Eger - hetilap, 1890
1890-10-28 / 43. szám
342 Ep ezért dicsérendő eljárás volt eddig be nem tölteni elhamarkodva a tanári állásokat, s két Ízben is újra kitűzni a pályázatot. Hanem ami eddig némi részben dicsérhető volt e tekintetben, t. i. bizonyos nemű halogatás, ugyanez ezután már gáncsolandó lesz, mert a kellő tanerők hiányában a hirdetett tanszakok (magyar s német-nyelv) továbbra is csak pótlólag láttatván el, ennek csakis kárát vallandja úgy a tanügy, mint az intézet is. Sürget tehát minden körülmény a nevezett állás betöltésére. Ámde: delibera diu, fac cito. . . Mily eredményű volt hát, lássuk, a második pályázat? Bizony, sajnos, csak fél! Pályáztak u. is 4-en, de köztök, ha vannak is nyelvészek, de épen „magyar és német“ nyelvből képesített nyelvész egy sincs. így hát a hirdetett állás kívánalmaival egy oklevél sem kongruál. . . Mi volna hát a legczélszerübb teendő? Bizonyára az, hogy a kérdéses tanszék végleges betöltését halasszuk el, hanem terjesszük mind a 4 folyamodót a minisztériumhoz, azon kérelemmel, hogy legalább ideiglenesen nevezne ki egyet, mintegy kísérletül, próbaidőre. És pedig, tekintve hogy a pályázók közt van Türk Frigyes, ki városunk szülötte, s igy nemcsak szivünkhöz áll legközelebb, nemcsak jó ismerősünk, s igy inkább ő rá, mint más ismeretlen idegenre merjük bízni azon munkakört, melynek derekas ellátásától nagyban függ az intézet s tanügy érdeke, ha már egyetlen pályázónak sem kongruál oklevele a követelménynyel; — tekintve, hogy Türk Frigyes ámbár a klasszika-filológiából van képesítve, — de kitünőleg, s tudvalevőleg aki egyben (nyelvben) okos és értelmes, az bizony másban (ugyancsak nyelvben) sem lesz hasznavehetetlen; tekintve továbbá, hogy ideiglenes minőségben más idegen helyről jövő ismeretlen aligha vállalkoznék e munkakörre, holott Türk, mint helyben lakó, e tekintetben külön nehézségek által nincs gátolva: nevezze ki a m. ministerium a folyamodók közöl Türk Frigyest egyelőre ideiglenes minőségben, s ha aztán idővel bizonyságot tesz megfelelő voltáról, mint liisz- szixk, akkor utóbb is kinevezhető véglegesen; ellenkezőleg, nyitva lesz az ut aztán is uj pályázat hirdetésére mindaddig, mig oly tanerő jelentkeznék, aminöt a törvény és szabályzatok kon- templálnak. Tjgy hisszük, ez eljárás reláliskolánk reputációját megóvná úgy a késedelmezés, — mint az elhamarkodásból származó minden káros következményektől. Mert hogy egy főgimnáziumra kitünőleg approbált, és általunk sok szép készültségekről s tehetségekről ismert szakfilologus jobban ellátandja a kérdéses tanszéA „Magyar Museum“ legkiválóbb szelleme, Kazinczy, kivált a társaságból: a kényszer mellett sajátos ideái is vitték eire. Csak a nyelv és poezis, s annak, valami csak tárgya a tudásnak, közlése, külön szakítva: neki egyoldalúnak tetszett. Közép helyet foglalni el a két irány között: tette czéljaúl az „Orpheuszban. Mily elvek vezérelték czélja megvalósításában: a következő czikk emlékezik meg róla. Török Konstant. Az utolsó praefect. — Történelmi beszély. — VII. Jelenetek Toussaintból. (Vége.) Árkosy Manó két emeletes háza állt, csak a tető hibázott róla, csak a falak fehér színe vált koromfeketévé, és az ablakon nem lehet látni a vidám gyermeket, amint elmerengve néz a távol havasokra. A kertben még állanak a fák fonyadt, megégett leveleikkel. Csak a kert hátulja maradt épen, — az a rész, melynek susogó lombjai belésugtak két szerető gondtalan csevegésébe. Majd ha Jank pénteken ismét eljő s látja! — Majd ha megtudja, hogy mily véres bosszút vön rajta egy leányért Mikás ! E napok óta a magyar falvak a legrémletesebb éjszakákra jutának. Az utakat álruhákban menekülők káravána, a városokat felriasztott családok lepték el. Futott minden magyar, — de hová? két, akár ideiglenesen akár véglegesen, mint bárki más helybeli kényszer-snpplens; és hogy egy ilyennel minden körülmények közt kevesebbet kockáztatunk, mint bárki más, noha tán nem rósz hírű idegennel s ismeretlennel, kinek t. i. szintén csak fél képesítettsége van: úgy hisszük, ez mindnyájunk előtt tiszta dolog. Ajánljuk tehát, jóakarata s ügyszerető indítványunkat város atyáink s intézőink szives fig37elmébe. Vaspenna. Adakozzunk! Öt éve már annak, hogy városunkban megalakult. „A szegény tanulókat ruházattal segítő egyesület“, s azóta sem bir mélyebb gyökeret verni nálunk ezen minden tekintetben egyik leghumanusabbnak tekinthető intézmény; sehogy sem képes városunknak különben mindig nemesen érző közönsége részéről nagyobbmérvű érdeklődést és méltánylóbb figyelmet kieszközölni. Noha ezen egyesület évenkint már számos özvegynek és árvának törölte le a nyomor által kicsalt keserű könyeit, mindamellett az általa elért eredmény csak féleredménynek tekinthető; mert más városok hasonló czélú intézményei ennél jóval nagyobb sikert képesek felmutatni. Azonban ezen sajnos körülménynek okát hiában keresnők magában e derék egyesületben, mert annak tagjai ügybuzgósággal oldják meg a nemes feladatnak reájok eső részét. Legyünk őszinték! Az egyedüli ok a kellő pártoláshiányban rejlik. Pedig valóban alig képzelhetünk a pártolásx-a méltóbbat, érdemesebbet a humánus intézmények között — ennél; csak czéljaival kell közelebbről megismerkednünk, s azonnal osztatlan bizalmunkat és rokonszenvezésünket érdemli ki. Vájjon lehet-e nemesebb czél, mint a könyörület és szánalom erényeit azon ártatlan rongyos gyermekekkel szemben gyakorolni, kiket a kérlelhetlen tél többé-kevésbbé a betegségek s a halál bizonyos martalékaivá szemelt ki; avagy lehet-e üdvösebb dolog, mint népünk amaz örömtelenségre kái-hoztatott osztályának sorsát egy-egy darab odanyujtott ócska ruhával némileg enyhíteni, melynek talán legtöbbször nélkülözés a reggelije, szenvedés az ebédje és szomoi’úság a vacsoi’ája. EzeD czélja mellett „A szegény tanulókat ruházattal segítő egyesület“ még nagyobb és fontosabb hivatást is teljesít. Nevezetesen, midőn a hideget, havat, esőt, mint a betegségnek pusztító elemeit elhárítja a szegény tanulóktól, ezen eljárása által egyúttal Seyllából Charibdisbe. — A vandalismust nem pártoló Jank vaspálczája alól egy Mikás által fellázított csoport kiszabadúlt, s a havasalji helységeket rablá, pusztitá. Még Jank Zalata pusztulásáról mitsem tudott. Még azt sem tudá, hogy „Bém apó“ a többi praefecturákat részint lefegy- verzé, részint pedig magok dobák el a fegyvert. Minek már a kard! hisz itt a moszkó, kitől oly sokat reméltek. s még a reményt is élvévé: valaha Dácoromániát alapíthatni. Minek a kard? hisz elég magyar vérben fürdött! már tán nincs is Erdélyben magyar?! — És minek a háború? Zsákmány van elég! Egyedül Aurária állt még a bevehetetlen rengeteg tetején. Jank még mindig havasok királya. Olvassa Julius Caesart s felhevül a vitézi tetteken, és lángra gyűl Szeréna nevére. Jank még oly boldog! Bém, hogy le-lekalandozó csapataitól is megszabaditná Erdélyt: osn-omlani kezdé a havasokat, de sok emberét eltemetett a hegyekből aláomló kőzápor. Jank havasai osti’omolhatlan erősséget képeztek. Nyílt csatában lehet őt csak legyőzni. — Hja! de ki csalja le onnan a magasból ? A boszú ............ Eg y napon Bémhez alacsony zömök termetű férfi lépett be: Mikás. — Uram, — szólt Bémhez —■ akarja-e Jankót egy kardcsapás nélkül meghódítani ? — Akarom, lön a rövid válasz. — Eszközöljön számomra kegyelmet s meglesz. — Mikép? — Azt tessék rám bízni. Mikás eltávozott. Egy topánfalvi kezébe 3 húszast és egy levelet nyomott.
