Eger - hetilap, 1886

1886-09-21 / 38. szám

304

gyök győződve arról, hogy a nemzeti bank hasonlíthatatlanul többet tenne hazánk lakosai érdekében, mint az osztrák-magyar bank.

De mindaddig, mig nemzeti bankot kapunk, nem szabadfigyelmen kívül hagynunk:

1- ször, hogy az osztrák-magyar bank váltókra s értékpapírokra 4% kamat mellett ad kölcsönöket;

2- szor, hogy 1885. évben magyar bankintézeteiben ilyen olcsó kamat mellett 200,980 db. váltót számitoltatott le 219.684,672 frt. 33 kr. értékben.

3- szor, hogy magyarországi intézeteire a bank mindinkább több gondot kezd fordítani, ami abból is következik, hogy tetemesen szaporítja a magyar mellékhelyeket, s hogy leszámítolási kamatok fejében a magyar fiókoknál 1885. évben 32,470 frt. 51 krral több folyt be, mint 1884. évben;

4- szer, hogy 1885. évben a magyarországi ban km el lékhelyeknek üzleti forgalma is 32.468,550 frt. 74 kr. volt;

5- ször, hogy 1885. évben 406 jelzálogkölcsön is engedélyeztetett 19.174,800 írttal, amelyből Magyarországra 261 kölcsön esett 14,130,000 írttal:

6- szor, hogy az osztrák-magyar bank magyarországi jelzálogkölcsöneinek száma 1885. deczember 31-én 2074 volt 64.762,853 frt, 53 krral, jóllehet a bank jelzálogkölcsöneinek száma összesen 3158 volt 89.369,213 frt. 74 krral; és

7- szer, hogy az osztrák-magyar bank jelzálog-kölcsöueinek feltételei eléggé kedvezők, amennyiben házakra s kisbirtokokra is adnak kölcsönöket, még pedig az érték 50 %-ja erejéig, s mert 32—401/2 év alatt 5%—7°/0 fizetése mellett, a kamat a tőkét is le tör lesz ti náluk.

Ha ezek mellett figyelembe veszszük, hogy 1885. évi deczember 31-én a hevesmegyei takarékpénztárnak 1.358,582 frt. 30 krja, az egri takarékpénztárnak 306,029 frt. 31 krja, az egri kereskedelmi s iparhitelintézetnek 27,485 írtja, a fundatiónak s egyéb ájtatos pénztáraknak több milliónyi írtja (adataim e részben nem részletesek) volt jelzálog-kölcsönökben elhelyezve; ha figyelembe veszszük, hogy ezen tömérdek kölcsönök után az adósok a költségeken kívül 7—8% kamatot, tehát többet fizetnek, mint amennyivel az osztrák-magyar-, vagy más nagyobb banknál a tökét s kamatot együtt lehetne törleszteniük: akkor nem tudom megérteni, miért lenne káros a közönségre nézve, ha olyan pénzintézettel ismertetnék meg, s illetve hoznák összeköttetésbe, ahol sokkal kedvezőbb feltételek mellett kaphatna pénzt mint most? Dr. Alföldi Dávid.

— „Ej, dehogy a pandúrok.

— Hiszen azok is négyen vannak.“

— „Négyen vannak! Négyen vannak! De azok is négyen voltak, a kik Csányi Pestát megölték. Hiszen te megmondtad már akkor, azon az estén, hát jól tudhatod, hogy kikről beszélek.

— Persze hogy megmondtam, de hát nem hitték, — még az erdész ur nekem acsarkodóit és úgy rám ripakodott, hogy majd a tűzbe estem ijedtemben.

— Én hittem Flóris; most is hinnék, ha akarnál valamit mondani nekem.

— Annyit sem tudok, mint ez a f ő d, hát mit mondhatnék ?

— Hát beszéljen ez a föld — toppantottam dühösen lábammal.

— Nos, hát beszéljen is; hiszen ő látta, mert erre mentek, hát ő inkább beszélhet.

— Mond csak nekem Flóris, hova lehet ezen az utón jutni ?

— Ezen az utón, héj nagyon messze.

— Erre lefelé a lejtőnek?

— Erre lefelé Tárkányba, — Mónosbélbe, — Apátfalvára és Szilvásra.

— Hát felfelé?

— Felfelé? A nagygyőri erdőkbe a hutához, Zsérczre és Noszvajra.

A szüretelő gazdákhoz.

Hála Istennek, már évek óta a világpiaczon a vörös borra nézve forduló pont állott be, — a vörös bor divatba jött! Azelőtt, ha valamely fogadóban az ember 20 egyént látott borozni, azok közül bizonyosan 18 fehéret 2 vöröset ivott; ma pedig 20 közül 15 bizonyosan vöröset iszik. Ámde természetes, hogy a vörös bor mai általános keresettsége és fogyasztása mellett nem csupán a drága, ritka és nehéz vörös járja, hanem a könnyű és olcsóbb fajta, a közkeletű. Csak a szint és cháraktert kívánja s keresi a nagy fogyasztó közönség, s kétségkívül mindenkinek jobb a jobb, — de az ilyet sem pénzzel, sem fejjel nem győzheti, s megmarad inkább a jó mellett ha jó. íz és szin, — és csak kevéske tűz ! ez a világ jelszava, mert olcsóbb.

E helyzettel szemben hallva bortermelőink panaszát, hogy vörös boraikat nem tudják eladni; tapasztalva másrészt, hogy évenként sok, és pedig tekintélyes borkereskedő fordul meg köztünk, kik határozottan vásárló szándékkal jőnek, de alig valamit, vagy semmit sem véve, tele zsebükkel faképnél hagynak bennünket; ismerve végre az egri szüretelő gazdák ősrégi makacs gusztusát, mely szerint a sillernek bolondjai s derüre-borura sillert szűrnek, s bár szeretnék a bort eladni, — mégsem azt és olyant adnak a vevőnek, a milyent az keres, hanem az ő kedves sillerjükkel állnak elő, amire pedig éppen nem kiváncsi a külföldi vásárló s fogyasztó világ: azt a tanácsot kötjük szivökre valóban szánandó gazdáinknak, hogy sohse sillerezzenek, hanem ha nekik is magok felé hajlik a kezök, mint minden szentnek, akkor a finom és nehéz vöröshöz való anyag kiválogatása után a többi boranyagot is hagyják addig a törkölyön a kácziban, mig elég tisztességes szint kap, hogy vörösnek is beválik. Ez eljárás sem külön költségbe, sem külön fáradságba nem fog kerülni; — mert ha netán több kádat kellene is venni, a jövő években is mindenkor lehet használni, valahányszor vöröset csinálunk siller helyett; mely vöröshez való musttól korántsem kívántatik, hogy legalább 14 fokú cukortartalma legyen, ha kevesebb is jó, csak színre nézve vörös bor számba menjen. Ha ily vöröset csinálnak az eddigi siller helyett, meglássák az urak, hogy olyan vásárjuk lesz annak idejére, mint a pinty! Mert a vevő nem azt nézi, mi jó az eladónak, hanem: mi jó neki! Hiába jó tehát nekünk a siller, — ha a vevőnek nem kell! Ha tehát azt akarjuk, hogy boraink ne gyűljenek össze évről évre, akkor adjunk a vevőnek olyat, aminőt ő keres.

E tanácsot oly ember adja, aki nemcsak érti egy kissé a borüzletet, hanem érdemei is vannak az egri bor piaczának tágításában. Hallgassunk tehát tanácsára. Hisz próba: szerencse; és próba nélkül bizony csak pocsolyában stagnálunk, mint Jupiter által békákká változtatott lyciai pórok. Egyébiránt példa is van

— Tudod-e Flóris, merre megy az őz a kopó előtt — ha hajtják?

— Hogyne tudnám, — hát tudom is; mindig béreznek felfelé.

— Hát ha lövést kap ?

— Akkor meg völgynek tart — ott szokta elnyomni a kopó mindig a legfenekén a völgyeknek.

— Nagyon jól van. Miután tehát Csányi Pesta fegyvere töltve maradt, a mi vadjaink sértetlenül menekültek, — fel azért utánok a béreznek, előre Flóris csöndesen.

A czigány megindult; a kis borzeb vidáman húzta őt előre czorkájánál fogva, — fejét lentartva a föld szinén, élénk farkcsóválással kacsázva kis görbe lábaival előre a sima, fagyos hegyi úton, mely a rajta járó meszes szekerek porától csaknem fehér volt.

Egyszerre a kis eb egy helyen megáll, orrát egy helyre tartva erősen szimatol, — a czigány némán figyelmeztetett rá.

— Nos mi az? Egy csöpp vér a földön, de oly régi, hogy ércz-rozsda-foltnak is gondolhatta volna a szemlélő. A kis kopó azonban nagyon megösmeri a vad-vért, annak szimata kedves előtte, sokat Ízlelte a kizsigereléseknél s kéjjel nyalogatta, midőn az a vadnak adott kegyelemdöfésnél kisugárzott a tőr-ütöt- te seb-nyilásból.

— Tixi, mi az?

Tixi rám nézett,, megcsóválta lomhán két oldalra hosszú legyezőjét, s tovább döczögött.