Eger - hetilap, 1887
1887-08-16 / 33. szám
258 hány éven át volt elérhető; ma már ki vagyunk zárva ama pia- czokról s drága, illetve biztosított vasutainkkal nem tudunk mit csinálni. Hogy mégse legyen kizárólagos rendeltetésük a külföldi iparczikkeknek és kereskedő ügynököknek tömeges behozatala, nyerstermékeinket oly áron szállítjuk rajtuk, a melyet csak a vizi közlekedés fogadhatna el önkárositás nélkül, s még ezen sovány foglalkozást is csak kartellekkel bírjuk számukra biztosítani. Későn érvényesült döntő köreinkben az a meggyőződés, hogy egyoldalulag nyerstermelő ország csak vizi utakon tarthatja fenn versenyképességét, és szomorú benyomást tesz minden gondolkodó emberre, ha látja, mint kényszerül az állam legújabban milliókat és milliókat vizeink szabályozására költeni, hogy minél nagyobb versenyt támaszszon — saját vasutainak. Áttérve hadügyünkre, ezt nem azért sproltuk újabb állam- szervezetünk gyengéi közé, mintha a külön magyar hadsereget mellőzhetetlen követelménynek tekintenék, hanem azért, mert sem a 68-as, sem a későbbi hadügyi törvények nem gondoskodtak róla, hogy a törzsgyökeres magyar ifjak^ — tudvalevőleg a monarchiának nem legrosszabb katonái — 0 Felsége egységes hadseregében jól érezzék magukat, s ennél fogva tömegesen lépjenek a katonai pályára. Azonkívül a külön magyar honvédség megalkotása is a nemzet egész rokonszenvét ezen intézmény felé terelte s a közös hadsereget hovatovább idegenszerű kényszer-intézmény gyanánt tüntette fel. Mindez egyenes ellentétben áll úgy a dynasztia és a monarchia, mint a nemzet sarkalatos érdekeivel. A dynasztia és a monarchia kevéssé bizhatnak oly hadseregben, a melynek szervezete és szelleme nem egységes; a nemzetnek pedig, mint a monarchia leginkább veszélyeztetett elemének, nemcsak a haderő minél nagyobb fokozása', illetve minél erősebb egyesítését, hanem azt is kell követelnie, hogy ez egységes szervezetben az ő fiai legyenek a döntő tényező. S miután senkit sem lehet hivatásos katonai szolgálatra kényszeríteni, és még kevésltbé lehet önfeláldozó buzgalmat és egységes szellemet kierőszakolni, az összes érdekelt tényezők előbb-utóbb kénytelenek lesznek a dolog természetével számot vetve, hadseregünket radikális reform által mai gépies szerkezetéből kiemelni, és közszellemét további elfajulás ellen egyetértő- Ieg biztosítani. — — Sajátságos különben, hogy az elfajulás tünetei egyéb állami és társadalmi intézményeinken — még a legnemesebbeken és leg- észszerűebbeken is — hovatovább sűrűbben mutatkoznak. Ott van parlamentarizmusunk, sokszor felpanaszolt kóros kinövéseivel! Ott van a horvát unió, izgató botrányaival és honárulási pereivel! Az „EGER“ tárczája. Ilus asszony kútja. (M o n d a.) (Vége.) — Veresse kegyed, úrnőm, Ilus asszonyt lánczokba, ha kételkedik szavaimban. A hervadó ültetvénynek ápoló kertésznője kívánok lenni. Holnap estve, midőn a hold teljes fényben löveli szét sugarait, keresse föl kegyed ismét e helyet, s Ilus asszonyt itt fogja találni, hogy meggyőzze úrnőjét, miként az üldözött és megvetett asszony is tud szabadilója iránt háladatos lenni. A váruinőt Ilus asszony szavai mélyen meghatották. Szorongó vágygyal várta a találkozó idejét. Másnap, miután a leáldozó nap bucsusugarait lövelé a tájra, s a láthatárra csöndes alkony kezde borulni, melyet az épen felbukkanó hold fényes tányéra kezdett bűvösen bevilágítani, a vár- urnő, két hű csatlósa kíséretében, megjelent a kitűzött helyen, aholott Ilus asszony már várta, s e szavakkal köszönté az érkezőt: — Üdvözlöm kegyedet asszonyom. Újból hálás szívvel köszönöm védelmét, valamint azt is, hogy bennem bízva, ide jönni kegyeskedett. Tekintsen a magasba, úrnőm, látja a számtalan csillagok ragyogását. Ott tündüklik a kis Elemér urfi csillaga is. I)e fogjunk a munkához. Ekkor Ilus asszony a legközelebbi bokor mögül vesszőből font kosarat hozott elő, melyben két korsó volt. — Vegye, asszonyom — igy szólt — e két edényt. A benne Ott van a felekezeti autonómia rendszeres, hol nyílt, hol titkos, nemzetiségi állambontó agitácziójával! Ott vannak a törvényhatóságok, — a szabadság és alkotmányosság védbástyái — főispáni kényuraság járma alatt! Ott vannak a községek, — az autonómia legtermészetesebb alakzatai — az alispánok és szolgabirák feltétlen bírságolási rabszolgaságában! Ott van a hivatalnoki szervezet — az állam első rangú tényezője — merőben önkényes kinevezési és előléptetési s megszégyenítő fegyelmi rendszerével, illetve rendszertelenségével! Ott van az ügyvédi kar, — a jog és igazság védője — a túltengés küzdelmei, a létérdekek kisértései közt! Ott van a tanítói kar, — a nemzet jövőjének előkészítője, — száraz kenyéren, erőtlenül és elcsüggedve! Ott van a nálunk olyannyira fontos arisztokráczia túlságosan sok (részben a külföldön élő) magánzójával és aránytalanúl kevés politikai kapaczitásával! Ott van a középosztály régi elemeinek romjain, s új elemeinek éles ellentéteivel! Ott van a hét nyelvű és hét vallásu néposztály, már-már elszoktatva minden idealizmustól és felizgatva a gyűlölet veszedelmes jelszavai által! Ott van a munkásosztály — nyomasztó terheivel, elhanyagolt emberjogaival, erős testületi szellemével és roppant elégedetlenségével ! Ott vannak az egyházak üres templomaikkal, és az intelligen- czia túlnyomó többségétől különben is elhagyatva! S ott vannak mindenben és mindenütt, állami és társadalmi életünk minden terén és minden zugában a nemzetiségi, felekezeti és osztály-ellenszenv összes variácziói! Mit várhatunk ily körülmények közt válságos háborúk esetére ? És szabad-e nyugodtan várnunk? Az eger-föegyházmegyei r. kath. tanító-egyesület képviseleti gyűlése Egerben. F. hó 9. — 10-én szokatlan élénkséget mutatott a tudományoknak szentelt, komor tekintetű Lyceum. Már a reggeli órákban látni lehetett, hogy nem mindennapi dolog van készülőben, amidőn szemlélhetök az egri főegyházmegye területéről összesereglett kerületi esperes-tanfelügyelőket és ta- nitóköri képviselőket méltóságteljes megelégedéssel konverzálni, mintegy terveket készítvén, mily részletes tanterv szerint vezettessék az osztatlan népiskola, továbbá az elemi-iskolai tantárgyak alapja és góczpontja, a beszéd-értelem-gyakorlat és olvasókönylevő nedv legyen a kegyed gyermekének életadó balzsama; s ha a nap hétszer megfutá pályáját, itt ismét találkozunk. Az úrnő haza sietett, serleget ragadott s tele töltvén azt a korsók egyikéből, az italt gyermekének nyujtá, ki azt szomjvágy- gyal fogyasztá el, s ajkai epedve sóvárogtak utána. A kijelölt időben a várurnő ismét találkozott Ilus asszonynyal a kitűzött helyen, a kiürült korsókat teltekkel válták föl, s ez igy történt minden második napon. Sükeretlen volt e mellett a várurnőnek minden rimánkodása, hogy őt Ilus asszony a várba kövesse. Hetek múltak; hetek után hónapok folytak le, s Elemér urfi halvány arczán pir kezde mutatkozni; a nyomott lélekzés szabadabb lón a fiatal mellben; szemeiben a kialudt tűz uj szikrái csillámlottak fel, s a komorságot vidámság derűje váltá fel; szóval: az ifjú egész lényét életelevenség s vidorság lengte át. Eszter, midőn újra találkozott Ilus asszonynyal, a leghálá- sabb szívvel mondott neki forró köszönetét; csudatevő, boldogitó angyalának nevezte, s a következő vasárnapra a legnagyobb szívességgel hivta meg őt várába, kérvén egyszersmind, födözné fel előtte bűvös gyógyszerét, késznek Ígérkezve azért bármi óhajtását teljesíteni. Ilus asszony e kérésre imigy válaszolt: — Kegyed, asszonyom, a poroszlók kegyetlen kezei közöl, s a fogságtól szabadított meg, hol kin és gyötrelem vártak rám. Tettemet ne nevezze kegyed csudának; amit cselekvém. a jótékony természet elrejtett adományával tevém. Engedje meg, asz- szonyom, hogy titkos gyógyszerem rejtekhelye továbbra is az én titkom maradhasson. Ez legyen legbecsesebb ajándéka. — Ha immár vonakodol tőlem valamit kérni — viszonzá az úrnő, — fogadd el legalább ez emlékét hálámnak.
