Eger - hetilap, 1891
1891-04-14 / 15. szám
118 fiskális nemzetgazda urak bölcsessége által félre nem hagyják magukat vezetni. Hogy a gazdák mennyire figyelemmel viseltetnek az ipari és kereskedelmi érdekek iránt, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Fehérvárott tartott első gazdai kongresszuson, a kongresszusnak egy gazda-tagja tette azon indítványt, hogy kéressék tel a kormány, hogy mindenütt ott, hol ipari feldolgozásra alkalmas valamely nyers termény, a helyi viszonyok kifolyásaként nagyobb mennyiségben állittatik elő, s ennélfogva annak feldolgozására egy ipari vállalatnak helyes alapot szolgáltat, az ily iparvállalatokat egy bizonyos időre tegye adómentessé s azt más uton-módon is mindennemű istápolásban részesítse! Ilyen Magyarországban az agrárizmus. Mi tehát oly agrárius törekvést, mely megrovást érdemelne, s a mely reakcziót idézhetne elő, ma még sehol sem látunk, de igenis számtalan oly dologra tudnánk oda mutatni, hol a mező- gazdasági érdekeket elhanyagolva láttuk s ez egyáltalában nincs helyén egy országban, hol ma még a földmivelés oly túlsúlyban képezi az ország lakosainak foglalkozását, s ezzel a mezőgazdaság elöhaladása annyira érdekében áll úgy az iparos, mint a kereskedő osztálynak. Nem azt tartom tehát én egy közgazdasággal is foglalkozó napi lap feladatának — mondja a „Magyar Föld“ jeles czikkirója — hogy az agrárizmus falra festett rémével még csökkentse azt- a csekély érdeklődést is, a melylyel saját érdekei iránt nálunk a gazdaközönség, fájdalom, még ma is viseltetik, hanem inkább azt, buzdítsa a gazdákat a mezőgazdasági érdekek minél melegebb, minél kitartóbb felkarolására. Mert csak igy reményiem, hogy az ily törekvést nem tartja agrárius törekvésnek s a kik erre buzdítják a gazdákat, agráriusoknak, mert ez esetben és ily értelemben én is agráriusnak volnék kénytelen magamat vallani. Nagy eszmék, uj idők. Negyvenbárom esztendő sok a múltnak, kevés a feledésnek. Nagy eszmék előre-hátra vetik fényüket s változhatnak a viszonyok, jöhetnek uj idők, azok fénye beragyog a nyüzsgő életbe és csak a felfogás más, csak az uj emberek látják a fényt más szinünek. A marcziusi nagy napok meg-megújulnak évenkiut és mindannyiszor forrongást jelentenek uj czélokért, változott modorral. Magyarországon március 15-kének megünneplése nem az eltemetett fényes múltnak kegyeletes emléke; hanem a jövő, a haladás ünnepe. A változott viszonyokat évről évre jellemzi a felfogás modora, mely önkéntelenül rásüti a kor bélyegét az emberekre, az ünneplésre. Ki merné tagadni, hogy ma is él a vágy, nagygyá, hatalmassá tenni az országot, erőssé a nemzetet? Megkapó és csattanós választ adott rá a népszámlálás, mely Budapestet túlemelte a fél millión! Az uj idők igaz felfogása az, hogy országok és népek sorsát a nagyvárosok döntik el. Nem az angol nép tartja fenn Londont, hanem London adja meg Anglia világhatalmi állását. Róma csak egy város volt és uralkodott az egész világon, s egész Afrikát azzal hódította meg, hogy romba döntötte Karthágót. A magyar nép Rómája: Budapest. Ha ez hatalmas, fényes, akkor megél a nemzet. Ausztria nem ellenség, hisz alig több, mint Biharmegye, de a fényes császárváros óriási műkincseivel ma még nagy hatalmú ellenfél, melylyel csak Budapest mérkőz- hetik idővel, ha üde fejlődését nem gátolja majd semmisem. A márcziusi nagy tények legmaradandóbb becsűje volt a súlypont áthelyezése Pozsonyból Budapestre. Az ellentétes irányok e téren találkoztak. Ebben az egyben egyetértett Széchenyi és Kossuth. Ezt hirdette száz évvel ezelőtt — Kármán. S a mai kor a változott viszonyok minden modern eszközével ezt mozdítja elő. A zona-rendszer, az árudijszabás, vasútvonalak, az országos tornaverseny mind-mind ezt szolgálják. Hiányzik azonban e modern tényezők leghatalmasabbja: a fényes királyi udvar Budán. A kor, az uj emberek, és minden más öntudatlanúl simul az uj irányú küzdelemhez. Jajszó és keserű panasz járta be az országot, hogy a szabadságharcz szobrára kiirt pályázaton nincsen olyan alkotás, mely méltó volna a nagy időhöz. Okát kerestük a művészekben, de nem találtuk. A költő — legyen bár poézisének kifejezője az Írott betű, a vászon és ecset, vagy a hideg kő s a véső — mindig a kor hű gyermeke és legélénkebben tükrözi vissza saját kora viszonyait. Szobrászaink képességében nincsen hiány. Hisz a szomszédos apró fejedelmek hódolni járnak a magyar művészet elé. Csak a változott viszonyok, a változott felfogás mentik e szomorúnak látszó körülményt. Nekünk a korona fényére szükségünk van itthon. A koronás királyban még élnek a múlt idők emlékei, de épül, habár lassan, a hid, mely átkapcsolja a múlt és jelen partját s azért a múlt dicsőség kőbe vésett emléke ne sértse öt, sőt inkább költse fel bizodalmát. A kiállított szoborminták ezt a benyomást keltik, ez a felfogás tükröződik rajtuk vissza, mint a mai viszonyok hűséges tükre. De ez nem aggasztó. Jön kor, mely merészebben ragadja meg a vésőt és a saját igényeihez mérten örökíti meg majd a szabadságharczot. Jön kor, mely tereket szab majd Budapesten és benépesíti azokat e nemzet soha sem múló dicsőségének jeleivel. A bibornokok számára előirányzott 700,000 lira a közvetlenül a curiá-ban, illetve Rómában székelő bibornokok javadalmazására szolgál; miután a többi bibornokok, valamennyien megyés érsekek és püspökök. Egyetlen kivételt képezett ezek közt Newman kardinális-diakónus, aki sem püspök nem volt, sem Rómában nem lakott. De ennek is csupán XIII. Leo pápa különös szabadalma folytán volt megengedve, hogy mint bibornok tovább is Birminghamben lakhassák. Ez idő szerint a curiában 25 bibornok lakik. Egynek-egynek jövedelme, legkisebb számítás szerint, 20,000 lira (körülbelül 9—10 ezer oszt. ért. forint), bizony nagyon csekély összeg ama tekintély és udvartartás biztosításához, melyet az egyház-főherczegi állás szükségkép megkövetel. Ezenkívül van még vagy tiz-tizenkét tisztség, melyeket szintén bibornokok töltenek be, s melyek külön javadalmazással járnak. Ilyenek például a szent collegium dékáni hivatala, a pápai brevék kiadó- hivatala (melyet ez idő szerint Ledochowsky bibornok tölt be), a pápai fő-vikariátus, stb. egyebek. A szegény egyházmegyék fölsegitésére előirányzott 460,000 lira néhány olaszországi szegényebb egyházmegye csekély javadalmazásé lelkészeinek, s szegényebb dotáczióval bíró papnövelőintézetek segélyezésére fordittatik. Az apostoli paloták budgetjét évről-évre a pápa háznagya (maggiordomo, jelenleg e tisztet mousignore Ruffo Scilla tölti be) szokta megállapítani, s az összeg l1/*—2 millió lira közt váltakozik. Ez összegben foglaltatik a Vatikán összes épületeinek, s mindazon pápai paloták és épületek fentartásának költsége, melyek a szentszék birtokában meghagyattak ; valamint ez összegből fódö- zik a pápai múzeumok, s egyéb műcsarnokok gondozási, fen tartási s javítási költségeit is. A folyó évi febr. hó 1-től kezdve a vatikáni s lateráni paloták múzeumainak beléptidját egy lírára szállították le, ami a háznagyi jövedelmet jelentékenyen megcsappantotta. Meg kell még jegyeznünk, hogy az apostoli növénykert (floreria apostolica), és a vatikáni kertek föntartási költségei is e budget terhére esnek, s ha figyelembe vesszük, hogy a múzeumok igazgatási s a legszükségesebb javítási költségei is évről-évre mintegy 100,000 lírát vesznek igénybe, elképzelhetjük, mennyire gazdálkodnia kell a pápai majordomusnak, hogy budgetjéből a szükséges födözet „kifussa.“ Egy millió lira áll rendelkezésére a pápai államtitkárságnak. Ez összegből kell födöztetniök az összes első és másodrangú nun- tiaturák, az internuntiaturák, politikai jellegű apostoli delegátusok, rendkívüli követségek, s az összes diplomácziai utazások költségeinek. Ebből fizetik végül a curiában székelő teljes minis- téri hivatalnok-kart. Ez idő szerint pedig fönáll négy I. rangú nuntiatura: Párisban, Bécsben, Madridban és Lissabonban; két nuntiatura. Münchenben és Brüsselben; két internuntiatura Hágában és Rio Janeiroban; és három apostoli delegáczió: 1. Bolivia, Ecuador és Peru, — 2. Kolumbia, és 3. San Domingo, Haiti és Venezuela számára. A svájczi (Luzern) nuntiatura, és a chilei és kostarikai delegatiók jelenleg üresedésben vannak. A többi hét delegáczió tisztán egyházi természetű, s a „propaganda“ fenható- sága alá tartozik. Az 1.500,000 lira összegből, mely a fónebbi költségvetésben „a pápai tisztviselők részére“ czim alatt szerepel, nemcsak a szentszék aktiv tisztviselői húzzák fizetéseiket, hanem ebből kapják nyugdijaikat a nyugalmazott pápai tisztviselők is. Midőn az 1870-iki szept. 20-án a piemontiak a Porta Pia romjain át Ró-
