Eger - hetilap, 1888

1888-11-06 / 45. szám

355 gazda is tudja, liogy az anyaállat fejlődése, egészsége döntő az uj nemzedék fejlődésére, nemes tulajdoságaira nézve. így van ez az embernél is. A szép testű, erős és egészséges nő, mint feleség és anya örömére lesz a férjnek, éltetője nemzedékének. A vékonyka, ide­ges kisasszonyból ájuldozó feleség és összetörött anya leszen. — Első gyermeke után ideges, betegeskedő és fürdőzö, magával és másokkal elégedetlen ; gyorsan öregszik s családi életre képtelen rommá válik. A nő testi nevelése nehéz feladat. Voltaképen a jövőtől, egy értelmesebb kortól kell megvárni, hogy igazán alapos és jó tanácsot adjon. Annyi bizonyos, hogy a nő a gyengédséget, kecset megtartsa, de a nő-nevelésnek is erőssé, jól kifejlődötté kell tenni az izmo­kat, csontokat, szerveket. A nő testi nevelésénél gondosan és jól meg kell válogatni az eszközöket. A leány is szaladgálhat, labdázhat, ugrálhat mint a fia. Ne­vezetesen pedig uszkatik, korcsolyázhat, énekelhet, tánczolhat s szabad toruázást (kevésbbé műszerrel toruázást) végezhet. Ne guggoljon sokat a szobában egy helyen ; ne üldögéljen maga alá szedett lábakkal. Ezektől összelapul melle, elfonnyad az izma, elgörbül a háta, medenczéje, s majdan a nő, a feleség, az anya bánja meg a leányka hibáit. A leánygyermek iskolába is jár. Ennek a leányiskolázásnak is hasznos volna a jó és rossz históriáját megírni, de most nincs arra idő. Azt megkívánjuk, hogy az iskola művelje ki a leány lelkét és elméjét a család javára és örömére, de azt is követel­jük, hogy ne rontsa meg benne a nőt, a feleséget, az anyát. S ez nehéz feladat. A gyönge, önállóság nélkül való, s ma­gát könnyen a hallottakba bele képzelő, azoknak alávető lelkü­letű s gyöngébb testalkatú nőben az iskola sokkal könnyebben okoz szellemi és testi kárt, mint az erősebb lelkű s idővel önál­lóan fejlődő, mérlegelő és Ítélő, egyszersmind ellentálló testű fér­fiúban. — A leányiskolák higiénéje még nincsen kellőképen ta­nulmányozva és megírva, és én félek, hogy a leányok iskolázta­tásában manapság még inkább megtámadtatik a nő, mint a fiuk iskoláztatásában a férfi. A leány, aki úgyis egyre a szobában ül, — az iskolában megint csak arra kárhozik. Beszorul sok szok­nyával szűk padba, ott hanyagul ül, maga alá veszi a lábát, s csakhamar — egyéb egészségi bajokat nem is említve — kezd csípője elgörbülni. Nézzék csak a váczi-utczán a hölgyeket: a leg­többnek ferdén áll a csípője, ha csak az ügyes szabó nem segít a toiletten. Bezzeg a palotai leányok, menyecskék csípője nem ferde! Es ez a csekély ferdülés is komoly dolog; nem annyira azért, mert rontja a női szépséget, hanem inkább azért, mert nagy veszedelmet okoz későb az anyának. A leányok roppant érdeklődéssel hallgatják az iskolában a történetet, a hősökről meséket, a geográfiát, a természet tarka­ságainak kiváncsi leírását, szeretik még a nyelveket is, mert — rágalmazók szerint — egyik jól fejlett szervöknek ad okot és módot foglalkozásra. De vájjon nem okoz-e nagyon is könnyen mindez a tanul­mány és tudomány kárt a nő lelkületűben anélkül, hogy a fe­leségnek, anyának valami nagy hasznára válnék ? Nem teszi-e a nőt regényes hajlamúvá ? Utazásra, szórakozásra, feltűnésre vágyakozóvá? Tanítják a leányt a szép művészetekre, zenére, rajzolásra is, amikre voltaképen — az éneket kivéve — nincs a természet­től képessége. Tanítják úgynevezett, női munkára is s mindezek kedvéért benn tartják a szobában ; távol tartják a házi gazda­ságtól, melyet nem ismer, nem szeret meg. Az értéktelen finom munkákkal megrontják a tüdőt, a gyomrot stb. Szóval, sok szépre és jóra szoktatják a leányt otthon és az iskolában, de alig veszik eléggé figyelembe a leányban a leendő anyát és a háziasszonyt s nevezetesen nem fejlesztik és ápolják sem otthon, sem az iskolában a leány testét. Nőink életmódjában a legszeinbeszökőbb fonákság minden­esetre az, hogy a nők, serdülő és felnőtt, leányok, asszonyok egy­aránt sokat ülnek és keveset mozognak. Németországban az értelmiség nagy osztályában a nő nem ül naphosszant az utczai ablak mellett, haszontalan hímzéssel a kezében s ásítással ajakán, mint nálunk vidéki városkákban, hanem a háztartással foglalkozik, tesz, vesz, mozog. Nemcsak ta­pasztalásból tudjuk ezt, hanem a statisztika alapján is. (Mi min­dent el nem árul az a statisztika!) Németország leggazdagabb városai és családai nem tartanak annyi házi kiszolgáló cselédet, amennyit a magyar nő tart. Hol van nálunk a croquet-játék, a labdajáték, a lawn-tennys a nők számára, mint van Angliában? Az angol szülők utazni vi­szik felserdült leányukat, fel a svájczi havasok tetejéig, hogy erősödjenek. Nálunk is fürdőre viszik a leányokat, de csak bálba, hogy mielőbb főkötő alá dughassák. Másik nagy fonákság a leányok és fiatal nők életmódjában, hogy nem esznek és nem isznak kellő módon. Szégyenük a jól­lakást, csupa finomságból elégtelenül táplálkoznak, amitől érdekes, olvadó, gyengéd lesz arczuk, termetük azonban vértelen, erőtlen, ideges, fejlődetlen a testük. Pedig a férfiak okoskodnak s kezdik megbecsülni a nőben nem csupán a hófehér kacsokat, a patyolat teint, a hozományt, de az egészséget is. Az értelmes férfi szemében valóban a gyönge — A köztársaság nevében a Desille név viselője foglyom- — szólalt meg a parancsnokló katona rideg hangon. — Uram! én vagyok az; mit parancsol ? A vezető tiszt parancs helyett intett katonáinak s azok fel- tüzött szuronyukat Ifigénia keblének szegezve őt körülvették. — Kisasszony, kész-e követni ellenállás nélkül? — Bárhova, — szólt Ifigénia kissé elfogult de határo­zott hangon. — Utánam ! — se szavakkal a tiszt előlépett; nyolcz ka­tona pedig négy szöget formálva közre fogta a nemeslelkű nővért és kisérte a faluházához, hol ekkor már a felesége által értesí­tett bíró ott várakozott. Jókora csapat katona táborozott a községház tág udvarán s épen vacsorájukat végezték volna, midőn a vezérlő tiszt ltozzá- jok érkezett. A dobos rögtön mellette termett s egy intésre el­verte a riadót, mire a széledező kokárdás vitézek harczra kész sorba tömörültek. — Biró, — nézze meg e foglyot! Idejövetkor kérdezősköd­tünk a Desille név után, egy rémülő siheder e falu kastélyára mu­tatott s mi e nőt fogtuk el, miután saját állítása szerint ő az érdekelt. Tekintsen szeme közé, ő-e a Desille név viselője? — Uram, kegyelmes uram ...........hebegé a szegény biró, gör nyedt alakját még jobban meghajtva, fövegét alázat és félelem közt kezében forgatva, — e kisasszony boldogult jó urunk leánya, a kit mi.............. — Kérdésre feleljen, vén szószatyor! — rivallt rá a tiszt kifakadva. De e szóra az öreg férfi becsérzete is felébredt és fel­egyenesedve, vérbe-borult arczczal és szikrázó szemekkel mérte végig a tisztet, s egy rövid igennel felelt, miután résztvevőleg fordította szemét a méltatlansággal illetett Ifigénia felé. — Feleljen nekem továbbá, vájjon a Desille-családnak nines-e férfi sarja, ki e leány előtt méltóbb örököse lenne a De- sille-névnek ? A biró tekintete találkozott a mozdulatlan álló nemes leá­nyéval s ez tiltólag intett szemeivel. Az ősz, becsületes ember agyán átvillant a nagy gondolat, mely a bátor testvér hősi keblét szent tűzre gyulasztá a zavar első pillanatában, s válasza a mily rövid, ép oly határozott nincs-ből állott. — Es most vigyázzon ide! Ki fogunk vonulni rögtön falu- jókból [mert még sok a teendőnk mára,] de ha egyetlenegy em­bernek elárulja a falú népe vagy annak bármely tagja, hogy mi merre mentünk, mikor voltunk itt, merről jöttünk, felperzseltetem rongyos viskóikat. Megértett? A tisztes üreg pór gépiesen intett, fejével; lebi'tvölve állott a faluháza tornácza előtt. Szeretett volna szólani, sokat mondani, odaborulni a vad katona lábaihoz, könyörögni egy liliomszál éle­téért, csókkal halmozni a kedves úrnő kezeit, de valami zsibbadt hidegség fogva tartá minden tagját. Fél álomban, fél ébrenlétben volt ez utóbbi szavakra. E pillanatban bujt elő a teljes hold a felhőfoszlányok közöl s az azelőtt homályosan körvonalazott alakokat tisztán megvilá- gitá. Háttérben egy tömött hadsor feltiizött szuronyos puskákkal, előtte egy sugár, nemes tartásit, szép női alak, bátran a beszé­lőkre szegzett szemekkel, előtte egy durva vonásit, piros katona, kinek tiszti sujtása feketéllett inkább, mint ragyogott, mellén egy *

Next

/
Oldalképek
Tartalom