Eger - hetilap, 1891
1891-07-21 / 29. szám
Hevesvármegyében még egy községben — Tisza-Örvényen— a jegyzői és tanítói hivatal egyesítve van. Ezen a népoktatási törvény 141. §-ával ellenkező állapot megszüntetése iránt e bizottság közelébb a kellő intézkedéseket megtette. A közig, bizottság kiterjeszti figyelmét az iskolák és azok környékének tisztántartására; e végből elrendelte, hogy a tanszobák évenkint kétszer kimeszeltessenek és többször felsuroltassa- nak, az iskola környéke tisztán tartassák; kötelezte továbbá az iskolafenntartókat, hogy minden iskola mdlé a fiuk és leányok számára elkülönített, tisztántarthit) ürszékeket állítsanak. Ecen rendelet foganatosítását és ellenőrzését a fószolgabirák kötelességévé tette. Ab a Samu király. A magyar történelmi társulat 1890. decz. 14-én tartott havi ülésén felolvasta: Kandra Kabos. A történetírónak számot kell vetnie önmagával, mielőtt munkához lát. Ismerni kell a labyrinthust melynek bejáratát átlépi, Ad- riadne fonalát kell kezében tartania. A tények ismerete, a tények okainak nyomozása, s az oksági viszonyból kihozott törvények s az ezekből folyó czél, eszme az. mely munkálkodásában nyomról- nyomra kiséri. A történeti kútforrásokon kívül a tudományok positiv eredményeivel is meg kell birkóznia, — de az elfogulatlan értelein, s a helyes erkölcsi érzék lesznek utvezetői. A bátorságon kiviil kiválólag finom érzék kell ahhoz, hogy kilencz százados téves felfogást valaki az igazság ösvényére terelni igyekezzék, s hogy a méltatlanság szegyenitő bélyegét letörülve egy vonzó, kegyes alakhoz zarándokoltasson. Ilyen munkára vállalkozott Aba Samu Írója. — Hogy kitűzött czélját mennyiben érte el, ám álljon előttünk Aba Samu története — fáradhatlan történetírónk festménye után. Nézzük a fiatal mester keze alól kikerült alakot. A történeti kutforrásokból csak a másodrendüek szólnak Abáról: krónikák — hagyomány. A német krónikások elfogultak Aba Samuval szemben, — mert Aba volt az akadály, hogy Magyarország a német császárság hűbérese nem lett. A német krónikákból a magyar krónikák a gyűlöletet egészen átvették. Hogyan történhetett ez? Krónika-Íróinkat bizonyára nem hatotta át a nemzeti érzület; a másolók a zárdák rideg falai között a tényeket a maguk ridegségében adták át, legfeljebb egykét sötétebb vonással toldották meg s itt-ott kiszínezték. — Az „EGER“ tárczája. Bernerette. (1838.) Irta: Musset Alfréd. Francziából fordította: dr. Gaál Tibor. (Folytatás.) VI. Visszatérve, Frigyes ez alkalommal Bernerettet haza kisérte. Oly szegényes lakásban találta őt, hogy könnyű volt megismernie, mi okból utasította el előbb mikor e akarta kisérni. Egy bebuto- rozott házban lakott, melynek bejárata egy homályos pitvar volt. Csak két piciny, bútorral csak alig hogy ellátott szobácskája volt. Frigyes megkísérelte, hogy szorult helyzetére nézve, melyben lenni látszott, nehány kérdést tesz, de ő csak alig hogy felelt reájuk. Néhány nappal utóbb, meg akarta látogatni s épen a pitvarban állt, midőn a lépcső felül különös zaj hallatszott. Nők kiabáltak : valaki segélyért kiáltott, fenyegetőztek, s rendőrért akartak küldeni. Mind e bangszavart, egy fiatal ember hangja uralta, kit Frigyes csakhamar meg is pillantott. Halavány volt, ruhái összeszaggatva, s bortól s haragtól egyaránt megittasodott. „Ezt megfizeted, Lujza! kiabált a lépcső korlátáit verve, ezt te megfizeted; meg foglak még találni s engedelmességre tanítalak, vagy elviszlek innen. Nagyon is aggódom a ti fenyegetéseid és asszonyi zsémbéskedéseid miatt! Számíts reá, hogy Aztán mondjuk ki csak őszintén, h>gy ez időfájt a zárdákban nemzeti szellemet hiába keresünk, meid hisz ezek szervezésükkel s tagjaikkal együtt hozzánk p!áufált jövevények voltak. Csak is igy történhetett az, hogy nyugati szomszédaink által rólunk irt krónikák helyreigazítása a kellő időben meg nem történt. — Di ez ne legyen vád a fáradhatlan buzgalma irók s másolókra, mert, igy is derekas munkát végeztek; s elvégre is az igazság maidig utat tör magának. A krónikák megbizhatlauságu különben már sokszor kiderült. Azon történeti nyomok, melyeket az egykorú vagy később élt történetírók megjelölnek — a legtöbbször félrevezetnek mert az elbeszélők, az emberi gyengeségből kifdyólag nem tapadnak szorosan a tényhez, színeznek. — Leghívebben s legtöbbet mondanak a néma adatok: a műemlékek, okiratok stb. A krónikák nyomán Írták meg történetíróink Aba Samu élet-, és jellemrajzát majdnem egy erkölcsi torzalak képében, ki iránt csak gyűlöletes megvetést kell éreznünk. A krónikák feljegyzéseit, mintegy megerősítő, sőt azoknál hozzáférhetlenebbűl a kegyetlenség, a vallástalanság bélyegét suté Abára a Gellért-legenda. Történetírónk most felveti a kérdést: a hagyomány Abája más volt, mint a történetírás Aba Samuja. Az egyik szentként tiszteli — a másik ördögnek tartja. Végig vezeti Abát, s bemutatja a fő-urat, a vajdát, a nádor-ispánt, a nép kegyeltjét, azután a trónra jutott Aba Samut; előttünk játszatja le a történeti eseményeket, — s ott kiséri mindenütt a régmúlt idők homályát a gondolat, érzelem s erkölcs világával. „ Aba, már mint nádor-ispán, igen nehéz viszonyok közt kezdi meg szereplését, mikor a magyar nemzet ősi hazájából hozott vallását kezdi elhagyni s kereszténynyé lesz. Minden nemzet féltékenyen őrzi vallását, s ennek védelmére a legnagyobb véráldozatot is megadja. Nálunk is nagy hullámokat vert a kereszt megjelenése. Őseink tiszta erkölcsű s a természet romlatlan öléből kifejlett vallásukat féltették; a győzelmes csatákra vezérlő hadurat a szeretet s béke istenével fel cserélni vajmi nehéz volt. Az érzelmek fejlődése nem rohanó árként száguld. Aba a hatalmas törzs-főnök már korán a szeretet istenének áldozott; miut nádor-ispán a szent emlékű király teljes bizalmát megnyerte s emellett a nép szeretettel csüggött rajta. Aba kapocs volt a király s nemzete között, a keresztény és ősi vallás között, a háború és béke között. Már ez mutatja jellemének tisztaságát. — A nép szeretetével érdemetlent soha nem vesz körül. csakhamar újra látni fogsz!“ Ekép beszélve lejött a lépcsőn s dühösen elhagyta a házat. Frigyes habozott: bemenjen-e, mikor Bernerette-t a lépcsők alján megpillantotta. Rögtön megmagyarázta neki a jelenet okát. A férfi, aki épen eltávozott, a fivére volt. „Hallottad ezt a szomorú Lujza nevet, mondotta sírva, s tudod, hogy szerencsétlenségemre engem hívnak igy. Fivérem az, este a korcsmában volt, s ha hazajön, ime igy bánik velem az alatt az ürügy alatt, hogy én nem adok neki pénzt arra, mikép a korcsmába újból visszamehessen. Zavarában és könnyei között elmondta azután Frigyesnek, amit mindig titkolni iparkodott előtte. Szülei igen szegény asztalosok voltak, s miután gyermekkorán át rettenetesen kínozták, tizenhat éves korában egy már nem fiatal embernek eladták őt. Ez gazdag és bőkezű lévén, némi neveltetésben részesittette; de csakhamar elhalt, s ő minden segélyforrás nélkül maradva, egy vidéki színtársulathoz szerződött. Fivére városról városra követte ez új pályán, kényszerítve őt, hogy engedje neki át, amit keresett, s elhalmozva őt ütésekkel és szidalmakkal, ha kívánságainak nem volt képes eleget tenni. Elérve végtére 18-ik életévét, tudott módot találni, hogy magát megszabadítsa, de még a törvény oltalma sem volt képes őt biztosítani e gyűlölt fivér látogatásaitól, aki elrémitette erőszakos cselekedeteivel, és megszégyenítette magaviseletével. Körülbelül ez volt a lényege amaz elbeszélésnek, melyet Berne- rette-ből a fájdalom kicsalt, s melynek igazságát Frigyes kétségbe nem vonhatta, ha figyelembe vette a módot és körülményeket, a melyek között azt előtte felfedezte. Ha szerelmet nem érzett volna e szegény leány iránt, a szánalomnak kellett volna őt meghatnia. Tudakozódott a fivér lakása után; néhány darab arany s nyomatékos szavak hozzá rendbe hozandják a dolgot. A házmester utasítva lett, hogy ha a
