Eger - hetilap, 1890
1890-03-18 / 11. szám
11-ik szám. 29 -ik év-folyam 1890. Márczius 18-án. Előfizetési Ejész evre . 5 Félévre . . á Negyed évre. 1 Egy hónapra — Egyes szám — dij: írt — kr „ r,o , „ 30 „ „ 45 „ Hirdetésekért minden 3 hasábo/.oit péti sorhely után' 6. hélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilitérben egy petit- sorhelyért lő kr. lizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Az uj magyar kormány. Tisza Kálmán, volt m misterei nők köztudomású lemondásával egyidejűleg az összes ministerek beadták lemondásukat. A kormány lemondását király ő felsége elfogadta, s az uj kormány megalakításával Szápáry Gyula gróf volt földmivelésiigyi mi- nistert bízta meg. A hivatalos „Budapesti Közlöny“ múlt vasárnapi száma hozza az uj kormány kinevezésére vonatkozó legfelsőbb kir. kéziratokat, melyek szerint gróf Szápáry Gyula, ministerelnökké, báró Orczy Béla a király személye körüli, — báró F ej érvár y Géza honvédelmi, — Baross Gábor kereskedelmi. — gróf 0 s ák y Albin vallás- és közoktatásügyi, — dr. W e ck e r 1 e Sándor pénzügyi, — Szilágyi Dezső igazságügyi. — gróf Bethlen András fóldmivelésügyi, — Josipovich Imre hor- vát-szlavon-dalmátországi tárcza nélküli ministerré neveztettek ki. A belügyministerium vezetésével király ő felsége gr. Szápáry Gyula ministerelnököt bízta meg. Miként az uj magyar kormány e névsorából látjuk: a Szá- páry-ministerium csekély kivétellel az előbi, úgynevezett Tisza- kormányból alakult meg, csupán a kormányelnök, Tisza Kálmán, és a belügyminister, gróf Teleky Géza váltak ki belőle. Tisza Kálmánt, ugyancsak a hivatalos lap vasárnapi számában, meleg hangon búcsúztatja el a kormány éléről egy kir. kézirat, mig egy másik gr. Teleky Gézának mond szives is- tenhozzádot, „hu és buzgó szolgálatainak teljes elismerése mellett“ a titkos tanácsosi méltóság díjmentes adományozásával. Amily megnyugvással vette úgyszólván az egész ország Tisza Kálmán visszalépését a magyar kormány éléről, ép oly kedvezőtlen benyomást keltett ama váratlan esemény, hogy gróf Teleky Gézának a belügyminiszteri széktől meg kellett válnia. Tisza bukása. Végre valahára megtörtént, a mi lehetetlennek látszott: Tisza beadta lemondását s a király elfogadta azt. Annyira megszokta már mindenki a Tisza uralmát, annyira meggyökeresedett már a hit, hogy Tisza nem bukhatik meg, hogy mikor a kormányválság első hirei megjelentek, —. bár régóta várta és elkerülhetetlennek tartotta mindenki — csak kétkedve fogadták azokat, sőt sokan csak egy újabb cselfogásnak tartották, melynek czélja a ministerelnök állásának erősbitése lett volna. Azonban e kétségek mindinkább oszladoztak, a mint az események jobban kidomborodtak, s ma nem minden öröm nélkül constatálhatjuk, hogy Tisza nem első tanácsosa többé a királynak, nem ministerelnöke többé Magyarországnak. S ha örömünknek adunk kifejezést ez esemény felett, az nem egy ember bukása miatti káröröm, nem egy ember iránt érzett, gyűlölet diadalünnepe, hanem az államférfival szorosan ösz- szekapcsolt rendszer bukása felett, érzett öröm, mely rendszer dermesztő hatását az állaraélet csaknem minden nyilvánúlásaiban éreztette az utóbbi időkben, s mely rendszert gr. Apponyi Albert definiált leghelyesebben utóbbi nagy budgetbeszédében, a kormány discretionalis hatalmának megállapítására irányzott törekvések rendszerének. Hisszük, hogy Tiszával együtt bukott rendszere is; ez logikai szükségesség. Cessante causa, tollitur effectus. Bár hívei erősen hangoztatják, hogy csak a személy változott, a politika ugyanaz marad, mégis hisszük e rendszer bukását, mert nem tételezzük fel Tisza utódjáról — akár gr. Szápáry, akár más legyen is az — hogy egy oly politikai irányban haladjon tovább, melyet elitéit minden alkotmányos érzületii magyar ember, s mely végre is megbuktatta Tiszát is, a stabilitás e nagymesterét. Midőn egy ember, egy államférfi, ki 15 éven át intézte nemzete, sorsát, távozik helyéről, első sorban is szerzett érdemeiről kellene megemlékeznünk. Azonban — fájdalom — 15 hosszú éven át Tisza nem tudott, maradandó érdemet szerezni magának. Ha egy államférfin érdemeit kutatjuk, nem szabad kiszakítanunk kormányzatának történetéből egyes kiemelkedőbb momentumokat, — ez megbocsáthatatlan egyoldalúság lenne, — hanem vizsgálnunk kell kormányzatának összes cselekményeit, összes eredményeit, úgy, amint azok összefüggenek, s ez alapon hozni meg Ítéletünket. Ha pedig ily alapon bíráljuk Tisza kormányzatát, nem hiszem, hogy akadjon ember, a ki elmondhassa, hogy a Tisza-aera hazánkra üdvös volt, s Tiszát ezért elismerés illeti meg. — Sokkal szükebb térrel rendelkezem, mint hogy felsorolhatnám csak nagy vonásokban is, a hosszú 15 év kormányzati cse- lekvényeit. Hivatkozom azokra egyszerűen, s bírálja meg azokat kiki a maga belátása szerint. — De nem tehetem, hogy ki ne terjeszkedjem két oly momentumra, melyeket, legfőbb érdemül szoktak Tiszának tulajdonítani, s ezek : a pénzügyi rendezés, s az ország tekintélyének emelése a külföld előtt. Bár az utóbbi napokban ezt nem igen emlegették, de csak nem régiben is a budget-vka alatt kürtölték urbi et orbi. hogy ime Tisza beváltotta Ígéretét, megtette, a miért 1875-ben a kormányt átvette: Magyarország pénzügyeit rendbehozta! Igaz, hogy az 1890. évi költségvetés sokkal jobb, mint az előző évekéi; de ha végignézzük az 1875-től 1889-ig terjedő költségvetéseket és zárszámadásokat, ki fog tűnni, hogy 1889-ig nagy deficittel végződött minden év; s hogy ezen években csak ajkaikon hordták Tisza és társai a pénzügyi rendezést, de cselekményeik egészen mást mutattak, mit eiéggé bizonyítanak a különböző póthitelek is. És épen ezért félő, hogy az 1890. évi kedvező költségvetés is csak egy véletlenül szerencsés conversio és a regale-megváltás, valamint az uj italmérési és szeszadótörvény eredménye. Ha ehhez hozzá veszsziik, hogy mily magas adózások, a nemzet részéről hozott, mily óriási áldozatok árán sikerült a 15-ik esztendőben — notabene Vekerle segélyével — jobb helyzetbe hozni pénzügyeinket,- — tekinthetjük-e az 1890. évi budgetet a 75-iki Ígéret beváltása gyanánt? s figyelembe véve a népre súlyosodé adóterhet, tekinthetjük-e a mai pénzügyi állapotot biztositottnak ? Továbbá nevezhető-e pénzügyi politikának az. ha az adókat addig emeljük, mig a kiadások fedezve nincsenek V E kérdésekre, — azt hiszem — nyugodt lelkiismerettel, nem-mel felelhetünk. De hát akkor hol van Tisza Kálmánnak érdeme a pénzügyi rendezés körül ? A másik, a mit elévülhetetlen érdemül rónak fel Tiszának, az, hogy 15 évig tartó kormányt alakítván, megadta Magyarországnak azon súlyt, melylyel — tagadhatatlanul — ma bir Európában.
