Eger - hetilap, 1886

1886-06-15 / 24. szám

191

Levelezés.

Budapest, 1886. junius 10-én.

— A budapesti központi kath. legényegylet rendjel-ünnepélye. —

Tóth István lovagnak junius 6-án ünnepélyesen feltüzettek a „szt. Gergely“ és „szt. Sir“ rendjének lovagkeresztjei.

D. e. 9 órakor szép számmal gyülekeztek az orsz. közp. kath. legényegyletbe az egylet tiszteletbeli és rendes tagjai, a gyöngyösi kath. legényegylet világi elnöke, számos vendég, és 3/4 10 órakor a budapesti közp. egylet és a budai egylet zászlaja elő- vitele mellett diszmenetben bevonultak a két egylet tagjaival az erzsébetvárosi plébániatemplomba nagymisére, melyet főtiszt. Bárdossy Mihály tardi esperes plébános úr tartott, melynek végeztével visszatértek az egyleti ház dísztermébe.

Az egyleti dalárda által előadott hymnus után ft. Schiífer Ferencz elnök ünnepélyes hangon szép beszédet intézett az ünne- pelthez, kiemelve érdemeit a magyar és más országi legényegyletek alapítása körül, mely érdemekért ő szentsége XIII. LEO pápa oly nagy kitüntetésben részesítette ; kifejezve továbbá örömét, hogy ő, mint az orsz. központi kath. legényegylet elnöke oly szerencsés feltűzhetni e kitüntetési jelvényeket Tóth István urnák, a pesti kath. legényegylet egykori rendes, most tiszteletbeli tagjának, ki a százakra menő kath. legényegyletek ezer és ezer tagjai között első részesült ilyen nagy kegyben. Miután még arra kérte az ünnepelt lovagot, hogy a legényegyleteket továbbra is részesítse hathatós pártfogásában, Isten áldását kérte le reá és egész családjára, mire viharos éljenzés hangzott föl a teremben.

Az éljenzés lecsillapulta után Tóth István ur a fiúi kegyelet és hála, az alattvalói hűség és a tisztelet szavaival adózott ő Szentségének, ki őt e kitüntetésre méltatta, ő Felsége kegyelmes urunknak és apostoli királyunknak, ki a rend jelvényeinek viselését megengedte, valamint köszönetét mondott a főt. elnöknek, a budai egylet ft. elnökének és minden jelenlevőnek. — A dalárda által előadott Szózat fejezte be ezen a legényegyletek történetében páratlan és felejthetlen ünnepélyt.

Este 8 órakor 200-an gyülekeztünk össze ugyanazon díszteremben társas vacsorára, mely alatt az egri síkhegyi „nemes bor“ hatása által is fokozott derült, kedélyes, vig hangulat mellett csakhamar megeredt a felköszöntők árja. — Első szónok volt lovag Tóth István, ki ő Szentsége a római pápa, ő Felsége a királyra, a bíboros Herczegprimásra,, mint az orsz. közp. kath. legény-egy'et fővédnökére, és az egri Érsek ő nagyméltóságára, mint kegyelmes főpásztorára, mondott pohárköszöntőket. Utána főtiszt, elnök Tóth István urra és ismét Tóth István ur

A kosárkötőné megint a Jézus, Mária nevét emlegeti s egyik ijedtségből a másikba esik:

— Mi baja, szomszéd?

Hombár András csak fejével int az ájult nő felé:

— Meghalt ?

— Nem, nem, — felel a kosárkötőné; — hiszen még meleg a teste és lélegzik. Várjon csak, egy kis eczetet hozok, tartsa addig a gyertyát, szomszéd.

Az öreg asszony megint betipeg. Hombár András némán átveszi kezéből a gyertyát. A széles mellkas alatt zihál valami, forr valami, de a benső zivatarnak csak tompa zúgását hallhatni a szakgatott lélegzésen át.

Egy darabig úgy érzi Hombár András, mintha az a benső hang azt zúgná fülébe: „hagyd ott a nyomorultat, hagyd ott elveszni küszöböd előtt, még holtteste is megfertőzted a szobát, ne bocsásd be sem élve, sem halva!“

Hanem amint úgy ott áll a durva férfi, és látja maga előtt aléltan, hervadtan, elsoványodva, elrongyolva a boldogtalant, a ki az apának gyönyörűsége, büszkesége volt hajdan, aztán látja a rongyokba takargatott szegény kis porontyot, a ki oly tehetetlen, oly ártatlan s olyan csöndesen szipegve húzódik anyja ölébe, mintha neki is félni kellene a rettenetes ember haragjától, akkor nem tudja Hombár András, hogy mi lelte, fölemeli az alélíat a gyerekkel együtt s beviszi szobájába.

— Csak azért, hogy ne lássa itt az egész világ, — mormogja magában.

Mikor az ájult nő kinyitja szemeit, egy pinczeszobában látja magát. Megismeri az ócska zöld ernyős lámpát az asztalon,

az elnökre, dr. Wolafka Nándor egyetemi helyettes tanár a gyújtó lelkesedés hangján és elragadó ékesszólásával gyönyörűen szólt a fiatalokhoz a római pápáról, nagyméltóságu dr. Samassa József egri érsekről, és Tóth Istvánról és hogy igy még vagy 3—4-szer szólt, azt már tőle megszoktuk sőt megvárjuk. Szóltak még Spannberger Alajos, Benesch Ferencz, főt. Lehmann Ágoston a budai legényegylet elnöke, Pápai Mihály a gyöngyösi kath. legényegylet világi elnöke, Kausch Ferencz gyártulajdonos, Herényi János, a fiatalság nevében Dicenty Eruő, Hertel János stb.

Kellemes meglepetést idézett elé KisS István tiszteletbeli tag. fényképész azon ajánlata és kérése, hogy Tóth István lovag arczképét az egylet részére elkészíthesse, mely ajánlat átalános helyesléssel és viharos éljenzéssel fogadtatott.

Hasonló lelkesülést keltett a közp. egylet világi elnökének, Benesch Ferencz bádogos mesternek felköszöntője, ki lovag Tóth István urat mint 28 év előtti dékánját, aki őt az egyletbe felvette, élteié, ezen lelkesülés fokozódott azon szép jelenet alkalmával, midőn a két régi egyleti tag hosszú évek után a mai napon társpohár ürítése mellett újította meg az ifjúkori barátságot.

Közben fölolvasta főt. elnök az ünnepelthez érkezett táviratokat, ezeket küldék: Főtiszt. Luga László nyomda-igazgató, „Eger“ szerkesztője, Szabó Ign. főgymn. tanár, Szolcsányi Gyula könyvkereskedő, Pozsgay Antal hites ügyvéd, Darók Konstanz, sz. ferenczrendi házfőnök, az egri kath. legényegylet veterán tagjai: Tancsa Lajos festő, Sebestyén István tűzoltó főparancsnok, Balkay József asztalos m. Szittner Ferencz szabó m., Neszvadba Gyula könyvkötő m., Markasolyi Vilmos bádogos m., Balkay István gépész lakatos m., Kozák Sándor szabó m., Kalmár István lakatos m., Gallasy József asztalos m. Schmid Antal czipész m. Bátorfy Lajos szabó m.; ifj. Szlammer Ágoston m. k. á. vasúti tiszt, id. Szlammer Ágoston az érs. lyc. nyomda gépmestere; az érseki lyceumi nyomda személyzete; az érsek-lyceumi nyomda tanítványai Egerből; Nagyszombatból ft. Vadász György főgymn. tanár és praefectus, és az ünnepeknek ugyanott tanuló fia Tóth Emil, convictusi növendék.

Az egyleti dalárda közreműködéséről, mely tanárjának nt. Sztakke István, óbudai hitoktató és segédlelkész igazgatása alatt oly szépen halad, sem szabad megfeledkeznem, mely az illető íöl- köszöntök után majd a pápai hymnusz-, majd a Szózat-, majd egyéb szép dalaival gyújtott és hatott; mig végre éjfél felé a társaság magával vive a legszebb és kitörülhetlen emlékét az ünnepélynek, szétoszlott.

Junius 8-án a budai kath. legényegylet rendezett amily szép, oly kedélyes estélyt Tóth István lovag tiszteletére, melyen számos tiszteletbeli tag családjaikkal, a közp. egylet e'nöke, másodelnöke, jegyzője s tagok is megjelentek az egyleti kertben, hol a

a Szűz Mária képét a falon, kopott aranyos keretében. Látja a hét tőrt a szent anya szivébe ütve, s arra gondol, hány tőrt döfött ő édes anyja szivébe!

De csak olyan kábultan forog még ez a gondolat agyában, olyan homályosan lebeg körűlte minden. Hirtelen kinyújtja karját, gyermekét keresi.

A gyermek ott pihen nagyanyja ölében, ki halkan ringatja, és dudol neki.

— Anyám! édes anyám! — sikolt föl a haza tért leány s oda borul térdre anyja elé.

Az lehajol hozzá és könyeik összevegyülnek. Semmit sem kérdez, semmit, csak átöleli boldogtalan leányát.

Az apa mogorván elfordulva ül, s mikor leánya oda akar hajolni hozzá, szófián eltolja őt magától.

— Hallgass! — riad rá, mikor az esdekelve beszélni akar.

Némán iil ott Hombár András egész este. Halántékain kidagadnak az erek, szemei vérben úsznak s keze még sokszor ökölbe szorul. Felsége nem meri háborgatni.

Néha-néha remegve oda néz a két nő, az anya és leánya. Hombár András mozdulatlan ül folyvást egy helyütt.

Végre eloltják a lámpát, lefekszenek. A fáradság elnyomja a leányt; de az anya nem bírja behúnyni szemét, s hallja a néma éjbeu férje nehéz, hörgő lélegzését, és tudja, hogy az sem alszik ez éjjel.

IV.

Hajnalban, még alig kezd virradni, fölkel a zsákhordó, felöltözik s menni kósziil. Csak rendes mindennapi ruhája van raj