Eger - hetilap, 1888

1888-01-03 / 1. szám

4

vay János rendőr-alkapitány, — ennek helyére redőr-alkapi- tányul Toronyi László, — az időközben lemondott V é g h Gerö, városi árvagyámpénztáros helyére árvagyámpénztárosul Farkas Vincze, — Urbán Károly városi rendőrhagynagy elhalálozása folytán rendőrhadnagyul Derszib Ignácz válasz- tatattak meg. Gr r ó n a y Sándor, Eger város rendőrkapitánya helyettes polgármesteri működése tartamára Hevesmegye főispánja gr. Keglevich Béla ő mlga ideigl. városi rendőrfőkapitánynyá Gaál Béla megyei közig, gyakornokot helyettesítette.

Törvénykezési tekintetben, az egri kir. törvényszéknél történt jelentékenyebb személy változások igénylik a krónikái följegyzést. Az egri kir. törvényszék nagytudományu elnöke, városunk közszeretetben álló jeles szülötte, dr. Vavrik Béla, kir. táblai tanács-elnökké neveztetvén ki, — helyét, mint tszékünk elnöke, Hunyor Sándor, kir. táblai biró foglalta el. Az elhunyt Markovics János egri kir. tszéki biró helyébe Farkas Bál gyöngyösi kir. járásbiró neveztetett ki tszéki bírónak. Ficzere Sándor egri kir. ügyész elhalálozása folytán, egri kir. ügyészszé Berkó Aladár egri kir. alügyész, — ennek helyére Markovics Lajos kir. tszéki aljegyző, kir. alügyészszé,

— ennek helyére B ó d a y Aurél kir. tszéki aljegyző jegyzővé,

— ennek helyére Eötvös József törvszéki joggyakornok aljegyzővé neveztettek ki.

Egyéb kulturális és egyleti mozgalmaink köréből följegyzésre méltók: A magyarországi „Kárpát-egylet“ „Mát- ra-osztályá“-nak megalakulása Gyöngyösön m. é. május havában. Az egri önkéntes tűzoltó-egylet küldöttségének részvéte a fiumei országos tüzoltó-kongressuson. Felső vidéki tót ajkú árva gyermekek (24) elhelyezése Hevesmegyében. Kilátásba helyezése annak, hogy az országos képző művészeti társulat Egerben is fog annak idején egy vidéki kiál 1 i t á s t rendezni stb.

(Vége köv.)

egyházi ünnepen a helyben állomásozó katonatisztikar testületileg vett részt, — a kath. hivek közöl is számos ajtatoskodók jelentek meg az ünnepen. Mise alatt a főegyházi ének- és zenekar Führer (D) ünnepi miséjét adta elő. Betétek voltak: Gradua- lera: „Hymnus jubilaris“ (Pápai hymnusz), nyolcz szólamú vegyes karének, Duschinszky L. nyitrai karmestertől; offertoriumra „Ecce sacerdos magnus,“ Zsasskovszky Endrétől.

— Szylveszter estéjén, a múlt szombaton, 1887-iki decz. 31- kén esti 6 órakor vette kezdetét az évzáró hálaadó istentisztelet a főszékesegyházban, melyet ez alkalomból az ajtatoskodók rengeteg tömege minden zugában zsúfolásig töltött meg. Az ünnepi egyházi beszédet Zsendovics József apátkanonok ő nsga tartotta. Beszéde, az „Isten előtt való járásról“, úgy tartalom-gazdagságban, mint szónoki szépségekben és hatásban egyaránt excellált.

— A kivilágítás. Pápa ő szentsége 50 éves áldozársága évfordulójának megünneplése alkalmából a múlt szombaton, m. é. decz. 31-én estve városunk kath. közönsége, az ünnep emelésére önkéntes kivilágítást rendezett. Esti 6-7 óra között, kivált a Széchenyi- és Káptalan-utczákban, de számos mellékut- czákban is, a vallásos hivek házainak ablakaiban kigyult, s néhol valóban meglepő látványt nyújtott az áhitatos tisztelet lángsora. Legimpozánsabb volt a kivilágítás a ft. cisterczi rend kolostoránál, hol a rendház főutczai homlokzata, s főleg a kerti rácsozat, pompás fényárban ragyogott, magasztosan véve körül a lobogókkal s pápai jelvényekkel ékesített gyönyörű transparentet, mely a pápai tiarát tüntette elő. Kiváltak még a papnövelő intézet, az angol kisasszonyok zárdája, melynek homlokzatán, lámpákból egybeállitva, szintén a pápai tiára ragyogott, az érseki rezidenczia, a kanonokok palotasora s néhány előkelőbb magánház, díszes kivilágításaik által.

— Egyházi zene. Jövő pénteken, jan. 6-án, Yizkereszt ünnepén, a reggeli ünnepi istentisztelet alkalmával, az egri főszékesegyház erősitett ének-és zenekara Schubert Ferencz nagy szabású s ritka szépségű Pastorál-miséj ét fogja előadni. Ugyanekkor ismételni fogják a Duschinszky L. nyitrai karmester által szerzett, s a múlt szombaton előadott „Hymnus jubilaris“ (Pápai hymnusz) ez. nyolczszólamú vegyes karéneket is, melynek szépségéről, s egyházias jellegéről Hanslik, az európai hírű bécsi zenekritikus, annyi elismeréssel nyilatkozott. Mindkét jeles egyházi zeneműre figyelmeztetjük az egyházi zenében vallásos élvet találó müveit közönségünket.

— Az egri önkéntes tűzoltók küldöttsége, névszerint dr.

nagyon kapósak a nyomdászok. Van is sok jó ismerősöm a nyomdatulajdonosok közt. Hamarosan el tudom önt helyezni. — Bemé- lem: tud francziául?

— Biz’ én, uram, egy szót sem tudok.

— Tyhü, kuttya mája! — kiáltott föl Zichy fejét vakarva,

— ez már aztán bökkenő. Mert itt bizony nem nyomtatnak magyar könyveket ... De igaz a! Most jut eszembe! Épen most akarjuk kinyomatni a „párisi magyar egylet évkönyvét.“ Ön á propos jött. Mindjárt beállítjuk ennek a kiszedésére. S mig ezzel készen lesz, addig majd csak beléjön a francziába is.

Én néma szemtanúja voltam annak a benső örömnek, mely Zichy arczán, e nyilatkozata közben letükröződött, amidőn hirtelen megtalálta a módot, hogy ezen a beteges, vézna hazánkfián segítsen, — s önkéntelenül nedvesűltek meg szemeim.

Erre következett aztán: „Hát a riz kőtsig?“ stb. kérdése, — s bucsuzáskor öt frank csúszott a hálálkodó nyomdász kezébe.

Azzal tovább folytattuk a félbeszakadt beszélgetést.

Néhány perez múlva a művész komornyikja lépett be, s tál- czán egy névjegyet nyújtott át Zichynek. A művész átfutva a névjegyet, kezembe adta azt. Ez volt rá Írva:

Alexandre de Nagy,

Chef d’ Equitation.

— Tyhü, kuttya mája! — mondá Zichy tréfás komolysággal,

— ez valami méltóságos ur lehet. Kell, hogy illő tisztelettel fogadjuk. Bocsásd be szaporán.

Egy „mokány“ úri ember lépett be. Azt hiszem, ez az egy szál epitheton sokkal életkübben jellemzi emberünket, mint a leghosszabb leírás. Különben középkorú, inkább vörös, mint piros arczú, kondor hajú, kifent bajuszú, átlétatermetű úri ember vala, kissé viseltes, de azért kifogástalan lovagló öltözetben, pörge kalappal, s az obiigát lovag-ostorral.

Különfélék.

— XIII. Leó, római pápa ő szentsége 50 éves áldozárságá- nak évfordulóját a múlt szombaton, a lefolyt év utolsó napján ünnepelte meg városunk kath. közönsége. A székesfőegyházban, „Te Deunr‘-mal egybekötött ünnepi nagy misén, fényes papi segédlettel, Szele Gábor prépost-kanonok őnsga pontifikáit. Az

nemes tapintattal előzte meg s mentette föl őket zavart, kényes helyzetükből, e tréfásan nyájas kérdéssel:

— Hát aztán, ugy-e, útközben egy kicsit elfogyatkozott a „riz kőttsig?“

Amire adott, rendszerint igenlő feleletnek aztán az volt az eredménye, hogy egyetlen egy ilyen „vándor hazánkfia“ se távozott el tőle pénzbeli segítség nélkül.

Sok érdekes beszélgetésnek voltam én ily alkalommal tanúja Zichy Mihály művész honfitársunk termében, melyekről hasábokat lehetne összeírni. Mellesleg szabad legyen fölemlítenem, hogy társalgásunknál olykor-olykor a maestro kedvencz tanítványa, a gyermeteg miss Mary, is jelen volt, s halavány arczán, s nagy fekete szemeinek lángoló tekintetében visszatükröződő élénk érdeklődéssel szemlélte a Zichynél megjelenő typikus magyar alakokat, s felötlő figyelemmel hallgatta a zengzetes magyar beszédet.

E látogatások közöl akarok ez úttal egy párt, élethivén leírni, azon reményben, hogy ez idndiskrécziómért meg fog nekem az én szeretetve méltó, mélyen tisztelt művész-gazdám szerénysége bocsátani.

Egy reggel, szintén látogatóban lévén Zichynél, — élénk beszélgetésbe voltunk merülve, midőn az ajtón kopogtatnak.

Egy elkényszeredetten sovány, beteges, halvány fiatal ember lépett a szobába, kopott öltözetben. Alázatosan közeledett a művészhez, s miután magát megnevezte, a nagyságos egyleti elnök úr kegyes pártfogásáért esedezett.

Zichy szokott nyájassággal fogadta az ifjút, ki, a művész kérdéseire, elmondá, hogy ő nyomdász, pár éve, hogy vándorútra kelt hazánkból; volt Lipcsében, Berlinben, Münchenben, utóbb Stuttgartban, és Strassburgban. Most eljött Párisba, „szerencsét próbáin i.“

— Jól van, fiatal barátom, — mondá Zichy. Itt bizony most