Eger - hetilap, 1890
1890-10-28 / 43. szám
340 koznak, hogy ha sikerülne is valami módon a phylloxerát kiirtani — ők még sem (érnének el az ez idő szerint általuk védekezés szempontjából gyakorolt szőlőtelepitési rendszertől, buja tenyészete amerikai alanyokba hazai fajokat ojtani. A kormány minden telhetőt megtesz, hogy a népnek a védekezésben szellemi és anyagi segélyt nyújtson; a népen áll, hogy az iránt kellő bizalommal viseltetvén, a szőlőszet megmentésére felhasználja. — Az által, hogy jóminőségü és jutányos széukéneget szerez be, a phylloxera elleni védekezésre igen alkalmas eszközről gondoskodik. Sajnos azonban, hogy a szénké- negezés csak nagy szakértelemmel alkalmazva vezet sikerhez és hogy számos szölőtalaj a szénkénegezéshez egészen alkalmatlan. A helytelenül keresztülvitt szénkénegezés pedig csaknem többet árt a szőlőnek, mint maga a phylloxera. Országszerte tett tapasztalataiból azon meggyőződést merítette előadó, hogy a szénkénegezés nem a mi népünknek való. Annál inkább megfelel az egyszerű nép hajlamának a védekezés másik módja, mely a phylloxerának ellenálló erős sejtszö- vetü amerikai alanyoknak hazai fajokkal való beojtásáből áll. — Európa valameunyi szőlőmüvelő országainak legjelesebb szakembereiből álló szaktanácskozmány, a bécsi kiállítás alkalmából e tárgygyal foglalkozván, ellenálló alanyokul a riparia sauvage, portalis, solonis, rupestris és viola amerikai szőlőfajok vesszőit ajánlották; — direkttermőkül, mint feltétlenül ellenállót, a York- Madeirát; jobb talajba a Jaquezt, mint fölötte bőtermésü, fest- anyagban bámulatosan gazdag szőlőfajt. Ezen fajoknak nagymérvű szaporítása a jövő szölőculturánk első alapfeltétele. Hogy azonban ezen amerikai fajok nálunk a hozzájuk fűzött várakozásnak megfeleljenek, elengedhetetlen kellék a betelepítendő területnek gondos megforgatása legalább is 70 centiméternyi mélységre ; ajánlatos továbbá az azelőtti szőlőültetvények által kiaknázott talajnak megfelelő trágyázása is. Az igy előkészített talajban ezen amerikai fajok kitünően fognak diszleni és ojtásra alkalmas, buja tenyészető alanyokul fognak szolgálni. Az ojtásmódok sokféleségével csak zavarnák a népet; legegyszerűbb eljárása van a zöldojtásnak. Ezt akarván követni, a területen az amerikai alanyt 1 méter tőke- és 2 méter sortávolságra ültetjük; minden egyes dugvány harmadik ta- vaszszal legalább két ojtásra alkalmas, erőteljes hajtást nevel. A zöld ojtást a hajtás azon részén alkalmazzuk, mely már kemé- nyedni kezd, de a tapintás alatt még nem recseg, tehát félig fás, félig kocsonyás állapotban van. Vigyázat forditaudó továbbá arra, hogy az alany és a nemes galy bütyökjén a középen levő átmetszeten fehér vonalként feltűnő helyen lehető legszorosabban érintkezzenek. Az ily módon nyert ojtványok tőkéjét annak idejében megdöntjiik és az ojtványokat a tőkétől 1—1 félméter távolságra 30—40 czentiméternyi mélységben lebujtatva, egy-egy méternyi távolságban levő ojtványtőkéket kapunk. A népnek a tavaszi fás ojtás állandó helyen szintén ajánlható; bárha előbbre teendő a zöld ojtás már csak azért is, mert ennél a kötöző-anyag eltávolításával, továbbá a nemes galy meggyökeresedésének ellenőrzésével nem kell annyit pepecselni, mint a fás ojtásnál, miután a zöld ojtásnál a föld fölött levő nemes rész meggyöke- resedése általánosságban ki is van zárva. Az igy betelepített szőlők keresztben húzódó bakhátakra munkálandók, mert igy az eső és hóvizből jelentékenyen többet szed magába a tőke körül levő föld; a mellett az essőviz nem mossa le a földet, mint a hosszában levő bakhátak közt lefelé húzódó árkocskákban, melyek mindmegannyi vízlevezetőkul szolgálnak. Ily keresztben emelkedő bakhátak mellett a trágyázás is eredményesebb; ősszel fedés után a bakhátak helyére egy ásónyomnyira teszszük a trágyát, ezt az eső- és hóviz részben kilúgozza, de a belőle feloldott részeket magával a tőke gyökérzetéhez viszi; tavaszszal nyitáskor a föld a trágyára huzatik és igy az összes trágyamennyiség lemosatása a bakhátak által megakadályoztatván, szőlőterületünkön czéljának megfelelően használtatik fel Az amerikai alanyokon nyert ojt-ványtőkék művelésénél el kell térnünk az eddigi rövid metszéstől, és szálvesszős, vagy czombmüveletre kell törekednünk ; mert rövid metszés mellett a csekélyebb levélzet nem képes feldolgozni az amerikai fajok fölötte dús gyökérzete által felszedett szervetlen anyagokat és ezen aránytalanság folytán az alany úgyszólván saját zsírjában fullad meg. Már ezen hosszú művelés is követeli a tőkéknek az eddinél nagyobb távolságát és elkerülhetetlenné teszi a karók alkalmazását. Az ez által előállott költségtöbbletet a termésnek nagy bősége várakozáson felül fogja kárpótolni. Minden egyes gazda érdeke követeli szőlőtelepitési szándékkal levő gazda-társaival arra törekedni, hogy az újonnan telepítendő szőlők ne szétszórva, hanem lehetőleg egymás közelében lé- tesittessenek egy—egy határban. Egyszerűen azon okból, mert az így egy határrészben telepitett szőlőkben többfelé oszlik a szőlőfürt nagyszámú ellenségének sokasága és egy-egy gazda általuk kevesebb kárt szenved. Ugyan ezért minden egyes szőlősgazda Az „EGER“ tárczája. Tépelödés. Kezembe vettem újra lantom, Próbálgatom minő a hang, Mely dalba önte minden érzést, Elszálla egykor fent — alant. . . . Most már kopott a húr; s a dalt is Elhordta szellő, zivarar; Azóta csendes, néma minden. . . Mindent nehéz fátyol takar. Mennyi remény!? Sok hiú ábránd Eakadt, hervadt gyümölcstelen, Kopár vidék silány homokján Csüggedve jár tekintetem! Mégis mi az, mi dalni késztet, Mi hozza vissza a reményt? Mi az, mi fészket épit újra, Tavasz vándor fecskéjeként? Talán a bor, melynek hő csepje Felgyujtá máskor lelkemet! Vagy szép leányok csábmosolya, Mely szivemre sugárt vetett? . . . Amaz nem gyújt, nem lelkesít fel, Csak szomorít, vagy elvadít, Ezeknek újra megbocsátom, Feledem csalfaságait. Hallgass örökre hát szegény lant! Végső sóhajod ez legyen: A tépett húrnak bus zenéjét Nem hallja senki kedvesen! Zernyei. Néhány szó XVIII. századvégebeli művelődésünk, — s eszközeiről s az Urániádról. (II. közlemény.) A XVIII. század végén felserkenő haladásunk út-csapásait egyebek mellett (magyar testőrség, költői iskolák) a hirlapirók egyengették legserényebben, mind hatalmasabb munkásságukban a legkiválóbb főurakat, Br. Orczy Lörinczet, Telekieket, Naláczi- akat stb. — nyervén meg pártfogóikúl. Az első magyar hírlap Ráth Mátyás szerkesztésében indúl meg, a „Felséges Tsászárné és Apostoli Király Asszonyunknak Kü'önös engedelmével, 1780. a pozsonyi „Hírmondó“ nagyon kelletlen tartalommal; de azért tisztes számú előfizetője volt: 318; Franczia- és Spanyolországba is jártak példányai. Nem kerülték ki a szerkesztő figyelmét a külföldi hírek sem; kiválóan ügyelt a közgazdasági és politikai dolgokra; tudományos, szépirodalmi czikkek alárendelt szerepet vittek a Hírmondóban. Nehézkes nyelve, érdektelenek a tárgyak, a melyek benne foglaltatnak : elevenült, szellemesség ömlött el rajta Révai kezeiben; nagy az öröm, hogy remélhetik tehát anyai nyelvünknek álomból való felserkenését“ (Ferenczy).
