, melyet, mint már ismeretes zenemüvet, a nagy számú s a vigadó termét egészen betöltő diszes közönségnek már csak egy kis része hallgatta végig. Nem csekély figyelmet s feltűnést keltett Budapest zeneértö köreiben a „Paraszt becsület“ ez. egyfelvonásos melodráma, melyet operaházunkban közelebbről egymásután többször adtak már elő, mindig zsúfolt ház mellett. A milánói két hatalmas versenyző müárus ezég egyike, mintegy két év előtt jelentékeny pályadijat tűzött, ki egy egyfelvonásos melodrámára. A beérkezett 75 pályamű közöl a dijat a „Cavalleria rusticana“ czimü kis opera nyerte el, melynek zenéjét Mascagni Péter irta. A pályázat e váratlan eredménye rendkívüli feltűnést keltett, s egész Olaszország azt kérdezte: ki az a Mascagni Péter? Csakhamar kitűnt, hogy a szerző nem más, mint egy, 22—24 éves fiatal ember, garázdasága miatt kicsapott zeuekonservatoriumi növendék, egy meglehetősen elzüllött existentia, ki ez idő szerint valamelyik falusi színtársulatnál karnagyoskodik. Épen kvarglit vitt haza magának estebédre, midőn az ujságdarabból, melybe a „vacsora“ csomagolva volt, véletlenül olvassa a milánói pályázatot. Rögtön elhatározta magában, hogy ő is pályázni fog, s bár alig három hó állott még rendelkezésére, s zongorája épen nem volt, — e rövid idő alatt minden hangszer segítsége nélkül, tisztán emlékezetből megszerkesztette a kis operát, s 75 versenytársa közt nagy diadallal Mascagni Péter lett a győztes. A feltűnő zenemüvet csakkamar előadták Olaszország több nevezetes városában, s a hatás, melyet keltett, a legtulzottabb szélsőségekre ragadta a közönséget. Egyik része egekig magasztalta s Olaszország Wagnerének nevezte Mascagnit, sőt szülővárosa. Livorno, egy közgyűlésen a legnagyobb lelkesedéssel határozta el, hogy hirtelen nagy hirre vergődött fiának dicsőségét emlékszoborral örökíti meg. — Ellenben a közönség másik kritikus része a sárga földig gyalázta le a fiatal zeneszerzőt. Olaszországban a „kifütyülés“ csak kisebb foka valamely művész, vagy drámairó bukásának. Mascagnit sok helyütt még ennél is nagyobb: a legbotrányosabb gyalázat érte. A közönség, kinyitott esernyők alatt, néma gunymo- solylyal hallgatta végig operáját. — De ezért Mascagni mai napság még is a legünnepeltebb zeneszerzője muzsikás Itáliának! — Ahhoz, amit mondani akarok, nagyságos asszonyom, — szólalt meg a jövevény remegő hangon. — elébb azt kell megmondanom, ki vagyok? — Hallgatom. — Nem fogok terhére lenni, nagyságos iszonyom, — folytatta az idegen. — Rövid leszek. Nevein Halász Menyhért. Gazdatiszt voltam. Az uram tönkre ment. Én kimaradtam a hivatalomból. Ekkor keserves verejtékkel megtakarított csekély tőkepénzemet bérletbe öltem. Reméltem: a jó isten majd megsegít. Három évi rósz termés, hozzá néhány elemi csapás, rövid időn koldusbotra juttattak. Magam csak elviseltem volna a csapást, de — családom volt. Szegény, gyöngéd lelkű nőm nem bírta elviselni gyermekeinek nyomorát, — a búbánat sirba vitte! Magam maradtam két kis árva gyermekemmel. Bekopogtattam mindenfelé. Kerestem valami állást. Nem kaptam sehol. Utoljára feljöttem Budapestre. Itt is megmozdítottam füt-fát. Hasztalan. De hát dolgoznom kellett, ha csak gyermekeimmel együtt éhen nem akartunk veszni. Mert lopni nem tudok. Hej! ha valaha rá vett volna a lelkiismeret, hogy csak egy tizedrészét is lopjam el annak, amit én szorgalommal meggazdálkodtam az uramnak, s amit ő könnyelműn eldorbézolt, — most ur volnék. De hát nem értettem hozzá. . . . Aztán irnokoskodtam reggeltől estig ötven krajezár napi díjért. De ötven krajczárból két gyermekkel megélni lehetetlen. Egyszer azt kérdeztem egy ácsorgó utczai bérszolgától: mennyit keres naponkint? Azt válaszolta, hogy ha jól megy az „üzlet“ néha két, sőt három forintot is. Dolgozni soha sem szégyen. Másnap már beállottam utczai bérszolgának. Azóta csak megélünk valahogy. Hiszen ismeretes dolog, hogy a hírneves Rossini „Seviiiai borbély“ czimü vig operáját, első előadása alkalmával, szintén kifütyülték a taliánok, — s ma ez egyike az örökké reper- toiron levő legkedveltebb operáknak, mely nagy mértékben járult szerzője halhatatlan hirnevéhez! Ki tudja: nem ily dicsőség elő- póstája-e Mascagni Péter számára a „Paraszt becsület“? E feltűnő s annyi lármát csinált operát a külföldön legelőször Mahler Gusztáv, a magy kir. opera ez idószerinti igazgatója mutatta be Budapest nagyon is műértő s erősen és alaposan kritikus közönségének, s a kísérlet, — mint az eredmény mutatta, — nemcsak tapintatos, de sükeres is volt, mert a bpesti opera közönsége méltán megérdemelt tetszésben részesítette a „Paraszt becs ület“-et, annyira, hogy az egyelőre talán huzamosabb ideig is, közönségvonzó repertoire-darabja marad operánknak. Zeneértő ember, aki a „Paraszt becsület“-et hallotta, nem fog csudálkozni, hogy az olasz közönség előtt oly, egész a szélsőségig vitt ellentétes hatást tett a „Cavalleria rusticana.“ Szerzője Mascagni Péter ugyanis, teljesen szakított az olasz operák sablonjával, s bár magán-részletei gyönyörűk s eléggé fülbemászók, különösen a „nyitány“ egy románczféléje, melyet a tenorista leeresztett függögy mögött énekel, s a Lola (Wein Margit) „Siciliana“-ja: egészben véve nem alkalmasok arra, hogy a czipészinasok rögtön utczahosszat fütyüljék őket, valamint arra sem, hogy a — sipládák repertoirját gyarapítsák. S ez igen fontos körülmény arra nézve, hogy az olasz publikum idegenkedjék az olasz fülnek egészen szokatlau dallamoktól. Egyébiránt Mascagni e müvében nem is nagyon sokat hederit az olasz énekművészet előtt oly nagy fontosságú koloraturák-, fioriturák- s más egyéb —■ túrákra, mint nélkülözhetlen kellékeire a talián operák „áriái“-nak. A Mascagni müvének magándallamai egyszerűek, czikornyálatlanok; de gyönyörük, s ami legfőbb : érzelemkifejezők. Úgyszintén párdalai is. Az elhagyott szerető panaszdala, hűtlen kedvese anyjához; boszudala, midőn volt kedvese viszonyát elárulja a megcsalt férjnek; ennek kitörése; a megbánás dallama; a versengés párdala Turiddu, s elhagyott kedvese között; Turiddu végbucsuja anyjától, stb. nemcsak eredeti, de nagy tehetségre valló, mesteri kompozicziók is. Mindemellett Mascagni mégis inkább a kardalokra fekteti a fősúlyt, melyek közt különösen egy vegyes kara, melyben az egyházi éneket s orgonát is megszólaltatja, még a legkritikusabb zeneértőknek is méltán felköltötte bámuló figyelmüket. Meglepő s valóban megható részletei e kis operának az úgynevezett „entre aet-“ok, vagy közjátékok is, midőn a színpad kiürül a nélkül, hogy a függöny legördülne, s a közbeeső időt a zenekar melodikus játéka tölti be. E részletek, valamint a nyitány is, méltán megérdemelték a hálás közönség kitörő tapsait. Meglepte a zeneértőket a hangszerelés mesteri volta is, bár Mascagni istrumentáeziója nem ment Ma reggel a Brunnerék játék-kereskedése több rendbeli megvásárolt áruk házhoz szállításával bízott meg. Tegnap estve, kis árváim, Mari és Pistika, kik néhanapján már jobb időket is éltek, visszaemlékezve a múltakra, s hogy ma karácsony-ünnepe van, azt kérdezték, hogy hát ők nem kapnak most „krisztkindlit ?“ Megígértem nekik, hogy majd hozok valami babát. A sok csomag közt, melyet a játékkereskedésből kihoztam, volt egy, a többieknél nagyobb csomag is, mely Nagyságodnak volt ezimezve. Útközben lakásom előtt mentem el, s fölnéztem egy pillanatra. A gyerekek nem voltak otthon. Alkalmasint a jó szomszéd asszony, ki távullétemben gyakran gondoskodik rólok, vitte őket a templomba. Én tehát a Nagyságodnak szóló, kissé nehezebb csomagot letettem egy székre a szobámban, azon szándékkal, hogy mikor a többi kis csomagokat rendeltetésük helyére adtam, majd haza jövök a Nagyságod csomagjáért, s rögtön kézhez szolgáltatom. De mily nagy volt rémületem, midőn hazatérve, szobámba nyitottam ! A Nagyságodnak szóló csomag fel volt bontva, s gyermekeim ott játszottak a puszta földön egy gyönyörű, értékes bábuval! . . . Beléptemkor kitörő örömmel futottak elém! . . . Tüstént átláttam válságos helyzetemet. Arra nem volt képes atyai szivem, hogy gyermekeimet megszomoritsam. Ezzel úgy sem teltettem volna jóvá a megtörtént nagy bajt. Meghagytam tehát őket továbbra is határtalan örömükben, — és siettem vissza a játékkereskedésbe, hogy napi keresményemet kikérve, vagy a kibontotthoz hasonló újabb bábut vegyek, vagy az árát visszafizessem. Az üzletben azt mondták, hogy a rendkívül sok dolog miatt csak holnap délben fizetnek ki. Most tehát itt állok Nagyságod előtt, — végzé szavait a
