Eger - hetilap, 1890
1890-06-10 / 23. szám
23-ik szám. 29 -ik év-folyam 1890. Junius 10-én. Előfizetési dij: Eiíésy, évre . 5 fit — kr Félévre . . 2 „ ->0 „ Kegyed évre. 1 „ oO „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért minden í! hasébo/.oit péti sorhely után 6. Myegadó fejéren minden hirdetéstől ;!0, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Asszonyi dolgokról. (Az „E g e r“ számára.) Politikai álmodozók, kik üres óráikban szeretnek a vulkánon tánczoló Európa sorsával foglalkozni, temérdek és kalandos módokon igyekeztek már megoldani a századévünkben vajúdó veszedelmes és kényes természetű, politikai és társadalmi kérdéseket. A legnépszerűbb tudomány, melyhez a közmondásos csizmadia épen oly joggal vél hozzászólhatni, mint Friedrichsruhe nagy remetéje, — a politika lévén, nem csodálni való, ha a malom alatt épen oly érdeklődéssel és hévvel szeretik vitatni a keleti, munkás, nemzetiségi stb. kérdéseket, mint akár a diplomaták sima és örök mosolygó körében; s Pityi Palkó épen oly igazán meg van róla győződve, hogy az ő eszméje a legboldogitóbb, mint akár II. Vilmos, midőn egy őrületesen merész politikai ábránd érdekében vakmerőén kihívta diót, hogy Ítéljen közte és Németország megalkotója közt. így lévén a dolog, nem csoda, ha e sorok Írója is sokszor foglalkozott már lelkében mindezen kérdésekkel; mérlegelte a tervek azon mérhetetlen sokaságát, melyekkel boldog-boldogtalan föllép a fórumon és a társaságban, s úgy találta, hogy a mai óvatos és szűkkeblű társadalom csak palliativ, majdnem csak kendőző szereket, ajánl s hogy bajt kiirtsa, óvakodik megérinteni és megsemmisíteni a bajok gyökerét. De mi tehát a bajok gyökere? s mi az a bűvös hatású fogalom, mely világító ragyogást lövell a sötétség eme végtelenségébe? Hol van azon csodálatos varázs-ige, mely fölöslegessé teszi a mai félelmes és drága haderőt, lecsilapitja az elégületle- nek izzó szenvedélyeit, s átalakítja, mosolygóvá teszi a föld sziuét? Mérsékelendő azon feleletnek szokatlan és meglepő voltát, melyet mindezen égető és természetes kérdésekre adandó vagyok, ki kell jelentenem, hogy a felelet megadásában már megelőzte csekélységemet egy kiváló egyházi férfiú, kitől a társadalmak jövőjének és jólétének e csodálatos meghatározását bújuk, mely előtt, elménk porba Imii: „nem hatalmas hadseregekre, — úgymond ( — hanem jó édes anyákra van szüksége a társadalomnak!“ Jó édes anyák! Van-e ennél viszonylagosabb fogalom és félreérthető!»!) meghatározás? Valószinüleg nincs ember, ki szivében ne hinné, hogy az, ki neki életet adott, jó és édes anya volt; s talán nő sincs, ki mint anya ne érezné, ha csak pillanatokra is, a jóság és önfeláldozás szükséges voltát. Óh! Más értelme van e hatalmas állításnak! Nem csak anyákra van szüksége az emberi társaságnak, kik az anyaság e]ső pillanataiban képesek csak visszasugározni a teremtő-jóság eccy.két fénysugarát, nem viszonlagos értékű jóság és önfeláldozás biztosítja ismét a nőknek a mai századévben elsötétült és szétfoszolt dics-fényt; az ő lényük összes búbájának és nemesitő hatásának titka, azonos az örök nőiség. titkával: erényben, gyengeségben és függésben áll. Kell, hogy az erény erősekké tegye őket alkalomadtán. De a gyengeség ezen erősségüket is bizonyos gyöngéd vonással látja el hasonlóvá teszi a napsugárhoz, mely szelíd, átlátszó és mosolygó, s egy pontra konczentrálva képes a gyémántot elégetni. Általában szükséges, hogy ők képviseljék a társadalomban a tavaszt, a hajnalt, az illatot, a mosolyt, a sziváiványt s egyátal án mindazt, mi az élet állandó homálya és hervadása közé a derű és halhatatlanság gondolatát bűvöli. Európa azóta boldogtalan, mióta a nők szabadok, függetlenek, erősek és egyenlő jogúak akarnak lenni a férfiakkal. Azóta nincsenek némely körökben jó édes anyák, hú feleségek, szemérmes ártatlanságok; azóta lett üressé és számüzöt'é e szent és üde fogalom: családi szentély; azóta keres hiába az életszükségletek forró napja alatt verítékező férfiú enyhülést a család körében, és kénytelen keresni ezt ott, ahol találja; azóta ismerkedett meg az emberiség az öngyilkossággal, e szörnyű szóval, melyhez csaknem kizárólagos szabadalmat követelhet a 18. és 19., e két sötét és sötétségében a világosság csaknem minden látszatával hízelgő századév; azóta vannak háborúk minden jog, és forradalmak minden nemes kényszerűség nélkül; azóta zavarodtak össze fogalmaink a tulajdonról, a húségről, a szerétéiről és a bizalomról; azóta ismeretlen fogalom az eszmény és az önzéste- Jenség, és azóta gyarapodtak a szótárak e sajátságos és veszedelmesebb szóval, mintsem hinnők — sociáüs kérdés! Ha jön még idő, midőn az igazság „a koporsóból kitör és eget kér“, óh, mily lesújtó Ítéletet fog a történelem mondani a XVIII. század úgynevezett bureaux d’esprit-jére, s a királynőkre, kik bennük uralkodtak ; amiért a szelleműkben rejlő összes csá- bot és erőt arra használták fel, hogy elragadván a férfiaktól a haladás jogát és a szellem fölényét, — saját nemüket, ragadták ki a család köréből, és tették őket tényezőivé oly feladatoknak, melyekre őket Isten nem teremte. Csak a napokban lapoztam át egy ily királynő finom és szellemdús könyvét, Mme Rémusat „Memoires et let,tres“-jét, s a tudományosan művelt nők emez ideálja egyik levelében következőleg örökíti meg állandó napi foglalkozását: gyermeknevelés, levélírás; mulatja magát — saját szavai — Sallustius fordításával, áttér Vergiliusra, inig az összes latin Írókkal eredeti irataik alapján megismerkedik; tetszését leli Platóban ; tanúi olaszul. angolul s ezeket bizonyos tökélyre viszi; végre tanulmányozza hazája nagy Íróit, egy La Bruyéret, Montesquieut, Volta- iret. Aztán — magától érthető, — kikocsizik, lovagol, fogad és tényező a nagy Napoleon uralkodásának társadalmi és politikai viszonyaiban! Oh, ha föltehetnők, hogy akkor, midőn Rémusatué igy élt, a nap tízszer 24 órából állott, melyből egy mindig juthatott volna a gyermeknevelésnek, e csodálatosan sokoldalú hölgy föltétel nélkül számíthatna bámulatunkra, de igy egy elkáprázott és rászedett embert látunk szegény Talleyrandban is, ki Rému- satnéról írván: „Ha a lelket — úgymond — le lehetne festeni, úgy egy nő arczképe sem volna oly szép, mint Clairé!“ E sorok írója szeretett volna az ifjú Remusat úrfival vagy kisasszonynyal megismerkedni, kit e dicsőített nő (irhatom-e vajon e szót: anya?!) nevelt s oh, mily borzasztó lett volna, ha e gyermek Ítélete ellenkezik vala anyjáról a Talleyrandéval! S vájjon Isten is azért alkotott-e csalogányt és kőszáli-sast, rózsát és tölgyfát, nőt és férfiút, hogy a gyöngébb megirigyelve az erősebbet, kísérleteket tegyen vele egyenlővé válni? A paradicsom ragyogó kapujában szabta meg Isten a világba lépő férfi és nő sorsát. A férfi küzdeni, szellemileg és testileg fáradni fog, verítékével öntözi kenyerét, mig visszatér a földbe, melyből alkottatott. S a nő? Reá még a büntető és ha- ragvó Isten sem szab ily kemény büntetést. A derék, egyenes és
