Eger - hetilap, 1889
1889-10-22 / 43. szám
345 Tint azonfelül a hála is vezette önöket hozzám a munkatársaimnak nyújtott támogatásért. Mint mindig, ma is benső örömmel üdvözlöm önöket, kedves munkatársaim, kik az ifjú nemzedék szellemi s valláserkölcsi kiké- peztetése nagy munkájában nekem s kedves lelkész-társaimnak hathatós támaszul szolgálnak. Mikép vélekedem én azon szerény fáradságos munkakörről, mely önök egész életét betölti, s mely sem az elméknek, sem az érdekeknek nem nyújt semmit azon hatalmas ösztönökből, melyek a hivatást felkeltik s fokozzák; mily érzelmekkel kisérem azokat, kik e munkakörben teljes önmegtagadással készítik elő azon becsületes nemzedéket, mely a haza és mindnyájunk nyugalmának egyik fő támasza: ismételten, és utoljára, mint tudják, a főrendiház egyik nyilvános ülésében kifejtettem. Ugyanazon gondolatok, ugyanazon érzelmek ma is elfoglalják egész valómat, s kijelölik az irányt, melyet követni kívánok. Folytassák önök is serényen a munkát, melynek dicséretre- méltó napszámosai, mert az egyháznak és hazának nem tehetnek nagyobb szolgálatot, mint ha erejök összességével arra törekszenek, hogy az egyháznak mennél számosabb hű tagot, a hazának mennél számosabb hasznos polgárt neveljenek. Mindenek előtt azonban igyekezzenek azon különböző kisértések közt, melyek ma az emberek sziveit elhódítani akarják, teljes érvényre juttatni a vallás kitűnő voltát, s ez által hozzájárulni ama társadalmi megújításhoz, melynek anyagszereit ma annyi kéz mozgatja, melynek előérzete annyi szivet dobogtat, de melynek munkáját Isten intézi, vezeti és rendezi, valamint 0 leend annak a vége. Boldogok, ha a szent ügy önfeláldozó szolgálatában nem hasztalanul éltek a földön s feladatukat mint katolikusok s mint magyarok egyiránt betöltötték. De ma, mint mondám, a hála is vezette önöket hozzám azon támogatásért, melyet munkatársaimnak nyújtottam. Ez kétségtelenül tanúsága a szív nemességének, s bizonyítéka ama magasztos indulatnak, melyből annyi keresztény erény fakad. Fogadják érte méltó tiszteletemet. Már a pogány népek is nagy becsben tartották a háladatosságot, és méltán; m>rt a hálátlanság a gonoszságok összege. Azért helyesen is mondák : „Dixeris ingratum, dixeris omne malum.“ Engedjék meg azonban, s ezzel befejezem szavaimat, hogy e pontnál magamról is mondjak néhány szót. Hogyha az írás szavai szerint egy pohár fris viz sem maradván jutalom nélkül, a szeretet azon pohár vizéért, melyet, munkatársaimnak nyújtottam, nekem is jutalom adatnék: a jutaKi a ravatalon fekszik, Az lett a — menyasszony-ágya. És a rózsa hervad-hervad, Mit ér már most neki a nap, Hogyha a kis liliomszál Nála százszorta boldogabb. Ozoray Árpád. Nők miatt vívott párbajok 1848 előtt. Irta: Kacziány Géza. *) Heves vérű nemzet vagyunk, az összekapások igen gyakoriak nálunk és saját nemzeti jellegünket tagadnék meg, ha ezek legnagyobb részében nem valami asszony játszaná a főszerepet. Paris és Helena mythologiai története mindegyre megújul, s ha ma már nem is mozgósittatik az egész művelt világ egy szép nő visszahóditására, a harczok a nő birhatásáért mindaddig nem fognak megszűnni, a mig csak férfi és nő lesz a világon. A nők miatt vívott párbajok közt a régi időben leghíresebb volt a Teleki Lajos és Bethlen Gergely grófok között lefolyt viadal, mely az elsőnek, sajátságos körülmény által előidézett halálával végződött. A párbaj előzményei röviden a következők: Bethlen Elek grófnak régebben benső viszonya volt Teleki Lajos gróf későbbi anyósával, mely viszony lassacskán csupán bizalmas barátsággá vált ugyan, de Bethlen Eleknek e bizalom révén befolyást biz- tositott a család ügyeibe, mi Telekit mód nélkül bántotta. Az anyósa miatt gyűlölte Bethlen Eleket és egész családját s a lom, melyet kérnék, nem lenne az emberek elismerése, helyeslése, a nagyok kedvezése, semmi az emberi dicsőségből, mely érdemeim fölött s vágyam alatt van. Nem. A tett elve legyen annak jutalma. A szeretet koronázza meg bennünk saját ajándokait. És annélkül, hogy egy összehasonlításra igényt tarthatnék, melyet misem igazol, hacsak nem a becsületes igyekezet buzgalma, vajha megnyerhetném azt, mit egy nagy nevű szent iró kért, midőn Urunk azon kérdésére: „Jutalmul mit kívánsz ?“ válaszoia: „Egyedül Téged Uram!“ A kegyes Ég kegyelme előzze, kisérje, termékenyítse az emberiség javára irányzott nemes törekvéseiket s jutalmazza százszoros sikerrel. Miután Oexcellentiája főpásztori áldásában részesítő a tisztelgőket, ezek ajkairól mély meghatottság hangján, mint egyetlen ajakról jelent meg az ünnepélyes hála, tisztelet és szeretet kifejezése ezen rövid szóban: „éljen“! Legvégül a tanitó-egyesület tagjai Oexcellentiája kegyességéből az Uj-Caszinóban rendezett társas-ebédnél töltöttek egy- pár élvezetes órát, mely alkalommal pohárköszöntőt mondottak,,: ns. és főtiszt. Zsendovics József prépost-kanonok úr, érsek úr 0 excellentiájára és a kultuszminiszterre ; Puchlin Kázmér, hevesi esperes-plebános Zsendovics József kanonok úr őnagyságára; Kontra Vazul képezdei tanár, Halász Ferencz kir. tanácsos és tanfelügyelő úr őnagyságára; Halász Ferencz úr az egri főegyházmegyei tanitókarra; Csohány László, szirmai tanító az egyházmegyei papságra; Zsendovics József kanonok úr a körök elnökeire ; Halász Ferencz úr az egri tauitóképző-intézet tanárikarára ; Vincze Alajos igazgató-tanár Halász Ferencz kir. tan- felügyelő úrra; Schmidt László, szihalmi tanító Zsendovics József kanonok úrra. Isten áldása kisérje a tanitó-egyesületet áldásos működésében! Szőke Sándor, az egyhm. tan. egyes, jegyzője. Gróf Apponyi Albert. Még meg sem nyilt az országgyűlés harmadik ülésszaka, mikor a pártok vezérei nyilatkoztak. Tisza, Apponyi, Irányi, beszámolókat tartottak e hó elején, mely beszámolókban azonban nem annyira a múlt ülésszak történetét vázolták, nem annyira abban követett eljárásukat indokolták választóik előtt, — ámbár erre is kiterjeszkedtek, különösen Irányi, — hanem inkább a dolog végre is kihívásra került. Ez 1843-ban történt. Bethlen Elek gróf helyett, ki már aggastyán volt, fia, Gergely vette föl a dobott keztyűt és lépett a sorompóba. Bethlen Gergely gróf, az 1848—49-iki hires honvédezredes, egyike volt Erdély legnevezetesebb embereinek. Volt honvédpajtása és bujdosásában kenyeres-társa s a Knicsanin szerb tábornok kocsisainak libériájában menekült bajtársa, T ele ki Sándor gróf ezredes sok érdekes és megható, dolgot, mesél el róla „Emlékeim“ czimű szellemes könyvében. Én csak a jellemzést veszem ki onnan, mely következőleg szól: „Ritka egyéniség volt ezen a világon az én Bethlen Gergely ezredes barátom. Nem minden bokor alatt terem ilyen; a tragikum és komikum úgy változott perczenként, mint a kaméleon hátán a színek. A legszendébb jószívűségből minden átmenet nélkül dühbe tört ki. Bátor mint Bayard, jó mint Cid, mérges mint Rolando. A legnehezebb dolgokat bámulatos könyűséggel vitte keresztül, de ellenben sokszor egy csekély részleten úgy fennakadt, hogy nem bírt cselekedni. Szenvedélyes katona, páratlan lovas, rendkívüli vivő, jó lövő, testgyakorlatban annyira jártas, hogy bármelyik czirkusznak dísze lett volna. Angol nyeregben, lábain állva, ügetett végig a bécsi Práter hosszú főutján. Örökösen zsémbelt, szidott mindent és mindenkit, de ezt olyan , kedélyesen tudta tenni, hogy az embernek a lelke örült bele. Érdekesen beszélt, de a történetet nem végezte be. Még itt Mácsán (1849-ben) elkezdte nekem beszélni a piskii csatát, melyben nem vettem részt, s keresztülmentünk Magyarországon, Szerbián, Törökországon, a Közép-tengeren, Francziaországon, együtt voltam vele tizennyolcz évig az emigráczióban, de a piskii csata története zárfejezetének végével mai napig is adósom. Beszélt mindenféle nyelveket, tanult folyvást, olvasott örökösen, a hadászatból tudott annyit, mint bármelyik tanár, de ha egy levelet kellett Írnia, két* *) Szerző „Híres magyar párbajok“ ez. érdekes müvéből.
