Eger - hetilap, 1891

1891-06-30 / 26. szám

213

már is ijesztöleg nagy, de sőt, mint a köztapasztalás mutatja, kivált télen, s tavaszszal, napról napra szembetűnő s aggasztó mértékben szaporodik.

2. E megdöbbentő szaporodás pedig onnét van, meit a koldulás nálunk olyatén szabad ipart képez, melyhez még i párén gedélyt sem kell váltani; mit legjobban bizonyít ama tény, hogy városunkban egyetlen egy koldus sincs koldulási bár ez ával ellátva; mindenki koldul tetszés szerint, akinek a pofájlra fér, még pedig nemcsak az igazi munkaképtelen szükölködok, kik jólelkű embertársaik segítségére valóban rászoi ulnak, hanem dologképes, de dologkerülő csavargók, idegen, bitang mesterlegények, kik minden fölügyelet s elienörz's nélkül kóborolnak városunkban, sőt olyan helybeliek is, kik bírnak annyi vagyonnal, hogy nincsenek a koldulásra szorulva, s mégis ez utón ügyekeznek maguknak szerezni egy kis — pálinkára valót. E sorok Írója maga szemtanúja volt egy alkalommal, midőn egy jókora kolduscsoportban, amint az illető „jó szivű adakozó“ alamizsnát osztott ki közöltök, egy pár, undorító ringy-ron- gyokba bujt vén asszonyra, kiknek rézvörös bibircsókkal tetovált ábrázatáról lerítt az iszákosság dicső erénye, a többi koldustársak rájok kiabáltak, hogy még ezek is elkoldulják a szegény emberek elül az alamizsnát, pedig házuk, szőlejük van, más napokon tarka szoknyában járnak, csak szombaton, midőn koldulni mennek, bújnak rongyokba.

3. Köztudomású, hogy épen a koldulás e rendetlensége, s, fegyelmezetlensége folytán, nagyobb, foként kanonoki, és szerzetes házakban, hol nap-nap után tömérdek koldus fordul meg, igen gyakoriak a lopások, melyek, mint n a tettesek ki nem puhatolhatok, nem jutnak a rendőrség tudomására.

Mindezen körülmények bőven igazolják a koldusügy gyors és czélszerü rendezésének szükséges voltát.

A kérdés tehát az: hogyan? Erre vonatkozik a czikkem elején idézett felszólítás, melyre, minthogy az ügy iránt magam is élénken érdeklődöm, megkísérlem némi tervet nyújtani azon óhajtással, hogy e tervet mások, helyes és czélirányos tanácsaikkal, javaslataikkal támogatni, s kiegészíteni szíveskedjenek.

Bizonyos, hogy a koldusügy rendezése városunkban, első sorban a városi hatóságnak, illetve, a városi elüljáróság tervszerű javaslata folytán, a városi képviselőtestületnek volna sürgős feladata. De daczára az ez ügyben fölmerült gyakori nyilvános felszólalásoknak, — aminő nem rég e lapok hasábjain is történt, —• mindezek a pusztában kiáltó szavaként hangzottak el.

Említett hatóságainknak kisebb gondjuk is nagyobb annál, semhogy ez ügyet, mely különben az ő bőrüket is erősen égeti, csak a legcsekélyebb figyelemre is méltatnák.

meg van jelölve. Okvetlenül valakinek a házból kell lennie, vagy a házmesterné, vagy valami szobaleány; nem tudom, mit tegyek, sem hogy miként óvjam meg magamat a fenyegető veszélytől.

— Micsoda veszélytől? — kérdő Frigyes.

— Azt hiszem, mondá nevetve Bernerette, hogy nem kevesebbről, mint az életemről van szó. Egy erőszakos jellemű emberrel van dolgom, s ha tudná, hogy megcsalom, nagyon képes volna reá, hogy engem megöljön.

Frigyes hiába olvasta át újból a levelet, s száz módon for- ’ gáttá s vizsgálta, nem volt képes az Írást felismerni. Nagyon nyugtalanul tért haza, s ehatározta, hogy néhány napig nem keresi fel Bernerettet; de csakhamar levelet kapott tőle.

„Mindent tud; irta Bernerette, nem tudom, ki fecsegett neki, azt hiszem a házmesterné. Elmegy hozzád ; meg akar veled verekedni. Nincs erőm reá, hogy neked többet mondjak, inkább holt mint élő vagyok.“

Frigyes az egész napot szobájában töltötte; várta vetély- társának látogatását, vagy legalább a kihívást. Meg volt lepetve, hogy egyik sem következett be. Másnap, majd a következő nyolez nap alatt ismét csendesség. Végre értesült, hogy N . . . urnák, Bernerette kedvesének ez utóbbival egy kis összekocezanása volt, mely után Bernerette a házat elhagyta s anyjához menekült.

A fiatal ember egyedül maradva, s vigasztalan kedvesének elvesztése miatt, akit halálosan szeretett, egy reggel hazulról eltávozott s többé vissza nem tért. Négy nap múlva, miután nem látták haza jönni, felnyittatták lakását; asztalán egy levelet hagyott, melyben tudatta végzetes elhatározását. Csak egy hét múlva találták meg e szerencsétlen embernek hulláját a méudoni erdőben.

III.

A benyomás, melyet Frigyesre ez öngyilkosság hire tett, mély volt. Habár az ifjút nem ismerte, s vele soha egy szót nem

A koldulásügynek tehát kulcsos Eger városában, hatósági utón való rendezését hasztalan várjuk, és hiába sürgetjük.

Nincs tehát egyéb hátra, mint társadalmi utón segítenünk e mindjobban elharapózó, s mindinkább fenyegetővé, veszélyessé való bajon.

Véleményem, s illetve javaslataim e részben a következők:

Vegye kezébe a koldusügy rendezését városunk közönsége. Álljon ez intézkedés élére ama t. „jó akaró“, ki e lapok múlt számában a közönséghez az idézett fölhívást intézte, s ki, mint látszik, egyike azoknak, kik az ügy iránt, főleg humanisti- kus szempontból, közöttünk a legmelegebben érdeklődnek; hívja össze a városház nagy termébe értekezletre a nagy közönséget, melynek feladata lenne a koldusügy rendezés-módjának megvitatása, s esetleg megállapítása. Az értekezleten megvitatandó irányelvek volnának, szerény nézetem szerint, a következők :

a) egy bizottság választása, melynek feladata lenne összeírása városunk azon polgárainak, kik bizonyos váltságösz- szeg megajánlása által a koldusoktól szabadulni óhajtanak. A váltságösszeget mindenki, saját vagyoni viszonyaihoz képest önként vetné ki magára, legfölebb a váltságösszeg minimuma volna az értekezlet által évenkint egy-két forintban megállapítandó. Azon háztulajdonosok, vagy lakók, kik a koldulást megváltják, védjegy gyei volnának ellátandók. E védjegy a kapura szögezve azt jelentené, hogy abba a házba koldusnak bemenni tilos. E tilalom megszegése, mint rendőri kihágás, büntettetik. — Ama házak, melyek ily védjegygyei nem bírnának, nem tartoznának a koldulási tilalom alá.

Részemről meg vagyok győződve, hogy ez eljárás hamarosan meghozná a kedvező síikért, amennyiben a legtöbb háztulajdonos és lakos sie'ne magát a koldusok kellemetlen látogatásai elül védjegy szerzése által minél előbb biztosítani.

b) egy másik bizottság választása, melynek feladata lenne meghatározott időnkint összeülni, s a koldulási engedélyié jelentkezők közöl, alapos és lelkiismeretes meggyőződés nyomán, kiválogatni, s összejegyezni azokat, kik, mint teljesen vagyontalanok, munkaképtelenek, betegek s elaggottak, embertársaik segítségére szorulnak, s arra érdemesek. E bizottság ügyköréhez tartoznék egyszersmind annak meghatározása is, hogy az illető segítségre szorult szegények, a befolyandó váltságösszeghez aránylag, megszabott időnkint, mekkora segélyjutalékban lennének részesítenünk. E bizottság munkálkodásában való támogatására mindenek fölött az e részben legilletékesebb s legavatottabb lelkészi hivatalok s a városi rendőrhivatal, első sorban pedig az egri irgalmas nénik lennének felkérendők.

váltott, de tudta nevét, mely egyike volt a legjobb családokénak. Látta a szülőket, s fivéreket gyászban megérkezni, tudta azon nyomozásoknak szomorú részleteit, melyeket a halál okának felderítése yégett meg kellett ejteni. A hagyatékot bírói pecsét alá helyezték; s nemsokára a kárpitosok elvitték a bútorokat; az ablak, amely mögött Bernerette dolgozott, nyitva maradt s azon keresztül nem lehetett egyebet látni, mint egy elhagyott lakás puszta falait.

Lelkismeret-furdalást csak akkor erezünk, ha bűnösök vagyunk; Frigyes pedig semmi komoly szemrehányást magának nem tehetett, mivel senkit meg nem csalt, sőt soha tisztán nem is tudta azt, miként áll a dolog Bernerette és kedvese között. De borzalommal töltötte el annak tudata, hogy ily kegyetlen végzetnek volt akaratlanúl is okozója. „Miért nem jött hozzám, mondá magában, miért nem fordította én ellenem a fegyvert, a melyet ily gyászosan használt maga ellenében! Nem tudom, hogyan cselekedtem, sem hogy mi történt volna; de a szivem azt mondja, hogy nem következett volna be ilyen szerencsétlenség. Legalább miért nem tudtam azt, hogy ennyire szereti e leányt! Miért nem voltam tanúja fájdalmának! Ki tudja! Talán elutaztam volna; talán meggyőztem, meggyógyítottam, észre térítettem volna őszinte s barátságos szavakkal. De minden esetre legalább most is élne, s jobb szeretném, ha a karomat összetöri, mint elviseljem azt a gondolatot, hogy mikor maga ellen fordította a gyilkos fegyvert, az én nevem volt az ajakán !“

E szomorú elmélkedések közepette érkezett meg Bernerette levele; beteg volt s az ágyat őrizte. N. úr, az utolsó jelenetük alkalmával, megütötte őt, s Bernerette veszélyes zúzódást szenvedett. Frigyes elindúlt, hogy meglátogatja; de nem volt hozzá bátorsága. Ügy tetszett neki, hogy ha kedvesének tekinti Ber- nerettet, gyilkosságot követ el. Elhatározta,hogy elutazik; rend-