Eger - hetilap, 1890

1890-11-25 / 47. szám

372

A közönség köréből.^)

Még egyszer reáliskolánk érdekében.

Múltkori czikkünk megjelente után a városi képv. testület Turk Frigyes urat egyhangúlag választotta meg reáliskolánk magyar s német nyelvi tanárául, s mint ilyet a m. minisztériumhoz föl is terjesztette megerősítésül. Minden, az intézetet s tanügyet szivén viselő polgártársunk örült e választásnak, s hogy méltán, azt az eddigi, noha még csekély adatkérő tapasztalat máris szépen igazolá. Aunál nagyobb megütközést keltett tehát az azóta érkezett miniszteri leirat, mely a választást nem hagyá helyben s Türktől a megerősítést megvonta. És pedig nem csak azért ütközőnk meg, mert városunk ez idő szerinti autonómiáját e leirat nem méltatja kellőkép, de több más fontos, a tanügy érdekeit mélyen érintő körülmény folytán is.

Tekintve ugyanis, hogy ha e leirat kellő hatályba lép s Turk a már átvett tanítást abban hagyni kénytelenittetik s uj pályázat lejártára kell várni, akkor a jelenleg Tűik kezelte tantárgyak ismét supplens-kezekbe jutnak; s e körülmény, még ha szemen-szedett legjobb professzorok adják is kézről kézre a tantárgyat, akkor is a lehető leghátrányosabb az előmenetelre, — hát még úgy, ahogy ez jelenleg történhetik a kellő számú szaktanerőkben szűkölködő reáliskolákban? . . . Avagy talán Tiirk csak tanitson tovább is ideiglenesen, esetleg bizonyos bérért, mig az uj pályázat sikeres lejártával boldogabb utódjának adand helyet? Annál rosszabb! Mert kérdjük, vájjon mily lelkesedéssel tanít már most az oly egyén, ki tudomáuya, lelkiismeretessége, jellemtisztasága, szerénysége s tehetsége mellett is több mint egy évtized óta a kormány által kenyér nélkül hagyatva, szegénységgel s teljes mellőztetéssel kénytelenülvén küzdeni, most, midőn alkalmat nyújt neki szülő városa az ő autonom jogaiból kifolyólag, hogy parlagon hevert szellemi kincseit kamatoztassa: ugyancsak édes szülővárosában az alkotmányos kormány által a törvény holt betűinek egérfarkába kapaszkodó indokolással állásából kiökleltetik s a végleges mellőztetés kétségbeejtő f ledtségébe taszittatik ?! És más részt, vajon mily tekintélye lesz és van az ily tanárnak a tanulók előtt, kik előbb-utóbb értesülni fognak arról, hogy tanáruknak kifelé áll a rudja? Bizony, még a legtapasztaltabb s legtapintatosabb tanár sem bírna ily helyzettel megküzdeni úgy, hogy a tanügyi siker s közérdek semmi csorbát se szenvedjen! Jegyezzük meg, hogy a tanügyet intézőnek mindenek felett pszikholognak kell lenni, nem pedig csupán száraz bürokratának!

'*) E rovatot közérdekű közlemények számára tartjuk nyitva, melyekért azonban felelősséget nem vállalunk. Szerk.

Az „EGER“ tárczája.

Néhány szó XVIII. századbeli művelődésünk,- s eszközeiről s az „Urániáról.“

(Befejezés.)

Az idegen irodalmi törekvések — az eszközökön felül — arra tanították még Kármánt, hogy az értelem és szivképzés azon fokon fejlesztve, halad természetes úton; hogy, az a műveltség tartós eredményeiben, mely nemzeti sajátságokon nyugszik. „Mig . . . Szertartásaink szentek, Anyanyelvűnk élő és az eredeti magyar vér, Főrésze karakterünknek lesznek, addig és csak addig állunk.“ (Ur. I. k. Bev.)

A szerkesztők, Kármán és Pajor, beköszöntőjükben, nemzeti, tudományos Ízlés és erkölcs ápolásáról fogadkoznak, csekély, de nagyrabecsült jutalomért: legszebb álmaik közé való az, ha egy kellemetes Hazánk leányának unalmas óráját hasznossan rövidíthetik.“

Nemzeti szellemből táplálkozó műveltséget s a szellem munkakörét, mely eredményeiben a nemzetinek a tartósságát biztosítja, ügyekezett Kármán részint a szivekbe csepegtetni, részint az elmékben, a megvalósítás tekintetében, kelendővé tenni.

A magahittség mindenütt káros, de főkép a szellemvilágban: a beismerés, hogy a szellem műveltsége még nem tetőzödött, mi több, csak kezdetén vagyon: lépcső a haladásra. Kármán kíméletlenül lebbenti le a fátyolt a takart tökéletességű magyar szellemről, hogy ne teremhessenek készületlen féltudósok. „Minden Tudományoknak e’ volt Nyavalyája, hogy készületlen nyúltak

Ámde még a száraz bürokraczia sem helyeselné a jelen intézkedést. Mert a bürokraczia a törvény és szabályok utján következetesen halad a hivatalos formulák és chablonok szerint; ámde reáliskolánk eddigi ügyeinek rendezésében még ezt sem tapasztaltuk. Mert mig pl. a jelenleg ott működő igazgató urat a magas minisztérium ép kvalifikácio-beli okokból még a tanárságra sem találá alkalmasnak: egyszer csak egy szép reggelen arra viradtuuk, hogy ime aki nem volt jó tanárnak, jó lett igazgatónak! Ne neked paragraplius! Avagy talán a paragrafuson azért tette magát túl a minisztérium akkoron, mert respektálta a város aiuonomiáját? Hát akkor mért nem respektálja ugyanezt a Turk megválasztásában, s mért kapaszkodik a törvény betűjébe most? Lám, ha akarom vemhes, ha akarom, nem... Vajon jogállami s alkotmányos út-e ez, vagy önkény és abszolutizmus ? . . . Avagy a multi, minden esetre hibás eset nem pre- judikálhat a jelenlegi intézkedésnek, mert a törvény fölötte áll az autonómiának? Aligha, legalább a jelen esetben épen nem. Ugyanis a törvény szelleme mindenkor fölötte áll betűjének, márpedig e szellem a jelen intézkedést elitéli. Mert a kvalifikációkról s tanügyről szóló törvények koránt sem a tehetségek s tudomány kirekesztését s a formáknak esetleg megfelelő tehetségte- lenség s kész illetlenség szentesítését czélozták, hanem ellenkezőleg: emezeket akarák kizárni s az előbbieknek tért biztositni. És hogy ez igy van, bizonyítják nemcsak számos precedensek, melyek szerint bizonyos tanszékekre alkalmaztattak más szakbeli jeles tanárok, reáliskolákban kaptak alkalmazást gimnáziumi oklevéllel birók, tudoroknak neveztettek ki a szigorlatok elengedésével jeles tudósok s Írók, nosztrifikáltattak jénai s rostocki pénzen vett tudori oklevelek: de bizonyltja ép maga a tanügyi törvény. Ugyanis az 1883. XXX. t. ez, 29. §. 3-ik bekezdése rendes tanároknak tekinti s felmenti a tanári vizsgálat kötelezettségétől azokat, kik már legalább három évig tanárkodtak az említett törvény meghozatala előtt, de az oklevelet még nem szerezték meg. S miért teszi ezt a törvény? Bizonyára azért, mert 3 évi tanárkodásból eléggé kiismerhető a képesség s készültség.

Ám vonjuk le már most e körülményből a konzekveuczíá- kat. — Hogy Turk úr nem a német és magyar nyelvből van ap- probálva, s 1883 előtt 3 évvel nem volt alkalmazásban mint tanár, az igaz. De: a) kvalifikálva van a latin- s görögből, és pedig jelesen, tehát van esze is, tudománya is; b) minden okos ember tudja, még a legmerevebb bürokrata is, hogy a klasszika- filológiában egy bébukkot sem haladhat s a remekírók fejtegetésében meg nem mozdulhat senki a német nyelv kellő bírása nélkül, annál kevéssbbé lehet mint egyetemi hallgató tanárai ked- vencze s jelesen képzett diplomatikus professzor; c). hogy a masokan ezekhez; a Port, mely még száján ragadt soknak, le sem törlötték és Nemzet’ TsiUagjainak vélték magokat.“ (Uránia III. k. 294.)

Úgy tesz Kármán, mint az a kíméletlen orvos, a ki betegét, hogy a halálos támadástól megmentse, a csontig vágja: szemükbe vágja kora magyarjainak, hogy sem társadalmi életök, sem szellemi körük nem alkalmas, hogy nemzeti kultúrának lehessen veteményes ágya. A ló, fegyver, napokig tartó mulatság, büszke urhatnámság; az immel-ámmal átgázolt iskolákban szerzett tökéletlen ismeret, a lélekölő tétlenség az iskolaévek után — épen nem alkalmasak nemzeti műveltséget teremteni. Mig az „animalis életnek“ vége nem lesz, haladásról szó sem is lehet; mig a telek mesgyéje az ismeret határa is, mondjunk le arról, hogy szolid ismeretekkel dicsekedjünk: társadalmi életünknek kell újjá születnie, gondolkodás világunknak megváltoznia s igy kezdenünk a nemzeti művelődés alkotmányának megépítéséhez.

E mód’ aztán bizodalommal foghat jelentős munkájához az, a ki oktatójául lép fel nemzetének. De nem azon eszközökkel, melyekkel eddig próbálták. Ugyanis, elhibázott Kármán szemében az eddig követett út. Mit akarjátok tanítani idegen müvek fordításával azt, a kinek nincsennek meg a hozzájok való előismeretei ? „Egyszerre nem látunk élessen a’ Tudományokban, ollyat, kinél a’ Praemissák és Praekogniták nem találtatnak, bevezetni a Tudományok palotájában, haszontalan, és az illyen előtt a’ fő és sarkalatos Igazságokat megmeziteleniteni nem bá- torságos.“ Az ily eljárás „nem Böltseket, hanem emésztetlen Féltudósokat és veszedelmes Eszelősöket nemz.“ (Uránia. III. 304.)

Eredeti alkotások gyarapítják a tudományokat — milyenek eleddig nálunk nem voltak; másrészt, a közvetetlenség az alkotás szellemével, adja meg az iró minden szavának „élét és savát“: saját világunk, melyből felszakad az ismeretek forrása;