Eger - hetilap, 1891

1891-07-14 / 28. szám

228 dési estély is a „Korona“ szálló kerti helyiségeiben. Az egy­kori pályatársak közöl megjelentek összesen huszonhármán, névszerint: Csókás István ügyvéd (Eger), Cigler Armin ügyvéd (Bpest), Fenyvessy Ferencz országgyűlési képviselő (Bpest), Ferd- licska Kálmán ügyvéd (Nyíregyháza), Hellebronth Géza ügyvéd, nagybirtokos (Puszta-Gyenda), Hudák Andor ügyvéd (Miskolcz), Kassuba Domokos, cist.-r. áldor, főgymn. tanár (Eger), Khindí Béni, gazdász (Párád), Kovács Endre ügyvéd (Moór), Kövér Lajos kir. albiró (Gyöngyös), Ledniczky Ipoly cist.-r. áldor, főgymn. tanár (Eger), Liptay Andor kir. albiró (Tiszafüred), Maczki Gyula kör­jegyző (Zaránk), Okolicsányi László kir. pénzügyi fogalmazó (Lugos), Pelcz János városi tisztviselő (Eger), Petlieő József plé­bános (Mándok), Posies Mihály plébános (Perkáta), Simkovics István érs. urad. gazdatiszt (Eger), Stand Miklós ügyvéd (Heves), Székely Imre pénztári tisztviselő (Sátor-Alja-Ujhely), Székely Károly cist.-r. áldor, főgymn. tanár (Baja), Szokolay Lajos ügy­véd (Eger), Turóczy Lajos, posta-táviró-igazg. fogalmazó (Kassa). Ezeken kívül még néhányan Ígérkeztek a pályatársak közöl, ki­ket azonban közbejött elháríthatatlan akadályok gátoltak a meg­jelenésben. A viszontlátás örömét, a találkozás megható jeleneteit az egy­kori pályatársak között, kiket 20 év előtt ifjúkori szoros barátság fűzött egybe, s kik közöl számosán a lefolyt busz év alatt soha sem találkoztak, — nem kísérlem meg leírni. Hiszen magam is teljesen ez érzelmek hatása alatt állottam, s jól tudom, hogy ezek hü ecsetelésére az enyémnél sokkal erősebb toll és gyönge volna. De hol is lehetne szavakat találni méltó megörökítésére ama mélyen megható jelenetnek, ahol egy-egy meleg baráti kézszori- tás, forró ölelés, a viszontlátás örömkönnyeinek csillogása a sze­mekben, az arezok boldog mosolya, s az érzelmek özönétől túláradt szív által lezárt ajkak szent némasága — minden ékesszólásnál meghatóbban beszélt! Ily hangulatban folyt le az ismerkedési est, fokozott lelke- sültség mellett, szebbnél szebb pohárköszöntők, s Gábor ban­dájának szivviditó nótái által fűszerezve. Másnap, kedden, jul. hó 7-én, mint az érettségi okmányok kiosztás-napjának huszadik évfordulóján ment végbe az ünnepség fő momentuma. A pályatársak regg. 7V2 órakor jöttek össze a cistercziek kolostorának diszkertjében, s 8 órakor vette kezdetét az ünnep­ség ugyancsak a cistercziek templomában tartott ünnepélyes egy­házi szertartással, melyen a jubiláló társakon kívül, az egri müveit közönség köréből is számosán vettek részt. Megindító jelenet volt, midőn a pályatársak öt lelkész-tagja, egy­házi ornátusban, egymást követve lépett az oltárokhoz, misét szol­gáltatni. A főoltárnál nagymise volt, mely alatt az egyházi éne­keket az egri koszorús dalkör zengette, szokott szabatosság- s Az „EGER“ tárczája. Bernerette. (1838.) Irta: Musset Alfréd. Francziából fordította: tlr. Gaál Tibor. (Folytatás.)- V. Bernerette csak reggeli után hagyta el őt, s nem akarta, hogy hazakisérje. Frigyes a kölcsönvett pénzt félretette, elhatá­rozva, hogy azzal adósságait fogja kitizetni; de nem igen sietett a fizetéssel. Kis időre ezután vacsorán volt Gárardnál; csak virradatkor váltak el. Kijövet Gárard megszólította őt. — Mit fogsz csinálni? Nagyon későn van aludni menni; menjünk ki falura reggelizni. a. kirándulás el volt határozva; Gérard elküldött kedvesé­ért, hogy keltsék fel, s mondják meg neki, hogy készüljön fel. — Kár, mondá barátjának, hogy neked nincs valakid, akit szintén kihozhatnál magaddal; négyesbe csinálnánk kirándulást, sokkal vigabban volnánk. — Ami ezt illeti, felele Frigyes, engedve az önszeretet sugalmának, ha akarod, csak néhány sort irok, amit inasod ide a közeibe elvisz; habár kissé korán van, Bernerette eljön, nem kétkedem benne. hatással. A kis oltároknál a pap pályatársak közöl némelyek csön­des gyászmisét mondottak a húsz év folyamán jobblétre szende- rült néhai bold. eml. tanáraik, s iskolatársaik lelki üdvéért. Az egyházi szertartás végeztével a társak, testületileg a fényképészhez siettek, hogy ott a mai jubiláris összejövetel emlé­kéül egy képcsoport számára lefénvképeztessék magokat, Délelőtti 11 — 12 óra közt ment végbe a jubiláris ünnepség egyik legszebb, s legmeghatóbb mozzanata. A jubiláló egykori pályatársak ugyanis, a viszontlátás örömei közt, nemes szívok egybehangzó sugallatát követve, első kötelességöknek tartották leróni a hála és szeretet adóját azok iránt, kik tanuló-pályájukon vezetőik, oktatóik valának, — a még életben lévő egykori taná­raik iránt. Fájdalom, a húsz év előtti egri érettségi vizsgálat examináló tanárai közöl ma már csak öten vannak az élők sorá­ban. Ezek közöl is — három távullevőnek akadályoztatása kö­vetkeztében, — csak ketten, kik helyben laknak, vehettek részt a jubiláris ünnepségen: Szvorényi József, fégymnásiumi igazgató ő nsga, s Szabó Ignácz tanár. Szvorényi József igazgató urnái 11 órakor jelentek meg, testületileg, a jubiláló pályatársak, kiknek nevében az egyik pályatárs, Fenyvessy Ferencz, országgyűlési képviselő, föl- dink, a magyar parlament egyik dísze, s városuuk egyik büszke­sége, a következő beszéddel üdvözölte a hazafiui s tudományos érdemektől koszoruzott igazgatót: „Nagyságos és Fótisztelenbő Ur! Szeretett volt Igazgatónk ! Nékünk kegyes jóakarónk! Húsz évnek élő története jelenik meg e perezben Előtted. A zsenge pajkos ifjú sereg helyett az élet nehéz és nagy küzdelmei­ben megedzett komoly férfiak állanak Előtted: ;— a Te gymnasi- umod növendékei, a Te tanítványaid. S e szó mindent megmagyaráz. Megmagyarázza eljövetelünk czélját, tisztelgésünk, hódolatunk indokát; megmagyarázza szi­vünk hangosabb dobogását, lelkünk elfogúltságát; megmagyarázza a könyet a m i szemeinkben; és megmagyarázza a könyet a — Te szemeidben! Látod, kedves volt Direktorunk, minő megtermett fákká nőttek azok az apró cserjék, melyek a Te gondos ápoló kezeid alól 20 évvel ezelőtt kikerültek. Egyikünk-másikunk igaz, kidőlt örökre körünkből; egyikünk-másikunk lombozatát —hogy keserű humort is vegyítsek beszédembe — bizony erősen megkoppasztotta az idő; egyikünkön-másikunkon talán meglátni, hogy küzdött az élet viharával, de mindnyájunk dicséretére legyen mondva, meggörnyesz- teni, letiporni egyet sem birt közülünk. Igaz! — megváltoztunk. De egy bennünk változatlan maradt. E derék Alma Mater iránt, a kitűnő, hazafias zirczi rend iránt, és Irántad érzett hálánk, hű­ségünk, ragaszkodásunk és szeretetünk! — Nagyszerül Ki az a Bernerette? Nem a te egykori grisetted ? — Tökéletesen úgy van; ez az, aki miatt annyi erkölcsi leczkét adtál nekem. — Csakugyan, mondá Gérard nevetve; de talán igazam volt, tévé hozzá, mert neked igen állhatatos természeted van, s ilyen kisasszonyokkal kezdeni veszedelmes. Mialatt beszélt, kedvese megérkezett; Bernerette sem vára­tott magára, a tőle kitelhető legszebben öltözve jelent meg. Egy bérkocsi után küldöttek, s daczára, hogy egy kissé hideg idő volt, Montmorency-be mentek ki. Az ég tiszta volt, a nap ragyogott; a fiatalok dohányoztak, a két nő énekelt; az első egy mértföld- uyi ut végén már jó barátnők voltak. Egy kis sétalovaglást is tettek; az erdőkben ügetve, Fri­gyes feldobogni érezte a szivét; soha ily jól nem érezte magát: Bernerette mellette volt; büszkén vette észre azt a benyomást, amit az ügetésben kipirult fiatal leány bájos arcza Gérardra gya­korolt. Hosszú barangolás után az erdőből egy kis magaslatra érve, megállapodtak, ahol egy kis házacska és egy kis malom volt. A molnár egy üveg fehér bort adott nekik s ők az udvaron telepedtek le. — Egy kis pástétomot kellett volna magunkkal hozni, mondá Gérard; lovon az ember hamar megéhül, s érzem, hogy étvágyam van; egy kis lakomát csaptunk volna a füvön, mielőtt a vendéglőbe visszatértünk volna. Bernerette zsebéből egy túrós lepényt vett elő, amit St.- Denisben menve, vásárolt, s azt oly kellemmel ajánlotta fel Gérard- nak, hogy ez köszönetül kezet csókolt neki érte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom