Eger - hetilap, 1886
1886-02-02 / 5. szám
35 azon rendelete, hogy amerikai szőlővesszők csak oly községekbe szállíthatók, hol a phylloxera jelenléte már megállapittatott; s hogy erre csak is oly szőlőgazdák tarthatnak igényt, kiknek keresetmódjuk a szőlőtermelés — közhírré tétetett. — Phylloxera constatáltatott Gyöngyös város, Apcz, Felső Tárkány, Gyöngyös Halász, Gy. Pata, Gy. Püspöki, Gy. Oroszi, Sólymos, Szűcsi, Pásztó, Gy. Tarján és Visonta községek határában. A vizjogról szóló 1885 XXIII t. ez. f. 1886 jau. 1-ével lépett életbe. — A hasznos házi állatok közt járvány nem mutatkozott. Eger város által felállított közvágóhíd, szarvasmarha, borjú és juh vágásra, a forgalomnak átadatott. — A Heves város által felállított vágóhíd, nov. 24-én vétetett használatba. — Fővárosi levél. (A mulató főváros. — Két uj lap. — Rákosi Jenő. — Endre és Johanna. — Népszínház.) Budapest, 1886. febr. hó 1-én. Borongós idő, a hópelyhek szakadatlan szállingózása, kavargó szél, mely hányja-szórja a havat (sokszor oda is, hova nem kéne), eső, locspocs, sikamlós járó (minek következtében csak nagy ügygyel-bajjal kerülheti el az ember a földön való ke- cebicélést), nem szegi a mulatók kedvét. A farsang tarka-barka- ságával csalja az ifjúságot a Vigadó oszlopos csarnokába, melynek lépcsőházában — kevés kivétellel — majdnem esténkint a rendezők egész serege sürög-forog várva az érkező vendégeket. Es ha megzendül a czigány nótája, akár csak egy varázsütésre, megélénkül a terem, a hőség nőttön-nő, a csiszolt parketten deli ifjak, serdülő hajadonok ingó-lengő alakjai szédítő gyorsasággal lebbennek tova, majd meg duhajos szilaj mókázás közben sort kerítenek a csárdásra és szórják a hölgyek észbontó kaczér pillantásukat. A fővárosi hajhássza az élvet, és a szórakozás módjában nem valami nagyon válogatós. Nyakamba véve az Andrássy-ut ragyogó palota-sorait, bokáig érő hóban lib-lábolok a városligeti tóig. A nagy frekvenczia miatt csak alig férhetek a pénztároshoz megváltandó a jegyet, melynek révén jó magam is végig futhatom a korlátozott jégpályát. Csípős szél keresztűl-kasul járja az embert, meggémberednek a végtagok, az arezokon virul a tél rózsája, változatosság kedvéért néha kék színben is. Göndör-hajú leánykák füzögetik apró czip ellőjükre azt az iczike-piczike aczél jószágot és szemérmetesen sütik le szempilláikat az urak kémkedő tekintete előtt; mögö ttem óriási hahota és kaczaj hallatszik, mire oda tekintek, potrohos házi ur, (más nem is lehet) tápászkodik Egy nyugodt órát, boldogságod árán, S az ifjúságért, amely elveszett, Csak ennyit kérsz . . .! hogy ne sirassad árván Az elpazarlott drága kincseket; De a nyugalmat soha nem leled fel — A kora vénség bús fejedre ül, S a fájdalomtól elhamvadt sziveddel Úgy fogsz meghalni szeretetlenül. Hol volt, hol nem volt .... (Capuana Lajos olasz meséiből.) Fordította: Szabó Samu. A szépség forrása. (.Vége.) A királyleány tovább megy. A második szobában a vasba öltözött óriás rohan ellene, óriási vasbuzogányt forgatva kezében s iivöltve, ordítozva, mint valami vadállat. Szeme elé tartja a garasos bicskát s az óriás félájultan a félelemtől, egy sarokba roskad. A királyleány tovább megy. A harmadik szobában az oroszlán nyitott torokkal támadásra készen várta s csapkodva farkával a levegőben, földre lapulva ugrásra készült. Megrázza a csen- getyüt, s ime egy kecske terem rögtön szemei előtt; az oroszlán most erre rohan, széttépi és fölfalja. A királyleány tovább megy. Eljut a forráshoz és habozás nélkül, azon ruhástól mindenestől beleugrik a vízbe. Szinte érezte, hogy mint vá ltozott át. Nem ismert magára, midőn kijött a vizfel, de nem a maga becsületéből; azután káromkodik egyet — németül, és újból belevegyül a sokadalomba, mely a korcsolyázóegylet csarnoka előtt játszó katona zenére, tomboló kedvében járja a keringőt és a kankánt. — Öreg este lett, hogy az operaház elé értem. Befordulva a hajós-utezába, szemembe ötlik azon épület, melyet még csak néhány évvel is ezelőtt hermina-téri német- szinháznak neveztek. Apró gázlámpák egész sora ékeskedik a homlokzaton, alatta két óriási falragasz német nyelven hirdeti a daltársulat műsorát, mely jelenleg e helyiségben tanyázik. Belépek. A meglehetős tágas nézőtér zsúfolásig megtelt. Földszinten hölgy- és úri közönség a társadalom különböző rétegeiből, karzaton és erkélyeken leginkább lipótvárosi boltos-segédek, józsefvárosi spiszburgerek és ezek családjai. A színpadon frakkos bécsi „komikéi1“ rekedt hangon, frivol paródiákat énekel, utána, franczia chanson-énekesnő pikáns kupiéra gyújt, élénk, de szemérmet sértő taglejtésivel falrengető tapsot idéz elő. Olasz bohóczok tréfái, turpissága-, arezfintoritása és bukfenczezései, valami angol erő-művész mutatványai, spanyol vizmüvész és az isten tudja micsoda rendű és nemzetiségű művész és bűvész játéka váltakozik a színpadon. Romlott ízlésre és romlott erkölcsre vall az, hogy a fővárosban számtalan ilynemű kisebb-nagyobb helyiség esténkint tömve van. Végig böngészve azon eseményeken, melyek az Eger olva* sóit bizonyos tekintetben érdekelhetik, — úgy vélem — csorbát ütnék levelezői tisztemen, ha két uj lap keletkezését fel nem enr liteném, melyekkel az uj esztendő kedveskedett az olvasó közön- ségnek. Egyik az „Üstökös“; ez tulajdonkép újjá született* amennyiben szakítva eddigi politikai élczelődéseivel, személyeskedéseivel, a magyar humort akarja kultiválni a magyar nép és társadalomban, és kiküszöbölni a nálunk is nagyon elterjedt „Fliegende Blätter“ czinní németélczlapot. A másik az „Ur a mb á ty ám“, mely Mikszát és Bartók szerkesztése alatt valamivel később indult meg, ugyan ily czélt tűzvén ki magának. E két lap tehát konkurrálni fog és a közönség fogja eldönteni, melyik érdemli meg inkább a pártolást. Annyi tény, hogy a legjelesebb ivók és művészek valóságos ambiczióval karolják fel e két lap ügyét, a kiadók pedig nem fukarkodnak, hogy a változatos és válogatott tartalomnak meg legyen a tetszetős külalakja is. Izgalmasabb színházi estéje évek óta nem volt a nemzeti színháznak, mint Rákosi Jenő: „Endre és Johanna“ czimü tragédiájának előadása alkalmával. Az „Aesopos“ halhatatlan költőjének szép irodalmi tevékenységét valóban alig lehet kellőleg méltányolni. Zamatos, tömör nyelvezetével megirt politikai és társadalmi vezérczikkei dísze a lapnak, melyben közzé teszi és becsületére válik az időszaki sajtónak, aesthetikai tanulmányai finom Ízlésről bői. Mióta a világ világ volt, nem termett még benne olyan szép leány, mint aminőre Csunyuska változott. Azután visszatért azon városba, melyből őt a királyfi kikergette, s épen a királyi palotával szemközt vett magának lakást. Egyszer a királyfi meglátta, s amint látta, oda volt: belebolondult. — Ah! mily szép! Ah! mily gyönyörű! Ha királyi vérből eredne, mindjárt nőül venném. A király, ki úgy szerette fiát, mint a szeme világát, rögtön elküdte a ministerét, kérdezze meg, nem királyi vérből való-e ? — Királyleány vagyok; de ha a királyfi el akar nyerni, három ajándékot kell, hogy adjon nekem. — Micsoda ajándékokat? — Az aranykakas taraját, a négerkirály bőrét s a halat, amelynek nincs epéje. Három évet adok neki. Ha meg nem szerzi ezeket az ajándékokat, nem leszek az övé soha. A királyfi elutazott az aranykakas keresésére, mely egy vadállatokkal telt zordon erdőben élt. Nagyon veszélyes volt e vállalat, mert aki kukorikolni hallotta e kakast, rögtön meg kellett halnia. Aztán meg a vadállatok is széttéphették volna a királyfit. Hosszas keresés után ráakadt az aranykakasra, amint egy fa tetején ülve aludt. Ez volt a szerencséje. Rálőtt, találta s diadalmasan tért vissza vele. — Jól van, — mondá a királyleány. Tedd csak ide az asztalra. Várom a négerkirály bőrét. A négerkirály egy borzasztó erős, kegyetlen pogány volt, kivel eddig még senki sem tudott diadalmasan megküzdeni. A királyfi követeket küldött hozzá s azt üzente, hogy adja oda neki a bőrét, mert szüksége van rá. *
