Eger - hetilap, 1887
1887-06-14 / 24. szám
186 miket az egri ellenzék nem hiszen, s nem is tesz föl. —Azért sem neheztel, hogy mig az ellenzéki érzelmű tisztviselők fölött, ha moczczanni, vagy politikai meggyőződésöknek jelét mernék adni: rögtön ott áll fejők felett a felfüggesztő hatalom damokles kardja: addig egynémely megyei tisztviselők a törvények és minister! rendeletek gunyjára nemcsak széltiben járnak korteskedni, természetesen a kormánypárt mellett, hanem a Jókai-féle tüntetésben, a főispán szemeláttára, még nyilvánosan is részt vesznek. Mert az ellenzék tudja, hogy mig egyrészt vannak emberek, kiknél a politikai pártállást nem a hazafiul meggyőződés, hanem az önérdek diktálja, meg a — kenyér: másrészt az egri választó polgárság önérzetes többségét sem a hivatalos pressio meg nem tántorítja, sem a hatalmi fenyegetés meg nem félemliti, sem a pénz meg nem vesztegeti. S ép ezek a dolgok azok, melyek — ha netalán föltéve, de meg nem engedve — mégis megtörténtek, többet ártottak a Jókai ügyének, m int használtak. Épen ezért sajnáljuk mi egész őszintén Jókait, kinek, mint nemzeti irodalmunk egyik legkiválóbb bajnokának, s ez idő szerint vezérének halhatatlan irodalmi érdemei iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetünk, — hogy a kormánypárti elbizakodottság, országszerte tisztelt nevét használta föl arra, hogy városunkban a társadalmi nyugalmat fölzavarja, a polgárság közt évtizedek óta fönálló s megszilárdult jó egyetértést, bizodalmát és szeretetet széttépje, — s végre hogy a Jókai nevének meghurczolásával, magas nimbusát itt is segítsen lerángatni. Jókai, úgy látszik, maga is érezte, sejtette ezt ama hangulatból, melyet finom érzéke, s gyakorlata a nép részéről történt fogadtatásában azonnal fölismert. El is hagyta szokott derült kedélye, sálig ebédelt meg régi barátja s házi gazdája Babies kanonok gazdag terítékű, és sok díszes vendéglátó asztalánál, — a délesti vonattal még az nap haza utazott. N Jól tette. így nem volt szomorú tanúja annak a rendkívül impozáns diszmenetneb, melyet az egri ellenzék a délesti órákban rendezett, hogy városunk közönségének, - a kormánypárt reggeli tüntetésével szemben — ő is megmutassa a maga erejét. A párt négy óra felé kezdett a vásártéren gyülekezni s rövid félóra alatt, száz meg száz Szederkényi-zászló lobogtaiása, s három zenekar (Palócz Kálmán, a kompolti rézfuvós, és még egy czigánybanda) lelkesítő Rákóczy- s Kosuth-nótájának fölhangzása mellett, ezrekre gyűlt a nagyszerű menetben részt venni kívánók roppant száma, mely a pártvezérek, s a fehér szalagokkal földiszitett egri jogakademiai polgárság egy diszes csoportjának vezetése mellett, lassú, méltóságos hömpölygéssel indult meg, mint egy fejedelmi folyam, útközben még inkább növekedve a hozzá csatlakozó kisebb csapatok által. így haladt a menet, Szederkényi folytonos éltetése, hazafiúi dalok zengése, s a nép oly határtalan lelkesedése közt, minőt a reggeli Jókai-bevonulásnál hasztalan kerestünk, — a főkáptalan-, a német,- servita-, Mária- a Széchenyi- s az érsek-utezákon körösztül a piacz-térig, melyen már akkor nagy kbáncsi néptömeg várta a menetet. A piacz Az „EGER“ tárczája. Egy véres követválasztás. E czim alatt a „Budapesti Hírlap“ f. é. 152 számában, Bal o g Gr y ula leírja az 1832-3-iki követválasztást Egerben. „A választási mozgalmak javában folynak; — kezdi leírását — alkalomszerű tehát, ha egy régi zászlóbontás történetét elbeszélem. De azért ne utánozzuk!“ Minthogy azonban elbeszélése számos tévedést és valótlanságot foglal magában, melyek megyénknek akkor szerepelt némely jeles férfiait helytelen és ferde világításban állítják elénk, s a történetírónak, esetleg hamis adatokat szolgáltathatnak kezébe: Balogh Gyula elbeszélése folyamán, mi is leírjuk az érdekes esetet, de természetesen a téves és hibás helyek rektifikálásával úgy, amint azokat hazaszerte tisztelt derék polgártársunk, C s í- ky Sándor ügyvéd, volt orsz. képviselőnk, ki az elmondandó eseményekben maga is szerepelt, — nyomról nyomra kiigazította. E szerint: Az 1832-36-iki országgyűlés idején két párt állott egymással szemközt: a reformpárt, és a konservativ- párt. A Balog Gyula által említett harmadik, vagyis kormánypártot nem ismertük. . középtáján diszes és tágas tribün volt felállítva. Ide jöttek össze az ellenzéki párt vezérférfiai, s miután a diszmehetben részt vett roppant néptömeg elhelyezkedett, » elcsendesült, Vavrík Endre indítványozta, hogy az ellenzék képviselőjelöltjét. Szederkényi Nándort küldöttség által hívják meg körükbe. Szederkényi Nándor a küldöttség élén, óriási lelkesedéssel, s éjjenekkel fogadtatva, csakhamar meg is jelent a tribünön, s Csiky Sándor szokott lelkes hazafias beköszöntője után, rövid beszédet tartott, elmondva, hogy a függetlenségi párt elveihez tán torit hátiamul hű marad, s kéri a polgárokat, hogy e zászlót ők se hagyják el soha. Utána Loór Ferencz, a jogakadéroikus fiatalság szónoka tartott lelkes, és lelkesítő beszédet,, A szép és emlékezetes ünnepet pedig Polonkay Endre buzdító szavai zárták be, mely után az egybegyűltek szép csöndben eloszlottak. Városunk összes polgárságának, pártkülönbség nélkül, dicséretes politikai érettségére, komolyságára mutat, hogy mind a két pártmérkőzési tüntetés a legszebb rendben folyt le, minden legkisebb árnya nélkül az összeütközésnek, csendzavarásnak, mely netalán a hatóság, vagy rendőrség beavatkozását tette volna szükségessé. „Városi képviselőink választásáról,** (Czáfolat.) Ezen czim alatt dr. Justus birt adván a legközelebb megejtett városi képviselőválasztásokról, a XI. alválasztó-kerűletben a szavazatok összeszámítása körül foganatba vett excentriea» eljárást ecseteli; majd — alaposan indokoltnak találván ezen kerület elnökének separatistikus álláspontját, — arra a következtetésre jut, hogy az eddig követett választási eljárás helytelen, — az „egri módon“ kiállított szavazó czédnlák még helytelenebbek — az általa javaslatba hozott eljárási mód pedig — a leghelytelenebb. Ez utolsó következtetésre természetesen nem Justus or, hanem én jutottam,*— minekutána czikkét elolvastam. A reform-javaslatot most félreteszem, s mindenekelőtt a XI. kerület históriájával foglalkozom, melyet Justus nr a kőveíe- kező szavakba foglalt: „Az elnök az összes szavazatokat — tekintet nélkül arra, vájjon rendes vagy póttagságra adattak-e be azok — egyszerűen összeszámolta, s a kik bármily — akár rendes akár póttagsági minőségben — legtöbb szavazatot nyertek, azokat hirdette ki megválasztott rendes képviselő-tagokul. Mi nyilvánul e tényben? A választók akaratának megmásitása! Ezen megfontolatlanul odavetett,nek tetsző állítás jogosultságát be fogjuk látni, ha feleletet adunk a következő kérdésekre: 1. Van-e különbség a rendes és póttagok között? 2. Különbséget tettek-e a választók a rendes és póttagok közt? A reformpárt zászlóját már a korábbi országgyűlésen Nagy Pál, Ragályi Tamás, Kölcsey Ferencz, Balogh János, Beöthy Ödön, Bezerédy István, Pázmándy Dénes stb. lobogtatták; mig a con- servativ-párt főszónokai: Andrássy esztergomi, Császár temesi követ, Juszt Ferencz és Szluha Imre voltak. Nagy baj vala azonban a reformpártra nézve, hogy alkalmas vezér hiányában szűkölködött. Nagy Pál, ki korábban a vezérszerepet vitte, befolyását már ekkor elvesztette. Ragályi Tamásra, Borsod nagyhírű volt követére tekintének tehát, ki legtöbb oly tulajdonságot egyesitett magában, melyek egy pártvezérben megkívántalak. A conservativ párt megbuktatta őt saját megyéjében, a reform-párt pedig tromful megválasztotta őt két más megyében. Ragályi ügyét Heves megyében gr. Keglevich Miklós és báró Orczy István karolták föl nagy lelkesedéssel. Pyrker László, a költő érsek-főispán, 1833. okt. 22-ére megyegyülést hirdetett, melynek két főbb tárgyául az országgyűlési követ és az első alispán (nem pedig a tisztikar) megválasztása tűzetett ki. A conservativ-párt jelöltje mindkét állásra Kállay István addigi alispán volt, s miután többször előfordult, hogy egyik követül az első alispán küldetett az országgyűlésre (de, nem mint Balogh állítja : régi gyakorlat szerint; mert az 1825-iki, valamint az 1830-iki diétákra is báró Orczy táblabiró, Dobócz ky Ignácz főjegyző s Földváry Ferencz, Il-od alispán küldettek íot
