Eger - hetilap, 1891
1891-01-20 / 3. szám
18 kintetben, s méginkább közeledik az ideális felé, La majd a jó- akaratú törekvésnek sikerül egy-egy felszínen vergődő kérdést megoldania. Vajha ipara, kereskedelme, földmivelése, bortermelése (!) tekintetében is igy viszonylanék az ország jelentékenyebb városaihoz! Ezt elmondhatjuk, midőn a fiúk, a férfinem oktatásáról vau szó; de, sajnos, másképen kell akkor szólnunk, mikor a leányok, a nőnem tanitásügyére fordítjuk figyelmünket. Nem szólva a köznép gyermekeiről, tehát a külvárosi iskolákról, amelyekben fiúk és leányok egyenlő anyagkörben, egyenlő irányt követve, nyernek oktatást, — mily arány létezik az intelligens és polgári osztályok kétnemű gyermekeinek iskoláztatása közt, midőn a fiúk, a férfinem részére ott van k é t osztott belvárosi iskola, egy ipar-, egy kereskedelmi iskola, egy főgimnázium és egy alreál, nem említvén fel a magasabb és szakiskolákat; mig az említett két osztálybeli leányok számára van egyetlenegy osztott elemi iskola, az angolkisasszonyok intézetében, s egy osztatlan (egy tanítónővel bíró) elemi iskola, a Keller-féle helyiségben, hová osztályonkint alig 20 leányka juthat be évenkint. Az angolkisasszonyok belső iskoláját éppen nem sorozhatjuk városunk eme fontos ügyének szolgálatában álló intézmények közé, mert az nem Egerváros-, nem is csupán Hevesmegye-, hanem inkább egy kiterjedt nagy vidéknek, speciáliter az előkelő vagyonos osziály igényeit szolgáló nevelőintézet. Hat és egy! Hol itt az arány? Nem állítjuk ugyan, hogy a leányok oktatásügyének extenzive és intenzíve arányban kellene állania a fiúkéval, mert a szellemi munka — legalább még ma — a férfinem vállára nehezül a társadalomban, s egészen más természetű hivatást tulajdonítunk a nőknek; de az ismét nem állítható, hogy egy olyan intelligencziával és polgári osztállyal biró városnak igényeit, milyen Eger — egy leányiskola kielégíthetné. Ha az angolkisasszonyok iskolájának, e valóban derék intézetnek birtokában az intelligens osztály leánykái tudnak hova menni a nekik szükséges szellemi képzés megszerzéséért, hova forduljon a polgárság, midőn részint a törvény követeléseit kielégítendő, részint a műveltség s a kor kívánalmainak kiáltó szavára hallgatva, az iskola áldásos hatását keresi leánykái részére? Hova máshova, mint a külvárosi iskolákba! Ezek pedig a) nem leányiskolák, b) a köznép iskolái, c) átalában is mint iskolák, osztatlan természetüknél fogva csak primitív eredményt produkálhatok. Hogy ez nem helyes, nem jó —, hogy ez városunk polgárságának szellemi és anyagi érdekeire fölötte sérelmes dolog, szükséges-e bizonyítani ? Ismétlem, nem tartom szükségesnek, és eszélyesen nem is tarthatja senki, hogy az említett két rendben ép oly irányban és határok közt történjék a leányok tanítása, mint a fiúké; a nőké, mint a férfiaké: de hogy az, a maga szerényebb anyagkörében és sajátos czéljaival, nem kevesebb fontosságú; hogy elhanyagolása és a megfelelő térről való leszorítása szintoly áldatlan eredményeket okozható hiba, azt kétségbe senki sem vonhatja. A leányokból anyák lesznek; s az anya a család központja, a gyermekek első nevelője, ezek erkölcsének, értelmi gazdagságának első forrása, mértéke, kormányosa. Az anyától nyervén a gyermekek az első lelki befolyásokat, tőle függ legnagyobb mértékben a család szellemi, erkölcsi és sok tekintetben anyagi jóléte. A családi boldogság és jólét pedig a nemzeti jólét alapja. És igy méltán elmondhatjuk, hogy a nemzeti erkölcs, s ezzel a nemzeti jólét, az anyák kezébe van letéve. Nagy hatalom a nő, családban, nemzetben, társadalomban! Azt mondja egy híres franczia jogtudós (Gide): „A nőnek mindig tevékeny, bár titkos és leplezett befolyása hasonlít egy kicsit valamely felsőbb hatalomhoz, melyet a szem nem lát, de mindenütt érzi jelenlétét. A házi tűzhely árnyékába rejtőzve a nő idegennek látszik a világ összes nagy eseményeivel szemben s csak távolságból mutatkozik a történet színpadán. A törvények nálok nélkül s gyakran ellenökre alkottatnak; ki vannak zárva a közéletből; képességhiánynyal sujtvák egész a magánélet köréig, olykor be vannak zárva az atya vagy a férj házában, mint valamely börtönben, hogy annál inkább biztosítva legyen tehetetlenségük. De a szűk körből, hova a törvények zárták őket, a nő befolyása, mintegy titkos csatornákon át kiszökve, elterjedt az egész társadalomban. Annál kikerülhetlenebb, mert árnyékban működik, annál ellenállhatlanabb, mert soha sem használ erőszakot és kényszerítést, láiiatlanul s mindenütt jelenlevő, befoly a népek életének minden kis és nagy eseményébe.“ Legyenek erkölcsös, vallásos nőink, ilyenné lesz a nemzedék melynek életet adtak; legyenek okos, felvilágosult szellemű anyáink, s a nemzet emelkedni fog intelligencziában; valamint erkölcsi és értelmi gyöngeségük csak sülyeszthetné a nemzetet erkölcsileg és szellemileg. Ez -nagyon természetes. Oly ellenáll- hatlan befolyással bírván egyesek a családra, s mindnyájan a nemzetre, szellemük, erkölcsük, egész jellegzetével, összes vonásaival rábélyegződik egvenkint a családra s együttesen a társadalomra, a nemzetre. Ha az anya az értelemnek és erkölcsi- ségnek alantas fokán áll, ferde Ítéletei, hamis fogalmai, Az „EGER“ tárczája. Rabod vagyok. . . . Rabod vagyok, és nincs hatalom, Mely feloldja az én lánczomat; Magam vertem azt szivemre föl, S ha szakadna, szivemmel szakad. Mind hiába! te is gyönge vagy: Szabadságot nem adhatsz nekem! E rabságot megszerettem én — Örök rabság lesz már életem! Elfelednél ? — én emlékezem; És ez emlék örök-fény marad, Az a sugár, melyben élete Egész üdvét bírja már a rab. Sötét lehet már egész világ, Mint börtönéj, már sötét lehet! Emlékednek, mely beragyogja, Üdvösségét el nem veheted! Gyűlölsz? Mit ér! — Csak növeld a kínt, Mely teérted oly édes nekem ; Uj lánczszem ez csak a bilincshez, S azt teérted hűbben viselem. Csak gyűlölj hát! csak hadd fakadjon Több könyem! — hisz érted onthatom. . . . Szenvedésem hatalmad jele — S a rab sorsa úgy is fájdalom! Hideg közöny? Gúny- kaczaj talán, Hogy szeszélyed velem játszhatott? Vád, hogy hozzád hűtelen valék, — Hogy mentségül bird a látszatot ? Némaságom — a rab beszéde — Panaszszóba nem tör ellened. . . . Megnyugszom én büszkén sorsomon. . . . Szivedtől várd ten-itéleted! És e szív még beszél majd neked, Hallanod kell egykor még szavát! S tán villám lesz, mely áthasitja Hirtelen a sötét éjszakát; S amit látsz: egy elpusztult világ! Romjait majd fájón siratod. . . . De veled sir, és majd megsirat — Oh, ne várd be! — örökhű rabod. K. I. A sárkányölő királyfi. *) Élt egyszer egy öreg király s volt annak 3 legény fia. Azt mondja egyszer mind a három az apjának : — Hallja-e kiéd apám uram, mi már szeretnénk megházasodni, menjen hát kiéd országgá-világgá a számunkra feleségnek való leányt szerezni. Elment hát az öreg király otthonról s hetedhét országon keresztül járt-kelt, de bizony nem talált feleségnek való leányt egyet sem. +) Mutatvány Istvinffy Gyulának, lapunk munkatársának „Palócz mesék a fonóból“ czimü munkájából.
