Eger - hetilap, 1888

1888-01-03 / 1. szám

3

tokkal oldalamnál voltatok; s hálásan ismerem el, gyöngéd szavaitokkal, hozzám való különös szeretetetekkel nagyban enyhítettétek bánatomat. Yegyétek e szeretet főnkéit tanúsításáért legbensőbb köszönetemet; s kérlek, amint fogadtátok is, ne vonjátok meg imáitok vigaszát feledhetlen jó atyámtól a szigorú Biró előtt, !hogy örökké zengje az Ur irgalmasságát.

Többiben, szivemből óhajtóm, hogy a közelgő uj évben áldja meg a jóságos Isten minden szent, jámbor szándékaitokat, tegye biztossá üdvünket, adja meg atyai szerete- tének kegyes segélyét, támogasson fölsége hatalmával, mely elleneink gyűlöletét s hántalmait megtörje, s melyben meg nem szégyenülve örvendjen a hűk szilárd, megingathatlan bizalma.

Minden jót kívánok nektek, szeretett Fiaim, s emléketekbe zárom magamat.

1887.

Csöndes fájdalommal búcsúztunk el múlt szombaton, Szilveszter estéjén az 1887-iki ó évtől; — mert hát „ismét egy év merült el az enyészet tengerébe“, — sóhajtaná valami ábrándos költői lelkű bus hazánkfia, — de mi egyszerű prózai nyelven csak azt mondjuk, hogy: ismét egy évvel lettünk öregebbek.

Jó, jámbor esztendő volt az imént lefolyt 1887-ik esztendő. Nem mondhatunk róla semmi rosszat. Igaz, hogy mindjárt kezdetben erős háború-kilátásokkal ijesztgetett beunünket, s e ré- mitgetéseit nagy mértékben folytatta a végén; de elmúlt, hál’ Istennek, minden baj és veszedelem nélkül.

Lefolyása alatt a gondviselés anyagi áldásban is bőven részesített bennünket. Borunk, búzánk termett elég. Hogy terményeinknek nincs ára, hogy szemes életünk a magtárakban, vermekben, borunk a pinczékben hever, és senkinek sem kell, — annak nem a gondviselés az oka.

Békésen, csöndesen folyván le a múlt év, zavartalanúl s egész erővel foghattunk megyénk s városunk szellemi s anyagi fejlődésének munkájához; — s hogy e tekintetben tettünk-e va- amit; — tettünk-e annyit, a. merni ja erőnkből kiteheti, — vagy

Vr— _r ' ' '' ‘ ~ .......... ' - ....... ~ =

e sorokra még legtulságosabb szerénysége se alkalmazhatja fö- nebb idézett nyilatkozatának utolsó passusát.

Megírtam pedig e sorokat azért, mert tapasztalásom szerint nagyjainkat, jeleseinket egyes apró vonások gyakorta sokkal jobban s érdekesebben jellemzik s ismertetik meg, mint a nagyszabású, sokat mondó körvonalak.

*

A legutóbbi világtárlat alkalmával, a nyári hónapokban, hosszabb időt töltöttem Parisban.

Ajánló leveleim sok előkelő, s még több feledhetetlenül kedves ismeretséghez juttattak. Ezek közt rám nézve kétségkívül egyike volt a legkellemesebbeknek megismerkedésem Zichy Mihály festő-művész hazánkfiával, ki azon idők szerint, tudvalévő- lég, állandóul Parisban (a „Boulevard d’ Hausman“-on) lakott, s kihez visontai Kovách László régi barátom s mesteremtől kaptam ajánló sorokat.

Meg is volt a foganatja, mert az az őszinte, egyeneslelkű, szóval: igazi magyar szívesség és nyájas barátság, melylyel Zichy, mindjárt első látogatásomkor fogadott, s mely azontúl, a lehetség szerint, egyre fokozódott, s bensőbbé vált, — méltán meglepett engemet. Végtelenül örültem azon, hogy végre vala- hára mégis találkoztam egy nagy nevű, helyesen szólva: világhírű művész hazámfiával, akinél a külföldi magas, sőt fejedelmi, uralkodói sokszoros érintkezés mázának káprázatos fénye egyá- talán nem födte el, sem külső sem belső vonásaiban, a valódi magyar jelleget és jellemet.

Mert hát gyakori külföldi kóborlásaim közben sok jó ismerős hírneves nagy hazánkfiával találkoztam már én, — akikre odakünn sehogy se tudtam rájuk ismerni.

— Dugjunk bagót a képünkbe! — szokta volt, szójárása- kint, mondani, szivarral kínálva, — és a finom havannák illatos füstjénél elbeszélgettünk, de rebus omnibus, et de quibusdam alikevesebbet? — mondja meg a mult év rövid története, melyet, — hogy a történetírónak is szolgáltassunk némi anyagot, — általános körvonalokban a következőkben állítunk egybe.

Vallás-erkölcsi tekintet ben, a múlt év történetéből, a következő mozzanatokat tartjuk följegyzésre méltóknak: Az

egri érseki egyházmegye hitélete körében, az egri székesfő- egyház m. é. máj. 7-én ünnepelte 50 éves fönállásának jubiláns évfordulóját. — A heves megyei erkölcsnemesitő egyesület m. é. apr. 25-én tartotta Egerben, alakuló gyűlését. — A pápa jubileuma alkalmából kibocsátott hódolati iveket az egri egyházmegye kath. hívei közöl 74,522-en (Egerben 3746-ban) írták alá. Ugyancsak ez alkalomból a nevezett hivek pápa ő szentsége számára Péterfillérül 7086 irtot, 143 db. aranyat, s 5 db. 2 frtos tallért gyűjtöttek egybe. — Eger városa a török iga alól való felszabadulásának kétszázados évfordulóját m. év decz. hó 17-én hálaadó istentisztelettel, s kivi)ágifással ünnepelte meg. — Az egri e v. ref. egyház lelkészi állást szervezvén, az egyház első megválasztott lelkésze, nt. Apostol Bertalan beiktatása m. é. máj. 8-án díszes egyházi ünnepséggel ment végbe.

Városunk társadalmi életében az első, kulturális mozgalmat az egri iparoskor megalakulása képezte, mely 1887. uj év napján nyilott meg. s általa Egerben egy harmadik kaszinó-testület jött létre.

A megyei közigazgatás terén, személy változásokon kívül, nevezetesebb mozzanat nem igen fordult elő, — kivé vén egy pár összeütközést némely közigazgatási kérdésben a megye főispánja, s a megyei központi s közigazgatási bizottság között, melyek fölebbezés folytán a belügyminiszter által a főispán javára lettek oldöntve. A megyei tisztikarban, — a főispán által elrendelt hivatali felfüggesztések-, s áthelyezéseken kívül — törvényes választás utján, a következő személy változások történtek: Simáczius Gusztáv, megyei I. aljegyző, tiszt, főjegyző, időközben főispáni titkárrá neveztetvén ki, helyébe I. aljegyzőnek Földváry Kálmán, megyei II. aljegyző, — ennek helyére Klasánszky László közig, gyakornok lett II. aljegyzőül megválasztva. — A Rapaics Dániel megyei pénztáros el- hunytával megürült pénztárosi tiszt ifi. Székely János megyei pénztári ellenőrrel, — a pénztári ellenőri hivatal pedig Okoliesányi Lajos-, Eger város tanácsnokával lett választás utján betöltve.

Eger vár os közig, hatósága kebelében a múlt évben következő személyváltozások történtek: a megyei pénztári ellenőrré megválasztott Okolicsá nyi L. tanácsnok helyére Moris. Sokat beszélgettünk testvéréről, Antal úrról is, kivel szintén azon idők körül valók szerencsés megismerkedni. Aztán egy kicsit politizáltunk is. Meghánytuk-vetettük a haza sorsát, vájjon mi jövőt enged remélnünk az uj osztrák-magyar kiegyezés. — De legnagyobb lelkesedéssel beszélt a párisi „magyar egyletről,“ melynek akkor elnöke volt, s melynek sorsán lelke egész erejével s hevével csüggött. Épen azon időtájt jelent meg az egylet javára Bertha Sándor Párisbau élő zongoraművész hazánkfiának egy szerzeménye, melyhez Zichy Mihály rajzolta a nagyon csinos és elegáns, színezett czimlapot. Mindjárt meg is mutatta.

Csakhamar annyira megszerettem Zichyt, hogy azontúl — mert maga is úgy kívánta, — úgy szólván mindennapos vendége lettem. Közel lakván hozzá, a „29 Juillet“-utczában, reggelizésem után csaknem mindennap elmentem hozzá, — mert ekkor rendesen thea-reggelinél találtam, s tudtam, hogy a látogatók ez időtájt okoznak neki legkevesebb alkalmatlanságot.

No volt is látogatója bőven. Alig múlt el, abban az időben, nap, hogy látogatói közt, két-három, Párisba vetődött „vándorhazánk fia“ meg ne fordult, volna, kiknek egy részével én is találkoztam Zichynél. Voltak köztük számos, magamfajta emberek, kik szintén ajánló levél utján jutottak a nagy művész színe elé; de a legnagyobb rész mégis aféle „praesta quaesumus“, vándorutas volt, kik, mint mondák, eljöttek a világvárosba „szerencsét próbálni.“ Zichy valamennyivel a legleereszkedőbb nyájasság- s barátsággal állott szóba; tűrűlhegyre kikérdezte őket mivoltuk és sorsuk felől, s egyet se bocsátott el magától biztató remény, s kilátás nélkül, melyet aztán pár nap alatt, az illetőnek tehetség s lehetség szerint való elhelyezésével, rendszerint be is váltott.

De mielőtt az illető „jámbor utas hazánkfia“ a művésztől, tétovázó mozdulatokkal, búcsút vala veendő. — Zichy, ösztönszerü

*