Eger - hetilap, 1890
1890-08-19 / 33. szám
33-ik szám. 29-ik év-folyam 1890. Augusztus 19-én. Előfizetési dij: Egész evre . 5 frt — kr. Félévre 2 n 50 Negyed évre. 1 30 n Egy hónapra — r> 45 Egyes szám — n 12 n Hirdetésekért minden 3 hasábozoit péti sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilftérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Iskola-ügy. Jobbára ismeretes már a közönség előtt is azon tény, hogy a liczeumi elemi iskola II. osztályának tanítója, Gyalogay Gyula, a népoktatási törvények által a nyugdíj-jogosultságra előirt szolgálati időt a tanítói pályán betöltvén, nyugdíjaztatását kérelmezte s azt meg is nyerte. Az meg köztudomású dolog, hogy Egerben a jövő tanévtől kezdve reál-iskola fog létesittetni. E két körülmény összetalálkozása az említett belv. elemi iskola nem régen felállított egyesített V. és VI. osztályát, legalább látszólag, bizonytalan, függő helyzetbe hozta. Mióta azon ismeretes miniszteri rendelet bizonyos korlátok közé vonta a gimnázium első osztályába fölvehető tanulók számát, azóta Eger valamennyi elemi iskolájából nagyobbrészt a liczeumi 5., 6-ik osztályba mentek iskoláikat folytatni azon elemi isk. tanulók, kik a miniszteri rendeletben megszabott létszám beteltével 4-ik osztályú bizonyítványaikkal a gimnáziumba be nem juthattak; foképen azok, kik iparos pályára szándékoztak lépni. így tehát mindig benépesedett ezen iskola a tanév elején, ugyannyira, hogy az utóbbi időben már itt is a létszám megszorításáról kellett az igazgatóságnak gondoskodnia. S mi sem világosabb, mint hogy felállíttatása óta ez ideig egyik felette szükséges ágát képezte, s rég érzett hiányát pótolta városunk oktatás-ügyének. Most azonban, midőn a fentebb említett nyugdíjaztatás következtében megüresedett tanítói állásra pályázatot kellene hirdetni, az a kétség merül fel az ügyre befolyással biró egyének, nevezetesen a rom. kath. iskolaszék tagjainak körében, hogy vájjon a reál-iskola felállításával nem szünik-e meg az V. és VI. osztály szükségessége? S egyeseknél nyilván észre lehet venni azon felszínre juttatott véleményt, mely hovatovább törekvéssé is fejlődhetik, liogy ez egyesitett osztályok fentartása a jövőben fölöslegessé, sőt lehetetlenné válik, amiért is a fenforgó üresedést, mint kedvező alkalmat fel kellene használni annak beszüntetésére, olyképen, hogy az V. - VI. jelenlegi tanítója helyeztessék át az I. vagy II. osztályba, s az üresen maradt javadalomra állíttassák egy új külvárosi iskola. Már pedig az ügyet közelebbről szemlélve, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy ezen intencziók érvényesülése határozott hátramenés volna oktatásügyünkben, másfelől meg egyenesen a népiskolai törvényekbe ütköző dolog. Népiskolai tantervűnk 6 évre, 6 osztálylyal van készítve, s megköveteli a legutolsó falusi egytanitós iskolától is, hogy e 6 osztály (újabban 3 csoport 2—2 alcsoporttal) meglegyen benne, s az előirt tananyag a viszonyoktól függő több-kevesebb részletességgel feldolgoztassék osztályonkint. Nagyon természetesen, még inkább megköveteli ugyanezt a városi osztott iskoláktól. E 1 örvényszerűségnek eleget teendő, állíttatott fel az V—-VI. osztály, nempedig azért, mert talán a IV. osztályt végzett tanulók nem fértek be a gimnázium első osztályába. A tanterv e kívánalma megvan ma is, éppen úgy, mint ezelőtt, öt évvel, midőn ezen osztályokat, mint az elemi oktatás befejező részét felállították. Tehát azok beszüntetéséről, már emez oknál fogva, szó sem lehet. De az elmondottaktól eltekintve is, az V—VI. osztály szükségessége, a reál-iskola felállításával semmit sem fog csökkenni. Eger lakosságát, mint minden nagyobb városét, az oktatásügy szempontjából három osztályba sorozhatjuk : köznép, iparosok és kereskedők osztálya, s a tudományos pályán működő egyének osztálya. Mind a háromnak más-más iskolai képzésre van szüksége. A műveltség és haladás szelleme, s maga az élet megkívánja az iskolától, hogy már a köznépnek, a tudományok legáltalánosabb ágaiból bizonyos kisebb mértékű hasznos ismereteket adjon. E czél- nak többé-kevésbbé megfelel az 1 — 2 tanitós népiskola is. Hogy azonban egy iparosnak, vagy éppen egy kereskedőnek más műveltséget, az értelmi és kedélyi világ magasabb fejlődését, s szélesebb ismeretkört kell nyernie az iskolában, — amint viszont ennél meg még sokkal feljebb kell emelkednie intelligencziában a tudományos pályára készülő növendéknek, az kétségtelen. Az utóbbiak, amint az elemi képzésben megnyerték az alapot, mennek a középiskolába, s onnan feljebb. A nép szerényebb igényeit — mint fentebb is emlitém. — kielégíti az 1—2 tanitós népiskola is. De az iparos hol találja meg azt a közép mértéket, amelyet ma már elengedhetetlenül megkívánunk tőle, amint — szüksége lévén rá — ő is megkívánhatja az iskolától? Megtalálja az osztott elemi iskola felsőbb osztályaiban, (milyen nálunk a liczeumi) ahol a tanító már az alsó és közép osztályokban sem kénytelen a tananyagot lehetőségig összezsugoritani, mint az osztatlan népiskolában, hanem a maga teljességében és intenzivitásában feldolgozhatja azt, s a felsőbb osztályokban (V., VI.) betetőzheti. Itt nyeri meg az iparos pályára készülő tanuló azt a közép mértéket. amelynek alapján tovább haladva, az ipar- és kereskedelmi iskolák biztosan és siikeresen megadhatják azt az értelmiséget és ismeretkört, amelyre egy müveit iparosnak vagy kereskedőnek szüksége van. És talán kipótolja a szülő az V. és VI. osztály iskolai hatását, ha a gimnázium vagy reál-iskola I. és II. osztályába (tehát szintén 2 évig) adja az elemi IV. osztályból gyermekét s azután viszi iparosnak. Aki ismeri az elemi iskola tantervét egészében és részleteiben; továbbá: ismeri az itt követni szokott módszert s a tanítás irányát, valamint ismeri az egyes tárgyak általános és részleges határvonalát, — egyszóval tisztában van az elemi iskola belső életével; — valamint ismeri a középiskola osztályainak tantervét, s ott a tanítás természetét: az azonnal látja, hogy a kettő tGjesen különböző dolog, s hogy egyik a másikat távolról sem pótolhatja ki. Egyik kezdet, másik vég. Egyik kezdete egy rendszeres, sok ekintetben tudományos irányú szellemi munkálatnak, a másik befejezése egy rendszerektől távol álló, elemies tanításnak: egyik alapja egy sok- oldalulag berendezett, nagy és díszes épületnek, a másik betetőzése egy tisztességes, de szerény külsejű kis hajléknak. Amaz (a középisk. alsó osztályai) a részletek felé törekszik, az ismeretanyagot • e 1 emekben dolgozza fel, s úgy építi ki az egészet, — hogy igy a tanuló minden izében, teljesen tudatosan, rendszeresen ismerje az egész nagy anyaghalmazt, mint majdan biztos alapját a tudományos- és szakképzésnek; emez (az elemi isk. felső osztályai) inkább az általánost igyekszik mennél szélesebb körben átölelni, s a tanuló szellemi látókörét lehetőleg szélesíteni. S hogy csakis ez utóbbi czél lehet az, amelyet az iparos pályára készülő növendék képzésében követnünk kell, az szerfölött világos, mert nincs honnan várnia a csupán megkezdett fundamentum kiépítését. Önkénytelenül tolul lelki szemeink elé e dolognál azon hasonlat, hogy az iparos pályára készülő gyermeket, az elemi 4-ik osztály elvégeztével a gymnázium vagy reál első két osztályán keresztül vinni s azzal befejezni iskoláztatását annyi volna, mint ha egy építésztől egy kétemeletes ház építtetését, kivánnók, s az fölépítené a földszintet és az első emeletet, a harmadik emelet helyett