Eger - hetilap, 1890
1890-09-02 / 35. szám
277 lességiink. Hogy a tapasztalat merre fogja fordítani a hazafias kétkedők véleményét, attól már nem félünk. Ajánljuk is mindjárt a tapasztalat-szerzőknek, ama nagybecsű hazai intézményünket, a maeyar kereskedelmi múzeumot, mely éppen azért állíttatott fel, hogy a magyar ipar termékeivel a fogyasztó és vásároló közönséget megismertesse. Az mutatja az élhetetlenséget és azt, hogy a közönség csak világba beszél, midőn a magyar ipar ellen kifogásait hangoztatja, hogy az említett múzeumot még eddig figyelmére is alig méltatta, nagy része azt sem tudja, mi fán terem, aki pedig hallott róla valamit, közönyösen kocsikázik el mellette, (ott a városligeti iparcsarnok mellett) el Becs felé, csak azért, mert elődei is Becsbe jártak. Most már van magyar ipar, uraim, mely képes kiállani a külföldivel a versenyt. Van! s ezt nyomatékosan hangsúlyozzuk. Van, csak fel kell keresni, s ha még egy kis hazafias pártfogásban is részesítjük, akkor az ipar nagy és erős lesz. Ha a hazafiság olyan erős lábon állana bennünk, mint a hogy azt némely dolgokban hangoztatjuk, akkor legelőször is azt kellene tennünk, hogy be se menjünk olyan boltokba, a melyekről tudjuk, hogy külföldi árukkal tömvék. Pedig városunkban is tuczat számra van olyan kereskedés, a melyben még a lámpabél is külföldi. Es ezeknek a kereskedő uraknak annyira meghízott már a pöffeszkedésök, hogy a legtermészetesebb önérzet hangján emlitik fel minden belépő előtt, hogy : „Uram, (vagy asszonyom) az én üzletemben minden külföldi és nem amolyan magyar fajta.“ A magyar közönségnek az állana kötelességében, hogy ezt a kamasz önérzetet letörje s azt mondja a kereskedőnek, hogy: „Barátom, én biztosan tudom, hogy ez vagy amaz árúczikkböl igen jó magyar gyártmányokat lehet kapni, mig ilyen itt nem lesz, addig nem látsz üzletedben.“ Fogadjunk: ilyen eljárás mellett megszerezné az a kiilföldieskedő kereskedő is a magyar gyártmányt. Itt fekszik a titka a magyar ipar fejlődésének. Erre a ha- zafiságra hivatkozott Baross miniszter, erre hivatkozunk mi is. Elvárjuk, elvárja a haza, hogy azt minden igaz magyar megszívlelje. („B — d“.) Különfélék. — Az egri cist.-r. kath. fögymnásiumnál a beállott 1890/1-iki isk. évre a rendes beiratások tegnap, f. szept. hó 1-én kezdődtek, s a mai nappal befejeztetnek. Az ünnepi „Veni Sánc te“, az intézet templomában holnap, szerdán, f. hó 3-án, regg. 8 órakor lesz, a rendes iskolázás pedig csütörtökön, f. hó 4-én veendi kezdetér. — Az egri szölöszeti és kertészeti állandó tanfolyam felügyelő bizottságában megüresedett három tagsági helyre a kir. föld- mivelésügyi miniszter. Szabó Ignácz főgymnasiumi tanárt, Dusárdy József városi főjegyzőt, és Braun Károly szőlő- birtokost nevezte ki, — Szöllöszeti tanulmány út. — Az orsz. magyar gazdasági egyesület által, Miklós Gyula, országos képviselő, s borászati kormánybiztos vezetése alatt, f. évi aug. hó folyamán rendezett szőllőszeti tanulmány-utban Egerből négyen vettek részt, névszerint: B ay e r H e,n r i k, Braun Károly, Keinp recht Károly, és Rúzs in Manó egri szőllőbirtokosok. E tanulmány-utat, lapunk számára, Bayer Henrik, egri szőllőbirtokos, t. munkatársunk volt szives, tüzetesen megírni, s nagyérdekü czikksorozatát lapunk mai számában kezdi meg. — Az egri községi reáliskola ügyében az utóbbi napokban gróf Csáky Albin közoktatási ministernek sajátkezüleg aláirt két rendelete érkezett egymásután Eger városához. Miután ebben a dologban közönségünk körében számos, furcsábbnál furcsább hírek vannak forgalomban, ezek megszüntetésére, s különösen az ügy megvilágítására, hirlaptudósitó tisztünknek tartjuk, a minister két kuriózus rendelkezését az ügy iránt érdeklődő t. olvasóinkkal kivonatban ismertetni addig is, mig azok szövegét egész terjedelmében közölni módunkban leend. Az első rendelet, mely gr. Csáky Albin közokf. miniszter sajátkezű aláírásával f. é. aug. 16-áról kelt, csak f. é. aug. hó 27-én érkezett Eger városához. E minist, leirat helybenhagyja Eger város képviselőtestületének, f. é. jul. hó 24-én tartott képviseleti közgyűlésében hozott, s a közokt. ministerhez jóváhagyás végett felterjesztett intézkedését s elrendeli, hogy az egri al reáliskola igazgatását Szabó Ignácz egri fógymn. tanár vegye át. A ministeri leirat helybenhagyja továbbá, hogy a reáliskolánál ideiglenesen, mint rajz tani tó Kiss Alajos festő, tor natanitóul pedig Csepreghy Gyula, okleveles tornatanitó alkalmaztassák. Ellenben kifogásolja Orlovszky Istvánnak tanárul alkalma- zását, miután most nevezett tanár magyar nyelvű középiskoláknál természetrajzra és vegytanra van képesítve; a reáliskolák I. osztályánál pedig a vegytan épen nem, a természetrajz pedig csupán három órával van képviselve, mely óradíjas tanárhelyettes által is be lett volna tölthető. Ennélfogva a minist, leirat kívánatosnak látja, hogy Eger városa mindenekelőtt az egri reáliskolánál oly alkalmazandó tanárt hozzon javaslatba, aki a modern nyelvészeti szakokra (magyar-, német-nyelv) van képesítve, miután a gondolataiba látszott elmélyedni. Midőn az ifjú elhallgatott, kis szünet után igy szólt: — Hogy a főnyereményt megnyertük, azt már tudom, de még eddig nem mondtad meg, hogy melyikünk sorsjegye lett a nyertes? — A tied! — mondá Emil s e közben erősen szemügyre vévé Bertát, mert feltűnt neki a leány szokatlan szótlansága és ridegsége. De ez — azt hiszem — mit sem változtat a dolgon. Eddig is megosztottunk egymással mindent, úgy az örömöt, mint a but és bajt és most, hogy rövid idő múlva férj és feleség leszünk, annál inkább kell, hogy közös legyen mindenünk. — Azt hiszem, hogy nem olyan sürgős az egybekelés, — veié oda Berta egykedvűen. — Hogyan? Berta, te beszélsz igy? Hát már nem szeretsz többé? — Ah, igen! — feleié Berta halkan. — De eddig te voltál az, ki napról-napra lmlasztgatád az esküvőt s most, miután gazdag lettem, talán nagyon is sürgeted. — Kérlek, Berta, — mondá Emil félig feddő haugon — lehetett e eddig a nősülésre komolyan gondolnom. Jól tudod, hogy először egy kis pénzre akartam szert tenni, hogy egy kis üzletet nyitva, önnálló lehessek. Eddig mindketten vagyontalanok voltunk, s most, midőn te gazdag lettél s hivém, hogy elérkezett az idő, mikor egymást szeretve boldogok leszünk, te vagy az, ki szép reményeimet romba döntőd. Nem, nem! azt, te nem akarhatod! — Emil, én azt hiszem, mi nem születtünk egymásnak. Igaz, hogy eddig szegény voltam, de ma gazdag vagyok és gazdagságom feljogosít arra, hogy olyan férfit válasszak férjemül, ki szintén tetemes vagyonnal rendelkezik, és szokva van a pompa és fényűzéshez, melyben ezentúl élni akarok. Legjobb lesz tehát, egymásnak „Isten hozzád“-ot mondani s egymást feledni. Meglehet, hogy az elválás eleintén nehezünkre fog esni, de az idő jó orvos, minden sebet behegeszt. Ezalatt elértek Berta lakásához. Emil erősen szeme közé nézett Bertának, ki nem bírván az ifjú éles tekintetét kiállni, szemeit lesütve állott előtte. — Berta! Nincs egyéb mondani valód; ezek utolsó szavaid? — Nincs. Akaratom megmásithatlan. — ügy nagysád! ? Mondá az ifjú gúnyosan. -- Ön tehát elutasítja magától azt, kit szeretett, de csak addig, mig mind a ketten szegények voltunk. Örülök, hogy megismertem a pompa és fényűzés utáni vágyait, melyeket szive mélyében táplál. Tudja meg, hogy a nyertes nem ön, hanem — én. Isten önnel! — mondá Emil. Azzal udvariasan kalapot emelt, sarkon fordult s hirtelen tovasietetí. Ford. M. Gizela. A fénykép. (Beszélyke a porosz-franezia hadjárat idejétől.) Az 1870-ik év novemb. 22-én nagyon kellemetlen napunk volt. A szennyes-szürke felhőkkel teljesen elborított égből szakadatlanul szitált alá a sűrű, szúrós havas-eső, melyet metsző északi szél csapkodott arczunkba és szemünkbe. Az országút már any- nyira fel volt ázva, hogy a locskos sárban csapatunk alig haladhatott előre. Ez a hadi csapat pedig^ különféle fegyvernemből állott, s Montargis felé tartott. *
