Eger - hetilap, 1890
1890-02-04 / 5. szám
nokot Csanádi megyés püspökké kinevezem. Kelt Rad- merben 1890. évi jan. 4-én. Ferencz József s. k. Csáky Albin gr. s. k.“ — Ez utóbbi magas kitüntetés fénye az egri egyházmegyére is visszasugárzik, amennyiben ismeretes dolog, hogy az uj Csanádi püspök, D es sew ff y Sándor ő mlga, az egri egyházmegyébe vétetett föl b. e. Bartakovics érsek ál' al növendékpappá; ugyanez egyházmegyében szenteltetett föl, s töltött a lelkesei, utóbb, az egri érs.-lyceum pliilosophiai s jogi fakultásánál, a tanári pályán egy évtizedet. Csak az 1868-ik évben vált meg az egri egyházmegyétől, midőn Perger János egri kanonok kassai püspökké neveztetvén ki, Dessewffy Sándort, az előkelő műveltségű. tudományosan képzett fiatal papot, mint titkárát, magával vitte egyházmegyéjébe. Itt vetette meg alapját azontúl folytonos emelkedésének. — Uj czimz püspök. A két püspöki kinevezéssel egyidejűleg az egri mélt. főkáptalan egy jeles tagja is magas kitüntetésben részesült. Ugyancsak e püspöki kinevezésekkel kapcsolatosan, a hiv. „Budapesti Közlöny“ a következő legfelsőbb kir. kéziratot is közli: „Vallás- és közoktatásügyi magyar ministerem előterjesztésére Begovcsevich Robert, egri föszékes-egyházi kanonokot, pankotai főesp; rest, sz. Egyedről nevezett Fel-Németh melletti czimz. apátot, és érseki fógymnásiumi biztost scutarii czimz. püspökké kinevezem. Kelt Radmerben 1889. évi jan. 4-én. Ferencz József, s. k. Csáky Albin gr. s. k.“ — Az üdvözlők nagy seregéhez, kik ez utóbbi napokban nemcsak városunk összes értelmisége köréből, de messze-vidékekről is, szerencse-kivánataikkal újonnan kinevezett czimz. püspökünk, Begovcsevich Róbert ö mlgá- hoz járultak, lapunk részéről mi is a legőszintébb, tiszteletteljes szívvel csatlakozunk. — Kitüntetések az egri egyházmegyében. Ferenczy Bertalan nagykállói alesperes plébános, sz. Miklósról nevezett lan- decki czimz. préposttá, és Kon ez Menyhért, jász-berényi plébános a bold. Szűzről nevezett Budavár előtti czimz. préposttá neveztettek ki. — Hevesmegye főispánjául — a legújabb liirek szerint — báró Apor Gábor, Háromszékmegye alispánja van kiszemelve, s kinevezése — állítólag — a legközelebbi napokban várható. — Hymen. Beökönyei Beökönyi Margit kisasszony, beökönyei Beökönyi Viktor, hevesmegyei nagybirtokos, megyénk egyik kiváló férfiúnak, s neje szül. Keszlerffy Irén úrnőnek kiváló műveltségű, kedves leánykája, e napokban váltott jegyet vőlegényével, felső-kubini és nagy-olaszi Kubinyi Tivadar csász. és kir. 12-ik huszárezredbeli kapitánynyal. — Tartós boldogság kisérje a nemes frigyet. Ausztráliában, s épezért ránk, kontinensbeli lakosokra nézve, kik az eféle éjjeli mulató helyeket már megszoktuk, az itt tartózkodás elejénte nem valami kellemes. Egyébiránt nem is azért jő ide az ember, hogy mulatságot hajhásszon, hanem, az igazat megvallva, hogy pénzt szerezzen, ami itt nem is jár valami nagy nehézséggel. Én mind az öt világrészt beutaztam; tartózkodtam, laktam mindenféle földön ! de úgy tapasztaltam, hogy Ausztráliában solid emberek még mindnyájan szép összegecskét takarítottak meg. Az itteni ben szülöttek csak igen hiányos növeléssel bírnak. Itt mindent in flagranti intéznek el. Egyébiránt magok az angolok is igen egyoldalú műveltséggel bírnak, s ép ezért inkább gyakorlati s rendkívül ravasz emberek. Az austráliái ember összes földrajzi ismerete London, Paris, Berlin, s legfölebb még Becsre terjed. A többi városok és országokról alig van némi fogalmuk, Mag y a r ország pedig épen egész talány elüttök, s nem bírják elképzelni, hogyan lehetséges az. hogy hazánk egyike Európa legszebb országainak, s Budapest egyike a kontinens legpompásabb városainak; s hogy a magyar nyelv egy egészen önálló nyelv, és nem osztrák dialektus. Ha egy itteni angolnak azt mondom, hogy Pesten az Audrássy-ut egyike a világ legszebb utczáinak, egyszerűn szemembe kaczag ; vagy ha azt állítom, hogy nálunk a magyar minister-elnök egyike a legkiválóbb európai államférfiaknak (?), szintén csudálkozó mosolygással néz a szemem közé. És ez szórúl- szóra igy van; bátran elhihetik nekem t. honfitársaim. A rendkívüli hőség (110° Fahrenheit árnyékban), amely ez idő szerint nálunk uralkodik, csaknem kiállhatailan, s kivált vasár- naponkint gyakran visszavágyakozom Egerbe, és sóvárogva emlékezem vissza a jó egri, vagy makiári siller borra, mely utóbbit oly gyakran volt szerencsém élvezni, a derék maki ári j’egyző űr szives vendégszerető házánál. Aztán ez az — Díszes esküvő folyt le tegnap, f. hó 3-án az esti órákban a székesfőegyházban. Ekkor vezette oltárhoz Ágbaba Illés, a helyben állomásozó csász. és kir. Appelgyalogsorezred főhadnagya aráját, Gáspárdy Celeszta urhölgyet. Az esketési szertartást, melynek a lakosság minden osztálya köréből nagy számú, szép közönség volt szemtauuja, -— Zsendovich József apát- kanonok ő nsga egyházi diszoruátusban végeve. Tanuk vJtak: a mennyasszony íészéről Weisz Tivadar, nyug. csász. és kir. őrnagy, a vőlegény részéről Wessely, a csász. és kir. 60. sz. Appel-gyalogsorezred ezredese, s parancsnoka. Esküvő után a boldog párt a mennyasszony szüleinek házánál az ezred zenekara nász-indulóval üdvözölte. Az ünnepet, ugyancsak zeneszó mellett, gazdag terítékű nászlakoma fejezte be, mely a legszorosabb családi körben folyt le. — Hymen. Horváth Ilonka kisasszony, Horváth József, az egri ügyvédi kar egyik előkelő tagja,- az egri papnövelő-inté- zet, s az egri kereskedelmi s ipar-bank tiszti ügyészének kedves és müveit leánya, a jövő szombaton, f. hó 8-án fogja esküvőjét tartani Wenter (Egri) Gyula, naszódmegyei szolgabiróval, az egri müveit körökben, valamint lapunk hasábjairól is előnyösen ismert szép tehetségű fiatal költővel. Az igaz. benső barátság s költői ihlet hevétől áthatott ama szerencse-kivánatokhoz, melyeknek ez alkalomból a boldog vőlegényhez intézett, s lapunk mai Tározójában megjelent szép költeményében ád kifejezést Csillagh Mór, a vőlegény kebelbarátja, s kiváló tehetségű költő-társa, — mi is a legőszintébb szivvel csatoljuk a magunk jókivánatait. — Hymen. K o 1 o s s y Margit kisasszony, K o 1 o s s y Gábor nógrádmegyei nagybirtokos leánykája, ki szép műveltsége s megnyerő, vonzó tulajdonainál fogva müveit társas köreinknek is gyakran volt kiváló s közkedveltségű jelensége, — a múlt jan. hó 30-án váltott jegyet Beintner Arnold berki földbirtokos, és balassa-gyarmati központi főszolgabíróval Homok-Terennén. Szivünkből gratulálunk a nemes frigyhez. — A jogakademia köréből. Mint hitelesen értesülünk, az érs. lyc. jogakademián a második félévre szóló beiratások február 1—8-ig héiköznaponkint délelőtt 10—12 óra közt fognak a szokott helyen és módon eszközöltetni. A II. félévi előadások pedig hétfőn, február 10-én veendik kezdetöket. A philosophia uj tanára, e lapok szerkesztője, ezúttal fogja működését az akadémián megkezdeni. — Kapácsy Dezső költeményei. Kap ács y Dezső, hevesmegyei árvaszéki jegyző s előadó, szép tehetségű költő barátunk, s lapunk munkatársa e napokban bocsátotta szét „előfizetési fölhívását“ költeményei gyűjteményes kiadására. A fölhívás következőleg szól : „Mély hálaérzettel fogadtam a megtisztelő elözéimpertinens dohány, ez az itteni pipadohány- és szivar-humbug szintén gyakran eszembe juttatja, hogy jó dohányt és szivart élvezni csak Ausztria-Magyarországban lehet! Itt péld. egy jobb fajta szivar 40—45 krön alul nem kapható, s ez sem jobb a nálunk kapható legsilányabb 5 kros trafik-kuba- szivarnál. Arisztokrata nálunk nem létezik, az egyetlen korín á ii y z ó n (Gouverneur) kívül, aki egy angol lord; a többi élő lények valamennyien egyszerűn Mister- és Místress-ek (urak, és hölgyek). Azonban gazdag emberek nagy számmal vannak, de nem születésre, hanem vagyonra, földbirtokra, arany tárna-részvényekre nézve stb. Jelenleg Melbourneban, ahol lakom, egy kisebb földdarab, melynek ára 30 év előtt csak 10 frt volt, most 30,000 frt or ér! — A leggazdagabb embereket, hogy mik voltak azelőtt, legjobban meg lehet ismerni a — kezekről. Vagy aranyásók, vagy juhászok voltak. Nejeik és leányaik egyidejűleg most kezdenek tanulni — zongorázni, mert ez épen most itt nagy divatban (fashion) van. Azt hiszem, hogy Európából most valamennyi ócska, rozoga klavirt ide küldenek Ausztráliába; s isten őr zzen meg minden jámbor halandót attól, hogy itt Melbourneban valamelyes nagyobb házban bírjon lakással, hol egyszersmind számos család lakik, mert ez kora reggeltől késő estig nem hall egyebet keserves „klim perozásnál“. Nálunk Budapesten, s egyéb városainkban is sokat „kalimpálnak“ a. zongorán; de ilyen „don gorakal apál ásról“, mint aminő itt folyik, eddigelé fogalmam sem volt. De befejezem immár soraimat, először azért, mert a szomszédomban épen most kezdik el az angol hymn üst a dongoráu századikszor lekalapálni; másodszor azért, mert épen holnap indul egy gőzös Európába; sietek tehát, hogy e levelemet még elvigye magával. Reichel Imre.