Eger - hetilap, 1887
1887-08-16 / 33. szám
33-ik szám. 26-ik év-folyam 1887. Augusztus 16. Előfizetési dij: Egész évre . Félévre . . Negyed évre. Egy hónapra Egyes szám 5 frt — kt 2 ti öO ,, 180 n — ti 4ő n — 12 n Hirdetésekért minden 3 hasábozo.t petit sorhely után H, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 80, nyilttérben egy petit- sorheivért lő kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Belügyi helyzetünk. „Honvédelmi utópiák. A háborús jövő miatt aggódó békés polgárok számára gyűjtötte egy radikális demokrata. Bpest 1887.“ — E czim alatt jelent meg közelebbről a bpesti könyv- piaczon egy 85 lapra terjedő füzet, mely pár fejezetben föltárva hazánk külpolitikai s belügyi helyzetét, az ezekben mutatkozó országos bajok orvoslására számos r^formeszméket fejteget, melyek jó részben sokszor és sokképen el voltuk már mondva; de számos újabb, egészséges és praktikus javaslatokat is foglalnak magokban. Sajnos, hogy e reformeszmék legnagyobbrészt olyanok, melyek úgy jelen politikai helyzetünknél, mint sajátságos társadalmi viszonyainknál fogva is, — mint amelyeknek gyökeres átalakulása egyhamar alig remélhető, — azt hiszszük, hosszú, hosszú időre is csak „utópiák“ maradnak. A röpirat szerzője nem nevezi ugyan meg magát, de előszavában nem csinál titkot kilétéből. Ez utón tudjuk meg, hogy a szerző ama fiatal ember, ki a bpesti képviselő-választási mozgalmak idejében a józsefvárosi választó polgárok egyik népes értekezletén azzal a sajátságos índitványnyal lépett föl : kérje föl a gyűlés a kerület képviselőjelöltjét, hogy megválasztatása esetén a nyugateurópai békeligáknak megfelelő magyar egyesületet alakítani törekedjék, stb. Miután a párt-értekezlet elnöksége az indítvány tárgyalását nem engedte meg: indítványozó a „Honvédelmi utópiák“ czintű közrebocsátott dolgozatával kivánt a közvélemény magasabb fórumához apellálni, s indítványát, az abban kifejtett eszmék s reformjavaslatok előterjesztése által motiválni. A müvecske alapos, gondos tanulmányra, széles politikai látókörre, mély emberbaráti szívre, nemes érzelmekre, puritán jellemre, tiszta vallás-erkölcsi elvekre, igaz, önzetlen hazaszeretetre, erősen gondolkozó, bölcselő fore, -- de e mellett sok, mondhatnék : túlzott eszményiségre s opíimismusra vall. A füzetből ismertetőül egyelőre közlünk egy fejezetet, mely a czikkünk fölé irt czimet viseli homlokán. „Aki részletesen ismeri azon állam-szervezetet, — igy szól szerző, — melyet a 48-as törvények alapján a Deák-párt adott nemzetünknek, csak a legöszintébb rokonszenv hangján szólhat róla. A szabadság és humanitás legnemesebb érvényesülését tiszteljük benne s akár az autonómia, akár a nemzetségi és felekezeti egyetértés, akár a társadalmi jogegyenlőség szempontjából vizsgáljuk, el kell ismernünk, hogy békés viszonyok között, illetve kívülről szított nemzetiségi mozgalmak közbgjövetele nélkül, és megfelelő közoktatási rendszer alapján egészen alkalmas lett volna mintaszerű jogállam megteremtésére. Gyengéi a gazdasági és a hadügyi szervezet; de hogy ezek miatt is nem annyira a szerzőket, mint inkább a viszonyok kényszerét kell okolni, az világosan kitűnt utóbbi reform-törekvéseink hiábavalóságából. Létérdekeink által Ausztriához és a közös ural- kodóházlioz vagyunk kötve s ezen kapcsolatnak természetes következményeivel akarva, nem akarva számolnunk kell. A kérdés kezdettől fogva mindig csak az volt, mily módon lehetne a specziális magyar érdekeket a monarchia közös és az uralkodóház dynasztikus érdekeivel a lehető legigazságosabban és legészszerűbben összegyeztetni ? Azonban annak daczára, hogy ezt egészen őszintén elismerjük, hogy okoskodásunk zsinórmértékéül esetleg elfogadnék még azon ultra-loyális elvet is, miszerint Magyarország közös-ügyi áldozatainak legszélső határa az a mérték, mely már a monarchiának és az uralkodóház családi érdekeinek is többet ártana, mint használna; mégis, a mint ma állanak a dolgok, már csak aggódva nézhetjük az osztrák-magyar gazdasági közösséget s legfoké- pen azért, mert nemzeti gazdaságunknak különben is eléggé sajnos egyoldalúságát nemcsak hogy enyhíteni alig engedi, hanem egész rendszeresen még fokozza is. Ez pedig napról-napra nagyobb baj, mert hiszen nyers termékeink immár leszorúltak majdnem az összes külpiaczokról s értékükben mélyen aláhanyatlottak, sőt már malomiparunk is, raelylyel az egész világnak imponáltunk volt, válság felé sodor- tátik. Bebizonyul lépésről-lépésre, hogy az egy old alula g mezőgazdasági államoknak, meljek a fejlettebb nemzetek iparos és a tengerentúli földrészek mezőgazdasági versenyének védtelenül vannak kitéve, fokozatosan el kell szegényedniük. S vájjon mi haszna lesz belőle a monarchiának és a dynasztiának, ha legfontosabb, mondhatnék : egyetlen oszlopuk — a magyar nemzet — anyagilag tönkremegy? Nem tagadhatjuk ugyan, hogy nyers termékeink számára az osztrák piaczot, ezen utolsó menedékünket, súlyos áldozatok árán is meg kell tartanunk; mindamellett nagyon kérdésesnek véljük, vájjon czélszerjű-e, hogy a jelennek ezen szegényes, majdnem nyomorúságos biztosításáért jövőnket bocsássuk áruba? S bár nem kárhoztathatjuk azokat, a kik nevünkben Ausztriával újabb és újabb közös vámterületi szerződést kötni kénytelenek, mégis sürgősen követelnünk kell. hogy gazdasági életünk egyik vagy másik módon, de minél előbb gyökeresen r e o r g a n i z á 11 a s s é k, nyilvánvaló lévén, hogy rendkívül exponált kis nemzetünk súlyosabb megpróbáltatás idején csak igen erős gazdasági alapon tarthatja fenn magát. S mi ez alapon — fájdalom — nem csak a viszonyok kényszere alatt, hanem egyenesen saját hibánkból is már nagyon sokat rontottunk. Fináncziáink tudvalevőleg legkevésbbé sem kedvezőek, *) és pedig egyrészt azért, mivel kamat-, illetve adó-szükségletünk nem áll arányban gazdasági erőnkkel, másrészt pedig azért, mivel beruházásaink hozadéka semmiképen sem felel meg adósságaink kamatlábának. **) S ez utóbbi pont az, mely — minden mentség daczára — állandó vád mindenki ellen, a kinek beruházási, nevezetesen vasut-épitési politikánkra, eddigelé döntő befolyása volt. Megfelejtkeztek azon európaszerte érvényesült igazságról, hogy extenziv mezőgazdasági országnak a vizi utakon kell kezdenie beruházásait, illetve közlekedési rendszerének kiképzését s roppant áldozatokkal — fináncziáink gyökeres megrontásával — terjedelmes vasúti hálózatot létesitettek, még mielőtt nemzetgazdaságunk fejlettsége, nevezetesen iparunk jelentősége azt indokolta volna. A remélt előny, hogy t. i. e költséges apparátus biztosítani fogja nyers termékeinknek a nyugateurópai piaczokat, csak né*) Több mint 2000 millió forintra rúgó államadósság (Ghyczy nagyon alapos számítása szerint), 40 millió körül mozgó krónikus defio.it, súlyos egyenes adók, jelentékeny hátralékok stb. **) Ez idő szerint körülbelöl csak 1 ,,-a lévén; de volt idő, midőn */5-ét is alig érte el s ha Németország, illetve Európa még soká elzárkóznak előlünk, újra esökktnhet.
