Eger - hetilap, 1889
1889-08-27 / 35. szám
280 mi, végre is, az imént Szegeden lefolyt országos dalverseny alkalmával, éles kifakadásokra s támadásokra szolgáltatott okot, melyek úgyszólván a szövetség további fönállását tették kérdésessé. Vidéki városainkban vannak számos humanitárius egyletek és társulatok, minők péld. a jótékony nőegyletek, önsegélyző testületek, tűzoltó egyletek stb. stb., melyek mindegyike az illető vidéki lakosság részéről megérdemlett méltó s bőséges támogatásban részesül. Ezekkel szemben tisztán kulturális egyleteket aztán, főleg a provinczián, annál kevesebbet bírunk fölmutatni, s ha a rendszerint kérészéletű felolvasási estélyeket, műkedvelő szini előadásokat rendező társulatoktól eltekintünk, — vidéken a dalegyesületeken, s helyenkint az ezekkel szövetkezett zeneegyesületeken kívül kulturális egyletet alig találunk. Nálunk pedig Egerben, a dalkörön kívül számbavehetőt épen nem. Nagy szégyenfolt volna tehát, az „egri“ néven, ha müveit közönségünk e fontos közművelődési egyesületet som volna képes nemcsak föntartani, hanem további fölvirágzását és emelkedését is minden módon előmozdítani. S részünkről meg is vagyunk győződve, hogy e nemes czél elérése müveit közönségünk körében fokozott támogatásra s buzdításra fog találni, s e reménytől duzzadt keblünk igaz érzelmeivel üdvözöljük diadallal visszatért koszorús dalkörünket e jelszóval: „Excelsior!" Iskola-ügy. (Xy) Egy hét múlva beáll az uj iskolaév, s tervezett uj középiskolánkkal ma is ott vagyunk, ahol évekkel ezelőtt. Sokat beszéltünk, sok terv merült fel, s a sok bába között elveszett a gyermek. Mindenki tudja, hogy alap nélkül épületet emelni nem lehet, s e kérdésben hiányozván az alap: a pénz, természetesen minden további okoskodás fölöslegessé válik. — Mert hát tulajdonképpen ki építse ezt az uj középiskolát: a város? A 90°/„-ot meghaladó pótadót szem előtt tartva, ez aligha lehetséges. A kormány ? Az állam üres cassája tátongva borúi felénk s ellent mond. Aztán mi legyen az uj közép-iskola ? A polgári iskola, oly népszerűtlen, hogy ott sem tud virágozni, a hol felállittatott, — reáliskola ? az egységes középiskola tervezete mellett, ennek szükségessége nagyon is kétségessé válik. Tehát gymnásium ! Akár mi legyen, az mindegy, de hogy szükség van rá, ez az, mit tagadnunk nem lehet. Kell és kell olyan intézet, ahová az elemi iskolákat végzett ifjak, további kiképeztetésiik czéljából felvehetők legyenek. Tenni kell annál is inkább, mert a gondolkodási idő rövid másfél hét, s ha nem teszünk, a közoktatási miniszternek ez évben kibocsátott szigorú rendelete mellett, mely csak 60 tanulót enged az I. osztályba felvétetni, a vidéki tanuló ifjak teljesen, a helybeliek pedig nagyrészben fognak városunkból kíszorittatui. Városunknak igy előállott kára, akár azt közművelődési, akár anyagi tekintetből vesszük, kiszámithatlan. Véleményünk szerint a folyó évre csak egy segítség lehet; bizalom a helybeli főgymnásium ügyeit intéző főtisztelendö czis- terczi rend apátja ő nagyságának városunk iránt tanúsított jóakarata- és érdeklődésében. E végből válasszon a városi képviselőtestület egy nagyobb számú küldöttséget, illetve az előhaladt idő miatt hívjon össze a polgármester v. helyettese a képviselőtestületből alkalmas tagokat, és ezek keressék fel személyesen nagyságos és főtisztelendő Supka Jeromos ez iszt, erezi rendű Apát urat, és kérjék fel, hogy tekintettel a város kedvezőtlen anyagi viszonyaira és a feladat sürgős voltára, léptessen életbe a helybeli gymnásiumnál, a 2 első osztályra párhuzamos osztályokat, s mi hiszszük, hogy az apát ur őnagysága nem fogja elutasítani ez indokolt kérelmet, hanem enged annak, s a szülők egy nagy aggodalomtól menekülni fognak. De addig kell tenni, mig az idő teljesen el nem haladt. (Szívesen adtunk helyet ez érdekes felszólalásnak, bár — jól ismerve a körülményeket — annak egyelőre kevés síikért jósolhatunk. Szer k.) Különfélék. — Dr. Samassa József egri érsek ő exja, ki tudvalevőleg üdülés czéljából több hetet töltött a kissingeni fürdőben, a múlt hétfőn, f. hó 19-én, székvárosába szerencsésen visszaérkezett. Fejedelmi vendégek Hevesmegyében. Keglevich Béla gróf, Hevesmegye főispánja — mint a „Bp. H.“-nak Írják — táviratban értesítette a törvényhatóságot, hogy KárolyLajos főherczeg, a vörös kereszt-egyesület főprotektora, e hó 28-án átutazik a vármegyén s megvizsgálja a megyei vörös kereszt-egyesületi kórházakat. Hatvanban Keglevich gróf főispán s I s a á k Gyula hatvani főszolgabíró fogadják a megye részéről, Vámos-Györkön, Kövér Bertalan gyöngyösjárási főszolgabíró és Csömör Kálmán Gyöngyös polgármestere, Füzesabonyban Kasza p Bertalau alispán s Maczky Emil központi főszolgabíró fogja üdvözölni. — A főispán egy másik távirata szerint a persa sah is átutazik Hevesen és fogadására a megye részéről ugyan oly intézkedések tétetnek meg, mint Károly Lajos főherczeg fogadására. A persa sah utazásának napját Keglevich gróf egyik távirata e hó 28- ikára jelölte meg, egy később érkezett távirat szerint azonban e nap elhalasztatott. Az „EGER“ tárczája. A „fráter laicus“. (üti naplómból.) Irta: Arnóthi. (Folytatás.) Hugó, kit a szerény kis család a legnagyobb szívességgel fogadott, pár látogatás után csakhamar tisztában volt mindennel. Nemcsak a nagynéni időnkint elejtett egyes hálatelt szavaiból, hanem saját megfigyelései s tapasztalataiból is rövid időn meggyőződött, hogy Mary egy áldott, engedelmes jó leányka, a szerénység, alázatosság, szivnemesség s erényességnek ritka példányképe. Azt is nem sokára észre kellett vennie Hugónak, hogy a leányka nem idegenkedik tőle, hogy jöttére gyöngédén elpirul, s homloka, — ha olykor-olykor a bánat í'ellege bontotta el, — ilyenkor mindig kiderül. Szóval: alig telt bele néhány hét, s a két ifjú szív között a legtisztább, a legártatlanabb szerelem fejlődött ki, melyet maga a jó néni sem ellenzett, miután előzőleg az ifjú festő helyzetéről, s komoly, tiszta szándékairól igyekezett a lehetőleg megbízható tudomást szerezni. Szegény, szerény emberek, szerelmi kérdésekben nem sokat teketóriáznak. Hugó sem soká töprenkedett, s ábrándozott, hanem miután édes jó anyja beleegyezését— ki fiát bálványozta, — kinyerte, rövideden megkérte, s nagy örömmel meg is nyerte a Mary kezét,. Mindkét családnak teljes volt az öröme. A Hugó édes anyjának is megtetszett az alázatos, szerény leányka. Esténkint aztán a két család összejött, s kölcsönös örömek közt beszélték meg a további teendőket. Közakarattal megállapították a menyekző napját is, akkorra tudniillik, midőn a képzőművészeti kiállítás pályázata lejár, s a pályanyertes müvek ki lesznek hirdetve, s a pályadijak kiosztva. Hugó ugyanis szintén küldött a tárlatra egy képet, s barátai és jóakarói, kik a müvet látták, kétségtelennek tartották, hogy a kép bizonyára elnyeri az egyik versenydijat, s mi tűrés tagadás, Hugó nemes önérzete maga is bízott hozzá. Egy ily esteli társalgás alkalmából a boldog jegyesek megismerkedésének sajátságos, kalandszerű esete is szóba került, s most a teljes biztonságban kedélyesen elnevetgéltek rajta. — Bizony, nagy köszönettel tartozom 0 . . . . Livius herczegnek, hogy ily kedves arához, s ennyi boldogsághoz juttatott, — mondá Hugó felkaczagva. — Tehát . . . üldözőm ... a herczeg volt? — kiáltá Mary elhalványulva, s akadozó hangon. — Biz az, Livius herczeg — folytató Hugó észre sem véve jegyese hirtelen zavarát. — Azóta már többször találkoztam vele, sőt eljegyzésemhez is gratulált. Hugó, a tárlaton, a jury egyhangú ítélete szerint az első dijat nyerte meg. Kiállított képét pedig maga Livius herczeg vette meg kétezer arany forinton. A fiatal festő, ki ennyi váratlan szerencse s kitüntetés fölött a kiáradó boldogság mámorából alig volt képes magához térni, — leste, várta az alkalmat, hogy a meglepő hírrel családja körébe siethessen. Hisz ez örömhír, e boldogság uj életet fog önteni imádott édes anyja leikébe, ki néhány nap óta aggasztó mérvben
