Eger - hetilap, 1888
1888-07-03 / 27. szám
211 Az egri szölöszeti s borászati egylet, és még valami. A múlt napokban egy levelet kaptunk, a következő bevezető sorokkal: „T. szerk. ur! kérném alássan ezen soraimat, akit több földmives társaimmal közöltem, a jövő számban kiírni. Maradok stb. Bóta Antal m. k. Béta Antal, derék földmives polgártársunk levele, — melyet alább közlünk — örvendetesen lepett meg bennünket. Mert e levél meggyőzött bennünket arról, hogy földmives polgártársaink szorgalmasan olvassák az ujságlapokat, még pedig azoknak nemcsak a különfélék rovatában foglalt ephemer híreit, hanem a komolyabb, tanulságosabb czikkeket is figyelmesen olvassák át, s ha az ilyenek az ö érdekeiket s viszonyaikat közelebbről érintik, az e czikkekben foglalt eszméket egymás közt megbeszélik, megvitatják, s — mint az előttünk fekvő levél is bizonyítja, — alaposan hozzá is szólnak egyszersmind. Azt hisszük, nem csalódunk, ha földmivelő polgártársaink e közművelődésre törekvésének egyik legfőbb előmozditó eszközét a külvárosaink egynémelyikében több év óta fönálló s virágzó, úgynevezett „F öl dmi ves-ol vasó-kör ö kben“ keressük. S midőn derék földmives polgártársainknak e közművelődési törekvését, mint nemzeti kulturális fejlődésünkben egy nagy figyelemre méltó s jelentékeny mozzanatot konstatáljuk, — Bóta Antal földműves polgártársunk levelének ismertetésére térünk. A levél Bayer Henrik, okleveles szőlész és borász, egri szőlőbirtokos polgártársunknak az „Eger“ utóbbi számában. „Mégegyszer az egri szőlészeti s borászati egylet figyelmébe“ czimű czikkével foglalkozik. „Az igaz, — úgymond a levél, — hogy a borászati egylet telepe nem épen virágzik amerikai direkt-termő fajaival, s igy kell bele mégis valamit ültetni. De kétségki vül virágozhatnék már, ha ebben gátat nem vet vala az egyletnek a múlt évbeu hozott ama jó és helyes elhatározása, hogy a telepén kifejlett amerikai direkt-termő fajokat, nevezetesen a Jaquez-szőlővesszőket, az igazi kísérleti telepekre, vagyis azon egyes szőlős gazdáknak osztotta ki, akiknek szőlő- területeit a philloxera már nagyrészt kipusztiíotta. Azt hiszem, B. H. czikkiró úr is bir az egylet ezen eljárásáról tudomással. Hogy az egyleti telepen több amerikai direkt-termő fajunk nincs, arról az egri szőlőszeti s borászati egylet bizony nem tehet, — Nem tehet pedig azért, mert az ilyetén egylet iránt széles Magyarországon sehol oly közönyösség nem nyilvánul, mint nálunk, Egerben. Magain is ott voltam az egri szőlőszeti s borászati egy- lelt legutolsó alakuló közgyűlésén, s fájdalommal tapasztaltam, hogy városunk nagy számú szőlőbirtokosai s szőlőmüvelői közöl, kiknek pedig épen a szőlőbirtok a kenyere, élete, és mindene, — oly megdöbbentő csekély számmal vettek részt- az alakuló gyűlésben, hogy a városház nagy-terme csakúgy kongott az ürességtől. sűrű légkör, mely elhagyott háztetők fölött lebeg, úgy tűnik föl, mint a félbeszakadt munka végső lehellete. Minden kialudt. Egyetlen pisla mécs világit még ki, földszint a rácsozat mögül: ez a pénztáros lámpája. Ep abban a pillanatban, mikor a felesége betoppan, — ez is kialszik. Ah! ___ A kifizetésnek régen vége. . . Mit tegyen a szegény nőárny; mihez fogjon ; hol fogja őt feltalálni, hogy heti bérét kiragadja körmei közöl, s meggátolja a korhelyságban! . . . Otthon minden fillérre szükség van. A gyermekeknek régóta nincs lábbelijük ; a pék sincs kifizetve . . . Eltikkadva, meredten bámulva a sötét éjbe, erejében teljesen kimerülve, egy sarokkőre ül pihenni. * A külvárosi csapszékekben világosság s dorbézolás árad szét. A hallgatag gyárak összes élete a korcsmákba vonult. A piszkos ablaküvegeken keresztül, a melyek mögé kirakott üvegek gyártott színei: az absynth mérges zöldje, az angol keserű pirossága, a danczigi aranyszesz szalmasárga színe vegyülnek össze, — egészen az utszára kihallik, orditozással, rekedt dalolással, s üvegcsörömpöléssel vegyest, a munkától barnult kezekből a fizető asztalra dobott ezüstpénz csengése. ... A fáradt karok, a túlságos napi munkában aláhanyatlanak, s a csapszék fullaszt-ó melegében elfeledik ezek a nyomorultak, hogy egy szál fácska sincs a lakásukban, s feleségeik, gyermekeik dideregnek a fagyasztó hidegben. Ezen alacson, az elhagyott utczákban csak egyedül világitó ablakok előtt siklik félénken egy kisded árny fel s alá. . Keress, keress, szegény majmocska ! . . Egyik csapszék ablakától a másikhoz lopózkodik, . . lehajol . . kendőjével megtörli az ablaküveg egyik szögletét, benéz, s ismét tovább megy . . . tovább . . . Hogy aztán az egylet ily sovány részvét és pártolás mellett nem képes B. H. ur óhajtása szerint telepét egyszeribe beültetni direkt-termő amerikai szőlőfajokkal, — hanem csak azzal, amivel lehet, — sőt, mint az idén is tette, — kénytelen az üresen álló teleprészt bérbe adni, s hogy nem képes a többi, hazánkban fönálló s virágzó hasonnemű egyletekkel lépést tartani és versenyezni, azon épen B. H. urnák, s különösen Egei- város azon intelligens osztályának van legkevesebb oka csudálkozni, melynek kebelében, egyebek közt, olyan úri emberek is találkoznak, akik szőlőmunkásaikat — kik között kisebb szőlősgazdák is találkoznak, — ilyetén bölcs beszéddel oktatják : „Minek küldte ide a kormány azt a szőlőszeti tanárt ? Nem kell az egri parasztnak. Jobban érti az a szőlőművelést-, mert az öreg apja is szőlőmunkás volt stb. Aztán ezekkel egy nyomon beszélnek az úgynevezett „nagyobb szőlős parasztok“ is, mert — mint a példaszó tartja, — az ökörtől tanul a tinó szántani. Bizony nem helytelenül nevezte B. H. ur a szőlőszeti szaktanárt v á n d or tan i t, ó n a k, mert biz az vándorol rap-rap után egyik városrészről a másikra, a Hatvan-, Makiár-, Sáncz- hóstyai stb. népiskolákba, hogy tanítson bennünket és tanítsa gyermekeinket az okszerű szőlőművelésre, gyümölcstenyésztésre, és borkezelésre ; mint azt B. H. magáról hiszi, hogy ő van arra hivatva, hogy bennünket mindezekre megtanítson. Bizonyosan azért nem vesz, vagy nem akar venni tudomást a szőlőszeti szaktanár munkálkodásáról. En B. H. úrhoz képest csak igen kis szőlős gazda, s egyszerű földmives vagyok, mégis látom, és figyelemmel kisérem, hogyan munkálkodik a szőlőszeti tanár, hogyan biztatja és sürgeti a felnőtt földmives szőlőbirtokos polgártársainkat szüleik okszerű művelésére, s a philoxera-féreg ellen való védekezésre. Az igaz, hogy most nem járunk a lyceumba tanulni, mint tavaly ; de ennek se a szőlőszeti tanár, hanem az az oka, hogy a földmives osztálynak ez idő szerint nincs vezérlő tanácsadója. Én ismerem az egri földmivest, s tudom, hogy ha kolouiposa van, akár a világból is kimegy, de azt is megjegyzem, hogy csak jó példa után indul. Mennének csak az egri nagyobb s tekintélyesebb szőlőbirtokosok, mint péld. . . . (az itt felhozott neveket levélíró Bóta polgártársunk engedőimével kihagytuk. Szerk.) a philloxera lepett széleikben a direkt-termő amerikai fajok ültetése által jó példával elől, meglátnák, mint követnék őket, s versenyeznének velők a kisebb szőlőbirtokos földművelők is. De hát hasztalan kínálja a beteg ember az orvosságot más beteg embertársának, ha maga nem akarja bevenni. Azok a gyönge iskolás fiuk, kiket a szőlőszeti szaktanár e téren sok minden szépre és jóra oktat, — nem képesek e tekintetben szüleikre hatni; mert az apa nem a fiától, hanem a nép atyjától : az intelligencziátől akar tanulni, s ha látja, hogy ez nem tesz semmit, — a nép is utána indul a — semmittevésben. tovább . . mindig nyugtalanabbul . . . mindegyre lázasabban. . . Egyszerre megrázkódik. . . Bálintja ott van, szemben vele! A patvarba! ugyancsak hórihorgas legény! erőteljes sugár termetű, fehér blouse-ában, büszke kuszáit- göndör fürtjeire, s mint csinos munkás-ficzkó, hetyke magatartására. Körül van véve; hallgatják. Olyan ügyesen beszél, ..se mellett kissé szabadszájú. . . E közben a majmocska ottkünn ácsorog és fázik, arczát az üvegtáblához nyomja, melyen át egy gázláng épen az ő iszákos férje asztalára veti világát, mely palaczkokkal és poharakkal van telve, s vidám, kaezagő czimborákkal körülvéve. Az ablaküvegen át a kisded asszonykának úgy tetszik, mintha ő is közöttük ülne, mint egy kisértet . . mint egy élő lelki furdalás. De Bálint nem látja őt. Végkép belémerülve a pálinkás- asztal-társaságba, mely minden pohár után megújul, s az elmére nézve nem kevésbbé veszedelmes, mint magok e szeszes italok, — nem látja feleségének fáradt, halovány ábrázatát, mely az ablaküveg mögül integet felé; nem látja a bágyadt szemeket, melyek az ő tekintetét keresik. . . Az asszonyka azonban nem mer belépni. Férjét a czimborák közöl kihozni! . . hisz ez a legnagyobb szégyen volna Bálintra. . . Ha mégis egy kissé csinosabb volna!., de már oly csúnya! * Ah! mily üde és csinos vala akkor, midőn megismerkedtek, innen-onnan t-iz év előtt! Reggelenkint, mikor Bálint munkába ment, találkoztak útközben, ő, a szegény hajadon, de nyomorát tisztességesen födözve, kissé még piperézkedve is, a párisi külvárosok divatja szerint, hol sötét kapuboltok alatt árulják a szalagot és virágot. Amint tekintetük találkozott, mindjárt megszerették egymást; de miután vagyontalanok voltak, sokáig kelle *
