Eger - hetilap, 1890
1890-12-30 / 52. szám
42 2 lyettesül: Malyáta Dezső neveztettek ki. Egyházasfálvai Töt- tösy István, 60. sz. Appelgyalogezredbeli egyéves önkéntes tartalékos hadnagyul a 72. sz. Edler v. David gyalogsorezredhez neveztetett ki. — A lovasságnál pedig megyénk ifjai közül a 12. sz. huszárezredhez cs. és kir. tartalékos hadnagyokká G-raefl András, Karsai Sándor és Porubszky István volt önkéntesek léptethettek elő. — Az Uj-Kaszinó egyesület f. é. deczember 28-á:i d. u. 5 órakor tartá saját helyisegében alakuló közgyűlését. A tiszt- ujitás a következő eredménynyel ejtetett meg. Egyhangúlag megválasztattak -. Györgyényi Ignáez kanonok örökös tiszteletbeli elnökké; elnökké: dr. Hubert János jogtanár; alelnökké: Zsendovics József kanonok és Wessely Adolf ezredes a helybeli gyalogezred parancsnoka’; igazgatóvá: Heim József nyug. őrnagy; pénztárossá: dr. Szolcsányi Hugó; jegyzőkké: László János, Nagy László és gr. Zichy Károly; számvevővé: dr. Demkó György; könyvtárossá: Sivampel József; választmányi tagokká, egyházi és világiak közül: Babies Béla, Babies Aladár, Baloghy Aladár, dr. Dombay Tádé, dr. Fekete Ferencz, Hellebronth Mihály, dr. Kállay Árpád, dr. Kállay Zoltán, Kovách Kálmán, Michalek Manó, Milutinovich Mitrofán, dr. Párvy Sándor, Patak Antal, Répássy László, Szabó Ignáez, Török Konstant, Törőcsik József, Weidl Gyula, Vind István, Zalabéri Horváth Béla, — a 60-ik gyalogezred tisztikarából : Br. Fiedler, Nagy László kapitányok, Pilepic Rudolf, br. Fiedler főhadnagyok, Helvey Adolf és Vörös hadnagyok; póttagokúi pedig: Raschendorfer kapitány, Danek Leó főhadnagy és Ficzere Kálmán hadnagy. — A hevesmegyei bálra nagyban folynak az előkészületek. Hogy mily érdekkel viseltetik e bál iránt annak létrehozója: Dr. Kállay Zoltán főispán őmlga, világos jele azon körülmény, hogy a közelébb tartott szükebbkörü rendezőbizottsági ülésen, melyen a bál fényére kifejtendő fontosabb módozatok beszéltettek meg, ő maga elnökölt. S hogy inteligens közönségünk körében is rendkívül nagy az érdeklődés, leginkább tanúsítják a rendezőbizottság tagjaihoz napról-napra intézett kérdezősködések s tudakozódások. A mi magát a bált illeti, az előkészületekből Ítélve, azt mondhatjuk, hogy fényesebb s népesebb bál Hevesvármegyében soha nem volt mint lesz az 1891. évi január 31-iki hevesmegyei bál. A meghívók — vastag elefántcsont papíron díszes nyomással — már a jövő év január hó első napjaiban szét fognak küldetni. A női tánezrend egy felfüggeszthető szürkén zománezo- zott érczlap, közepén Hevesvármegye emaillirozott czimerével alatta arany babérággal. A bálra melyen a helybeli 60. sz. Appel czocskáján, nagy megilletődésére a társaságnak. Végre is mindhárman kénytelenek voltak belátni, hogy csakugyan várhattak volna a dologgal még vagy két karácsonyt. De hát mikor any- nyira szerették mindnyájan a Dudust! Még a piros almákkal próbáltak szerencsét. Egészen odavitték a kis leánykát a fához, és sokféle hanglejtéssel, mimikával, gesztussal, akarták bizonyossá tenni affelől, hogy azok az almák nemcsak igen szépek, de igen jók is; érdemes volna ám egyet levenni! Dudus figyelmét azonban megint csak a fényes gyertya vonta magára s megmarkolt egyet. E szerfölött vesze- selmes művelet ellen természetesen újból óvás emeltetett három részről is. Azonban a kis Dudus e passziójához erélyesen ragaszkodván, minden kapaczitáczió és tiltakozás ellenére sem volt hajlandó azt elereszteni. Minden pillanatban attól lehetett tartani, hogy egy forró viasz-csepp ráesik kezére s összeégeti. Az apa végre erősen rákiáltott s egyszersmind egy kicsit rálegyin- tett a makacs kezecskére. Bezzeg oda lett a verőfény s kitört a felleges zivatar. Az epei-nyi száj sírásra csucsorodott s megeredt a könnyek árja. Ráborult a kis Dudus arra az édes halomra, amelyből még nem régen az életet szivá s zokogott keservesen, megkérlelhetlenül. Ez lett vége a nagy igyekezetnek. Az apára kétfelől is áradó erős feddések és korholások, nemkülönben megfelelő békítési kísérletek után elmúlt a zivatar. Dudus már nem sírt, de teljes feledésre a szenvedett sérelem iránt, nem mutatkozott hajlandónak. Összes békiilékenysége any- nyira terjedt, hogy egy, a karácsonyfáról adott piskótát begyü- rögetett szájába, de egyébként még a fejét is elfordirá atyjától is, a fától is. Különben nagyokat pislantott már, vágyó nézései az apró ágvacskára irányultak------inig lecsukódtak a pillák, s a kis Dudus elköltözött abba a békés országba, hol nincsen „baj és bánat“, ahol a jó kis gyermekeket nem „gyötrik“ holmi karácsonyfával, meg tapsoló babával, s ahol az „embernek“ nem ütnek mindjárt a kezére —: az álom csendes birodalmába. gyalogezred zenekara s egy jóhirü czigány zenekar fog játszani, a szomszédos vármegyék tisztikara s intelligentiája is hivatalos lesz. — Tüzoltó-bál. Az egri önkéntes tűzoltó-egyesület évente szokásos, saját pénztára javára rendezendő bálját, 1891. évi február hó 7-én fogja megtartani az ó-kaszinó összes termeiben. Az előkészületek már e bálra is folyamatban vannak, s mint a rendezőség bennünket értesit a meghívók már január hó első napjaiban szét fognak küldetni. Az előjelekből úgy látszik, hogy az idei tüzoltó-bál méltó utóda lesz az előző évek tűzoltó-báljainak, s hogy tánczolni szerető aranyfiatalságunknak lesz módja válogatni a bálokban az idei rövid farsangon. — Meghívó. A „Hevesmegyei nőegylet“ jövő 1891. évi január 4-én, d. e. 10 órakor a megyeház kistermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre az egyesület tagjai tisztelettel meghivatnak. Tárgy: A „Hevesmegyei nőegylet“ és az „Egervidéki jótékony nőegylet“ egyesülése iránti előterjesztés, és határozathozatal. Egerben, 1890. decz. 29. Özv. Barchetti Károlyné, egyleti h. első alelnöknő. — Nyilvános köszönet. Beniczky György, hevesmegyei csehii nagybirtokos, az egri cist. r. főgymnásium, különösen az ifjúság tudományos kiképzése iránt való kiváló érdeklődésének újabb bizonyságát adta, midőn az utóbbi napokban, s ez úttal már ismételve, —elébb egy ritka madárfajt, utóbb egy hermelint volt szives küldeni a föntjelzett tanintézet természet rajzi sz ertára számára. Mindkét állatpéldány a Mátravidéki erdőségben ejtetett zsákmányúl, hol mindakettő a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. A nemes adományozónak a becses ritkaságokért, a tauuló ifjúság nevében is szives köszönetét mond az intézet igazgatósága. — Kitüntetés. A Belgium brüsseli nemzetközi verseny nagy borkiállításán, városunk több résztvevői között, Nagy Pál, előnyösen ismert szőlős gazdánk borai elsőrendű kitüntetésben részesültek, miért arany-éremmel jutalmaztatott. E méltó elismerés csak növelni lesz hivatva úgy Nagy Pál buzgalmát, mint azokét, kik példáján okulva az uj szőlő-telepek gyors létesítésében fáradni nem késnek és újból megalkotják a városunknak annyira szükséges és majdnem egyedüli jövedelmi forrását. — Az egri magán-nö-ipariskola növendékeiről, e derék fiatal leánykáknak igen érdekes és minden dicséretre s elismerésre méltó, nemes szívre valló cselekedetéről tudósit bennünket egy szemtanú. E jóravaló, s ép oly hasznos, mint szükséges uj inté— Mondtam én, hogy minek ilyen kis gyermeknek a kara csonyfa! — Én is mondtam ! — Meg én is! — Ah! — — egy eszmém támadt, — szólt az anya. — Azt már láthattuk, hogy Dudusnak nem való a karácsonyfa. Igaz, elhasználhatnánk apránkint, ami rajta van, de ne tegyük azt; oly jó gondolat ötlött eszembe , hogy szinte örül a lelkem. Az ifjú asszony elmondá eszméjét. S mikor bevégezte, férje fölkelt és homlokon csókolta, a nagymama meg a szekrényhez lépett s egy kendőt tele rakván karácsonyi kalácscsal, azt a karácsonyfához kötözte, zsebéből pedig egy marék ezüstpénzt vévén ki, a fa aljára szórá ............... * E gy kis házacska szánalmasan egyszerű szobájában szegény kézművesné varrogat. Körülötte négy apró gyermeke tölti az időt, ; kiki a maga módja szerint. A legnagyobb — vagy 6—7 éves — könyvéből olvasgat nagy igyekezettel. A kisebb szintén egy ócska bibliát forgat, s nagy figyelemmel nézegeti annak kopott képeit. A harmadik, egy 4 éves kis leányka, anyja mellé húzódva lesi, hogy mennyi utat megtesz az a kis varrótű a levegőben s a ruhán keresztül. A legkisebb, alig két éves zubbo- nyos fiúcska, egy tarka macskával van roppant küzködésben. Az anya gondteljes, szelíd arczán az idő sokkal mélyebb nyomokat hagyott hátra, mint ez hasonló korú nőknél tapasztalható. A sok aggodalom, nélkülözés, nehéz munka barázdát vont reá, s szomorú,szinte komor kifejezéssel árnyalá be. Iszákos, durva férje több mint két éve elhagyta, s azt sem tudja, az ország mely részében tölti korhely életét. Gyermekeinek s önmagának egyedüli fentartója volt. Jól ismerte már az ínség félelmes képét; nem egyszer nézett vele szembe egészen közelről. Mig a gyermekek gondtalanúl foglalkoztak, többször tekin-
