Eger - hetilap, 1891
1891-07-14 / 28. szám
28-ik szám. 80-ik év-folyam 1891. július 14-én, Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — Félévre . . 2 jj 50 Negyed évre. 1 » 30 Egy hónapra — jj 45 Egyes szám — jj 12 Hirdetésekért: minden 3 hasáb'zott petit sorhely ntán 6, bélyegadó fejében minden nirdetéstöl 30, nyilttérbei egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Húsz év után. A lefolyt hét első napjain, f. jul. hó 6—8-án, Eger városa a barátság és kegyelet egy ép oly érdekes, mint megható ünnepségének volt színhelye. Az egri intelligenczia néhány ismertebb, kiválóbb tagja, kik, mint a ft. cisterczi rend kezelése alatt álló egri kath. főgymnásium egykori növendékei, akkori pályatársaikkal együtt, ugyanezen intézetnél, néh. dr. Juhász Norbert kassai tankerületi kir. főigazgató elnöklete, s Szvorényi József fogymn. igazgató vezetése mellett, Horváth Zsigmond, Kiss Ernő, Ko- losváry Kálmán. Mezner Rudolf, Szabó Ignácz, Tiber Bálint és Vincze Ambró főgymn. tanárok, mint az érettségi vizsgáló bizottság tagjai előtt, 1871 -ik évi julius hó első napjaiban tettek érettségi vizsgalatot, s közülök n egy v e n en ugyanazon évi julius hó 7-én vették kezeikhez érettségi bizonyítványaikat, — néhány hét előtt azon eszmét vetették fel kis körükben, hogy ifjúkori barátságuk emlékére, s e barátság felújítására, most busz év után, érettségi vizsgálatuk szerencsés befejeztének huszadik évfordulóját a f. 1891-ik évi jul. 7-én itt, Egerben, az „Alma Mater“-ban, megünnepeljék, s ez ünnepségre ama pályatársaikat, kik velük együtt tették le az érettségi vizsgálatot, s még életben vannak, meghívják. Az egri társak körében osztatlan örömmel s helyesléssel találkozott eszme csakhamar tetté érlelődött, s az ünnepség megtartására a szükséges előmunkálatok nyomban megindittattak. Az egykori pályatársak eféle jubiláris emlék-ünnepségei, manapság, — a barátság s kegyelet nemes érzelmeinek istápo- lása szempontjából nagyon helyesen, — nem tartoznak a ritkaságok közé, s az ujságlapok utján, vagy közhírből gyakran értesülünk az egykori tanulótársak fogadalmi találkozásáról — tiz év után. Az egri összejövetelnél azonban nem eleve elhatározott, kölcsönös parolával fogadott, hanem úgyszólván véletlen talál hozásról volt szó, s nem is tiz, hanem húsz év múltán, ami egy ember-életben már úgyszólván korszakot képez. Húsz év hosszú idő, hogy mindjobban elmossa az ifjúkor egybefüző benyomásait az emlékezetből, kivált oly emberek közt, kiket sorsuk e húsz év alatt messze elszakasztott egymástól. E nehézségeket s akadályokat magok is belátták a jubiláris találkozást tervező egri barátaink; de nem csüggedtek el, hanem megküzdöttek velők, még pedig, az alig remélt szép eredmény után, mondhatni: meglepő sükerrel. Első sorban az egykori pályatársak jelenlegi holléte volt, kipuhatolandó. Az ez irányban megindult, szorgalmas nyomozás eredménye a következő volt. A negyven pályatárs közöl, a lefolyt busz év alatt ötöt szólított ki a Gondviselés az élők sorából. N ég yen voltak olyanok, kiknek életben léte, s illetve tartózkodási helye nem volt kitudható. Ezek közöl egyről, Rottenberg Ignáczról, már csak az ünnepség folyamán értesültek a pályatársak, hogy a sors legtávolabbra sodorta közülök, tudniillik Éjszak-Amerikába, New-Yorkba, hol most, Morvay Ignácz név alatt, mint tekintélyes orvos szerez a magyar névnek becsületet. Midőn végre, nem csekély fáradság után, a többi pályatársak polgári állása s tartózkodási helyök meg lön állapítva, az egri pályatársak a következő, Kassuba Domokos, cist. r. áldor, egri főgymn. tanár lelkes, nemes tollából folyt következő felhívást küldték szét hozzájuk a szélrózsa minden irányában: „Kedves volt Pályatársak! 1871. julius 7-én, mely napon túl addig egy nyomon haladt utunk könféle életczélok irányában szerte ágazott, közös bucsuvét nélkül szakadtunk el egymástól. Kerek húsz esztendő forgott le azóta; mégis, kiket húsz évvel ezelőtt szabad szárnyunkra eresztettek ma már nagyobb részt csak emlékezetünkben élő vezetőink, ha kettőnket hármunkat összehoz valahol a kedvező véletlen, megismerjük egymást, szeretettel összeölelkezünk és minden bevezetés nélkül, a rég letűnt kedves korba merül belé emlékezetünk. Sorra emlegetjük az ismerős neveket, melyekhez egy-egy kedves emlékünk fűződik, s hamar azon vesszük észre magunkat, hogy a régiek lettünk: mosolygunk és mosolyunknak oly jól eső frissesége van. Mindegyik régi társ nevénél tudunk mondani valami kedveset, csak azt nem tudjuk mindegyikről, ha él és boldog-e? Egy-egy név hallatára azonban összerezzenünk, s meleg könnyűt érzünk végig perdülni arczunkon : a név egykori birtokosa pályafutásának hamar a legvégére sietett. És nem keserű e meleg köny, meit a részvét csalta ki szemünkből, az a részvét, minőt csak szeietetben olva- dozó szív tud érezni. így idegenül szakadozzunk-e el egymástól lassanként mindnyájan, küzös bucsuvét nélkül, a nélkül, hogy szivünk, mely nem volt részvétlen egymásnak reményeihez, egymásnak örömében csak egy perezre is osztozhatnék? Ha szentelnénk csak egy napot régi kö?ös czélunk elérésének emlékére, mennyi édes emlék, melynek már szinte nyoma veszett, megújulna, megelevenednék s azon friss leheletével érintené szivünket! Vagy úgy tele volna mindnyájunk szive, hogy már nem férne bele semmi abból a tiszta örömből, melynek nincsen és nem is lehet árnyéka? Áldozzunk, kedves, tisztelt régi pályatársak, áldozzunk egy napot azon boldogság emlékének, mely, mikor mai helyzetünk kulcsát kezünkbe kaptuk, mindnyájunk szivét elfoglalta. Mi, alulírtak, kiket sorsunk „alma mater“-ünk közelében tart, egy-egy véletlenül erre tévedő volt társunktól is figyelmeztetve, tisztelettel felkérünk benneteket, kedves, volt pályatársainkat, áldozzátok ez év jul. 7-ikét, érettségi vizsgálatunk letételének huszadik évfordulóját, a régi kedves emlékeknek itt, Egerben, megújítására. Ha hajlandók lesztek meghozni ez áldozatot, szíveskedjetek nyilatkozatot küldeni Szokolay Lajoshoz, az egri ügyvédi kamara titkárához ápril 15-éig, jelezve egyszersmind, a kinek tudomása volna róla, azon volt társaink lakóhelyét és állását, kiknek neve mellől az a mellékelt névsorban hiányzik. Az összejövetel módozatát s az elszállásolást akkor még idején szives tudomástokra fogjuk adni. Fogadjátok régi szeretetünk és állandó tiszteletünk kifejezését, melylyel vagyunk Egerben, 1891. márczius 20-án ; volt pályatársaitok: Csókás István, köz- és váltó-ügyvéd, Kassuba Domokos, főgymn. tanár, Ledniczky Ipoly, főgymn. tanár, Pelcz János, városi számtiszt, Simkovics István, érs. urad. gazdatiszt, Szokolay Lajos, köz- és váltó-ügyvéd." A lelkes felhívásra csakhamar érkeztek válaszok. A válaszolók közt egyike volt az elsőknek Terényi Lajos, Csongrád- megye akkori főispánja, ki a legmelegebb baráti szavakban adott kifejezést a találkozás fölött való örömének, s abbeli óhajtásának, hogy azon résztvegyen. Sajnos, a körülmények másként parancsoltak vele. A családjában időközben beállott betegség-eset váratlan aggasztó fordulata nem engedte, hogy óhajtása teljesüljön. A programm szerint a jelentkezők megérkezése Egerbe, f. jul. hó 6-ára volt kitűzve. Ugyan-e napon volt az ismerke
