Eger - hetilap, 1889

1889-10-08 / 41. szám

331

kendői nemcsak elérték az eddigi gyárakban készültek minőségét, hanem azokat télül is múlták, igy azok melyeknek kísérlete mellett jelen voltam, amint a gyárból kikerültek, 100 mm. cilinderbőség mellett 33 méter távolságra lövelltek a vizet, 12 mm. sugárcsővel.

Igaz, minden uj gyárnak könnyű a régieket felülmúlnia, mert az újaknak a meglevők mintául szolgálnak. Ennek nem kell egyebet tennie, mint hogy a létező legjobb rendszereket összehasonlítsa és maga azt készítse, ami ezek között legjobbnak bizonyult, illetőleg a különféle rendszereknek legjobb részeit összeegyeztetve, egy jó egészszé alakítsa és az újabb észleletekkel tökélyesbbitse, illetőleg az újabb találmányokat ezeknél érvényre juttassa, ami a régieknél a megszokott, megrögzött conservativ szellemen kiviil még azon nehézségbe is ütközik, hogy ezek az aránytalanul sok pénzbe kerülő mintáknak megsemmisítésére és újaknak beszerzésére nem olyan könnyen határozzák el magukat: és igy bár nekik meg van régi hírnevüknek előnye, de minőség tekiu tétében soha sem versenyezhetnek az uj vállalatoknak töké- lyesbbitett rendszereivel. E nélkül soha sem keletkezhetnék uj gyár és a régiek a versenytőli félelem hiányában megörökítenék régi, kényelmes rendszereiket és lehetetlenné tennének minden haladást, e nélkül még ma is fűzfa fecskendőkkel oltanánk a tüzet, úgymint azt őseink tevék.

Amint alkalmam volt arról meggyőződni, Tarnóczy nem kiméi semmi áldozatot — meghozatta a leghíresebb világhírű fecskendőgyáraknak legújabb gépeit, hogy ezeknek alapján cons- truálhassa rendszerét. E czélból személyesen tanulmányozta a párizsi világ, a vindsori országos és a berlini mentő s tűzoltói kiállításokat és az ott legjobbaknak Ítélt találmányokat nálunk meghonosította; saját maga részéről pedig két javítás szabadalmazásáért folyamodott; ezek között van a valóságos hiányt pótló uj dugattyúja, mely az eddigi összes ösmert rendszereket messze tűi fölülmúlja, különösen faluk számára, hol a fecskendőkkeli bánásmód sok kívánni valót hagy — nagy hiányt pótol; mert ha évekig is gondtalanul áll ezen dugattyú, mindig légmentesen fog működni; de csakis ily utánjárással, ily költség nem kíméléssel és szakgépészmérnök segélyével lehetett ezen eredményeket elérni. Eddig ezen életbevágó szakmával leginkább csak harangöntők foglalkoztak, hogy ezek nem bírták a külföldi versenyt legyőzni az természetes. Ennek tulajdonítható, hogy ha Magyarországon valaki biztosan jó fecskendőt kívánt vásárolni, hát Bécsbe, Brünnbe, vagy Prágába folyamodott, ha a Noel szivattyú költségeit sajnálta. E részben a statisztika igen szomorú adatokat tüntet fel, a hazánkban működő

fecskendők felénél több külföldi, többnyire rósz cseh és morva gyártmány.

Most azonban már segítve van e bajon és bármit mondjanak is a megnyert, úgynevezett szakértők — még ha tűzoltói mezbe rejtőztek is — hogy ma már nem kell külföldre vándorolnunk jó fecskendők végett, sőt bizton reméljük, hogy a külföld is ott fog vásárolni, ha a legtökéletesebb fecskendőt kívánja bírni. Ebben a káros ür a lehető minimumra van leszorítva, a szelepház pedig oly egyszerű, hogy azt a legegyszerűbb falusi ember is két perez alatt felbonthatja és ismét beteheti, ha szennyes víznek használata által esetleg valami baja történt volna.

Bámulatos annak szerkezeti egyszerűsége. A gyár két tűzoltó parancsnok vezetése alatt áll, melyből a fecskendő csak a legszigorúbb kísérletezés után adatik ki a vevőnek.

Ara pedig a normális általános magyar csavarral ellátva körülbelül 200 írttal olcsóbb, mint az eddigi árak voltak. Lehetetlen tehát, hogy a többi gyárak is föntarthassák eddigi jogosulatlanul magas áraikat, melyekből aztán, a magyar szójárás szerint — jutott is maradt is.

Már ez magában mutatja, hogy mily jótékonyan hat a verseny, különösen ha azt a műveltség bizonyos fokán álló egyén érvényesíti. A 10 évi részletfizetési hitelkedvezmény pedig, melyben ezen közkedveltségü ezég évek óta részesíti vevőit, könnyűvé teszi a beszerzést; mert már a fecskendő ára bőven kikerül azon kedvezményből, melyben a tüzbiztositó társulatok részesítik azon községeket, melyek fecskendőkkel el vannak látva.

Már ez az egy példa is eléggé igazolja, hogy mivé fejlődhetnék a magyar ipar, ha más téren is akadnának, kik hasonló miveltség mellett, azzal nem restelnének foglalkozni.

Nem, tisztelt olvasóim, igy nem fogunk nagy ipart fejleszteni; igy az iparral csak azok fognak foglalkozni, kik másként nem tudnak megélni. Ipar nélkül pedig magyar vagyonosság nem lesz; a mai haladásnak alapja pedig a vagyonosság — e nélkül elmarad a jó igazságszolgáltatás, a jó közigazgatás, a jó közoktatás, stb. stb., mert az mind csak sok pénzen szerezhető meg.

Ezért vagy iparos-néppé kell lennünk, vagy össze fognak felettünk csapni a polgárosodás hullámai. Itt más választás nincs. El tehát az előítéletekkel — becsüljük mi is iparosainkat úgy, amint ezt a müveit nyugotiak teszik és fejlődni fog az ipar, mint haladásunknak egyedüli hathatós eszköze.

Gr. Pálffy Jenő.

lassan emelte föl a puskáját olyképen, hogy a cső egészen fölfelé állott, midőn az őrsvezető hozzáért.

— Jó napot, bátya — folytatta Gamba, kezét nyújtva Ma- teonak — rég láttalak.

— Bon giorno, fratello — viszonzá Mateo a köszöntéz korzikai szokás szerint.

— Azért jöttem, — mondja tovább Gamba, — hogy téged meg Pepa nénit, erre jártunkban köszöntselek. Ma hosszú utat tettünk, de nincs okunk a fáradság miatt panaszkodni, mert jó fogást csináltunk : nyakon csíptük Gianetto Sanpierot.

— Hál’ istennek — kiáltá Giuseppa asszony, — épen a múlt héten lopott el egy jól tejelő kecskénket.

E szavakra szembetűnő öröm tükrözött Gamba arczán.

— A szegény ördög — mormogá Mateo — bizonyára éhes volt.

— A gaz ficzkó úgy védte magát, mint egy oroszlán — beszélte tovább az őrsvezető kissé nyomott hangon, — egy csendőrömet agyonlőtt, de még ezzel sem elégedett meg, hanem a kápláromnak, Chardonnak átlőtte a karját; de ezért nem nagy kár mert franczia, — ekkor aztán úgy elbújt,, hogy az ördög se talált volna rá. S a kis öcsém nélkül bizony soha se csípjük meg.

— Hogyan, Fortunato ? — ismételte Giuseppa.

— Igen. Gianetto a szénaboglyába rejtőzött; de az én kis öcsém megmutatta a rejtekét. Meg is mondom a nagybátyjának, a Caporalnak, hogy e derék tettéért ajándékozza meg. Ügy az ő neve, mint a tiéd is beléjő a hivatalos jelentésbe, melyet a főügyésznek fogok beterjeszteni.

— Atkozott! — suttogta Mateo magában.

E közben a csapathoz értek. Gianetto már ott feküdt az összetákolt saraglyán s épen indulni akartak vele.

Mikor a Gamba társaságában megpillantotta Mateot, gúnyosan kezdett vigyorogni, aztán a ház felé fordult, s annak küszöbére köpve, igy kiáltott fel: „Áruló háza!“

Csak egy halálra kész ember merte volna Mateonak az „áruló“ szót arczába vágni. Egy ügyes gyilok-szurás, melynek párjára nem lett volna szükség, — nyomban kiegyenlítette volna a sértést. De Mateo nem mozdult; hirtelen homlokához kapott, mintha a villám csapta volna meg. Fortunato a házba bujt, amint atyját megérkezni látta. Nem sokára aztán kijött egy tejes köcsöggel, melyet lesütött szemekkel nyújtott oda Gianettonak.

— „Kotródjál!“ — kiáltá lesújtó, dörgő hangon a fogoly. Azután oda fordult az egyik csendőrhöz, s szelidebb hangon szólt: „Czim- bora, adj innom!“ — A csendőr oda nyújtotta neki tábori kulacsát, s a bandita annak az ellenségnek a kulacsából ivott, akivel még imént kemény csatában lövéseket váltott. Aztán arra kérte a katonákat, hogy kezét ne hátra, hanem a mellére kössék, „mert — úgymond — szeretek kényelmesen feküdni.“ — A katonák teljesítették kívánságát, mire az őrsvezető, Mateotól s nejétől elbúcsúzva, jelt adott az indulásra.

Mateo néma maradt. Jó tiz perez mult el a katonák eltávozása után, mig szóhoz jutott. A szerencsétlen Fortunato remegve tekintett hol anyjára, hol apjára, mely utóbbi összevont szemöldökkel, vészjósló tekintettel mérte végig fiát.

— Jól kezdted, — mondá végre Mateo, nyugodt hangon, de mely mindenkit megborzasztott, aki e hangot ismerte.

— Édes apám! — kiáltá a boldogtalan fiú szivrepesztő hangon, s atyja térdei elé akart borulni; de Mateo rárivalt: „Vissza!“ — s a zokogó fiú dermedten állt meg pár lépésnyire.

Guiseppa hozzá ment, s észrevette az óralánezot, mely a fiú ujjasából kicsüngött.

— Ki adta neked ezt az órát? — kérdé anyja szigora hangon.