Eger - hetilap, 1887
1887-02-15 / 7. szám
50 Bem Erdélyt megmentette. . . . Utaink később 1867. óta divergáltak, — de czélunk egy volt mindig. Az ifjúkor fényes délibáb-képei a későbbi kor ködfátyol- képei közt nőm szoktak elmosódni. Én hiszem, hogy Erdély sorsa iránt ma ép úgy érdeklődői, mint ez előtt 29 évvel, 1848. október havában. A küzdelmet, melyet Erdély magyarsága — Erdély magyar létéért viv, ösmered. Hozzád, ki — nem úgy mint én, el- és visszahúzódva él, — kinek tehát módjában van érdekében működni, intézem a következő pár sort egy uj lap: az „I f j u Erdély“ érdekében. A lap szerkesztője Sándor József. Bámultam, midőn ezt olvasám. Hát hogy merészel Sándor József, az erdélyi magyar közművelődési egyesület nagy érdemű titkára, ebbe is belefogni ? Hát hol veszi ő a physikai időt? hát meg akarja ez az ember, kit még azok is, kik személyesen nem lismerjük, szeretünk, — magát ölni ? — hát elfeledte, hogy már kétszer kelt ki a koporsóból, melybe az erdélyi cultur-egyl etért való önfeláldozó munkássága fektette ? — hát igaz barátainak többszörös intő szavai nem használnak semmit ? hát nem akarja belátni, hogy szebb és czélravezetöbb élni egy oly ügyért, melynek nélküle úgy sem lenne élete, mint meghalni azért ? . . . . Hát oriás-e ő, ki túlmunkát megbir — vagy szemfényvesztő Pygmalion, ki a legszentebb felmagasultságot gúnyolja ? L. Fényes tehetsége, múltja, jelleme kezeskednek arról, hogy megfelel kitűzött programjának. — nyitni kell tehát neki tért, hogy a legszentebb, legdicsőbb feladatot, mit ember maga elé tűzött: „hazájának culturális utoni való boldogitását“ teljesíthesse. Lapjának első száma, már f. évi január 15-én megjelent, és megjelenik ezentúl minden hó 15-én, tehát havonként egyszer; előfizetési ára egész évre 2 frt. Már a lap ügyes beosztása, mely eddig ösmeretlen, bámulatba ejtett. A lap Erdély és magyar hon iparát és kereskedelmét ösmertetni van hivatva, közli tehát a hirdetéseket, nem mint szokás, a lap keretén kívül, — mit olvasni nem szokás, — hanem benn, a szöveg közt szétszórva. De közöl ily módon minden hirdetést, s tetszésére bízza az olvasónak a válogatást. Tartalma felette érdekes s változatos. Kemény Gábor báró irta az ajánló üsmertetést. Szóval: az ügyes, tapintatos szerkesztő geniálitása nagy tárházának egész tartalmát kitárja lapja olvasói részére, s a lap jövedelme az erdélyi magyar kul túr egyletnek gyümölcsözik. E lap pártolására és előfizetők gyűjtésére kérlek fel, édes barátom! — Ne feledd 29 év előtt nemes felindulásban kiejtett szavaidat; — ma is fenn áll a veszély. bak-ábrázat, pán- és silén-álarczok) és az állat-bőrök régtől fogva szokásos alkatrészeit tevék. Hogy az ál a r ez későbbi használata a színpadon és a társaséletben a vallásos szertartásokból, nevezetesen az ó-kor klasszikus népeinél, a rómaiaknál és görögöknél, a diony- siákból iudúlt ki, általában el van fogadva. Dionysos (v. Bacchus) a bor és a természeti áldás istene, a dionysiák pedig a tiszteletére rendezett, majd a pajzáuságig vidám, majd meg a vadságig szomorú, vagy titokzatosan komor ünnepségek, melyeknek főmozzanata egyik kecskének (mint a szőlő ellenségének), vagy bikának (melynek alakjában Dionysost ábrázolták s tisztelték) az ünnepelt istenségnek való feláldozása, s egyéb részei, úgy a mint Attikában és a dóriai államokban szokták volt azokat megülle- ni: dicsénekek, lakomák, tánezok, körmenetek, játékok és mas- karaságok. Tudva levő, hogy a dionysiákból vette eredetét a szomorú játék (tragoedia, TQÚyot; kecske- és w>?»/ —- énekből.) A Dionysos Zagreus (a természet elhalását és ébredését jelképező) halálának és feltámadásának mysteriuma vala az első görög dráma, melyet nemsokára a Dionysos tiszteletére Athénben s később másutt is rendezett szüreti ünnepeken, a lenaeákon, a vígjáték (comoedia) követett; valamint a japáni komédia is azon vallási ünnepi játékból támadt, melyet azért rendeztek, hogy az elrejtett nap-istennőt, Amaterasut, rejtekéböl kicsalják. — Minthogy a vallásos jellegű maskarák legtöbbnyire férfiak által személyesittettek, és a nők kizárásának szokása a görög színpadon is meghonosúlt, az álarcznak a régi idők által szentesitett használata a színpadi előadásoknál sem volt mellőzhető, mert a női szerepeket is férfiak Előfizetőket szerezni Neked, ki folyton a társadalomban mozgasz, jobban módodban áll, mint nekem — emeritus hírlapírónak. Tégy tehát, mi telhetik. „Hass, alkoss, gyarapits. S a haza fényre derül.“ hived: Földváry Kálmán. A nők fillérei. Hétszázhatvan ma már az aláirók száma. Tegnap Bartha Miklósnétól újabb ivet, s Pap Jánosnétól Székely-Kereszturról 61 aláírást tartalmazó gyűjtést vettünk. Aláírtak Kolozsvárt egy évre fizettek: báró Bánffy János (alapitó) 3 frt 65. krt. báró Bánffy Dánielné (alapitó) 3 frt 50 krt. özv. báró Bánffy Albertné 5 frtot, gr. Mikes Miklósné 5 frtot, br. Wesselényi Ferenczné 5 frtot, br. Wesselényi Istvánné 5 frtot; de Gerando Antonia azonfelül, hogy egyleti tag, hogy ismételten adakozott, s hogy tagsági gyüjlőivvel korábban szép gyűjtést eszközölt, 3 frt 69 krt; gróf Bethlen Istvánné, gróf Teleki Ilona alapitónk, kinek 450 frtos gyűjtésére mindig hálával emlékezünk, 3 frt 90 krt; özv. Sámi Lászlóné egyesületi tag 4 forintot, Fekete Pálné 4 frtot, Összesen 38 frt 35 krt, mely ősz- szeg, illetve, mely kimutatás tanúsága annak, hogy a női lélek sohasem mondja: már áldoztam, ha áldozott; hanem panasz nélkül, sőt örömmel kész újabb áldozatra. Ezért kétségtelen az E. M. K. E. sükere, mióta ügyünk a nők kezébe kezd letéve lenni. * Székely-Kereszturról Pap Jánosné ive először is egy megjegyzéssel kezdődik, melyet ezer meg ezer rendes és pártoló tagjaink közül alig irt még kettő, s mely könyet csal szemembe, ha olvasom. Ha igy tennénk mindannyian — pedig igy kellene tennünk! „A mig élek,“ írja Pap Jánosné „a mig élek, kötelezem magam, hogy mindennap az E. M. K. E. javára egy krajezárt félre teszek.“ Hát tudja-e magát más ilyesmire kötelezni, mint a nő, ki a mit megragad, egész szivével ragadja meg, ki az eszmét is nem szolgálja, mint mi, hanem szereti, mint a nőnek adatott. Egy krajezárt minden nap, a mig élünk, félretenni és meg nem unni, és el nem fáradni belé: ha mi ilyen erősek lehetnénk! Meglehet azonban, vannak kik kételkednek, hogy ezt az Ígérő csakugyan teljesiteni is fogja. Én pedig hiszem és vallom, hogy igen. Sőt hiszem, hogy napról napra többen lesznek, kik követik. Ki nem ismeri azt a történetet, midőn az özvegy anyának csatába ment fiáról megérkezett a fekete pecsétes levél. A ki- rály^tudatja, hogy ne várja többé. De az anya nem hiszi. Minden nap megágyaz, fölterit, kinyitja a ház ajtaját, hogy jöjjön haza. adták elő. E mellett jellem-álarczok is, a milyenek a vallásos körmeneteknél eddig a faunokat, satyrokat és siléneket (mindannyi démon) ábrázolók voltak, jöttek divatba, pl. a kopasz-fő, gyermekfaló, nagy-száj, a Sannio álarczai. A szájnak tölcsér alakú nyílásától, mely az ilyen színpadi álarezoknál a hang erősbi- tésére alkalmaztatott, származik az álarcz régi elnevezése (persona, a personare hangzani, zengeni szótól.) — A színház uj- raszületése a középkorban megint csak a vallásos dráma-, nevezetesen a húsvétkor a templomokban előadott passio-játékok- és egyéb a szentirás vagy a szentek legendáiból vett előadásokból indúlt ki, melyeket akkoron mysteriumoknak neveztek. Minthogy ezeknél is a női szerepeket férfiak játszották, az álarezok folytonosan használatban maradtak. Nevezetes, hogy a komikus, pl. nagyorrú, púposhátú álarezok is ezen templomi előadásoknál for- dúltak elő először, mert ezek egész napokon át tartván, a belefáradt néző közönséget csak közbevetett vígjátékok által lehetett felfrissiteni. Alig szenved kétséget, hogy a természeti állapotban elő népek álarezos körmeneteiböl származtak a vallásos, később a modern ballettbe átment álarezos ünnepségek és tánezok is. Gondoljunk csak a római lupercaliákra, a Pan, (a rómaiaknál Lupercus) a pásztorok istene tiszteletére februárban tartott ünnepekre, melyeken álarezos díszben az állam legfőbb tisztviselői és a legnemesebb nemzetségek fiai is résztvettek, és pedig annál szívesebben. mert álarcz alatt egész fesztelenül viselhették magokat. —• Drake Ferenczet Hios király Új-Angliában tánczolva fogadta, s valamint Dahomé vagy Monbuttu királya, Schweinfurt elbeszélése 1
