Eger - hetilap, 1888
1888-12-04 / 49. szám
387 Sőt maga dr. Málnay, mint jóhirü pomológus és szorgalmas szőlész, ki már akkor felolvasásokat tartott a phylloxeráról s annak pusztításairól, maga sem tudta, hoogy saját szőlői már inficiálva vannak s hanyatlani kezdenek. Csak midőn a kétes szőlők megvizsgálására Molnár István, vinczellérképezdei igazgató ur jött ki vizsgálatra, jutott azon szomorú tapasztalatra, hogy ott már a philloxera évek óta pusztít. S igy az ország több helyéről is jött a rémhír, melyet vajmi kevesen vettek komolyan, mert azt hitték, hogy oly csoda nem lélezik, hogy egy láthatlan parányi tetű az ország szőlőit néhány év alatt menthetetlenül elpusztítsa. Voltak, kik állitoiták, hogy ily sinlődés a szőlőt már máskor is érte ideiglenesen; jó munka s trágyázás mellett majd ismét helyre jön az; de a kik komolyan vették a veszélyt, mert látták a menthetlen pusztulást, mint a vízben fulladó, ki a szalmaszál után is kapkod, úgy kapkodtunk mi is mentő szer után, hogy szőlészetünket fentarthassuk. Az érdeklődő magas kormány által Fraucziaországba kiküldött. szakközegek utasítva lettek a védekezés tanulmányozására; — akkor még Frankhon az általános védekezést, illetve szőlők fen tartását leginkább az amerikai vadalanyba (Riparia Sauvage) való oltással, és szénkénegezéssel reményiette fenntartani, és ezen ajánlatot iparkodtunk mi is igénybe venni. A nmlságu minisztérium különféle amerikai fajokból kísérleti telepeket is állított több helyen, hogy azok tanulmány tárgyát képezhessék a védekezéssel szemben; már akkor is szóba jöttek ugyan a direktteremtő fajok, úgymint a Jaquez, Herbe- mont, Elvira, de ezek akkor még, mint az európai Ízlésnek meg nem felelők, nem ajánlfattak, de annál inkább fel lett dicsérve a Riparia-oltványok jövője, mit tagadhatlan akkor magam is pártoltam. Öt évvel ezelőtt én is kapva kaptam az alkalmon, hogy megkezdjem a védekezését, mert 40 hold szőlőm volt veszélyezve; meghozattam az első 2000 Riparia gyökeres vesszőt anyatelepnek, hogy az abból nyert vesszőket felhasználjam, a rendes döntős gödörben tárgyával elrakott egy □ méter ültetésem igen szépen meg is fogamzott, nem maradt több el 1%-nál. Következő évben hozattam 4000 gyökeres Ripariát s állandó helyökre ültettem ki, hogy helyben beoltsam. — 3 éve vessződöm a drága, de czélhoz nem vezető oltással, pedig embereim Molnár István és Kosinszky igazgató-tanár urak által lettek betanítva, s igy gyakorlatból mondhatom, hogy az csak olyan egyénnek való, ki nem azt. kérdi, mibe kerül egy hold szőlőnek betelepítése és meddig tart, hanem fenn akarja tartani azt, hogy asztalára korán érő finom csemege-szőlő kerüljön; de oly termelőnek. kinek főjövedelmi forrását a borászat képezi, nem ajánlhatom, mert a rósz fogamzás, a metszlapok hibás forradása már két-három év múlva előidézi az oltványok pusztulását; — nézetem s tapasztalatom tehát az, hogy legyen az bármely oltási mód, — Nagyon helyes — volt az elnök ur refrainszerű válasza, — de honnan tudja ezt Claude Ernő úr, a nemesek védője — és e szót oly vészjóslólag, nyomatékkai mondta a vén róka, hogy lehetetlen volt ki nem érezni rejtező gondolatait. — Onnan tudom, mert e törvényszék soha egyetlen nemest sem ítélt, hanem csak a bretagnei parasztokat. — Nagyon helyes, — és azután. — Azután meg Desille kisasszonyt különben is Claude József az én öcsém fogta el, kinek őt Párizsba kellett volna szál- littatui. De ő elesett és közlegényei adták öt a lavali porkoláb kezei közé, a többi megmentett foglyokkal együtt, kikkel a csata füzében elillantak. — Nagyon helyes mind igen bölcsen van mondva; de miért került hát Desille Ifigenia polgártárs, — e szót jól hangsúlyozva ejtette a bölcs elnök, — a párizsi jóléti bizottmánytól hozzánk átküldött gyanúsak közé. — kérdezte az igazság mérlegének őre, róka tekintetet vetve a fiatal ügyvédre. — Azért, mert ez az első állomás Bretagneból Párizs felé, s ha esetleg nem került volna kézre Desille kisasszony, e törvényszéknek kellett volna elfogatását sürgetni és ennek kell őt a párizsi törvényszéknek átszolgáltatni. — Tehát, in ultima analyst, a mint a jog nyelve mondja, nyillott fel az orákulum ajaka, mit kivan a védő ügyvéd ? — Azt, hogy védenczeni tétessék át Párizsba. — Nagyon helyes, megfogjuk tenni, — de még mást is. Ezt azonban nem mondta meg a törvényszék nagy tudományú elnöke, de hogy a nemes nő védelmére ajánlkozott köztársasági ügyvédre nem kedvező leend ez, azt már csak onnan is következtethetjük, annak nagybani tenyésztésére semmi jövőt nem jósolok. Bitó úrral szemben viszont azt ajánlom, hogy azok, kik nagyban bortermeléssel akarnak foglalkozni, ültessenek mielőob csakis direkt termő Jacquez és Herbemont-fajokat. Én már kezdetben nem nagy bizalommal voltam az oltványok iránt s már 4 év előtt hozattam direkt termő fajokat Jacquez, Herbemont s még akkor ellentállónak tartott Elvirából, melynek eredményéről szólaui akarok. 2000 sima Elvirám jól fogamzott, szépen fejlődött, most már termést is hoz, de közép-nagyságú bogyói oly húsosak, hogy az csakis asztali szőlőnek válnék be, ha a túlságos erős eperzamat élvezhetővé tenné; különben ezen faj a phylloxera által állítólag elpusztittatik. Ugyanakkor hozattam 2000 Jacquez és Herbemont sima vesszőt s néhány 100 gyökeres Jacquezt; a sima vesszők oly rosszul fogamzottak, hogy alig maradt 10%, ellenben a gyökeresből nem maradt ki több 2%-nál; — a megfogamzott sima vesz- szők is hoznak már termést, de igen szép látványt nyújt a gyökeres vesszők eredménye, mert majd minden buján tenyésző Ja- quez-tőkén 6—10 nagy fürt van, melynek bogyói nem nagyok ugyan s nem is fogják a mi kadarkánkat pótolni termésmennyiség tekintetében, de nézetem szerint asztalképes bort fog adni; — a Herbemont tömöttebb fürtű ugyan, s lehet, hogy qualitásra jobb lehet, de nem hiszem, hogy mennyiségre felülmúlja. Ezen kedvező eredménytől vezérelve, az idén már nagyobb telep gyökeres direkt termő fajokat ültettem, — a Riparia anyatelep nagyobb részét tavaszkor lefűrészeltettem s régi mód szerint jó mélyen ékoltással, Herbemoutra beoltattam. El nem mulaszthatom megemlíteni, hogy miután a direkt termő vesszők igen rosszul fogamzanak, kísérletet tettem hazai gyökeres vesszőkbe angol párosítással oltani, oly formán, hogy a hazai gyökeres vesszőt tavasszal kiszedettem s itthon február végén beoltottam Herbemonttal, mélyen a gyökér felett s azt rendes döntés gödörben trágyával elraktam, de oly mélyen, hogy az oltás helye a gödör fenekére jöjjön, hogy a föld alá jutott vessző jól gyökeret verhessen. Mondhatom, hogy az eredménynyel igen meg vagyok elégedve, mert oltványaimból 80% megeredt; — tavaszszal nagyobb kísérletet teszek 10,000 gyökeres Ripariával, mert ezeket végkép ki akarom pusztítani. r En tehát ismételten azt ajánlom szőlész társaimnak, a hol futó homok nincs, ültessenek Jacquez és Herbemont fajokat. L. B. mert az éles eszű ügyvéd nem most tör először borsot a bírói székbe cseperedett kis városi hivatalnok orra alá. — Porkoláb, intézkedjék, hogy Desille polgártárs még ma Párizsban legyen. IV. Az itt elmondott események három napot vettek igénybe. Fordítsuk figyelmünket a bretagnei falucskában hagyott Desille Margitra, kit akkor láttunk utoljára, mikor a dajka lelkendezve jelentette neki gyermekei eltüntet. Egy anya rémületét lehetetlen leírni, midőn afelől értesül, hogy gyermeke elveszett. Talán ha a halál torkában látná őt, melyből menekvés nincs, vagy épen a hosszas betegség megbarátkoztatta vele, hogy magzatától válnia kell, nem okozna oly fájdalmat; de azon fagyasztó gondolat, hogy a kit az imént még látott, ölelt, csókolt, az most elveszett s ki- tiidja hol, mily körülmények között, borzadálylval töltötte el; hisz egy kút, egy gyermeki kíváncsiságból lezuhantott gerenda, egy esés, a rohanó patak, az elrablás, még a kétségbeesett képzelem ezer meg ezer réme mind fenyegetheti gyermekét, A dolog különben igy történt. Mikor a bretagnei nők úrnőikkel a lugasban beszélgettek, Margit három gyermeke, egy dajka ölében, kettő szeme előtt a porondon játszott a kastély végénél, hol később az elváláskor Margit és Ifigenia találkoztak. Amint az első hang megszólalt a kertben, mely a katonák jöttét tudatta, a dajka kíváncsian szaladt a kastély azon oldalára, honnan a hangok jöttek. A fegyvercsörgés, az ágropogás, a menekülés, a durva katonai hnngok a magára hagyott két gyermeket megrettentették s azok félre bújtak el a kastély végénél levő jókora kőpad alá. Szemtanúi voltak annak, hogyan találkozott anyjok és
