Eger - hetilap, 1886
1886-07-06 / 27. szám
217 nek ígérkező nyári mulatságot rendez. Ugyanis dalkörünk — mely hivatva van közönségünk magasabb müizlését nemcsak a zene, a dal terén, de a mulatságok által is kielégiteni — a vasárnapi mulatságára megnyerte a „Magyar V el oc i p e d-Clu bb“ és a „Magyar Torna-Clubb“ közreműködését is, és ez által közönségünknek oly ritka élvezetet fog nyújtani, minőben itthon még nem részesült. A „Magyar Velocipéd-Clubb“ és a „Magyar Torna-Clubb“ többféle versenyeket fognak rendezni s azokon — mint értesülünk — városunk sportkedvelő férftai közül is többen fognak versenyezni, melyeken a győzteseket versenydijakkal fogják kitüntetni; a versenydijak közül különösen az egri hölgyek díja rendkívül érdekes lesz. A mulatság azonkívül össze lesz kötve tánczczal és konyhával, este pedig a dalkör ugyancsak az Érsekkertben a „Magyar Velocipéd-Clubb“ és a „Magyar Torna- Clubb“ tagjai tiszteletére bankettet rendez, melyen a versenydijak is ki fognak osztatni. A „Magyar Veloeiped-Clubb“ tagjai vasárnap délelőtt, s közülök ketten Budapestről vasparipán, — a „Magyar Torna-Clubb“ tagjai pedig a déli vonattal fognak városunkba érkezni és a dalkör által fogadtatni. Minthogy dalkörünk iránt nemcsak városunk, de megyénk közönsége is melegen érdeklődik — mint értesülünk — úgy városunk, mint vidékünk közönsége, mind a vendég-egyletek fogadtatásán, mind a mulatságon igen nagy számban fog megjelenni. Egyébiránt a közönséget a részletekről a falragaszok fogják bővebben értesíteni. T. olvasóink figyelmét fölhívjuk e rendkívül élvezetesnek Ígérkező mulatságra. — A pünkösdi bérmálás alkalmával, a gyöngyös-patai kerület egyik községében, Visontán, a bérmálásra megérkezett főpász- tor- egri érsek ő exját, egy visontai földműves (alkalmasint a gyöngyösi gymnasium egykori növendéke,) a következő klassikus dikczióval üdvözölte: „Archiepiscopatum agriensem Deus contu- lit. Deus dignetur vivere!“ — Az egri kath. legényegylet egykori tagjai s védnökei, jelenleg városunk előkelő, tekintélyes és értelmes polgárságának kiválóbb tagjai, az egylet alapvetője s létrehozója, t. Tóth István lovag érs.-lyc. nyomdavezető tiszteletére, pápa ő szentsége által közelebbről történt magas kitüntetése alkalmából, jövő szombaton, f. hó 10-én ünnepet rendeznek. — Az ünnepet a reggeli órákban, az ünnepelt férfiúnak egy, a nevezett polgárság köréből kijelölt küldöttség által a tisztelgő polgárok arczképei- s név aláírásaival ellátott, ékesmivű d i s z a 1 b u m ünnepélyes átadása fogja megnyitni, s estve a Mózerféle vendéglő helyiségeiben rendezendő bankett fogja befejezni, melyet jelenlétével fog megtisztelni a,budai kath. legényegylet ez idő szerinti elnöke, főt. Lehmann Ágost főreál isk. tanár ur is, ki jelenleg, mint Tóth István lovag vendégszerető házának vendége, városunkban tartózkodik. — Dr. Fenyvessy Ferencz orsz. képviselőt, városunk derék szülöttét, lapunk kedvelt munkatársát újabb kitüntetés érte, mi„Hát apád adott fel téged ?“ „Nem. Hanem apám kiabálására kinézett az ablakon Jutka Kézi. Az igen nagy ellenségünk, megörült hát, hogy rosszat tehet nekünk, s még nagyobb lármát csapott. Arra egy-két ember utánam vetette magát; én nem tudtam úgy futni a sebes lábammal, mint ők, hát megfogtak, elvették tőlem azt a nehezen szerzett kis fát, megkötöztek s azt mondták: „Na gazember, hát te vagy az a hunczut zsivány, a ki olyan régen garázdálkodik a falunkba ? Megállj! Majd kiveri belőled az akasztófa!“ A kis bojtár lesütött szeméből oda cseppen egy nagy köny vörös kis kezére s végig folyik azon a kék gyűrűn, mit a kegyetlen emberek vágtak oda a kötéllel, mintha gyógyító balzsamként azt a szégyenletes nyomot akarná eltörülni onnan, mely nem is feldolgozott kérges kezecskéjét égeti, hanem a lelkét. „Ne félj kis fiú, még azért nem kerülsz az akasztófára“ biztatja egy szelíd mosolylyal a bíró. „Nincs is rá érdemem, kérem á’tossággal. De mikor kerülök haza?“ kérdi félénken. „Talán még ma.“ Most a törvényszéki orvos veszi át a szót. „Messze van innen a falud kis öcsém ?“ „Igenis nem. Csak öt óra járás gyalog.“ „Nem leszel fáradt, meg éhes, mire haza érsz ? „De igenis, egy kicsit; hanem kinyugszom magamat és megeszem a vacsorámat!“ dőn képviselőházunk e kiváló tehetségű, országosan ismert fiatal tagját közelebbről ifj. Esterházy Móricz gróf, veszprémmegyei főispán, jogtanácsosává nevezte ki. — A „Kolozsvári Közlöny“ f. é. júliushó 1-én megjelent 146ik számának „Közművelődés“ eimü rovatából városunkra vonatkozólag következőket olvassuk: „Kapácsy Dezső és Eger. Mióta a jobbak és nemesebbek fáradozásából e rovatunk foly két teljes év óta, találkoztunk-e névvel gyakrabban, mint aKapácsy- éval és Egerével? Felbuzduló sok volt, kitartó kevés. Összegek is jelentek meg nagyobbak, dúsabb forrásból, de sürü krajczárokból önfeláldozóbban összehozott adomány, egy sincs a „nemzetiirányu művelődés“ kicsiny pénztárában. Hét ivet és 3 b á r c za-kön y ve t küldött be Kapácsy fáradozása s Eger áldozatkészsége, nem számítva e nemes városból más utón jött szép összegeket. Lesz idő, hogy össze fogjuk állítani az egészet. Most, midőn a Kapácsy által értékesítve beküldött 891 számú bárczakönyvről számolnánk, s tudatnék, hogy nagy szívű barátunk és honfitársunk újabb könyvecskét kér t, csak röviden érintjük, mikép: 7 ivén és 3 bárczakönyvön fillérekből 1430 frt. 81 kr. gyüjtetett egybe és küldetett be hozzánk. Az aláirt kötelezettségek összege : 3336 frt 81 kr. Ki ez összegre néz, ne csak az impozáns számot nézze, hanem a forrás természetét is. Nem néhány nagy úrtól, de százaktól jött e pénz, a nemzet átlagos zömétől. Jelen kimutatásunkban meg, mint a közvetlenül előbb közöltben, a gyermekek és az ifjúság filléreivel találkozunk, és egy oly adománynyal, mely könyet csal a szembe. Melyik az? Lapunk mai számának más helyén talál rá az olvasó. (Következik a 891 számú (harmadik) bárczakönyv lapunk f. é. június-hó 22-én megjelent 25-ik számában már közölt kimutatása s az ezen bárczakönyv után bejött 50 frt 5 kr. nyugtázása.) — Sajósy Alajos, akad. festész, főgymn. rajztanár e napokban ismét egy igen sükerűlt oltárképet fejezett be, melyet a szakértők úgy compositio, mint kivitel tekintetében, festő-művész barátunk egyik, eddigelé legsükerűltebb, s legkiválóbb oltárképei közé emelnek. A kép tárgya sz. Miklós életéből van merítve, amint a sz. püspök a keresztelő kutnál serdülő növendékeket keresztel, kik magasztalt ihlettséggel csüggenek az ősz férfiú atyai tekintetén. A kép a sajó-várkonyi templom számára készült; magassága 452, — szélessége 240 cm. — Köszönet-nyilvánitás. A mélt. és főt. egri Főkáptalan a Kaálban, f. évi májushó 22-én dúlt tűzvész által ruhaneműiktől s élelmi szereiktől is megfosztott szegénysorsú tüzkáro- súltak nyomorának enyhítésére öt ven fo r into t kegyeskedett adományozni, amely nagylelkű jótéteményért a segélyezettek nevében lelkünk legforróbb hálaérzésével köszönetét mondani, mulaszthatatlan kötelességünknek ismerjük. Kaál község Elöljárósága. Erre leakasztja a vállán függő rossz tarisznyát s kiveszi belőle vacsoráját: egy darabka fekete kenyeret. „Ez a vacsorád?“ „Igen, meg az ebédem és reggelim!“ „Hát aztán nem szeretnél melléje egy kis szalonnát?“ „Oh! Dehogy is nem, kérem alázatosan, dehogy is nem!“ „Hát akkor miért nem eszel melléje?“ „Mert nem kerül! — s kis bozontos feje bánatosan csügg mellére — hiszen ha nekem kerülne, akkor édes anyám se koplalna!“ „Mit szólnál kis fiam, ha én adnék neked egy hatost szalonnára? kérdi a kedélyes orvos. A kis bojtár apró szeme felvillan a pénz láttára. Majdnem öntudatlanul, sovárgó vágygyal kinyújtja kis kezét utána; eszébe jut szenvedő édes anyja, a hiányzó fa, az éhség . . . s reszketeg hangon felel: „azt szólnám, hogy: köszönöm alázatosan, és kezet csókolnék.“ E naiv nyilatkozat után kezébe kapja a pénzt. Örömittasan nézi, forgatja, tapogatja. El sem meri hinni, hogy az az ő tulajdona. Félénken néz az orvosra, talán csak tréfál az vele? De az orvos egy újabb kérdése elárulja, hogy ez komoly valóság. „De most szalonnát veszel rajta ugy-e? „Muszáj szalonnát venni?“ „Miért kérded?“ „Mert. . . mert nagyobb szükség van fára. Fázik az anyám!“ „De te éhes vagy ?!
