Eger - hetilap, 1886

1886-08-10 / 32. szám

254

mely pedig alkotó eleme a helyes önérzetnek, — kénytelen a család egységével szemben háttérbe vonulni. A család a szeretet- ben egygyé forr, ott az egyén nem érvényesítheti egyéniségét, sőt ennek érvényesülése már bomlásra mutat. De nem is volna helyes a családi szeretetet, mai világban, általánosítani s az önérdeknek a világgal szemben, melyben az érdekek uralkodnak, ily szigorú korlátokat szabni. Az iskola szintén nem erre való tér; mert a középiskola korlátái túlszigorúak, az akadémia és az egyetem pedig egyszeribe oly szabadságot enged a kicsinyes korlátozásokkal mindaddig túlterhelt fiatal embernek, hogy az önérzet elfajulásai már csak ezen gyors átmenet miatt is napi renden vannak.

Hol tanulja meg tehát? — Az élet tanítson rá. Az élet? — No ugyan megkeserüli, mert hiszen az élet már csak azt fogja uralkodóvá tenni, a mit a nevelés és iskola sikere vagy mulasztása túlsúlyba helyezett. A társadalomnak nem szabad a pályavégzett fiatal embert magára hagyni, annál kevésbbé az akadémikust; hanem gondoskodnia kell, hogy önérzete öntudatosan tovább fejlesztessék. De hát hogyan s ki tanítsa őket férfiasságra ? Férfiaktól tandíjon férfiasságot, a kikben az önérdeket zabolázó közérzület immár megállapodott, s elég készséggel is bírnak az önfegyelmezés s önirányítás eszközlésére. Alakuljon egy férfiak egylete, mely a mellett, hogy a testedzések által az egyén phisikai önérzetét növeli, egyszersmind ellenőrzi annak cselekvését s egész magatartását s az egyén érzi, hogy minden komolyabb pillanatban oly emberek szeme függ rajta, a kik képesek az ő helyzetét megítélni, s neki tanácscsal szolgálni, s a kik őt szeretik, a kiknek elve, hogy egy mindnyájáért s mindnyája egyért, de egyszersmind meg is követelik tőle szigorúan, hogy cselekvése minden mozzanatában nemes önérzetet tanúsítson. Ez a szeretetteljes, de szigorú, úgyszólván bajtársias őrködés, s ebből kifolyólag az egyéni felelősség érzete van arra hivatva, hogy az egyént az önérzetes úton megtartsa, az önérzetességet vele gyakoroltassa s tovább fejleszsze. Mely úton azután a talán keserű tapasztalatok vagy kedvező viszonyok árán szerzett férfias önérzet, mint erkölcsi tőke a társadalom érdekében jövedelmezővé, kamatozóvá tétetik, s a komolyabbak s megállapodottabbak a kevésbbé komolyak és megállapodottak mestereivé válnak.

Ez az alapeszméje az atlétikai klubnak, s ha kétségtelen, hogy a társadalmi s nemzeti önérzetnek az egyéni önérzet képezi alkotó elemét, úgy egy olyan egylet, mely hivatástól tűzi ki magának ezen önérzet fejlesztését, bizonyára megérdemli a társadalom tiszteletét, pártolását és részvételét.

Ezen eszmétől áthatva bocsáttatott ki az egri atlétikai klub aláirási ive, mely az egyéni önérzet fejlesztését tűzi ki a fejezetben az egylet czéljáúl. Ez az egylet nem teszi a vasparipát bál- ványnyá s a bérkocsisok rovására közlekedési eszközzé; nem akarja a tornázás űtján a különben óriási jövedelemmel odább álló cirkuszt fölöslegessé tenni, s nem is a párbajozás viszketege bántja, s nem párbajhősöket akar nevelni, midőn a vivást felkarolja s a katonai czéllövészetet is felöleli; de látnivaló, hogy ezen sportok felkarolása a fizikai önérzet fejlesztése révén legközelebb áll a kitűzött czélhoz, s különösen azért is, mert legjobban érezzük foglalkozásunknál fogva azoknak hiányát s leginkább alkalmasak arra, hogy a férfias, nemes szórakozásra törekvő s a versenyek utján az egri társadalmi életet fölfrissiteni vágyó válogatott kör s erős központ alakuljon az intelligentia összehozására és összetartására.

És nem is volt szavunk a pusztába kiáltónak szava, mert az aláirási iv az egri társadalom előkelő férfiainak meleg pártolásáról, s komoly, megállapodott férfiainak lelkes részvételéről tanúskodik, bár legtöbben az idő rövidsége miatt fel sem voltak szólíthatok.

Ugyanazért komoly férfiak, a kik érezik magukban a hiva- tottságot, hogy a fiatalság mestereivé legyenek, s viszont fiatalemberek, akik éreznek magukban komoly készséget arra, hogy az életiskolában tanuljanak: sorakozzanak a nemes czél zászlaja alá. mert úgy a mester, mint tanítványa a társadalom tiszteletét fogja kiérdemelni.

Dr. Ludányi Béla, a klub jegyzője.

A. nemzetiségi kérdésről.

Werner Gyulától.

V.

A pancsovai választásokon ugyancsak Babesiu, magát (mint előde Hóra) a „császár“ küldöttének nevezi és fekete-sárga zászlókkal toborzottá össze a szerb nationalistákat, mint ezt gróf Szapáry Gyula akkori belügyminister, hiteles okmányokkal bizonyította be Magyarország képviselő-testületének. Ki csodálkoznék, hogy a szebeni szász-egyetem felirt Magyarország kormányához, melyben a törvényhozás jogát az uj területbeosztásra nézve tagadta, s azt kívánta hogy a „Királyföld“ —• mint irák — egységes terület maradjon, s hogy az erdélyi területek úgy organizáltassauak, miszerint azokban a nemzetiségek kifejlesztésére tér nyíljék ?

Ki csodálkoznék, hogy királyi biztosoknak fel kellett oszlatni a szerb ujvidéki-patronátust; pánszláv irányú tanítókat s tanárokat kellett elbocsátani, melyeket püspökeik állásukba visz- szahelyezni megkísértettek; egyházi községeket kellett föloszlat- niok ; jegyzőkönyveket elkobozniok stb ?

Ezen egész küzdelemnek sajátos, de főjellege ennyi. A nemzetiségi izgatok, a koronának 1848/49-ben velük szemben tanusiAz „EGER“ tárczája.

Öt nap a Bükkben.

(Folytatás.)

A tapolczai út visszafelé sokkal unalmasabb, mint menet, mert minden fordulat közelebb visz a poros mindennapisághoz. A zöldség-vásár még javában állt, midőn már Miskolczon voltunk. Látogatásokat tenni nem akartunk, mi barátomtól, ki mint az egri dalár-egyesületnek tagja, itt jó ismerős, nem kis áldozat volt. A föltétel miatt ugyancsak bűnhődnünk kellett, mert alig tudtuk az időt délutánig mivel fogyasztani, le s felsétálván egy darabig, kerestük az „egri“ gőzmalom helyi raktárát. Eger és vidéke már is érzi, és később még jobban fogja érezni, milyen nagy baj, hogy sem a régi helyén, sem sehol nem akadtunk reá. Akadtunk azonban oly borsodi specialitásra, melyhez talán Egernek is joga lenne: magyar Ízlésű apátfalvi korsókra és edényekre. Barátom igen, én most sem hiszem, hogy apátfalvi dolgok ezek, hiszen akkor el lenne velők árasztva Eger is. Délután még tapolczai emlékeket vettünk Miskolczon s aztán felszedtük a sátorfát, melyet Diósgyőrig nem szándékoztuk leverni. Portól és izzadságtól átázva értünk D.-Győrbe; a jó benyomáséi hely méltán feledteté velünk Tapolczát. A csinos, teremszerű szoba feledteté velünk a tapolczai 19. sz. szobát. Utitársam mondá, hogy már nem kell satyrát Írni a falra. A bérlő ur jó képe és

családjának előzékenysége azt látszottak mondani: ne féljetek, Diósgyőrben jól fogjátok magatokat találni.

ügy is volt csakugyan. Tapolczán az óra állott (elmenetelünkkor húzták föl), itt meg sebesebben járt s alig vehettünk magunknak annyi időt, hogy a várat, mely mellett vala lakozásunk, megtekinthessük nap lementéig.

A _várat évek előtt már láttam. Azóta már sokat pusztult. Ó idők, ó emberek! Egykor igéző szépségű királynék laktak itt, most czigányok húzzák meg magukat a tornyok boltivei alatt.

Utitársamnak sok évelödése volt velők. Majd kártyavetéssel zaklatták s Ígértek neki eget-földet, majd „még ennek a se- gény árvá-nak“ kértek. Barátom jó szivű és sokáig és sok czi- men adózott nekik; végűi azonban a legkitartóbbat durvaság nélkül, és oly leleményesen távolitá el, hogy méltán sokáig nevettünk rajta.

Még meg akartuk nézni a fürdő pinczéjét, melyen Egerbe lehetett valamikor jutni. Hány óra alatt, azt nem tudja a hagyomány. A hegyeken keresztül négy óra alatt Egerből Miskolczra lehet jutni. Ezen ut fele lehetett, ha volt. De én ehhez nem értek.

Mars meg lehetett velünk elégedve, mert 12 óra még nem volt, midőn vele együtt lenyugodtunk.

Diósgyőri Tapolcza jul. 22.

Éjfél után oly dübörgés, oly égzengésre ébredtem föl, minőt eddigelé még nem hallottam. Inkább gyönyörködtünk ezen rémi- tően nagyszerű égi productión, mint tartottunk tőle, pedig mind untalan kiesett a vihar tüzes szekeréből egy-egy villám. Úgy