Eger - hetilap, 1888
1888-03-06 / 10. szám
10-ik szám. 27-ik év-folyam 1888. Marczius 6-án. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr Félévre . . 2 „ 40 ,, Negyed évre. 1 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ EGER* Hirdetésekért minden 3 hasábozoit petit sorhely után fi, bélyegadó fejében minden hirdetéstől öO, nyilttérben egy peiit- sorkelyért. 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s miiiden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. A nemzet ünnepe. 1848. már ez. 15-ike, kétségkívül egyike a legnevezetesebb napoknak hazánk ujabbkori történetében. A modern politika három nagy eszméje: a szabadság, egyenlőség, testvériség diadalra jutásának, megtestesülésének dicső napja az hazánkban. s legméltóbb arra, hogy e napot, hazafiui kegyelettel ünnepelje meg minden magyar, ki e magasztos eszmékért lelkesül. S meg is ünnepli. Széles Magyarországon nincs hely, hol magyar szivek dobognak, — ahol évenkint márczius 15-ének nagy. nemzeti ünnepét méltó kegyelettel meg ne üllenék. Évről- évre olvassuk hazai lapjainkban, minő előkészületeket tettek, s minő kegyelettel ünnepelték meg e nemzeti ünnepünket hazánk különböző pontjain. Ilyetén előkészületekről olvasunk a lapokban ez idöszerint is, s úgy vagyunk értesülve, hogy városunk hazafias polgársága, s különösen: lelkes fiatalsága szintén készületeket tesz. hogy márczius 1 5-ének küszöbön álló évfordulóját, városunk jó hírnevéhez, s a múltakhoz méltón ünnepelje meg. Nem lesz talán érdektelen kissé visszapillantanunk a múltba, miként szokták volt márczius 15-ét nálunk is, másutt is, — sőt az ország fővárosában is — megünnepelni ? Ez ünnepek rendezésének élén rendszerint a müveit ifjúság áll, karöltve az 1848/9-iki honvédek egyletével, ahol ilyenek vannak. Az ünnep programmja pedig, legtöbb helyütt s évről-évre a következő: A hazafiak, érdeklődők, s egy nagy kiváncsi tömeg összegyűlnek alkonyat tájban a kijelölt helyen, s fáklyák és nemzeti zászlók erdeje, a Rákóczy- s Kossuth-indulók zenéje mellett, s országos, vagy helybeli jeles hazánkfiainak lelkes éljenzése közijén, búcsú-menetben zarándoklunk ki az 1848 9-iki szabadság- harcz valamely helyi emlékéhez, esetleg az e szabadságharezban elesett hőseink sírjához, s miután itt többé-kevésbbé sükerűlt tömeges kórusban elénekeljük nemzeti hymnuszainkat: az „Tsten áldd meg a magyart“, meg a „Szózat“-ot, e czélra kijelölt szónokaink hazafias, lelkesítő dikeziókat tartanak. E dikeziókban apotheosist tartanak a dicső szabadságharcz, s az e harezban mártyrhalált szenvedett, hős honvédek, e „félistenek“ fölött; éltetik Kossuth Lajos nagy hazánkfiát, a magyar szabadság vezérét és apostolát, ki agg napjaira, hazájáért most a száműzetés keserves kenyerét eszi; — s körmönfont frázisokban szidják az osztrák kamarillát, s a — közösügyes „kaurmányt“ — mint a répát. Ezután oda ülünk a terített, asztalokhoz, hazafibú-elfelej- tésül nagyokat iszunk a hazáért, s a magunk jó voltáért; s végét hosszát alig érve, újra kezdjük a hazafias dikeziókat; talpra, (vagy nem ritkán fejre) esett pohárköszöntőkben éltetve mindenkit, s mindnyájunk közt magunkat. Végezetül pedig táviratilag üdvözöljük Kossuth Lajos nagy hazánkfiát. Hát mindez kétségkívül nagyon szép, és hazafias. De ha évek hosszú során át évről-évre újra meg újra ismétlődik, utoljára is sablonszerűvé, egyhangúvá válik, elveszti minden magasztosak!) nimbuszát, s a czél jellegének méltóságát, amiért tartatik: a hazafiui lelkesítést, a hazaszeretetre való buzdítást. A nemzeti hymnusz, — kivált, mint rendesen történni szokott, dis- liarmonikus tömeg-kántálásban, — a magasztaltság s áhítat oltárszerű piedestáljáról a köznapi, utczai danák sorába száll alá; a szabadságharcz még élő. de mái' erősen megrokkant hadastyá- nainak szemtől szemben való örökös „félistenitése“ immár a komikum, hogy ne mondjuk : szatirikusa terére kezd átcsapni; az „átkos közösügyes kaurmány“ szidása már minden erejét elvesztette, mert ma már mindenki tudja, hogy úgy sem fog rajta? — a Kossuth Lajosnak küldött üdvözlő távsürgünyök árja pedig oly óriási tengerré nőtte ki magát, hogy hazánk nagy fia, ki annyi hányattatás, és fáradalmak után, élte alkonyát végre csöndes nyugalomban óhajtja tölteni, — bizonyára nagy hálával veszi, ha az eféle hazafias megtiszteltetésektől jövőre megkímélik. Az emlékezetre méltó nemzeti események megünneplésének ezer és ezer más nemes módja vagyon, s miután márczius 15-ének évfordulója küszöbön áll, itt az ideje, hogy annak, az eddigi sablonszerű módtól eltérő, nemesebb, méltóságteljesebb megünnepléséről eleve gondoskodjunk. Követeli ezt főképen egy fontos körülmény is. Márczius 15-ének eddig szokásos megünneplése még mindig úgy volt rendezve, hogy abban a hölgyek soha se vehettek részt. Rendszerint férfiak számára rendezett hazafias ünnepség, s mulatság volt az. Mái' pedig a magyar nők, kik szabadságharezunkban annyi önfeláldozással s oly, a történelemben úgyszólván páratlan áldozatkészséggel vettek részt, joggal megkövetelhetik, hogy a magyar szabadságharcz. s a nemzeti újjászületés évfordulójának e magasztos megünnepléséből uecsak kizárva ne legyenek, de sőt abban való tényleges részvételre fölkéressenek, s az ünnepség méltó emelésére nézve számukra az illető működési kör és tér kijelöltessék. Helyeseljük, s magunk is óhajtjuk, hogy márczius 15-ike megünneplésének rendezését, miként eddig, ezentúl is a müveit ifjúság vegye kezébe, mert az ifjúság tud a nagy, nemzeti, s hazafias eszmékért leglángolóbban lelkesülni, s lelkesíteni, — tehát ily hazafiui ünnepségek rendezésére is a legilletékesebb s legalkalmasabb. Az is helyes, hogy a rendezésben az 1848/9-iki honvédek egyletével — hol ilyenek vannak, — egyetértóleg jár el. mert ez egyleteknek az említett ünnepségnél hivatalos helyük és szerepük van. De szükség, hogy — amit eddig megfoghatlan módon még mindig elmulasztott, — azt most meg-tegye, hogy tudniillik a lelkes honleányokat is kérje föl az ünnepség rendezésében való részvételre. Ez érdemben pedig legczélszerübbnek mutatkozik, ha kérelmével a nőegyletekhez fordul. Nincs kétségünk benne, hogy kérelmüket a lelkes honleányok részéről a legszebb süker fogja koronázni. S a mire szintén nem mellőzhetjük el az illetők figyelmét fölhívni, az, hogy az ünnepség rendezésében való részvételre a kaszinó-testületet fölkérni el ne mulaszszák. Minden városban a kaszinó a müveit társadalmi élet központja; rendszerint innét indul ki minden nevezetesebb szellemi, hazafiui, kulturális stb. mozgalom, a melyekben legtöbb esetben a kaszinó szokta vinni a vezérszerepet. Nyilvános nemzeti, hazafiui ünnepek rendezéséből s azokban való részvételből a kaszinó-testületnek kimaradni már helyzeténél, s hivatásánál fogva sem lehet. A mi az ünnep rendezését illeti, ennél minden esetre szakítani kell az eddigi — mondjuk: elcsépelt, elkoptatott — eljárással. Nem czélunk s nem is szándékunk e helyütt az ünnep rendezésére nézve tüzetes programmtervvel állani elő. De engedjék meg az illetők, hogy e részben fölhívjuk figyemöket ama reform- mozgalomra, mely a budapesti ifjúság kebelében márczius 15-ike ez idei megünneplésének tárgyában megindult. Ha nálunk is ez irányban fognak eljárni, — nézetünk szerint — kétségkívül a leghelyesebb utat követendik. Az 1848/9-iki magyar szabadságharcz története oly rendkívül gazdag eddig még meg nem irt — lélekemelő epizódokban.
