Eger - hetilap, 1887

1887-10-25 / 43. szám

— 340 —

Tótajku árva gyermekek elhelyezése Heves

megyében.

Köztudomású, hogy a hazánk felső vidékein, különösen Árva, Trencsén, Liptó, Zólyom megyékben lakó tót ajkú hazánkfiai közöl azok, kik a fazék-drótozás nemes mesterségét űzik, szülőföldjüket elhagyva, ország-világgá vándorolnak, s némelyikük Magyarország, sőt Európa határain túl is elbarangol távul világrészekbe. A magyarországi drótos tótot, az ő szennyes-szfirke bankójában, zsiros hajával, nagy karimás kalapjával s bocskorával, széles rézveretes tüszővel a derekán, vastepsikkel, drót tekercsekkel, s egérfogókkal hátán, s ismeretes, nagy, öblös hangú kiáltásaival: ,,dajte hrute drotovat!“ — ma már épeu úgy ismerik London, Páris. Berlin, Róma, Athen, és Moszkva utczáin, mint Newyorkban. Philadelphiában, Pekingben, Teheránban, Alexandriában, Kairóban, Sydneyben. Magam is találkoztam velők nem egyszer külföldi utamban. „Chumecz község közelében — Írja Sz. Szalay János a Bp. H.-ban, — él egy peuzionátus hetven éves drótos, aki ép úgy ismeri Kis- és Közép-Ázsiát, mint Vambéry, kitől csak abban különbözik, hogy akadémiai felolvasásokat a keleti kérdésről nem tart annál az pknál fogva, mert az irás és olvasás nemes mesterségét nem érti. Van egy másik nyugalomba helyezkedett, drótos, aki francziául, olaszul, törökül, sőt még arabusul is beszel, — csak magyarul nem.

E vándor drótosok többnyire évekig távul vannak hazátoktól. A legsilányabb táplálékon tengődnek, s igy keresményök legnagyobb részét megtakarítva, abból egy részt családjoknak küldenek haza, a többit pedig tüszőikbe rejtik. Evek múltán aztán végkép visszatérnek szülőföldjökre, s itt vagy saját megtakarított filléreikből, vagy, ha szegényekül tértek vissza, közköltségen tengődnek.

Többen azonban közülök soha se térnek többé vissza hazá- jokba, hanem messze, idegen földön halnak el. Ezek családjai, nejeik s árváik aztán a legnagyobb Ínségbe s nyomorba jutnak.

E nyomorít árvák sorsán óhajtott, segíteni Trencsénmegye nemeslelkü főispánja, nemeskürthi Kubicza Pál, ama szép terve által, hogy e szegény, elhagyatott, tótajkú árva gyermekek számára a magyar Alföldön helyet szerezzen, s azokat hazánk áldásosabb magyar vidékein letelepítve, azokat jó munkás honpolgárokká, s főleg magyar emberekké neveltesse fel. Foganatba vett tervét immár szép süker is koronázta, amennyiben az Alföld több megyéjéből s vidékéiről oly nagy mérvet öltött a tótajkú árva gyermekek után a kereslet, bogy föl vidékünk nem is tud már e kívánságnak elegendő gyermek-készlet, által megfelelni. S ép e nagy gyermek-export ütött erős szeget a „Narodni Listy,“ az ifjú csehek közlönyének üres fejébe, mert egyik utóbbi számában erősen ökröndözik e nemes és valóban humánus intézmény ellen. „Eddig — úgymond a dühös szláv lap — a törökök és

Lássuk tehát — ez elbeszélések elsejét, melyet következőleg kezdett meg:

I. A féltékenység.

A múlt év, tavaszán, egy régi jó barátomat látogattam meg a fővárosban. 0 egyedül volt kellemdús nejével, a kedves kölgy- gyel, kinek bájos alakját, egyszerű házi szövetből készült öltöny fődé. így szeretem látni házam szép lelkű leányait, mert igy ők legigézőbbek. *)

A szokásos üdvözlések után a bájos nő szobájába vonúlt.

Magunk maradván, barátom a kertbe teendő sétával kínált meg. Szívesen fogadám ajánlatát, mert a szabadnak és virágoknak kedvelője vagyok.

Szivart gyújtva, emlékeztettem őt egy ígéretére. 0 készséggel ajánlkozott szava beváltására s az Ízléssel rendezett kertnek árnyas fái alá érve, igy kezdé elbeszélését:

„Ha jól emlékszem, a női féltékenységnek elbeszéléséről tettem Ígéretet. Halld tehát:

Minél nagyobb a fiatal hölgyek szerelme a férj irányában, annál nagyobb mértékben tulajdonuk a féltékenység, — kivált ha házasságukat hosszan tartó ismeretség előzte meg. Ez sok esetben onnét van, mivel a szerelmes ifjú boldogsága mámorában gyakorta egészen megnyitja szivét, s nem gondolván a jövőre, imádottja előtt elmondja előbbi ismeretségeit, mert nincs müveit ifjú, kinek némi ismeretségei ne voltak volna. Azonban ezek miatt még igen híven lehet szeretni, ha rokonlelkű hölgyre ta*) Id. Lendväy M. e nyilatkozata a hazánkban akkor nagyon felkarolt „Védegylet“ időszakára esik.

tatárok fűzték rabszijra Magyarországon élő testvéreink gyermekeit, s neveltek belőlük jancsárokat, és spahikat. Azt hittük, hogy a félhold birodalmának fogyatkozásával e szomorú korszak már végleg letűnt, és magunkénak nevezhetjük azokat, kikhez Isten után a szülőnek van egyedüli joga : gyermekeinket, És íme! majdnem háromszáz évvel a török járom lerázása után* ismétlődik az Isten ostora magyarországi véreink fölött, s azt teszik a magyarok, amit a török és tatár csordák tettek; elszakasztják az özvegységre jutott szegény anya egyetlen gyermekét, s amáz iMigy alatt, hogy jólétbe viszik, nevelnek belőíök istenadta, dölyfös s hitszegő férfiakat, minők maguk: a magyarok.“

Így óbégat a pánszláv újság, de azért nem jut eszébe, hogy a szegény tótajkú árva gyermekek jobb sorsával törődjék. Nem is hallgatnak rá józan tót hazánkfiai, hanem szivesörömest engedik át a nemes törekvésű hatóságoknak árváikat, hogy azok á haza belsejébe telepítve, jobb sorsba jussanak, s munkás, szorgalmas, magyar polgárokká növeltessenek föl.

Trencsén megye főispánja e napokban értesítette hivatalosan Heves megye főispánját, hogy á legközelebbi gyermek-szállítmányból 24 árva érkezik megyénkbe. Bár Hevesmegyében több árva is el lett volna helyezhető, ez úttal nekünk nem jutott több. A 23 fiú és 1 leány, összesen 24 árva közöl Eger vidékén 16, Gyöngyös vidékén 8 fog elhelyeztetni, és pedig Egerbe jön ,13 — 14 fin, egy-egy jut Egyeknek, Pélynek, Hevesnek, esetleg Tisza- Fürednek ; a Gyöngyösvidékére küldendők közöl Szűcsi k özség (Éljen!) h é t á r v a f i u elhelyezésére vállalkozott; az árva leányka pedig A p ez o n talált gyámszülékre.

Az árvák e hó utolján vagy legfölebb nov. hó elején érkeznek megyénkbe, s törvényhatóságunk azonnal gondoskodni fog, hogy illetékes helyeikre eljussanak.

Különfélék.

—- Dr. Samassa József egri érsek ő exja a múlt kedden, f. hó 18-án Budapestre utazott. Érsek ő nmlga az utóbbi időkben gyöngélkedő volt, s miután egészsége helyreállítására az orvosok enyhébb éghajlatot ajánlottak, igen valószínű, hogy főpásztor ő exja valamely kellemesebb égaljn vidéken (valószinüleg Abbáziában) fog huzamosabb ideig tartózkodni.

— Az egri 49. sz. magy. kir. honvédzászlóalj ideiglenes parancsnokává, a távozóban levő jánosi Pap Emil m. kir. honvéd alezredes helyére, Wollnhoffer Emil, magy. kir. honvéd százados, a jászberényi honvédzászlóalj eddigi ideigl. parancsnoka neveztetett ki. A t. zászlóalj parancsnok úr, ki nem idegenül jön városunkba, amennyiben egy ideig már volt itt állomáson, s az egri értelmiség néhány előkelőbb családjával közel rokonsági vilálunk. Sok esetben a hölgy igen forrón szereti férjét, és sokkal kevesebb tapasztalással bir, semhogy a múltról következtetni tudna a jelenre, s elég bizalmatlan azt hinni, hogy érzelmei nem vi- szonoztatnak oly hőn, a mint ő érdemelné, s mint azt házassága előtt megszokta. Ez szüli a- féltékenységet leginkább.

Ezen utóbbi hiedelemben volt egy fiatal nő is, kinek keze által a férj élte egyik legszebb óhajtását érte el. Ok évek óta szerették egymást, s a szülői áldás után szivök óhajtása teljesült.

Mily kimondhatatlan kéjben részesül a lélek annak tudatában, hogy azt, kit az életben leginkább szeretünk, kinek életéhez van kötve életünk, boldogságához boldogságunk, kivel megszoktunk vigadni, megszoktunk alkalmilag szomorkodni, — magunkénak mondhatjuk. És valóban a csendes házi örömöknél nincs szebb a világon. Vagy mi múlja felül a boldogságot, mit egy szeretett hű nő karjai nyújtanak ? Vannak-e szebb perczek azoknál, melyek a kedves no körében az életet boldoggá teszik s a lelket leirkatatlan örömök felfogására bírják ? Valóban a jó nő a legszebb lánczszem, mély bennünket az élethez csatol.

Nagy kár, hogy nekünk, férfiaknak nincs meg az a tulajdonunk, hogy érzelmeinknek annyi kifejezést tudnánk adni, mint a hölgyek. Mi nem értjük azon édes odaolvadást, azon teljes átengedést az örömök között, mi oly végtelenül kedvesekké teszi a nőket; s ha egyszer, magunkénak tudjuk a hölgyet, kinek bírását óhajtottuk, sokkal hamarabb megszűnik iránta gyöngédségünk, semhogy azt a szerető hölgy észre ne vehetné. Mi ellenkező természettel bírunk. A nőnek áldozatával nő szerelme, a mienk ez által csökken. — Vannak ugyan nők, kik ismerve nemünket, ezen gyöngeségünk felett vigasztalni tudják magokat; de a gyön-